Karaffa Gyula: Karantének…

Nekem azt mondták, senki sem jöhet be hozzám,

mert „helyzet van”. Bezárkóztam a műhely magányába.

Utolértem magam. Tartozásaim elfogytak végre,

megcsináltam mindenkinek, amit kért, vagy amit várt.

Hersegett a bőr, cikkant a penge az üveglapon,

amikor szent akarattal belevágtam a táblába bőszen,

vadul, s téptem-szabdaltam képzeletem szerint darabokra;

Odabenn már láttam a megrendelő vállán a kész táskát.

Szeretem ezt a munkát, és… szeretem a karantént is.

Gőzölgő teáscsészémből a pára lecsapódott a fényes bőrre,

még most is érzem orromban e kellemes élményt.

Megtanítja gondolkodni a kéz mozgása a lelket.

Szól a zene. Töprengtem, ZEN-e az üzenete, de

csak az ősi ösztöntől dobbant a lábam a padlón néha.

Pedig táncolni szerettem volna, ha… Öncenzúra.

Ilyen vagyok. Sohasem tudtam teljesen elengedni magam.

Csöngettek. Alig hallom. Öregszem, csak ez az oka.

Totyogó bácsika állt a kapualjban, kezében slusszkulcs.

A szomszéd faluból jött, hallotta, hogy élek s dolgozom.

Nyolcvanöt éves, a cipője is öregecske, oldalt elfeslett,

s vírus ide, vírus oda, üdvözlésre nyújtotta remegő kezét.

Ösztönösen megragadtam, a ráncos ujjak belesimultak

még életerős markom melegébe. Betakaróztatta szépen.

Jöjjön be, de előbb a kutyákat kikötöm. Nem fél, mondta.

A műhelyben sokéves sámlimra ültettem, eléje sokéves

szőnyeget terítettem, zoknis lába meg ne fázzon itt nékem.

Cipői szólni nem tudtak, de életéről azért mesélni kezdtek.

A magafajták nem tudják csak úgy kidobni, amit megszerettek.

Várhat a táska, várhatnak a bőrök, „munka van, gyerekek”!

A felfoszlott részeket visszaragasztottam helyükre,

s az öreg, karos Adleremmel megstoppoltam a cipőket,

majd újra letérdelve lábára adtam. Szolgálnak még néhány évet.

Aztán jött a mese. Aki nyolcvanöt éves, és sokat látott,

az vagy hallgat, vagy fecseg, fecseg, míg van ideje rá.

Így tett ő is, de nem untatott. Hagytam. Sodródtam

a története hőseivel, átérezve kínjukat, vagy örömüket.

Kiballagott végül az öreg az útra, Yugójába beülve elpöfögött.

Zsebemben a tőle kapott ezressel még sokáig gondolkodtam:

Nem kértem tőle semmit a munkáért, mégis sokat adott.

Hát így, kedveseim! Így szól ez a modern karantének. 

(Karantének)

Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat

Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.