Kecöli K. Gergő: Újabb versek

2021. október 06., 19:07
Szabó Ottó: Szabadon és mégsem

Emeletes ágyak és hegyi ösvények

A hét összes napján háromszor, például
hajnali háromkor, emeletes ágyon feküdtünk,
távol az álomtól, alul. Hegyi ösvényen
mentünk a fenyők közé. Mennyi rajz volt a
léceken, a kezem ott volt a melleden és a
combodon törött tükrök nyíltak: azokban
láttam a kérdéseidet. Döntöttél hát. És
mondtam: aha, mindent vagy semmit, de mi
a semmi és mi a minden itt?

Akkor azt mondtad: talán veled is
megteszem. A falakon láttam az arcodat,
míg a herpeszvírusos boltozat, az ágyrács
borult fölénk: kívül a jéghideg erdő,
ágyékodban, szívedben mosolyok, szavak
gyűjteménye: a fertő, a gyom, a gaz.
Reggeliztem, ebédeltem és vacsoráztam
belőled: ebből állt a napom, de ne túlozzunk:
a hűlt helyedtől is undorodom. Ezt hívják
szerelemnek ott, ahol élek, mert amúgy nem
tudom, mi az.


Négyeshatos

Mentünk az utcán, mindig csak megyünk: a
Király utcában, meg a négyeshatoson, és
annyi minden volt mögöttünk, hogy azt
hittük, előttünk már semmi nem lehet. Hogy
csak a titkosság tart minket, hogy a
testrészeinkből áradó, millió éves dolgok
tartanak, de nem az, amire igazán vágyunk:
és nem tudtuk, hogy a kettő ugyanaz. Amikor
kinéztünk a Dunára a villamosból, nagyon
szomorúak voltunk, és amikor egymásra
néztünk, nagyon boldogok.
Csak még öt percig tartson, imádkoztam
magamban, és nem mertem akkor hozzád
érni, de nem: inkább száz, és inkább év
legyen. Már semmitől sem féltem. Már csak
te tudtál tönkretenni: óriási, fehér bolygó
voltam, amit zsinóron vonnak egy lágy öböl
körül. Nabazmeg, gondoltam, és
hátradőltem a vezetőfülkének, három élet
ment ki belőlem, amikor megfogtad a kezem
és a fülembe súgtad: baby boy, végállomás.

 

A huszonhatodikra

Kicsit husi, kicsit majom, de ha úgy vesszük,
megfelel: a szeme, szája mind elterel és nem
vagyok magam, vagy épp igen? Az első
naptól tiéd lettem, huszonnégytől
huszonhatig, így nőttem belőled magamba:
és új perc jött a régi napra… amit veled
megszerettem, eddig nem is létezett. A Föld
nem várt, nem kérdezett, a könyvek szóltak:
szerelem. Ilyen, olyan, ez meg az. Az
egészből semmi sem igaz.

Máglyát raktam a könyvek ellen, talán rá is
vertem egyre. Így beszélt a hülye bennem:
verset írok a jobb kezemre! A sós tengervíz
lesz a veszte, ennek a cukros állapotnak. Így
történt, a sors szerint: a pasid mellett,
szegény pára, egy harmadikat is kinéztél
magadnak. Akkor történt, ami történt.
Illatosan, kedvesen, megöltél egypár évesen.

Mindez semmi, úgy mondanám: minek csak
a tengert kiinnom? Ha itt vagy te és itt
vagyok én, kettő csodákban edzett kretén,
viseld el a mindent tőlem! Többet én se
kérek, ígérem.