Kecöli K. Gergő: Versek

2021. április 05., 09:01
Szemadám György: Madárház VI. Audubonnak (olaj, karton, 38 × 29 cm)

Más ez a vers

Más ez a vers: arról szól, amire gondolni se
mersz. Miattad bántok ártatlanokat, a
szemeid miatt kerülök másokat: 2021 van, te
vagy a múzsám. Tudom, szeretsz, de mások
jobban szeretnek: és kegyetlen minden
gondolatod, mert képes vagy a boldogságra.

Majd beszélnünk kell, amíg tart a nyár: annyit
kérek, légy az enyém, minden ellenére, ami
téged ér – mert vagy és vagyok, ez már négy
dolog: életveszély, mikor feléd indulok,
mégis hozzád köt a mai, a tegnapi este.
Kívülről látom magunkat: égtájak szerint
indulsz felém, és gályán húzunk a déli
tengerekre.

Szép nők

A szép nők kerülnek engem, gondoltam.
Szoknyában, parfümökkel, vagy izzadtan,
szemüvegben látogattak meg, de nem
hittem nekik: tudtam, hogy maguk miatt
jönnek. A bugyijukba nyúltam, és tovább.
Úgy viselkedtek, mint a normális emberi
lények, de hiába: kutattam, hol van, amit nem
látok. A szépség szemére vártam, hogy
megpihenjen az arcomon. A titokra, amiben
nem lehet részem. Most biztos lábakkal
megyek hozzád: pizzát rendelünk és komoly
dolgokat vitatunk meg. A szépségről nem
ejtünk egy szót sem, a szépségről nem lehet
beszélni.

Szövetség

Közelben érezlek, arcomba lóg a hajad, és ez
még semmi: tiéd a nyugalom, az idő
adománya. Az idő a kulcs: mondhatnám,
hogy jól beosztod, de azt is, hogy uralkodsz
fölötte. El akartalak varázsolni az
edzőteremben, erre te varázsoltál el: más
színű, más tapintású perceket kaptam
ajándékba tőled, az idő urától, vagy éppen az
érdekcsoportoktól, amik mögötted állnak:
senki sem magáért dolgozik, de a döntésem
végleges. Szövetséget kötök veled, csapatok
élén vonulok, sejtem, mi van a Napon túl, a
Napon túl vannak a csillagok.

Pizza

Huszonkettő óra: úgy gondolod, csalásból,
romantikából, húsból szőtték az égboltot, de
mondok neked valamit: amíg le nem jöttél az
edzőterembe, azt hittem, nem is létezel. A
kvantummechanikáról annyit, hogy kettő,
egymást kizáró valóság minimum jelen van
a teraszon, a pizza fölött: kérnem sem kell
és lyukat égetsz rám a szemeiddel. Vannak
még a szavak: apró, bosszantó elméletek,
amiket millió éve hurcolunk, miközben néha
megmozdul a Föld.

A Naprendszer unalmas

Nyolcévesen azt képzeltem, kilencévesen
leszek boldog, tizenöt évesen azt, hogy
tizenhat évesen. Amikor kocsmázni
kezdtem, jobb lett a helyzet, de jelentősen
nem változott: néhány csók, néhány
villámcsapás, a szokásos őrület. Lányokkal
jártam és gyanakodtam: valaki baszakodik
velem, Jób könyvében élek, mi jöhet még.
Közben mindennap megettem fél kiló húst.
Sokat nevettem, hittem az emberekben,
kurváztam, templomba jártam és csodálatos
mondatokat írtam saját magamról, meg a
Naprendszerről. Akadtak érdeklődők, de
utólag belátom: a Naprendszer unalmas, a
magány taszító, egyedül az számít, hogy
érzed magad.

Aztán már semmi sem állíthatott meg:
kifejlődött a gerincsérvem, de átléptem rajta,
mint egy felnőttvázas biciklin. Egyre jobb
verseket írtam, mert telibe szartam a
többiek véleményét:
olyanokat, mint ez. Nem érdekelt, hol
jelennek meg, erre mindenhol megjelentek.
Nem olvastam többé könyveket. Sztár lettem
öregkoromra a magam módján:
harmincnyolc évesen összejöttem a
tanítványommal önvédelmi edzésen, aki
huszonhárom éves. Teljesítem minden
kívánságát, miközben egyre boldogabb
vagyok: szemérmetlenül boldog. Ma jöttem
rá, hogy ez a szerelem.

Jól élsz

Jól élsz: naranccsal, kókusszal díszíted az
asztalt. Szüleid csókot váltanak a hátad
mögött, apukád bajszán megcsillan a
napfény. Elmesélem, hogy fölismerd, ha
látod: az a Semmi baja, hogy nincs, azért
olyan elégedetlen. Nincs baj, nem fáj,
maradjon minden, ki van fizetve, a nap
kiszárította és fölégette a cseresznyefákat:
hiányoznak a tiszta képek, mert a kép
szavakból áll. A szó pedig képekből: a
szerelem ajándék, a földön hever. Ha
lehajolsz érte, megfosztod hatalmuktól a
csillagászokat.

Sólyom a repülést

Szeretném tudni, van-e másik Föld. Azon a
Földön kapnánk helyet? Ha menekülök,
visszacsalogatsz a szemeiddel.

Néha lemondok rólad: messze is vagy,
idegen vagy, sok veled a gond. Hányszor
jutottam el az utolsó kapuig.

Szeretlek, mint sólyom a repülést. Hol
láthattam ezt a mondatot? Húsz éve írták
nekem, nem mutattam meg senkinek.

Magadba zárod ezt a verset? Tudod, miért
ilyen nehézkes? Ha elrabollak, új mondatok
várnak: nem kell idéznem többé senkitől.

Háeres vagy

Háeres vagy és hosszú a hajad. Közelivé
teszlek, tartozom neked: nem tudom, mi van,
és nem tudom, miért ilyen jó a nem tudás.
Megmutattad, hogy éltek régen és hogy
élnek mások millió év múlva.

Érzem én, hogy poszthumán a lét, de miről
beszélek: bányatavak mellé hányt
homokkupacról és mélyüket betöltő fekete
vizekről.

Arra vártam, kinyíljon a tér, de hirtelen késő
lett: a Városliget fölött parkolt a Hold – öt óra
volt, és valóra vált, amire vártam. Akkor
gondoltam rád először, október végén, aztán
te is rám gondoltál: így teltek a napok.

Most három festmény lóg szobám falán, jól
néznek ki, közöttük alszom. Kettő csupa
krikszkraksz: másokról beszél. A
harmadikon belépek veled a függönyboltba,
kismadárként ülsz a vállamon.

Buta liba

A nyomomban sétálsz, közben szétesik
minden. Amíg az árnyékba érek, vigyázz a
lámpafényben: nem lehet, hogy ismétlődjön
mindig, ugyanaz. Nem lehet, hogy legyen,
ami nincs: hogy ne kókadjon előre a fejed, az
a legfontosabb neked.

Miért kapcsoltad ki a gravitációt? A vonuló
nap fénye vagy bennem: annyira szeretlek,
kihordtam melletted három szerelmet, és itt
vagyok, a múlttal nem törődöm. Döntsd el, ki
vagy belül: rabom, börtönőröm, egy a sok
közül? Buta liba, aki szárny nélkül röpül.

Cicanadrág

Vájberen beszéltünk és a cicanadrágos
lábaidat mutogattad: tiszta szerelmet
éreztem, nagyon köszi. Nem teszel semmit,
nem teszek semmit, mégis van: ez a munka,
a művészet, az idő keveréke. A vájbert, a
fénylő ablakot, a combjaidat, amik
visszanéznek: ezeket mind szeretem.

Ofisz-menedzser lettél, most derült ki, életed
első munkahelyén. Kirepültél,
szivi, egészen 2021-ig, szóval csak ennyi:
engedj be, amikor tudsz, a többit felejtsd el.
Majd eltörik a Föld, és a tektonikai mozgás
összegyűri a Rába-partot. Majd jön a Nap,
amit életnek is hívnak (sose dőlj be az efféle
okoskodásnak) és fölperzseli a kecskeméti
gyümölcsfákat.

Nincs túl messze mindez: amikor itt a perc,
megismered, ne foglalkozz hülyeségekkel. A
vájber és a cicanadrág biztos: a többi átverés.

 

Platón

Platónná vált minden ember: jelenbe került
múlt, jövő. Akárki meg tudja mondani, mit
jelent a tegnapi, holnapi, mindenki tudja
minden árát: így születik. Vagy ha nem, hát
fél perc a neten: Platónokat termel a Föld.
Platón lesz az is, aki mindent elkerült.

Csak én bámullak hülyén a szkájpon: ki vagy
te? Miért nem lesz minden az, ami lehetne?
Miért kell szeretni annak, aki nem tud
szeretni? Miért lesz Platón, aki
nem akar az lenni?