Lévai Aliz Mária: Versek

2021. február 01., 08:52
Gesztelyi Nagy Zsuzsanna: Belső balkon – Megtört erők II. (vegyes technika, vászon, 80 × 80 cm, 2017)

Csend-tumor

Egyre több lárva telepedett
mellkasomban elhelyezkedő nyelőcsövemre.
Ritkuló hajhagymáimtól – mint bűzlő
szeméttől – könnyen szabadultak meg.
Az esszenciák nyersnek és rágósnak bizonyultak,
nem tudtam jóllakni.
Hagytam, hogy a csőszerű szerven növekvő lármák
kipréseljenek belőlem minden frázist.
Kézen fogtam a csendet.

 

Spirituális zaj

Átjár a tél, hetek óta dermesztő
verejtékben forgolódom meleg szobámban.
Tudom, jelen van, ágyam szélén ül.
Lenyeli a fiókban hagyott klonazepám töredéket,
fagyos lehelettel mondja, nem fogok már dideregni.
Belevájkál reggelimbe, hajszálaimat szétszórja,
lakásom ajtaját bereteszeli, vákuumba szorít.
Szitkozódva zsolozsmákat duruzsolok,
vizet iszom és bort hányok –
így érezhette magát a keresztre feszített jézus.
Egysíkú lettem, mint egy tévéreklám,
üvöltök, meg ne halljon senki.

 

Szerepben

Itt porlik a zaj
köd borít mindent kétségekkel
hófehér reszkető kezeim közül kicsúszik az eleven valóság
a körülöttem keringő érzések belémszakadnak
minden égi világi jelenség átjut a burok szűrőjén
el nem hagyja semmi
üvöltések visszhangoznak
villámok csapnak be és idegen az összes hang
csak árnyékokban létezem
nagyságom mindig mástól függ
nedves ujjbegyeimmel érintem a kérges szelet
belém olvad majd szétfolyik
peremek tágulnak ki
most meztelenül átférek
bőrömbe kapaszkodnak az ottmaradottak
lassú vagyok és tompa
újra meg újra bevillannak a képek
megmosolyogtat hogy ilyen kis helyet foglalok
mindenható lettem
szerep csak
a végén úgyis hazamegyek

 

Gogol köpönyegében

Magas hőségben
fázom – nincs mit levennem
most már magamról.

 

Túszhit

És láncra kötve
elhitetem magammal,
ez most Szabadság.

 

konstans fájás

nyelvem hegyéről levágták a szavakat
belső visszhang vagyok
te már félszavakból sem értettél meg
állandóan az agy barázdái közé szorulok
rések alá gyűrődve húsvágó bárddal
vágom ki magam

 

Széntest

Naponta már csak egyszer fulladok meg.
Az árnyékom a foszgénszagú szoba sarkába szorít,
légcsövem égett csillagok keserű szagát továbbítja:
fekete-piros sóhajokat cipelek. Izzó ujjlenyomataim
ködös mintákat festenek. Széntestem porladásnak indul,
ahogy kapaszkodom a remény vékony hajszálába. Elhamvadok.

 

LÉVAI ALIZ MÁRIA 2002-ben született Bótrágyon (Kárpátalja). 2017-ben nyert felvételt a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnázium Óvodapedagógia szakára, ahol sikeresen leérettségizett, majd diplomázott. Jelenleg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar szakának hallgatója.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)

Legnézettebb
2021. szeptember 11., 10:08
2021. szeptember 14., 10:15
2021. szeptember 14., 04:30
2021. szeptember 14., 10:19
2021. szeptember 13., 10:26
2021. szeptember 12., 10:26