Lőrincz P. Gabriella: Ahogy világra jöttünk

2022. március 12., 09:05
Kopacz Mária: A béke hírnöke (akvatinta, rézkarc, 700×500 mm, 1981)

Indulunk, csak indulunk a semmibe,
Hontalan mi, otthonról haza.
Ideát, vagy odaát, nem fogad már senki se.
Kezeink üresek, ajkunkon elmorzsolt imák,
Csöndesek vagyunk.
Emlékeinket dobozba tesszük, bőröndök rejtett
Zsebeit velük megpakoljuk, ha jut még rá idő,
Mert ki tudja, a vám mit tehet,
Hogy mindent elveszítünk, az is meglehet.

Fegyvertelenül, ahogy világra jöttünk,
Markoljuk szorosan a béke torkát.
De véres már a két kezünk,
Tüzet kérsz, fegyvert, cigit, gyertyát.
Indulunk, hát végleg,
Az otthonok tátongó falak
S hogy kik lakják majd a felszínt, nem tudjuk,
Csak azt, hogy kik vannak a föld alatt.
És megszólal majd utoljára a búcsút intő templomharang,
De nem hallja már senki,
Akinek szólna, messze van.
A világvége akkor jön el,
Ha a világunk önmagába hull.
Ha visszaérünk egyszer majd,
Ki beszél ott magyarul.
A béke akkor másmilyen lesz,
Mi megmaradunk fegyvertelennek.

Anyánk többet vacsorát nem terít,
Ruhát sem mos, apánk nem fenyít.
A fákat, amiket nagyapánk ültetett,
Porrá tették már a nagy tüzek.
És nagyanyánk szorosra kötött fejkendője
Ott lapul a sírok mélyén.
Ki fogad minket, ha egyszer hazamegyünk?
Én tudom, a béke akkor már
Végleg idegen lesz.
S mi megmaradunk kifosztva, örökre fegyvertelennek.