Hommage á Chimie
Valahol az északi szélesség
negyvenhetedik és a keleti
hosszúság pont tizenkilencedik
fokánál mondtunk végérvényesen
fel egymásnak kedden, szótlan ülve.
Napfürdőt vettünk és a hátunkról
kopni kezdett a hám, mint a festék,
amivel lefestik a padokat,
vagy mint az elmúlt hónapok egyre
halványulni látszó részletei.
Te azon gondolkoztál, hogy talán
barátok még lehetünk – Nyilván nem.
Én arra gondoltam, hogy most kéne
ezeket a fakó részleteket
megmentve, formalinba mártani.
Végül asszem nem történt semmi sem
hiányzott az áttetsző vegyület.
Helyette az eső kezdett esni,
és átesett rajtam és rajtad is,
ahogy mi is átestünk egymáson.
*,,A formalint emberi és egyéb
szövetek fertőtlenítésére,
balzsamozására használják, mert
azok így sokáig eltárolhatók.
(Szobahőmérsékleten színtelen!)”
Bomlás
miért van, hogy semmi nincs
itt ülünk és punnyadunk
míg a langy vízbe láb lóg
lassan ám, de foszladunk
elvagyunk e semmiben
s ázott lábaink alatt
mélyről jön, elkering egy
szétfoszlott lélekdarab
az elbomlás változás
ez kéne nagyon nekünk
ránk ült már rég a nihil
így csak csendben tespedünk.
Őszi metszet
Nagy száj az ősz ez ránk
lehel meleg pára
helyett hideg ködöt
fölöttünk kattintja
fogsorát rothadás
levélhalmok között
tejköd az körbevesz
létbizonytalanság
ebben derékig ülünk
és a létezés e szűk
metszetében lassan
végleg kikészülünk
(Karantének)