A keblemen fekszel
a vízililiomok zöld tavában.
A bőröm alatt virágzol,
ébreszted a bennem rejlő hangokat,
lélegzetemet, szavaimat, a dallamokat.
A nap és éj túlcsorduló csészéje vagy,
egy izzó csillag,
veszteglő szövőszék,
részegítő ital,
agyamat ingerlő
tűzvirág.
Az emberi gondolkodás legmélyebb
gyökereihez viszel,
az égi világokba.
Soha nem utasítom vissza éjszakáid
selymes karmait.
Megadom magam neked,
mert te hordod a fényem
a fekete mák
ködös emlékeiben,
a reggeli harmatban.
Balázs F. Attila fordítása
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. júliusi számában)
lányos apák szemközti épületben kerülik a focit, tépett sérót,
nagy dumákat. lányos apák balettra járnak heti kétszer,
és művészetté emelnek minden mozdulatot. barbikról,
sellőkről, szerelemről mesélnek és előrelátásról,
meg hogy a fiúk focizni járnak, és most tanulnak cselezni,
egérutakra lelni két spárga között.