Mezei Andrea: A csinárfák színe – versek

2022. október 23., 10:52
Nemes László: Invazív virágok I. (akril, 100 × 80 cm, 2017)

A csinárfák színe


Talpamban érzem, ahogy a vonatfék kienged,
a nekilódulás ígéretét megkapom.
Innen már látszik a templomtorony teteje.
Bakancsa alatt megcsikordul a kavics.
Felolvadt az edényben az első hókupac.
A pitypangok az estére készen
összecsukták szirmukat.
Látom a boríték sarkát a levélszekrényben.
Már négyujjnyi a tágulás.
A nyárfák kifordított levelei
ezüstösen reszketnek.
Időpontom van hozzá.
Csónakom eloldott köteléke belelóg a vízbe.
A csinárfák már kezdenek színt váltani.

 

Elvarratlan szálak

Egy gyümölcsfának ásott gödörben állt, melyet
(a gödröt) meglehetős részletességgel írtak le,
de később nem utalt rá semmi, és nem
is következett belőle semmi.
A kamera több ízben ráközelített egy antik órára,
(rajnai lazac, fémes és dohos ízben)
ami nyilván óriási jelentőséggel bírt,
de az óra később elveszett, nem találta meg senki,
és nem is hiányzott senkinek.
Megjelent egy levágott copf (lófarok) az
előszobai fogasra akasztva, ám a horrorelem
ellenére nem került sor műfajváltásra,
maradt az eredeti elképzelés,
ami viszont nem volt felfedezhető a történetben.
A férfi és a nő sejtjei egymás vérében keringtek,
azután kimosódtak onnan, de hiányzott belőle
(a vérből és a sejtekből) a pátosz,
és addigra elfogyott a popcorn.
Végül nem is ők voltak a főszereplők.
Gyereksírás hallatszott be,
de lehet, hogy az a folyosóról jött,
és nem is volt benne a forgatókönyvben.
Valaki elment egy ködös úton, és nem
érkezett meg sehova.
A villa előtt kocsivető kő állt, valamilyen
meg nem határozott eseménytől számítva,
melynek a szimbolikája zavarosnak bizonyult.
Bugyuták voltak a párbeszédek, és végül
az egész történet szétesett darabjaira.
Valami beteg művészfilm lehetett.