2020. december 19., 07:57
Kopriva Attila: Gyerekek székely népviseletben ( olaj, vászon, 60 × 80 cm, 2018)
Kegyetlenül
Gyerek voltam.
Szívem dobbant,
mikor egy nap
szomszédomban
szöcskét fogtak.
Odamentem,
nézegettem.
Zöld színében
gyönyörködve
elmerengtem.
Jött az ötlet,
körénk gyűltek.
Szöcskekínzást
tervezgettek.
Rémüldöztem.
Kitépték a
hátsó lábát.
„Ugorj, ha tudsz!”
Ezt kántálták.
Így gyalázták.
Lába nélkül
szegény szöcske
kúszva, mászva
kínvergődve…
menekülne.
„Ne szaladj úgy,
hé, egy szóra!
Állj meg még egy
fordulóra!”
S fogták újra.
Kiálthattam?
„Ne bántsátok!!
Keressetek
más játékot!
Jó barátok!”
„Hány lábad van?
Tépjük mindet!
Gyerünk, szöcske,
most mutasd meg!
Ugorj, rajta!!
Istenadta!”
Szívem vérzik,
sebes lelkem.
Láttam, hagytam.
Hogy tehettem„
Lépcsőn fekszik.
Tehetetlen.
Csápjaival
verdes verten.
Nem nézhettem…
… Hazám! Hazám,
szép országom.
Régi fényed
ma nem látom.
Nem találom.
Megcsonkolták
szent testedet.
Elvették, mi
csak a Tied.
Kincseidet.
Csoda történt.
Megmaradtunk!?
Eltemettek…
Mégis vagyunk!?
Felkelt Napunk!?
Isten vett a
tenyerébe,
s Szűzanyánknak
kötényébe
belerejtett.
Nem kell félnünk.
Nem! Nem! Soha!
Meglesz Isten
akarata:
MAGYAR HAZA!!
Szép Kárpát-hazám
Mikor a fénylő könnyeket
közöny váltja fel…
Mikor a csengő madárdal
süket fülre lel…
Mikor az aranyló kalász
fölös bólogat…
Mikor a tücsök játéka
nem vonz csókokat…
Mikor az áldó napfény csak
létünk eszköze…
Mikor a hűs forrásvíz a
palackból tör fel…
Mikor az értékeket mind
forintért veszik…
Mikor a szemetet köpik,
szórják, termelik…
Mikor a boldogságot nem
érzik, csak hajtják…
Mikor megbecsülés helyett,
egymást gyalázzák…
Mikor a hálát csupán az
érdek ismeri…
Mikor Isten ismeretlen,
rideg, távoli…
Mikor a régmúlt csak holt szó,
haszontalan gond…
Mikor öreg szóra felel
ifjú gúny-mosoly.
Mikor a földön fekvőre
nem jut pillantás.
Mikor az élet elmúlik,
s nincsen áldomás...
Ref.:
Fáradva, tépve, feledve…
reményt vesztve áll…
a Trianonnál ellopott…
örök-szép határ.
Fáradva, tépve… NEM FELEDVE!
REMÉNYKEDVE VÁR…
a Trianonnál kölcsönvett…
SZÉP KÁRPÁT-HAZÁM!
Száz év
Száz év! Ugyan, mi az…
Népem életében
csak aprócska „nüansz”.
Piciny göcsört a fán.
Hiányzó billentyű
a versenyzongorán.
Egyetlen aprócska
virágsziromhiány
tarkálló csokorban.
Szívemben egyetlen
kimaradt dobbanás.
Patakunk medrében
kavics-arrébbrakás…
Magyar szürkemarhán
újabb bögölymarás.
Életben maradunk,
de fáj… Mint villámló,
pusztító viharunk
a csendeshez szokott
alföldi kis tanyán.
Az eső kopogott
vadul verve ajtót,
ablakot és zsalut,
mit szél nyitogatott.
… De gyertyafény áradt
szét az asztalunkról,
hallgattuk apámat
szkítákról, hunokról,
magyar királyokról,
hitről, bátorságról…
S mi tudtuk pontosan,
úgy szokott az lenni,
eláll hamarosan
az eső, csendesül
a fákat tépő vad
vihar, a szél elül.
S bár még nem láthatjuk,
de tűnnek a felhők.
S ragyog drága napjuk
fényes melegével
igaz magyaroknak
hitével, tettével…
Jóságos Istenünk!
Óvd magyar testvérünk!
Tartsd egyben nemzetünk!
(Trianon 100)
Helyőrség | Lehet, mert kell! – Trianon 100 pályázat – eredményhirdetés
A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. a Trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából irodalmi pályázatot hirdetett Trianonnal vagy bármilyen Trianon-élménnyel kapcsolatos irodalmi mű létrehozására. A pályázati felhívásra 155 érvényes pályázat érkezett. A díjazott pályamunkák az ősz folyamán olvashatók lesznek a Helyőrség.ma portálon, a nyertesek névsorát pedig most tesszük közzé. A pályázat nyertesei 50 ezer Ft jogdíjban részesülnek, illetve kategóriánként a legjobbnak minősülő írások szerzőit további 100 ezer forint jogdíj illeti meg.
