Az akvamarin nyara
Néha még szúrnak azok
az utak, amiket elkerültem.
Rajzszög a talpban, amit csak
akkor érzel, ha pont oda lépsz.
Meghasadt tudattal élhetnéd
mind a száz életet, az összes
szerelem a tiéd volna,
a döntések sem hoznának eleget.
Választasz egyet, és minden elillan.
A mindent választod, hiányzik az az egy.
Nem adhattam neked semmit.
Se bizalmat, se valóságot, se könnyeket.
Mégis érted mondok imát,
és vigyáználak, mint pásztor a nyáját,
pedig hidd el, sosem szerettelek.
Grafittest
Pengék formáltak hegyesre,
gépi belsőség fejlett algoritmusai.
Kedvükre faragták jellemed,
csomóba szűkített ügyiratok.
Ha feleséged megszólít
tömegeknek válaszolsz
az angyalbögyörő felett.
A fősulin érdekelt India,
a szecesszió, Gustav Klimt
meg Adele Bloch-Bauer.
Pengék formáltak hegyesre,
gépi belsőség fejlett algoritmusai.
Tény és való
Sosem voltál vallásos
mégis benned lakik az isten.
Az új vákuumos porszívó
sem szippantja ki belőled,
akkor sem, ha
a legdurvább pornóra vered.
Monoton szemeidben a jóság
megszoktátok egymást,
még a mobilneten is osztoztok,
felezitek az airpodot az utcán.
Nem tudsz róla, de
benned lakik az isten.
A kulcscsontod felett ütött tanyát.
Csak a könnyeket érzed
ha olyat látsz, ami neki is fáj.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. szeptember 26-i számában.)
Amikor tavasszal a szőlő kivirágzik a hegyen, a pincék mélyén mozgolódás támad:
a bor – ahogy Nagyapám mondta – suttogni kezd a hordókban, suttog és átöltözik.
A szőlőpálinka is megfésülködik ilyenkor és gonddal csinosítja magát.
A diófák virágzásakor megreccsennek az öreg diófa bútorok.
Rejtett vad vér forr itt lusta erekben,
s mondod erény a húsevés, de mi sejtjük;
húsevő álmában vér az igazság,
ezt a kettős életet élő tudja,
ez csak földi bölcsesség, de ki érti?
Cinkék vérét mancsáról nyalogatva,
törleszkedve dorombol, úgy követelné:
Szívem a vad vadász pihenne, cirógass!
Harc és béke eggyé válva – nem értem.
Nézd csak, ott a fotelben szunnyad az ösztön,
ahogyan bennem is a film alatt.