Radnóti Miklósnak
Jobbomat nyújtom íme feléd,
szíves szavú tegeződő tenyeremmel,
s az ujjaim hegyébe szökkenő vérnek
daloló napheve ölelje kezemmel,
lelkedbe barátságom együgyű hitét! –
Bennégett szavaink s a hetyke tréfák,
növelték virágos fává, mint friss hajnalon,
ha pattogva serken a bimbó, s lázad a nap!
Egyszerű parolázó régi szittya szokás ez!
Repülj hát a szemtelen szelekkel arra –
szerető, forró fogása kezemnek,
s vidd üzenetét a fáknak, a nádnak,
ahogy mesélő ajakkal titkosan állnak
mögöttem – s mondd messziről jöttem
sietnem kell, mert dolga lesz itt az ökölnek! –
A harmattól füstölgő fűben megállva,
eddigi életed során most végig tekinthetsz
és lásd: összetestvéresedtek szavaid már
a fákkal, kik egyenes derékkal állnak
és tarkoponyájuk emelik a tavaszi
napba! Ne tétovázz hát szavaiddal, s
az alázat se törje a hátad, s ne fojtsa
beléd, ha szólni akarsz te, hisz 26
éves is elmúltál! Tisztán ragyogjon
mögötted a múltad s mint a kifent
pengének az éle, úgy vesse fényét előre
jövő harcainkra s akkor az ifjú
szemekben kipirult hajnalra köszöntlek!
1934 nyarán
(Árnyék)
Ma huszonöt éve szült Anyám,
s ha a régi ropogó húsú csecsemőt
keresnéd – hová tűnt már; azóta
ajkam köré furcsa árnyék szökött,
s a kispolgári jóltáplált örömök között
növekedett dadogó szavaimból duzzadt
áradat, mely elönt – s talán özönvíz leszen,
és mint a megáradt folyó a gátra lép! –
(Tagadás)
Homlokom lassan felemelem,
úgy tárulkozik tág tagadássá
kerek nagy szememben a nap,
ahogy aranyló lángkévék omlanak
le amott az égről – végig zuhanva
tarlón, házon, füveken, fákon!
Ott… ott bukkan fel az árnyékos
erdők mögött mosolyra virágzó
felhők közül, mintha meztelen
szűzi leány fátylait bontja, úgy
szakítja át a harmat-ködös
koratavaszi esőt a – nap! –
(Rajongás)
Kitárt tenyeremmel ölelem meg
a tavaszi földet – s a széjjel nyílt
ujjaim között részeg bogarak rohannak
a füvek selyme simul tenyerembe,
s hűvös harmat csókolja ujjaim árnyékába
szerelmét! S a napmámoros szél
úgy simítja arcomra leheletét, mintha
imádkozó tenyerek összesimulnak
ámulva. Két kerek nagy szemem a fényt
mind beissza s száz dal szakad fülemre:
bogarak muzsikája döng felém! –
Körül kövér csend fülel
könyveiden borongsz most
Költő! Életed ez, s világod
egy sorban szorosan versek
ennyi pattogó ritmus íme
ily kis helyen elfér!
Így talál rád az este és
künn a vak éj felhők fátylán
motoz már. S a szél is
összeszorított fogakkal
dúdol az ablakod alatt!
Itt benn béke honol még,
és hű könyveid között is csak
az újság rikolt az asztalodon:
Háború!
Óh hagyd költő a könyveidet,
s világod, mit könyvből raktál,
mint várat magadnak, ölts
kardot, puskát vagy más,
öldöklő fegyvert és eriggy
a harc mezejére, ott a helyed
már, büszke elődeid is ezt
tették mind s nem segíthet
rajtad Horatius, sem Homérosz!
S valahol már rothadó néger
hullát a déli nap tüze éget
így hozza szagát erre a szél is!
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)
Borsi Bálint, Polgár Kristóf, Eszenyi Fanni, Leitert Vivien, Regős Mátyás, Weiss Marcell, Csizmadia Máté Noel, Egyed Hunor, Kovács Boglárka, Fehér Enikő, Kovács Bálint, Balog Nóra, Élő Csenge Enikő, Bodoni Csenge, Rusu Szidónia, Esti Bálint Kornél, Szőnyi Judit, Török Luca Rozanna, Szabó-Biró Brigitta, Kalafatics Imre, Labancz Eszter Csenge, dr. Deák Richárd, Kertai Csenger, Nagy Milán László, György Alida, Berényi Sarolta, Kazsimér Soma, André Ferenc versei a pályázat legjobbjai.