Szabados Attila: Versek

2020. augusztus 06., 08:12
Éberling Anikó: Konstans II. (égetés, akril, aranyfüst, deszkalapok, 84 × 100 cm, 2014)

Tárgyak napja

Nem, nem így volt. Egyenletes

otthonságom minden napján

kezem közé veszek régen

látott dolgokat. Úgy sosem,

hogy korábban tervezem, és

minden tárgyam, mintha magam

 

kofája lennék, szerteszét

rakom. Amúgy sincsen minden

tárgynak napja, érintés, és

emlékezés szerint sem. Az

előbbi: egyszerű, de csak

azokkal működik, ahol

 

előrébb veszem az időt,

ahol tudom, hogy a pontos

pezsgőspohár nászajándék,

ezt pedig itt harminckilenc

éve hozták, Kambodzsából

képeslapok. És a többi.

 

Visszafele - korát sosem

tudom. A tárgyak napját, mint

a kerti fák napjait, az

ültetési pontot, tudnom

kellene. Nem tudott tárgyaim

lefednék az öt kontinenst.

 

Tehát merengeni, ülni,

állni a mosás felett míg

nézed a mackód forgó far-

zsebét, kötésminták fel-

lazult vonását, vagy bármit,

a napja-nincsen tárgyakat,

 

mintha még most is csak azon

aggodalmaskodnál, hogy a

menni vágyó vendégeid

maradásra bírjad, pedig

azt sem tudod megmondani,

hogy mikor nyitottál ajtót.

 

Vírusvázlat

ad notam P. J. Utószó.

…hogy kit hányadik napja…

…magát a piedesztálra emeli…

…az ötödik huszonnégy órája,

vagy annyi se. milyen jó ez így.

 

mindenki mindent tud. itt semmi

dolga holmi… a magvetőnek.

hogy tavasz van, azt épp csak

észrevettem. – és pedig nem a

 

csatakos virradat, és a sűrű

trappban nem jön senki se még…

senki. amúgy kiváltképp mellékágú

figyelme kellene mindenkinek.

 

mesélni fogom a képen látható

ministránsokról, akik a maszkot

elhúzzák az arcuk elől, hogy az

Úristen fiának testét ebben az

 

időben kézbe kapják, lesz hozzá

vers is talán János után, de ezt

nem tudom, krízisnek is gyenge,

emennek meg tarthatatlan, hogy:

 

„a lovasok zuhogó, sűrű trappban

megjönnek a csatakos virradatban.”

 

Transzplant

Míg a modell visszaöltözik.

Míg azt keresed, merre menj,

ha ki kell bomlani, ha kész a kép.

Ha a könyvet éppen elolvastad.

Ha taknyos orral beszélni kell,

mert a sírás még a része volt.

Ha az asztaltól fel kell állni.

 

Susogsz-e a csendbe a vallomás

után? És próbálsz-e határt az

időben keresni, hogy kibújsz-e az

ölelésből, vagy amíg az este tart,

te is tartod magad, vagy hajnalig,

és majd reggel elfogadsz-e kávét.

És melyik vagy, ha lefele mész?

 

Ha a titoknak vége van. Ha nyaraltál,

de megérkezel, ha mész, ha bontod

az időt, mi van? Kiválni a szeméből

a határpillanatban, tükörben megtörő

lézeres nyaláb. Tenyérből kiválni.

A receptet megcsinálni, megenni.

A résen át? Míg majdnem otthon?

 

Ha lement a Time of my life, ha az

emelésből nem zuhantak el, de még

nem a stáblista van. És kínosan feszengsz,

vagy lebegsz a pillanatban, és mi vagy te,

ha nincsen benn a szív, az új, a régit

meg már kivették. És mi vagy te,

mondd, a félórás szünetben?

 

(Karantének)