Székely-Benczédi Endre: Versek

2021. június 09., 08:37
Keszthelyi György: Csendélet két üveggel

Volt idő

Mikor a költő szavát
lombikba zárták.
Talán dísznek,
hogy mutogatható legyen,
mint egy csokor szárított virág.


Nem tömték be
a száját. Tátoghatott.


A tömeg (ha volt),
csak sterilizált hangot
hallhatott. Csontvázát
mindennek, amit
vérében pácolt, és elméje
nyársán forgatott
a parázs fölött, ami izzott
még, mikor a vihar
fölötte átvonult.

 

Láttam

láncfűrésszel ledöntött
fenyőt. Délcegen állt még
a gyökerein a sziklák
között, ahová született.
Legallyazták. Csak ágcsonkok
maradtak a testén.
Láttam, ahogy láncokkal
vontatják lovak lefelé a lejtőn.
Capinákkal térítgették
a helyes útra, ahonnan véletlenül
letért...


Láttam azt is,
ami utána maradt:
árkokat a földön végig
a lejtőn, amiket ágainak
csonkjaival kapart.
Nem tudom, hogy ránk
mi vár. Milyen nyomot
hagyunk magunk után, ha
elvontatják alólunk
a szülőföldet, és fejünk fölül
a szülőeget?!...

 

Hozzá kell szokni

a zoknihoz is, és hogy
a szoba naponta másabb.
Másabb a szólecsó az utcán,
a házban, telefonon és
a médiában. Nem érdemes
borotválkozni sem, senkiért.
A tükörért. Talán. Nem
bírál, de elindítja benned
a bűntudatot.

 

Szósziklaomlások

elől nincs menedék.
A jótékony csend halott.
Az elindított verssor
megáll a gondolat peremén,
mint enyhülés után
fagyos hajnalon
a jégcsapok.


A szósziklaomlások
oka ismeretlen,
vagy tagadott.
De arrafelé omlott,
ahol élni engedett
a sorsunk, és csikorgó
fogakkal is élni akarunk.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. második májusi számában)

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2021. június 16., 06:32
2021. június 17., 07:46
2021. június 19., 09:21
2021. június 19., 09:23
2021. június 18., 07:03