kellemetlen következmények
halk csaholást hallok, nem nézek vissza.
a tudatállapotot érintő kétség
állapotában is át lehet verni bennünket.
álmodó éneink minden esetben
felteszik a tudatállapotukra
vonatkozó kérdést,
ez a közös vonásuk.
sose tudom eldönteni, hol vagyok.
mert szerintem akkor is ébren vagyok,
ha éppen hét ujjam van,
pedig tudom, csak ötnek kellene lennie.
és csak ezután jön a többi:
a koncentrációs nehézség,
az erős fáradékonyság,
az emlékezőképesség gyengülése.
a legrosszabb az, ha mindegyik
valóságban megjelennek.
the theory of incompleteness
minden gondolat, amit gyerekkoromban
elültettem a kertben, kicsírázott.
pedig anyám időben figyelmeztetett,
vigyázzak, mit kívánok.
néha megfordulsz a fejemben,
s arra gondolok, bárcsak téged is
elültettelek volna akkor, gondtalanul,
talán most nyugodtabb lenne a lelkem.
ezért ma úgy döntöttem, kiírlak magamból.
már korábban meg kellett volna tennem.
de nem emlékszem rád, ezért csak az utánunk
maradt árnyékot festhetem meg,
amin egyedül te tűnsz még emberinek.
én így nem maradhatok életben.
minden reggel remegve reménykedem.
hallom, hogy minden lépésed hozzám vezet.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. február 20-i számában)
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, át gondolta a dolgot.
Te senkit sem szeretsz. Magadat sem. Gonosz vagy és kíméletlen.
A Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez című tanulmánykötet a magát népi, nemzeti és radikálisnak valló drámaírópolitikus halála után tizenegy évvel jelent meg. Ennyi idő talán már elegendő ahhoz, hogy objektíven, az aktuális politikai játszmáktól és érdekektől nem terhelve szemléljék őt kortársai, az irodalomtörténészek, történészek és a politikatudományok művelői.
Az újvidéki Polgári Magyar Daloskör alakuló közgyűlését 1896. december 27 én tartották meg, amelyen 136 tag jelent meg. A közgyűlés dr. Belohorszky János ügyvédet választotta elnöknek. A belügyminisztérium 1897. május 25-én hagyta jóvá az egyesület alapszabályát. Az új dalegyesület első fellépésére 1898. április 11-én került sor az Erzsébet Szálló dísztermében. Ezután a daloskör évről évre tevékenyebbé vált. Számos színdarabot vittek színre, valamint dalesteket tartottak.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.
Az olasz hadvezetőség 1915. október 16-án újabb nagy támadást indított az osztrák–magyar védelem ellen. A november 7-éig tartó 3. isonzói csatában a Krn hegycsúcstól (ma: Szlovénia) az Adriai-tengerig húzódó 60 kilométeres frontszakaszon – sokkal nagyobb kiterjedésben, mint az első két csatában – tombolt a harc. Ebben a csatában részt vett a szabadkai cs. és kir. 86/III. zászló alj, amely már 1915 júniusától az olasz hadszíntéren küzdött.