Tóth Erzsébet: Jár a baba, jár

2021. május 25., 07:24
Jánosi Andrea, illusztráció, Kolozsvár

marokszám önti magába a gyógyszereket
reggel, délben, este,
hónapról hónapra, évről évre
meddig tarthat ez, lesz e még holnap
katedrális épül és omlik testében gyógyszerekből
olyan örömmel szórja torkába a tablettákat
mint mi gyerekkorunkban a franciadrazsét
jár a baba, jár, fogom a két kezét
alig merek a csuklójához érni, nehogy eltörjön véletlenül
vékonycsontú volt mindig, a gerince három éve elrepedt
a fájdalom hozzászelídült szép arcához
ez a macska sokat eszik? – kérdezi hirtelen
hogy került ide macska? kapom föl a fejem
ő már jobban él a múltban, mint a jelenben
a jelen csak áthomálylik tudatán
az ő világa a tündöklő múlt,
a perzsa macska, és a kis cirmos,
aki mancsát a konyhaasztalra tette
ha klopfolta a húst, aztán szépen az asztalhoz ült
külön szék volt fenntartva neki
hess innen, halál! meg ne próbáld!
ő még csak kilencvenéves és makkegészséges
a cukra kitűnő, vérnyomása szuper
vidd azokat, akik már hozzád valók, ő még a miénk
mi lenne velünk nélküle?
ki rendezne éjszakai bálokat nekünk?
ki próbálná föl sorra az összes ruhánkat?
ki adna nekünk kedvet az élethez?
ez a vers is úgy szállt rám, mint egy kismadár
visz magával, repülünk, sorokat diktál nekem
hogy a madarak csicsergése túlharsogja a halál dallamát