Vajdics Anikó: Versek

2021. március 10., 07:37
Szakáll Ágnes: Csak a csupasz falak… (vegyes technika, furnérlemez, 68 × 98 cm, 1988, Tragor Ignác Múzeum tulajdona, Vác)

Tudom, hogy ott van

Amikor belépek, még csak azt látom,
ami kint marad. Pedig csak az számít,
ami odabent vár. Ennek tudatában:
nem merek hozzáérni semmihez.
Mert ragad minden. A pókhálók.
A penész. A falakon az ürességet
leplező, egymásra festett rétegek.
Hol egyiket, hol a másikat nézem,
mintha alá mernék látni a felszínnek.
És a szöveg. Tudom, hogy ott van,
de amikor odanézek mindig kif@kul.

Fürdetés

A gondoskodás ismétlődő mozdulatai.
Az akaratlan akarás, hogy csökkenjen
a közelség, és távolabb, minél távolabb
kerüljek a látványtól. Lelkileg legalább.
Ha már fizikailag nem lehet. Figyelem,
figyelem! A rendszer illetéktelen érzelmi
áramlatokat észlel, kérem, vigyázzanak,
záródnak a zsilipek! Tudatos reakciónak
tűnik. Mérnöki precizitással eltervezett,
józan önmérsékletnek. Holott zsigeri.
A test menekülésszerű válasza a másik
testre. A bőrre, a hajra, a nyakra, a hátra,
a lecsüngő mellekre, a megereszkedett
hasra, minden résre, minden hajlatra
ahová az elmúlás savanyú szaga beeszi
magát: a hónaljra, a mell alatti pállott
területre, a has barázdáira, a farpofák
közötti vájatra és a lábak közötti fekete
lyukra, amelyen keresztül fél évszázada
akarva akaratlanul a világra jöttem.

(Karantének)