Vernyik László: Versek

2020. június 26., 21:34
Fekti Vera: Vallomások a vízről III.

Árnyék

 

Árnyék vagyok a vizespoháron,

ha ujjaid köréje fonod.

Árnyék vagyok házad küszöbében,

ha bezárod épp az otthonod!

Árnyék vagyok a tánctan órán,

hol sasszéktól a parkett recseg.

Árnyék vagyok reggeljeidben,

ha a Nap kel, én megjelenek!

Árnyék vagyok, és tudott dolog,

hogy fény kell hozzám, fényes verő…

rávetülök az életedre,

semminek látszó életerő!

Árnyék vagyok jövőd zenitjén.

Sötét folt a tapétáidon!

Éjszakánként, ó láthatatlan,

de fényben társ bús sétáidon.

Árnyék vagyok, öl a naplemente!

Egy lekapcsolt lámpa is kiolt…

Sebezhető lidérc, ki Veled már

eggyé vált, örökre összefolyt!

 

(2018. 01. 15., Gyöngyös)

 

Itt a ködben

Itt a ködben áll egy viskó,
tornácán tótágas a tél.
Ki itt lakik, annak az is jó,
ha a szívedben elalél.

Ha szöszke nyár emlőcskéje
mézzel eteti meg, ha fal.
Lángra lobban, mint a kéve
és hiányodba belehal.

Tested bánya, lelked sajtár.
És vágyam fakó gyötrelem,
melybe sokszor bele halt már
a Mámor meg a Szerelem!

Tűvé tennék fél világot,
azért, hogy meglelhesselek!
Meztelen testedről virágot
tépnék, hogy szerethesselek!

Eke vassal rótt barázda,
Nyíló nyírfácska, az vagyok.
Légy a Múzsám, légy parázna!
Dalolj Drága!… Én hallgatok!…

 

(2017. december vége)

 

(Karantének)