Rúzsod oly lángoló rőzsekék,
hajtűd meg hajlított pávacsont,
randevú lesz ez vagy dézsavű,
ismerős nyitány szól, pár akkord
kergeti egymást a zongorán,
felkérlek, táncolni tán szabad,
hullámzó kebled közt ritmusok
születnek, élnek, halálzanak.
Dobban a szív és egy cimbalom
felel rá túl, ott a kert felől,
hajhullámod magával sodor,
suhanunk szemérmes fák között,
szárnyunk nő és bilincsünk lehull,
ruhánk csak gyűrött felhőfodor.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. áprilisi számában)