Z. Németh István: Versek

Elfolyóban

Nézem, hogy mit rajzolgat a bánat
azokkal a csontig rágott ceruzákkal,
hallom a partra vetett halak énekét.

A nyár lyukas zsebéből a hold kifordul,
megrázzák olcsó rongyukat a fák,
valahol távol síp és klarinét.

Róka, vörös villám, fogai közt lúdnyak,
a felszántott földre szürke vér csepeg,
átmosolygott álmot hint az ég.

Felolvasás

Vége ennek a költeménynek is,
zavartan köhécsel a hallgatóság,
hajukba mézzel írt rím ragad,
pupillájuk a végtelenbe tágul,
susog rajtuk száz sötét maskara.

Megvakultak a távoli radarok.
Túl minden Halálcsillagon,
időradaron, mandarinzselén
nem jut el hozzád, mennyire vérzel,
csupán a vas szaga.

Még jobban

Tányérom alján kávézacc,
poharamban kihűlt húsleves,
a széktámlán levetett ruhák.

Szálkás öltöny a test,
amely szekrénybe zárva
várja a feltámadást.

Felhasított mellkasom világít:
érezd feléd tett lépteimet,
szívemet még jobban meglásd.

Úgyis

Az élet az öröklét elnagyolt vázlata,
kemény fedeles, cérnakötésben kiadott
megszerkesztetlen kézirat egy
szekrény legalsó polcán felejtve.

Középen nyílik, bármerre lapozzál,
az eleje és a vége sűrű ködbe merül.
Digitális ellenőrző könyvecske,
melybe csupán nullát s egyest ír a tanár.

Szemüveg nélkül félrenyomottnak
látod benne az illusztrációkat.
Valaki, egy nagyon sármos szerző
dedikálta is – minden oldalát.

A napfény jól kiszívta már
a színeit, főleg a narancssárgát.
A könyvtári bejegyzés szerint
vissza kell vinned nemsokára úgyis.

Később másra

az öröklét annyira hosszú mondat
hogy lehetetlen pontosan megszerkeszteni

célba lőni pontosan egy sötét
emberekkel zsúfolt tárgyalóteremben

kitapétázni egy gyönyörű és tágas
kartondoboz-lakást gyászjelentésekkel

a faggyúgyertya ízét rezzenéstelen arccal
megdicsérni és nem gondolni másra

kihívni a sorsot magad ellen és
laza csuklómozdulattal később másra fogni

Tetszikoldus

Tetszikre vágyik mind, aki él,
szerényen százezer tetszikre,
léte ledermed, ám kipirul,
ha megcsípi itt-ott egy szikra.

Vonzereje ha végleg merül,
s nem kerülik már a testszagok,
tetszikkel tölti meg a kádját,
ő lesz az illatos tetszhalott.

Tetszikre vágyik, aki netez,
dokik szerint nem szép tünet ez,
kimutat mindent a szívröntgen.

Úgy nő az ott benn, mint egy fikusz,
nem hervasztja, csak az exitus,
tova sok tetszés el így röppen.

Görgethető

mi lenne ha becsődölne végleg ez a fészbuk?
összeülne azonnal a twitteren egy vészklub
fészbukpótló autóbuszok indulnának szerte
mindenüvé a világba ingyen lenne persze

akárhogyan szorzod is e hírt vagy éppen osztod
nem érhetne időben el Őhozzá a posztod
nem is kaphatnál rá villámgyorsasággal lájkot
kitörölné bánatában magát minden fájlod

betörné a tükrödet a friss mosolygós szelfid
úgy éreznéd magad mint hipermangán a szulfid
felvagdosnál magadon pár optikai kábelt
úgy megszoktad már e zaza görgethető Bábelt