Nyúltam felé,
meg akartam fogni a kezét,
de akkor már nem lehetett.
Tűz martaléka lett,
hiába a visszaidéző akarat,
elégett mindene,
de a szörnyű fájdalom
nem tágít, itt marad,
ismeretlen utcákon kóborol
velem, mint egy sakál,
veszettül támad, belém harap.
Bánatburokban leledzem.
Most is engem üldöz,
egyre a nyomomban jár,
sarkamat tapossa
a folyton éhes, mindig
kigömbölyödni vágyó halál.
Mondják, elmúlik minden,
ám velem marad a fájdalom.
A lelkét kutatom, keresem,
ha már én sem leszek,
talán meglelhetem.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. szeptemberi számában)