Kalász István
Blue chip
Most ugyanabban a nagyvárosban élünk. Tengernyi ember, fal, ablak, busz, üzlet, bankautomata, kapucsengő, ágynemű, íróasztal közöttünk; apám a város nyugati felében, én a keletiben lakom, és (szinte) soha nem gondoltunk egymásra. Mert? Mert nem voltunk egymásnak fontosak. Mert: nem gondolt senki sem ebben a „nem-családban” a halálra?