emlékszel a hamvasztó nyarakra?véresre martak a pőcsik-legyek.burjántól zöldülő kezekkelkapáltuk a málé végtelent.
gyermek vagyok. a súlyok földre nyomnak.bár szállni kéne, nem vagyok levél.többet láttam, mint ki macskát nyúzhat.a langyos víztől nem megy le a vér.
akire várszátlépi árnyad s a kövezettjárdákra köröket festarcán a lombok keserű zöldjetollából rázza az éveket
a tömegben széttépett arcomat keresema didergő villamosok ablakán lehajtott fejem
te vagya köra kora kezdette vagya le nemjegyzettmondat
érzem számban minden fog lazultanyám apámmal átsétál a tájonajkukról porlik –fiam még aludj