Sándor Zoltán
Kavargó emlékek
Derékig érő szőrmekabátot viselt, feje fölött bézs színű esernyőt tartott. Legfeljebb ötvenméternyire haladt előttem. Ösztönösen indultam el feléje, egy idő után azonban már felfogtam, hogy őrültséget teszek, mégsem tudtam parancsolni magamnak, mint egy meghipnotizált, tisztes távolból követtem végig a sétányon, és még egy kissé tovább, egészen az első házakig, amíg csak egy szűk utcába befordulva el nem tűnt a szemem elől.