Végzet
A vasárnapi cipőt belepi a por.
A könyvespolcot átrendezik,
a szemüveg a szemetesbe kerül,
a kedvenc szék a tűzbe.
Holnap
A cirkusz marad,
a bohócok és az álomlégtornászok is.
A gyerekek
átlépik a határt,
vissza sem néznek.
Közben az árulók hősökké válnak,
életműdíjasok.
Vörös nyelv
Most lehet beszélni, szabad,
osztják is a múltat a buszmegállóban az
emberek.
Érvek-ellenérvek csatáznak
oly hevesen néha,
hogy látom a kést.
Az áthúzott harmincas is elment
vörös nyelvvel az oldalán,
amit ma sem takarított le
senki.
Őket
láttam
magukra lőttek és üvöltve fetrengtek a földön
palotájuk ablakából vigyorogtak
rongyaimon
ima hull rájuk amikor átkozom
Ébredés
Párnámon hajszálaidat összegyűjtöm,
a szájakon zabla a kezeken bilincs,
nézd csak, hogy mennek szédelegve, vakon,
gyilkos tavak peremei felé.
Talán én is mennék, ha nem lennék a foglyod,
álomvilágunkban összezárva,
de nem kellünk mi ezeknek tudom,
értékrongyainkkal.
Arcrés
A hegyek magasabbak.
A gyermekkor egyre gyakrabban kopog.
Immár napról napra több
a halni készülő csillag.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. júliusi számában)