G. Szabó Ferenc: Versek

2020. augusztus 30., 10:46
Losonczi Béla festménye Fotó: Losonczi Béla

Végzet

A vasárnapi cipőt belepi a por.

A könyvespolcot átrendezik,

a szemüveg a szemetesbe kerül,

a kedvenc szék a tűzbe.

 

Holnap

A cirkusz marad,

a bohócok és az álomlégtornászok is.

A gyerekek

átlépik a határt,

vissza sem néznek.

Közben az árulók hősökké válnak,

életműdíjasok.

 

Vörös nyelv

Most lehet beszélni, szabad,

osztják is a múltat a buszmegállóban az

emberek.

Érvek-ellenérvek csatáznak

oly hevesen néha,

hogy látom a kést.

Az áthúzott harmincas is elment

vörös nyelvvel az oldalán,

amit ma sem takarított le

senki.

 

Őket

láttam

magukra lőttek és üvöltve fetrengtek a földön

palotájuk ablakából vigyorogtak

rongyaimon

ima hull rájuk amikor átkozom

 

Ébredés

Párnámon hajszálaidat összegyűjtöm,

a szájakon zabla a kezeken bilincs,

nézd csak, hogy mennek szédelegve, vakon,

gyilkos tavak peremei felé.


Talán én is mennék, ha nem lennék a foglyod,

álomvilágunkban összezárva,

de nem kellünk mi ezeknek tudom,

értékrongyainkkal.

 

Arcrés

A hegyek magasabbak.

A gyermekkor egyre gyakrabban kopog.

Immár napról napra több

a halni készülő csillag.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. júliusi számában)