Hej, büszke úr! Reményen és zupán
él itt az ember, élem sorsomat;
nekem hazám, tenéked táj csupán,
hol egyszer átrohant a gyorsvonat.
Szlovenszkó
Győry Dezsőnek
(Egy londoni bankár átutazik Kassán)
Tán épp az étkezőben ültél abban
a pillanatban, hogy az expressz víg
iramban elrohant itt és egy kappan
sült illata szállott az egekig.
Kappan, vörösbor, kompót, úrimódi,
estére selyemágy vár és öröm.
E városban élt, énekelt Tinódi,
ma én üvöltök. Ne zavard köröm.
Sírok s fájok magamnak: Belzebúb,
mely szél hoz erre? Mely bolond szeszély?
Unalmas lett a Piccadilly-Club?
Párizs? Velence? Nápoly? Genf? Beszélj!
Hej, büszke úr! Reményen és zupán
él itt az ember, élem sorsomat;
nekem hazám, tenéked táj csupán,
hol egyszer átrohant a gyorsvonat.
Az utolsó konflis
„Elmúlik minden” – szólt a költő –
„a dics, a dal, a rang, a bér.”
Egy régi konflis áll a sarkon
és éhes lova enni kér.
Szerény és csendes, mert mihaszna.
Lebírta őt az emberész,
az elmúlás sír vak szemében.
Sofőr, pilóta, tengerész
motorja zúg a messzi tájon,
traktortól hangos a határ,
a technika most orgiázik,
villanyra jár már a batár.
Dédapja még csatákban hordott
erős hátán vad marconát,
és gázolt vérbe, gázolt jajba,
és gázolt minden harcon át.
Elmúlik minden és az életének
testet és lelket megaláz,
ő csak vén háziorvost vontat
az őszben, ha a náthaláz
kohójában sülünk vörösre,
s gyötör alázat és gyalázat.
Az volt a sorsa, hogy legyőzze
és virslibe töltse a század.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában.)