Grendel Lajos novellái és recenziói, irodalomkritikai megnyilatkozásai is tulajdonképpen az 1970-es évek derekától kezdtek megszaporodni, azaz, úgy is mondhatnánk, íróilag ekkorra kezdett beérni. Amihez kedvezően alakultak életkörülményei is – elvégezte a pozsonyi Komenský Egyetem magyar–angol szakát, s 1973-tól mint a Madách Könyvkiadó szerkesztője, a munkahelyén is kizárólag az irodalomra összpontosíthatott, letöltötte sorkatonai szolgálatát, családot alapított stb.
Grendel Lajos novellái és recenziói, irodalomkritikai megnyilatkozásai is tulajdonképpen az 1970-es évek derekától kezdtek megszaporodni, azaz, úgy is mondhatnánk, íróilag ekkorra kezdett beérni. Amihez kedvezően alakultak életkörülményei is – elvégezte a pozsonyi Komenský Egyetem magyar–angol szakát, s 1973-tól mint a Madách Könyvkiadó szerkesztője, a munkahelyén is kizárólag az irodalomra összpontosíthatott, letöltötte sorkatonai szolgálatát, családot alapított stb. Írónk, későbbi interjúiban – kitérve ezekre az esztendőkre is – Kafka, Musil, Bulgakov és a különösen sokszor hivatkozott Faulkner mellett főleg a francia Jean-Paul Sartre-t és Alain Robe-Grillet-t, továbbá az argentin Julio Cortázart, a cseh Bohumil Hrabalt, valamint Mészöly Miklóst említi legfontosabb értékigazodási pontjai, mintái között, akikhez még Mándy Ivánt is mindenképpen hozzá kellene tennünk. Emellett, még pályája legelején, Fülöp Antal kapcsán felidézte az Isaac Babel-i „tömörségű” novellamintát, de 1974-es új kiadása kapcsán fellelkesülten beszélt Krúdy Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban című, befejezetlenül maradt regénykísérletéről is, melyben az író „álom és valóság egybemosását tekintve […] a belső látás képzettársításait” oly mértékben szabadította föl, ahogy azt majd néhány évvel később a szürrealisták tették (lásd Grendel 2010-es irodalomtörténetének megállapításait). Ekkori, elszórtan megjelent elbeszéléseit, recenzióit, kritikáit újraolvasva hatástörténeti, illetve prózapoétikai szempontból egyaránt tanulságos látni, hogyan alakul ki, illetve fogalmazódik meg Grendel novellaeszménye, sajátos prózakép(let)e, egyre körülhatároltabb epikusi látásmódja és világa. Hiszen például amit az argentin Julio Cortázar Nagyításáról írt 1979-ben, ti. hogy „becsalogatja olvasóit egy hétköznapinak látszó történet útvesztőibe, s aztán belelöki valami iszonyú verembe, ahonnan történeteinek mintegy a röntgenképét is látni lehet, a történetek igazi szerkezetét, a létezés kínzó és föloldhatatlan paradoxonait, amelyek ott lappanganak legköznapibb, legjelentéktelenebb cselekedeteink mélyén”, azt tulajdonképpen bármelyik későbbi értelmezője is megfogalmazhatta volna az ő, főleg az első novelláskötete, az 1979-es Hűtlenek utáni prózájáról is.
Szőke József négykötetes bibliográfiája szerint Grendelnek, 1971 és 1980 között tizennégy elbeszélése jelent meg, illetve 1978 októberétől már a készülő Éleslövészetből is közreadott három részletet (közülük a legelsőt még összefüggő elbeszélésként, mely tulajdonképpen a majdani nagy sikerű regény „Első leszámolása” 9–19. fejezeteinek az első, ám sok helyütt már végleges érvényű fogalmazványa). Melyeken kívül az értekező prózai és publicisztikai műfajokban is napvilágot látott tizenhat kisebb-nagyobb írása. Köztük három vitacikk és hét könyvrecenzió a csehszlovákiai magyar irodalom, történelem, oktatás tárgykörében, valamint három további könyvajánló (Mihail Bahtyin válogatott tanulmányairól, az említett Cortázar-válogatásáról és Gion Nándor Virágos katona és Rózsaméz című regényeiről), s végül egy Örkény István-nekrológ és egy kis jegyzet az író-olvasó találkozókról. Lehet, utólagos beleolvasás, de némi jelentéssel talán mégis bír, hogy Grendel elméleti-kritikai refl exiói sorát a 20. századi modern irodalomtudomány kikerülhetetlen alakja, az orosz-szovjet Mihail Bahtyin prózaelméleti tanulmányainak A szó esztétikája című kötetével kezdi, melyet az évtized végén az Örkény István halálára, illetve Mészöly Miklós 60. születésnapjára fogalmazott megemlékezése zár (ez utóbbi írásának megjelenése már átcsúszott 1981-re). A Bahtyinkötetről szóló – tanulmányigényű – recenziójának lényeges eleme, hogy Grendel először talán itt tesz hitet az ún. „monologikus”, hagyományos szemléletű, az írót a mindenható beszélői pozícióban tartó epikaképlet helyett a hangsúlyokat magára a szövegre és a mű autonóm belső világára helyező, Dosztojevszkij epikája nyomán elemzett polifón prózamodell, illetve már a 16. századi Rabelais prózájában is érvényesülő groteszk mellett, melyek – második kötetétől, az Éleslövészettől kezdve – művei és szemlélete sarokköveinek, legfőbb szervező elemeinek számítanak. Ugyanezekkel kapcsoltban figyelemreméltó, hogy Örkényben, akit a magyar színház és színműírás „korszakos jelentőségű megújítójának” tekintett, elsősorban azt a prózaírót búcsúztatta, akinek tolla alatt „az anekdotikus típusú magyar novella” kimúlt, az „örkényi szemlélet által átértelmeződve szüntetve meg magát”. De hasonlóképpen az anekdotikus prózahagyományon túllépő írót emelte ki Mészöly-köszöntőjében is, akinek novellái, regényei kapcsán „a mű igazságát” tartotta fontosnak kiemelni, amely ugyan „nem esztétikai értékkategória, ám feltétele az esztétikai érték létrehozásának”, hiszen „ha a mondanivaló hamis és pudvás, nincs az a virtuóz formabűvészkedés, amelylyel a hamisítás, a mellébeszélés elkerülhető lenne”. A „többszörös kisebbrendűségi érzéssel megvert és megosztott” szlovákiai magyar irodalom számára pedig mindenekelőtt azért vélte megkerülhetetlennek Mészöly példáját, mert „mai prózairodalmunkban hagyomány és újítás összefüggéseit, annak egészen bonyolult dilemmarendszerét” alighanem ő gondolta át a legkövetkezetesebben, s emelte műveiben „esztétikai és filozófiai rangra”.
Mindez példát szolgáltat arra is, hogy a szlovákiai magyar írók számára addig nagy általánosságban viszonyítási pontként (is) szolgáló „csehszlovákiai magyar irodalom” Grendelnél – és nemzedéke több alkotójánál – hogyan válik egyszersmind elrugaszkodásuk terepévé is (amire azért a korábban fellépők közt is akadt egy-egy példa). Így például míg Dobos László Egy szál ingben című regényének a „nemzetiségi önismeretet tágító” jelentőségét emelte ki, felróva neki, hogy „nem teremt távolságot önmaga és a regény krónikása között” és hiányolva látásmódjából az iróniát, Duba Gyula Ívnak a csukák-jában azt a „korszerű és jó” epikát dicséri, mely ugyan „fikcióba oltott szociográfiaként” is olvasható, ám amelyben „a szándék nem öli meg a művet”, s amely segíthet a csehszlovákiai magyar irodalom „felnőtté”, „nagykorúvá válásában”. Más indíttatású próza viszont szerinte Kovács Magdáé, akinek a „lét kihívásaival viaskodó” hősei „nem a társadalomban, hanem a létben otthontalanok”, akik épp ezzel az „ontológiai gyökerű” otthontalanságukkal hoztak újat a csehszlovákiai magyar (kis)epikába. Ugyanakkor az is világos számára, amit Grendel ugyancsak erényeként ismer el, hogy az eleve adott formák helyett „minden tartalom maga vajúdja ki egyedi formáját”, azaz Kovács írásaiban „a tartalom egyszerre születik meg a formával”. Mindezek tudatosításában Grendel – akinek kritikafelfogása, kritikakoncepciója az évtized végére kristályosodik ki – nagy szerepet tulajdonított a csehszlovákiai magyar irodalomkritika minőségszervező szerepének. Így például, miután ízekre szedte Mészáros László kritikakötetét, a Nyitott tételt, Zalabai Zsigmond Mérlegpróba című tanulmánykötetét tette mérlegre kevésbé ismert és hivatkozott dolgozatában – írása fölé a maga számára is jelentéses Küzdelem az elméletért címet írva –, melyben már világos és végérvényes képet adott olvasásstratégiájáról, az irodalmi művel és olvasásával szembeni elvárásairól, irodalom-felfogásáról. 1979-ben pedig – a Gion-regényekről szólva – már konkrétan is megfogalmazta „az izolációból való kitörés csakis az egyetemes felé képzelhető el” tételét. Amely az ugyanekkor írt első nagy(obb) összefoglalójának, az azóta is sokat hivatkozott és mindvégig a grendeli irodalomkép, irodalom-felfogás egyik alapszövegének tekintett Elszigeteltség vagy egyetemesség?-nek is a kiindulópontja lett. S ezzel – a Hűtlenekkel együtt – egyben új fejezet is nyílott a pályáján.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában.)