A nagy irodalmat nem csak hibátlan erkölcsű emberek írják, de a nagy, a ránk hatással levő írásművek mégis erkölcsi dimenzióval is rendelkeznek. Az esztétikai érték mellett az erkölcsi felszólítás sugározza a művészet transzcendens jellegét.
Az elmúlt évben ünnepelte 70. születésnapját Balla Zsófia. Ebből az alkalomból készített interjút vele Vlasics Sarolta, a Revizor munkatársa. A költőnek 2019-ben két kötete is megjelent: Az élet két fele címmel verseskötet, A darázs fészke (alcíme szerint: értekező líra) címmel esszégyűjtemény látott napvilágot a Kalligram kiadónál.
– Politikai versed kevés van, ugyanakkor minden megszólalásodban érzékeli az ember az erkölcsi tisztaság elvárását az értelmiségi szerep kapcsán.
Balla Zsófia: Nagyon fontosak azok a kategóriák, amelyek a görög vagy a római gondolkodók írásait átitatják. Nem hiszem, hogy felmerülhet olyan választási lehetőség, hogy vagy költő leszek, vagy morális lény… Persze, ahogy a világirodalom története példázza, sokféle alkotó sokféle erkölccsel él. Villont, Hamsunt, Eliotot, Céline-t és másokat említhetném a kétes politikai erkölcsű nagy írók közül. Handkénak például nem adtam volna Nobel-díjat, bármennyire kiváló írónak tekintik is. Különösen most nem. A díj aranyfénybe vonja az egész életutat és a személyiséget, olyan, mintha legitimálná azokat a mondatokat, amelyeket Handke például a srebrenicai vérengzésről mondott, miszerint az jogos önvédelem lett volna és nem tömeggyilkosság. Persze a művészet független, autonóm a való világ dolgaival szemben, de ez nem arra szolgál, hogy leplezze az embertelenséget. Van egy határvonal, amelyet nem lehet átlépni.
Emlékszem, hogy mekkora vitában voltunk Berlinben a 2000-es évek elején. Ott voltak éppen különféle ösztöndíjakkal Petriék, Esterházyék ‒ és mi is. Akkor került nyilvánosságra a Tar Sándor-ügy. Petri és Pap Mari, akikkel Tar közeli barátságban volt, és ilyenformán sokszor jelentett róluk, a beszélgetésben csak legyintettek Tarra, hogy »szegény, megzsarolták«. Igen, megzsarolták, de nem is ez a kérdés kruciális pontja. Petriék legyintgetésére Esterházy Péter – soha nem láttam még ilyennek ‒ belevörösödve, szinte kétségbeesetten kérdezte, hogy ha ez nem számít, ha nem számít az erkölcs, akkor mit mondjon a gyerekeinek? Hogy tényleg mindegy az, hogy valaki tisztességes volt, vagy nem? Nem tudtuk, hogy ő akkor már az édesapja történetével foglalkozott. Én évekig nem bírtam Tar-műveket olvasni, pedig az egyik legkiválóbb novellistának tartom.
Ezek bonyolult kérdések, nem lehet kapásból megítélni egy bonyolult élettörténetet. De meg kell próbálni minden tekintetben mérlegelni. A nagy irodalmat nem csak hibátlan erkölcsű emberek írják, de a nagy, a ránk hatással levő írásművek mégis erkölcsi dimenzióval is rendelkeznek. Az esztétikai érték mellett az erkölcsi felszólítás sugározza a művészet transzcendens jellegét.
A teljes interjú a Revizoronline oldalon olvasható.