Jól bele kell nézni a halál pofájába. Aztán el kell készítenünk maszkunkat (ha komolyan gondoljuk, nem jó a bolti, legfeljebb ha a felismerhetetlenségig átalakítjuk), amely egyszerre harci, állat- és halotti maszk, egyszerre néz mennybe és pokolba. Ebben a maszkban aztán mulatva, tombolva, kurjongatva, önfeledten szaporodva, farkasként az égre vonítva, teljes harci és életeksztázisban megöljük a halált. Ha megvolt, levesszük a maszkot, elégetjük, visszaváltozunk normális emberré, és húsvétig pihenünk, mert akkor megint másféle dolgunk akad.
Észrevették már, hogy a nagy művek születéséhez évszakok is kellenek? Az örök tél vagy örök nyár birodalmában korlátozott az inspiráció. Az emberi élet érzéki és szellemi teljességéhez az évkör váltakozásának tudatos megélése szükséges – lehetőleg vidéken, hogy az urbánus betonakol ne tompítsa a tapasztalás intenzitását. Nagy halál kell és nagy újjászületés. Mi különösen szerencsések vagyunk az éghajlatunkkal, hiszen errefelé a tél nem kutyafüle, hanem éjsötét, fagyott sírverem, reszkető csontkamra, amiben még az enyészet sem teljesedhet ki, s amiben torzókként, kísértetekként, halotti maszkokként kuporgunk didergő tudattal. A tavasz közeledtét várva és siettetve pedig nem kimászni szoktunk innen, mint megfontolt tiszthelyettes a lövészárokból, hanem kirobbanunk, rügyként kicsattanunk, eszeveszetten kilövellünk. Kell is az elszántság, hiszen azért jövünk ki a sírból, hogy megöljük a halált.
Bizony, saját kaszájával kell csúffá tennünk a vén csuklyást. Gerincét megtiporni, koponyáját szétverni, a legkisebb ujjpercét is miszlikbe aprítani. Aztán a csonttörmelékből lisztet őrölni, pogácsát sütni és elmajszolni pálinka mellett. S ami a végén kijön, azzal megtrágyázni a kiskertet. Szigorúan metaforikusan persze.
A rituáléhoz ősidők óta maszkokat használunk. A maszk abban különbözik az álarctól, hogy nem a személyazonosság eltitkolása a cél valamilyen kriminális vagy szexuális akció érdekében (a történelem nagy részében csak arcunk, viseletünk, beszédünk igazolta, kik vagyunk). A maszk célja a személyiség időleges föloldása, háttérbe szorítása a rituális küzdelem érdekében. A maszkos alakoskodó képes arra, amire a maszk viselője nem, ahogy a báb is képes arra, amire a bábos nem – a két ősi, mágikus tárgy sokszor töltötte be ugyanazt a funkciót. Érdekes, hogy még a napjaink aluljáróiban kapható, sorozatgyártott műanyag farsangi maszkok is utalnak például a régi idők animizmusának állatőseire vagy a filmipari ikonográfiából jelenítenek meg közmegegyezésesen emberfeletti erővel bíró alakokat. Az okoskodáson kívül látszólag tényleg csak ennyi maradt: halvány utalások valamire, amit ilyenkor tudat alatt mindnyájan keresünk.
Hamvas Béla mondta: a középkorral a tiszta és elfogulatlan derű kora lezárult. Mondatában ott rejlik a történelem során az élet és halál jelenségeinek közvetlen megtapasztalásától való eltávolodás keserűsége is. A vérrel és egyebekkel szennyezett újszülöttek és haldoklók titkaitól való félelem, amit a technicizálódó emberiség igyekszik rafinált civilizációs szokásokkal körülbástyázni – a mindenkori helyi népszokások, olykor évszázados tradíciók feledésbe merülésével vagy elpusztításával párhuzamosan. Minden félelmünk, szorongásunk rejtettebb, áttételesebb, mint a teremtett világ törvényeit, tél és tavasz, halál és újjászületés evidenciáit direkt módon megélő korok emberéé. Amikor a kaszás alak a halál szimbóluma lett, az emberek hétköznapi élménye volt az érett kalászt lenyakazó kaszapenge. A gyerekeinknek talán már közvetlenebb szimbólum lesz egy elsötétült képernyő.
A tél sírjából az képes valóban kilépni a tavaszi föltámadásba a farsang élők és holtak birodalmát összekötő rituáléján keresztül, aki a maszkos alakoskodás segítségével a teremtett világ legősibb, mindent felülíró életösztönével győzi le halálfélelmét. Ehhez természetesen először föl kell ismerni, hogy a sírban vagyunk. Jól bele kell nézni a halál pofájába. Aztán el kell készítenünk maszkunkat (ha komolyan gondoljuk, nem jó a bolti, legfeljebb ha a felismerhetetlenségig átalakítjuk), amely egyszerre harci, állat- és halotti maszk, egyszerre néz mennybe és pokolba. Ebben a maszkban aztán mulatva, tombolva, kurjongatva, önfeledten szaporodva, farkasként az égre vonítva, teljes harci és életeksztázisban megöljük a halált. Ha megvolt, levesszük a maszkot, elégetjük, visszaváltozunk normális emberré, és húsvétig pihenünk, mert akkor megint másféle dolgunk akad.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. január 25-i számában.)