Juhász Kristóf

A farkas és a tündérleány – versciklus

Mióta a világ forog, azóta futott a farkas
Eleget futott, nyelvét lógatta, szomjazott
Jött egy tündérleány, nyelvére ült, mancsába ült
oltotta szomját
elvette éhét
megkente szemét
aztán a farkas a hátára ültette a tündérleányt

Juhász Kristóf

A kapuk angyalai

A kapuk angyalai a kocsmában ültek, hisz a szférák lényeinek is jár a szabadidő-kultúra. Az emberek ilyenkor a szexről, a munkájukról meg a lelki kapcsolódásaikról szoktak beszélgetni. Az angyaloknak erószuk nincs, hivatásuk és kapcsolataik viszont annál inkább, és ezeken is bőven van mit megvitatni. Így esett ez aznap délután is, Krisztus után valamikor két- és háromezer között.

Juhász Kristóf

Színek és formák meséje

Mikor a teremtés első szava elhangzott, létrejött a hang, mozgás és ritmus. Ezek aztán együtt zengtek és morajlottak az időknek kezdetén. Jó játék, de ettől még igencsak formátlan volt a mindenség, ezért elhangzott a teremtés második szava, és hang, mozgás és ritmus elkezdett formát ölteni. Így lettek a formák.

Juhász Kristóf

Groteszkek a tudattalanból

Ismeri kíváncsi olvasóm a biohorror és a testhorror nevű különös zsánereket? Sőt, ha pontosak akarunk lenni: szubzsánereket, hisz a horror alműfajairól van szó, amelyek tiszta formában kevéssé, inkább csak művek elemeként mutatkoznak az irodalomban.

Juhász Kristóf

Téli erdő

Gally ropog, kő porlik, sár locsog:
mennyivel okosabban hangzanak,
mint az önismétlő benső monológok,
jaj, de nagyon sértő.
Aki nincsen jelen, ne dumáljon bele.

Juhász Kristóf

Kellor, a kéregjáró

A különböző lények hol összehangolják ritmusukat, hol nem. És sokszor úgy is összeáll valami. A tücskök és kabócák népes seregében első hallásra mindenki a magáét zöngi és zezgi, ám ha kitartóan figyeltek, meg fogtok hallani egy rejtőzködő ütemet, ami titokban az egész társaság koncertjét vezényli. És ha képesek volnátok a világ összes tücskét és kabócáját egyszerre hallani, akkor se hallanátok másképp.

Szilágyi Zsófia Emma

,,Minden definíció az Istentől és teremtéstől elidegenedett ember művégtagja.” interjú Juhász Kristóffal

Juhász Kristóf minden művészeti ágba belekóstolt már, és az így megszerzett tapasztalatokat nem sajnálta felhasználni írásművészetébe. Ezt támasztja alá legújabb elbeszéléskötete is, a Történelmi esemény utáni tabletta.

Juhász Kristóf

Pedagógiai álmok a Kali Yugából

Álmomban visszaadnám a nyolcezer éve kölcsönkapott könyvet, de azt mondja, megtarthatom. Óriási termekben járok, fölravatalozott, olcsó testek között. Egykori gazdáik hajdanvolt vágyai gyertyákba öntve meredeznek és égnek el: mily didaktikus tanulság!

Juhász Kristóf

A fák beszéde

Történt egyszer, réges-régen, amikor ég és föld még nem vált ketté véglegesen, történt, hogy az emberek meg a fák jókat beszélgettek. Persze akkor az emberek nem úgy néztek ki, mint a mai emberek, meg a fák sem úgy, mint a mai fák.

Juhász Kristóf

Távozik

Jaj, már megint ez a buta test! Ez az átmenetiségével kérkedő porhüvely, kocsonyásodó tetemtemető, izgő-mozgó trágyatár, komposztra való kukacfészek, ösztöntől és vágytól mart, szélcsöndben is lobogó fátyol! Ez az önmagát kétségbeesve fölemésztő és reprodukáló, önző, görcsös sárruha! Gerincvelő létpöcegödre! Homokba írt homok, romba dőlő rom, petéjét és magvát konokul szertehintő, vérkönyvektől roskadozó, csillagtalan csontpolc!

Juhász Kristóf

A boldog növények szigetén

A remete szigetén kivágták a fákat:
A remete éjjel összegyűjtötte a maradékot,
Hajót ácsolt belőlük, tengerre szállt,
És ő lett az erdei hajós,
Akinek se erdeje, se tengere nincs igazán.

Juhász Kristóf

A nagy díjmészárlás

Juhász Kristóf

A vasmacska legendája

Hol volt, hol nem volt, réges-régen, világtenger idejében, mikor a teremtett világ még teljesen máshogy festett, mint napjainkban, mikor a nagy, borongós szárazföldek még kevesebben voltak, ám annál több vidám kis sziget meredt ki hetykén az óceánból, és rettentő sok hajó járta a végtelen vizeket, volt egyszer egy tizenkét árbócos, világtengerjáró vitorlás.

Juhász Kristóf

Vágta az őskontinensen

Mindig öröm olyan fiatal muzsikusok munkáját hallgatni, akik nem valamilyen simára polírozott zeneipari zsánerben utaznak, hanem már pályájuk kezdetén teljesen önfeledt kompromisszummentességgel vágják a maguk útját a sűrűben. Örömünk attól sem lesz kisebb, ha küzdenünk kell az anyaggal, a Sauropoda Pangea című lemeze ugyanis alaposan próbára teszi mindazok hallójáratát és ritmusérzékét, akik egy daltól az intro-verze-refrén-szóló-verze-refrén-outro struktúrát várják. Az albumról Krizbai Domokos gitárossal beszélgettünk.

Juhász Kristóf

„Csak egy hiányzik: nyugalom”

A kultikussá nem váló hősökben és hősnőkben van valami rendkívül izgató. Ott vannak a kataklizmák forráspontjánál, de nem őket emelik pajzsra, és nem őket kísérik a bitóra. Teljes éberséggel vannak jelen a „nagy művek” születésénél, de közben valami mást csinálnak, mert valami más dolguk van. A nagyközönség számára sokszor csak a kultúrtörténet közmegegyezéses héroszainak „csatolmányai” ők – közéjük tartozik Petőfi felesége, Szendrey Júlia is.

Juhász Kristóf

A tökéletes képek bukása, avagy hogyan lett megint a semmiből valami

Történt egyszer, hogy mindenki képes volt már tökéletes képeket készíteni a tömegméretekben gyártott, digitális szórakoztatóelektronikai cikkével, okostelefonjával, okosórájával, okosszemüvegével. Az ételfotót okostányérral, az italfotót okospohárral, a természetfotót okosfával készítették, a portrét és aktot meg okostükörrel. Ha valaki a saját belsőségeit akarta fotózni, hipp-hopp, lenyelt egy C-vitaminos okos nanokamerát. Ezt mondjuk kicsit kínos volt megkeresni, mikor kijött, de aztán készültek ebből is olcsó, egyszer használatos változatok, és azok is éppolyan gazdag felbontású bélfotókat készítettek, mint a

Juhász Kristóf

A rabló és a vérfarkas

A farkasember természetesen nem támasztott olyan irreális elvárásokat a filmiparral szemben, hogy tisztában legyenek a vérfarkasok és más elemi lények valódi szaporodásának titkával, hisz a vérbeli likantróp nem szereti a föltűnést.

– Mutogassák magukat a National Geographicon azok a lófejű delfinek meg ájtatos sáskák! Nekem ne csinálják a portámon a felhajtást! Majd még idejönnek valami punkok autogramot kérni embervérrel a hülye pólóikra! – dörmögött a sörébe hősünk az övéi között.

– Értem, miről beszélsz – bólogatott a rabló, mikor a farkasember a filmről és ahhoz kapcsolódó gondolatairól mesélt.

Juhász Kristóf

A titkos varázsló

De a legeslegtitkosabb varázsló, akit ismerek a világon, az bizony Ogir, a csodatévő dobos. Nem tudom, gyerekek, láttatok-e már igazi dobost? Persze az igazi dobost nem kell látni, hallani is elég. A dobos, tudjátok, olyasvalaki, aki ritmusokban és ütemekben él. Ezek sokfélék lehetnek, de a legkedvesebb ritmusok és ütemek mindig azok, amik úgy kopognak, konganak, dönögnek, katakolnak, ahogyan a teremtett világ forog. Bumm-bumm, jön a tél! Csitt-csatt, jön a tavasz! Tikití-takatá, jön a nyár! Kipikopi-kippkopp, jön az ősz! Rattata-kattata, fordulnak a csillagok! Dönndörö-dömmdömm, perdülnek a bolygók! Bimm, hajnal, bumm, reggel, csitt, dél, csatt, délután, csörr, este, csett, éjszaka.

Juhász Kristóf

Hogyan öljük meg a halált?

Jól bele kell nézni a halál pofájába. Aztán el kell készítenünk maszkunkat (ha komolyan gondoljuk, nem jó a bolti, legfeljebb ha a felismerhetetlenségig átalakítjuk), amely egyszerre harci, állat- és halotti maszk, egyszerre néz mennybe és pokolba. Ebben a maszkban aztán mulatva, tombolva, kurjongatva, önfeledten szaporodva, farkasként az égre vonítva, teljes harci és életeksztázisban megöljük a halált. Ha megvolt, levesszük a maszkot, elégetjük, visszaváltozunk normális emberré, és húsvétig pihenünk, mert akkor megint másféle dolgunk akad.

Juhász Kristóf

A házasságnak nincs szaga

Szentádám, e kis, Ister menti falucska békés lakói egy verőfényes, augusztusi reggelen arra ébredtek, hogy fuldokolnak a büdösségtől. De valami olyan rettenetes bűz volt ez, hogy még Diszkó Lackó is majdnem okádott, pedig ő évtizedekig dolgozott a felsőpekmezi dögkúton. Mindenki serkent, pattant, futott, kitárt ajtót, ablakot, de hiába: a szörnyű büdösség úgy borította be a falut, mint a rapsic Alexisz bácsi malaclopó zsákja a süldőt.

Juhász Kristóf

Gyászbeszéd a nyomtatott Helyőrségért

Azóta hazafias kötelességemnek tartom úgy írni, hogy a szippantós bácsi is elsőre értse. Legalább néha. De most már nem kerül több Helyőrség gyújtós mellé, macska alá, nem csomagolnak bele zsírszalonnát fejkendős nénikék, hogy legalább néha megakadjon szemük egy-egy versen vagy képen.

Juhász Kristóf

Telihold ádvent első vasárnapján

Telihold van ádvent első vasárnapján.
Fényét a pusztákon minek szórja széjjel?
Puszták után dombok, azokon keresztek,
új arc nem került még a feszületre.

Juhász Kristóf

A haláltánc-klub

Klári óvatos alapossággal vizsgálgatta a férfiakat. Akivel legutóbb randizott, azt állította, hogy az olajiparban dolgozik. A részletekről annyit mondott: egy kisebb, unalmas, de vidám értékesítési csoportnál. Klári három órát pazarolt rá az életéből, mire rájött, hogy a férfi igazából benzinkutas. Ez még annál a hidegburkolónál is rosszabb volt, aki úgy mutatkozott be: veszélyes csempész vagyok.

Juhász Kristóf

Pityu, a gyáva keresztény

Az ünnepeket az öregek és az újszülöttek tartják össze. Ha jó ritmusban öregszenek és születnek egy családban, valahogy mindig szép a karácsony. Ám az emberöltők múlásának és az idők változásának a családi élet szempontjából igen rossz a ritmusérzéke.

Juhász Kristóf

Az Apokalipszis és az idill látnoka

Hamvas Béla valószínűleg teljesen rosszul lenne ettől a titulustól, és a maró gúny pengéjével szaggatná szét Maja fátylának ezt a személyi kultusszá csomósodott szövetdarabkáját. Ahogy minden igazi mesternek tennie kell. Ilyen mesterek természetesen csak mirákulumokban, koanokban, példabeszédekben és sagákban léteznek. Olyan emberek, mint Hamvas Béla, igazából nincsenek a történelmi valóságban. Azok az alkotók és gondolkodók, akik a valóság ilyen mértékű, átfogó sűrítését végzik egész életművükben, automatikusan egész életüket tömény példázattá alakítják.

Juhász Kristóf

Emberek az úton Göcsejben

Jöttek a népek: turisták, kíváncsiak, kiégettek, bohémek. Hogy ne féljenek a csöndtől, pacalt adtak szederért cserébe. Jöttek a faluba, vendégek voltak, aztán visszamentek a városba, ahol csak lakók.

Ismerek olyat is, aki az egyikből a másikba menekül, mert élni akar vagy halni. Meg olyat is, aki falun és városban is otthon tud lenni, mert a dolgokról való tudása nem veszi el a kedvét. És persze olyan is akad, aki a nem tudástól őrzi meg kedélyét.