Jelzőkkel s methaphorákkal dúsan ékített, porszemig előmutatott tájon sétála virágtól virágig gróf Schmetterling Zsófia bárókisasszony. Alabástrom arczú, ifjú leány, szinte gyermek még. Hirtelen marczona férfi ugrék elé. Jaj, dermesztő látvány!
J. M. tiszteletére
Jelzőkkel s methaphorákkal dúsan ékített, porszemig előmutatott tájon sétála virágtól virágig gróf Schmetterling Zsófia bárókisasszony. Alabástrom arczú, ifjú leány, szinte gyermek még. Hirtelen marczona férfi ugrék elé. Jaj, dermesztő látvány! Haja kóczos, fekete, de napfényben szőkének, simára fésültnek látja a halandó. Barna szeme kékben játszik, s villog. Beretvált ajaka körül ezüst körszakáll. Bozontos szemöldöke szinte nincs is. Vasból kelle lenni ama léleknek, ki e látványtól nem omlik ájultan a pázsitra! De a leány tudá, mi kárt tenne fehér köntösében az összeroskadás, egyenes tartással álla tovább, s megigazítá hajában a rózsát, melyről eleddig nem szóltunk, ott sem lévén azelőtt. Vékony szemöldeit összehúzá s oly jéghidegen néze az idegenre, hogy annak mellkasa szőrén megfagyott s kikristályosodott a víz.
– Ön még ez órában hitvesem leszen, hiszen úti passusaim szerint én feleségemmel utazom. Azonfelül Önnek gyémántos ládikái vannak, úgy szívében, mint physicai értelemben, mely igen előnyös ügyünk szempontjából. Beléegyezik-e hát e nászba? – kérdé az idegen úr, a situatio definitióját más laudatiokkal is megerősítve.
Mindez oly gyöngéd, bensőséggel teljes hangon mondatott, hogy a leány azonmód szerelemre gyúla. Halkan rebegé el lelke túlcsordult érzelmit, melyet nem halla más, csak a holtak. De fejének halovány bólintása bizonyosan igent jelente válaszul. A minek utána ájultan hanyatlott a pázsitra mégis, asszonyi szokás szerint.