A MeseCentrum a Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumának szakmai blogja. A naponta frissülő oldalon a kritikák, ajánlók és egyéb szakmai anyagok mellett interjúk is olvashatók, ezúttal Veress Gyöngyi kérdezte Máray Mariann illusztrátort.
Máray Mariannt, a roppant sokoldalú gyerekkönyv-illusztrátort kérdeztük munkáról, vágyakról, jelenről. A – többek között – az Állatok ábécéje, illetve a Jártamban… kertemben című csodás kiadványok alkotója és illusztrátora számos nemzetközi díjat nyert már, tavaly HUBBY-díjas lett, a nemzetközi Silent Book Contesten All the Lonely People című, szöveg nélküli képeskönyvével immár másodjára került be a nemzetközi csapatba, a tizenkét döntős közé.
– Szürreális világban élünk több hónapja. Kíváncsi vagyok, a járvány idején miként dolgoztál/dolgozol: inkább többet vagy kevesebbet? Esetleg másként? Hogyan hat az inspirációdra a zártabb életmód?
– Az első lezárásoknál négy gyerekkel, óvodástól főiskolásig maradtunk közel 80 napig a lakásban, online tanítással, felvételivel, így nem volt nagyon miről álmodozni, ami az illusztrációt illeti. A gyerekeknek kellett segítenem. Semmit sem dolgoztam az alatt a három hónap alatt, ami egyébként egy egész évnek tűnt. A karantén alatt kaptam a HUBBY-különdíjat, sajnos a díjátadót is csak online tarthatták meg, de hát ilyen az én formám. Nyár óta sokkal jobb a helyzet, ami a munkát illeti, mert végig volt ovi és általános iskola. Az inspirációimat egyébként a lezárás inkább pozitív irányba mozgatta; ha festhetek, biztosan jó képek lettek volna. Buzgott bennem a tettvágy. A Silent Book Contest 2020-as pályázatára épp a karantén kezdete előtt pár héttel adtam be a könyvtervet. Szerencsére kidolgoztam magam valamennyire az év elején, és annyi siker is volt, hogy bejutott a döntőbe. A karantén ideje alatt annyit tettem még, hogy egy barátom által átküldött pályázatra beküldtem egy Magyarországon meg nem valósult könyvtervemet, a Mice Today-t, és ősszel ez is shortlistes lett a The Unpublished Book Showcase válogatásán. Most három könyvön dolgozom egyszerre… és tanítok is, heti két délután. Örülök neki.
– Több képedről is Henri Rousseau, a naiv francia festő világa jut eszembe. Ha ez nem véletlen, akkor mesélnél arról, miben érzed magadhoz közelinek ezt a dús, buja növényzetű, izgalmas világot?
– Szeretem Rousseau-t, de nem szoktam nézegetni a képeit az utóbbi években. Inkább visszafelé igaz a dolog: szerintem ő festett úgy, mint egy illusztrátor. A témáim, a dzsungel, az állatok emlékeztethetnek inkább Rousseau művészetére, de ez most trend is. A divat is ezen a vonalon halad évek óta: trópusi állatok, gyümölcsök…
– Menet közben jönnek az ötletek, vagy előre látod, megtervezed fejben a figuráidat? Van kedvenc technikád?
– A kedvencem az akrilfestés, de szeretem mással keverni, beleragasztani, belerajzolni a festménybe. Mindig is kedveltem a kísérletezést. Mostanában egyre jobban megtervezem előre, amit rajzolni fogok, ebben a silent bookok nagyon sokat fejlesztettek rajtam. Ott pontosan kell előre látni mindent, semmi sincs véletlenül a képen. Ha megrendelésre festek, szabadabb teret engedhetek az improvizációnak
– Hogyan látod a mai magyar gyerekkönyv-illusztráció helyzetét? Milyen kapcsolatban vannak, mennyire tartanak össze a hazai illusztrátorok?
– Mindig vannak új tehetségek, és a régebben alkotók között is sok a remek illusztrátor. Számos új könyv születik, ezt persze az íróknak is köszönhetjük. Nem nagyon tudom, mennyire tartanak össze, az Illusztrátor Pajtások sok tagot számláló, aktív szerveződésnek látszik, de én nem vagyok tag. Azért nem tudok erről igazán sokat, mert nem az az alkat vagyok, aki szakmai ügyekben nagyon összejár másokkal.
A teljes interjú a MeseCentrum blogon olvasható.