„Kantnál már minden megvolt”,
Mondta a csaj, s én bólogattam,
Mint aki érti, pedig dehogy
Értettem,
Rejtő-képregényeken szocializálódtam
A telepen,
S kívülről legfeljebb a brazil
Válogatott névsorát fújtam.
„Kantnál már minden megvolt”,
Mondta a csaj, s én bólogattam,
Mint aki érti, pedig dehogy
Értettem,
Rejtő-képregényeken szocializálódtam
A telepen,
S kívülről legfeljebb a brazil
Válogatott névsorát fújtam.
Előrébb, feljebb akartam jutni
Az úgynevezett társadalomban,
S ha lehet,
Még beljebb, még előrébb
A női test- és lélekrészek
Labirintusában.
Végül mindegyikben eltévedtem,
Vonatkozik ez társadalomra,
Test- és lélekrészekre
Egyaránt.
Különben a csajszi a ködmönösi
Építőtáborban mondta ezt nekem
Anno,
Zsitánt szívott és jogra készült,
Szabadulni akart a posztparaszti létből,
Szégyellte szüleit, akik a
Téesz melléküzemágában
Borsót fejtettek bérmunkában
A konzervgyárnak.
Gyanúm szerint a kissé sznob bige
Sem konyított Kanthoz,
Csak úgy csinált, mintha,
Családanya lett belőle egy budai
Fogorvos oldalán,
Azt hiszi, boldog,
A norvég ócenjáró nélküle futott
Ki a szabad világba,
S ő nem énekelt rajta
Janis Joplin-retróslágereket –
Hát, végül is, Isten és a szabadság
Maradt a priori,
Közben folyamatos a józan ész trónfosztása,
A lét magánvaló dolog,
Benne a magának való humanoid,
Akit elborít
A „hála kötelessége”.
(Karantének)
{K1}