A világból a szenvedés nem tűnt el, de kiáradt
a bűnbocsánat. Írd meg, Anyám, a Nagy
Halállegyőző mantrát!
1. Virágvasárnap
Virágvasárnap a kerti ágyást tovább építed,
Mária, távol van megint József, Gábriel és
az Úr. Megint nincs, akinek a foga alatt
felmorzsolódik a férfi munka. Női kezed
vérhólyagos, reped a finom bőr. Elszáll
a pulzusdiagnosztika, magaddal törődtél
megint, Gyógyító Mária. Felsértené
száraz ujjad a férfiak puha testét is,
de egyedül alszol. „Bár aludnék” –
mondod, és az álmatlanság kakasa
vájkál a szemedben, szívedben.
„Babba Mária nem alszik!” – kiáltja
valaki Gyimesben, kelj fel, és járj,
légy ott mindenütt is, Mária! Amikor
a tehén borjúzik, szabadítsd meg, áldd
meg a korpát a kóstban, legalább az állatot
védd meg! Tanítsd meg a gyereket,
csak vékony legyen a vessző, különben
a finom homok a szemét, mint a smirgli,
kicserzi, amit a megvert állat fájdalma rálehel.
A vihartól, amit az Úr küldött, szabadítsd meg
őket! Vidd el a villámot, nagy üdőt, Babba Mária,
oda, ahol nem jár madár, ahol nincs fáradtság,
hol kutyák nem ugatnak, kakasak nem szólnak,
kovásszal nem sütnek kenyeret! Mária, és
te viszed. Jön az sms viszont Jézustól: „Szia,
Anya! Elég volt a negyven napból. A szerzetesi
élet mégis szélsőség, olyan, mint a jóga két
négyzetméteren. Lejárt a vízumom, vár Jeruzsálem.”
Megint a figyelmed széttörött fiadon, Szép Mária,
meg valami randivonalon, és mellényúlsz a
koronádnak a hajnali sötétben, mert hamar ott teremnél
a tömegben virágvasárnapon, hogy a nyíló tulipánt
az ágyásból fi ad útjára terítsd, nagy lett és
tiszteletreméltó, még ha borotválatlan is. A nagy üdőt
rossz helyre küldted, vírus lett belőle, és hamar
kovászolni kezdtek a kurvák meg a plázacicák,
de neked fel sem tűnt ez a kis rosszaság, hogy
ránganak az idegek, és habzik az epilepszia,
csak vágod a tulipánt, pedig ez erőszak, lent
meg a tömeghisztéria elviszi a virágvasárnapot
a szájbertérbe. Mária, ebből a hisztiből
szállj ki, és indulj újra be! Ideje van a csöndnek,
a tiszta imát szívedben felfeded. Felkapod a fejed:
senki nem jár ki, az út mosatlan és takaratlan.
2. Nagycsütörtök
„A harangok Rómába mentek” – villan az iPhonod,
Mária, megnyitod, de nem érted, mert sosem
érdekelt a sok napi hír, nincs tévé meg rádió. De
a net a templomtoronyból jön, oda kapaszkodott fel
a helyi vállalkozó, és szünetmentes áramforrást is
ígér két éve, hogy a netfüggők össze ne omoljanak.
Legközelebb, mikor nincs áramszünet, jön
az üzenet részletekben. Jézus: „Utaznak az emberek,
mint a bolondok. Pedig mire a turistakolbász,
ha nincs holnap túzok? Mindenhol ott vagyok,
de a legjobban otthon, mikor a szívükben
pizsamámat húzom, hogy befészkeljem magam
belső szobájukba” – száll a buborék, majd jön rá
a szmájli, felfordítva. „Dehát a szép nyáj egyenként
csak birka, elnémul csengő hangjuk, és szarnak rám.
Nem lesz ennek, érzem, jó vége, Anyám.” Lecsapsz
répavéres kést a deszkára, „Jaj, Atyám, vagyis Uram!”
– sóhajtasz, Mária. A három nap gyorsan lepergett,
vinned kell kenetet meg olajat. Olvad a tiszta vaj
törött vödrökben, kemény a futár, maszk nélkül
adja be, sőt még a kapun is bejönne, mert a logisztika
fekete-fehéren neki a kék-piros felé mutat, és
imádja, logikusan, palástodat. Mária, vedd fel a selyemsálat,
várnak a csecsemők, a betegek, meg a papok.
„Istenem, mért van, hogy őket pont kiemeled?”
– Babba Mária, a férfiakat nehezen érted. Bár Józsefed
lábát megmosnád, ha végre visszaadnák a puszták.
Gondolatban még a körmét is levágod, és olajjal
megkened, addig, amíg látod, hogy ő is csak olyan
testből van, mint te, gyönyörű a lelke, üres a szíve,
mert lejjebbi testrészbe szállt a vér. Ruhájától
fosztottan oltár lett a test, elnémul az orgona.
Nemes csendben páros vigília.
3. Nagypéntek
A szív üres oltárszekrény, vár. Lila ruhát
veszel ma, Mária. Mint Szinnyei-képen, szép
nő vagy megint. A pitypangos rét fölött
pillangó szárnya megrezdül, valahol Vuhanban
denevért főznek, és élesztőnek a kisboltban
nyoma sem lesz. Alakul egy kollektív trauma,
de megint mit sem számít neked az emberiség,
ahogy minden napnak, neked is, a maga baja az,
ami több mint elég. Fiadtól nem kaptál üzenetet,
az aggodalmat évente újraéled. Mint emlékbetörés
kísért a fogyó Hold, és egyszerre felkel a
Dél Keresztje. Jézus panziója előtt megáll egy
Nissan, egyszerű X-trail, oldalán matrica:
„Karanténban is házhoz jön a pizza”. Anyja
nevelése, gondos az Úr fi a, tudja, a vacsora
elmarad, ha estére hagyja. Amúgy is csak egyig
lehetne étkezni, szerzetesi böjtöt nem lehet
megtörni. Pont most jól jön a vega Margherita.
Este már az anyaföld a ketchupot beissza, ami
a stigmádból folyik, Mária. Fiad ártatlan.
Vigasztald meg, Babba Mária! Csak útnak indul,
engedd el derűvel! Nagykorú, a maga életét bárhogy
pocsékolja, jó anya nem mondja, hogy ő
ugyan megmondta: Mondtam, ne járj a késsel!
Ez a késjáték vérre megy, nem gombra,
és a dühödt tömeg zsebében nyílik ki a bicska.
„Van olyan, hogy felnőni már régen késő” – ítélkezel,
Mária, és a mettá távoli felhő – „Kés, villa, olló
gyerek kezébe nem való.”
4. Nagyszombat
Mária, a triduum sacrum megviselt, de csak most jön
a lepel legsötétebb leve. Látod, hogy a fi ad holtan fekszik.
Ez vár minden anyára, mondja egy brit kutató, csökken
az átlagéletkor, de nem érdekel senkit, csak a szex
meg a Brexit, és tovább gyűrik rúzsos ajkuk közé
a hamburgert. Dél-Amerikában a kokaint marhatelepen
mossák, a bírók meg a kezüket szappanozzák. Épp így
mossa sok zsidó a kezét, valamelyik sarkon itt a megváltó,
hol a megváltót játszanak gyufásdobozokkal. Mária,
ragyogtasd fel gyógyító tested! Beteg szombat, de
legalább csöndes. Leteszi flexét a szomszédban az ács,
az asztalos sem csiszolja a szaunát. „Most kukulj le szépen
és aludjál” – mondja valahol egy Tímár Virág.
Leáll a keverő, nincs több mixerbeton, összedől az is,
mit épített a hatalom, az erő, mely mindenkit előre lök
útján. De hogy melyiken indul, itt a kutyatemető, mert
mindenki a saját corpusának kovácsa, de a kudarchoz
nincs elég dögevő. Gyimesben valahol egy Csilip Erzsébet
tollat fogott, hogy ha melledet feltéped, akkor sem
csökken benne a fájdalom. „Fájdalmas Anya! Szent Szűz!
Babba Mária! A Jóisten felett mondjuk a te neved. Vidd
a hírt fi adnak: Ne mozdulj Jeruzsálemből!
A nehéz halálból kiveszlek, kiváltlak!
Ne mozdulj, ne indulj! Én egyetlen árvám! Ki lesz az
én fiam, ha megejt a járvány?” Szép Szűz Mária,
a fohászt meghallod, és csomagolsz balzsamot,
meg aromaterápiát. Így jön az este a szent sírra,
de megint rád vár a férfi munka. A nehéz követ ki
fogja arrébb vinni? Nem bír vele sem egy, sem két
JCB. De felkapja a kavicsot az anyai vágy.
„Kapd be, József, ha ettől is tele a gatya, vár rád
a tízórás apaterápia!” – villan megint a keserű
kard, de emlékezz, Mária, a gyűlölet fogva tart
csak, téged is. Mint bármilyen halandó,
tudatlan vagy te is. Belátáson alapul a tudás.
De siess! Még festésre vár a tojás. Beválik
hamar a kézrátét, gyógyít a tested testet, és
a későn érkezőknek Márk csak annyi választ
ad: „Ne féljetek! Előttetek megy a nyolcrétű
ösvényen, ott meglátjátok majd őt. És ne
tudjatok más Istent, csak a Megmentőt!”
5. Húsvét vasárnap
„A világból a szenvedés nem tűnt el, de kiáradt
a bűnbocsánat. Írd meg, Anyám, a Nagy
Halállegyőző mantrát! A Szetháromság illatos,
de nem ismer tréfát. Forogjon bár őrülten a karma
kereke, ha beérik a tett, leesik gyümölcse. Ahogy
a szár köteléke az uborkát engedi, úgy nem fog
rajtad a halandóság. Könnycsepp vagy, párologsz,
az óceánba hullsz, de minden léttengerből eljön
a kiút. A körülményeket, ha meghaladod, Anyám,
akkor fekszik újra ágyadba az Apám” – így szólt Jesua,
a Názáreti Mester, mert sajnálta az Anyát a pompás
női testben szenvedni attól, hogy a fi úi csak a
szentséget látják. „Egyenlő lett a nappal és az éj, a
Vénusz a Bikában áll, ráírni ne félj Apámra, hogy hol
jár, meg tudata milyen rumliban vájkál. Bezárul egyszer
a végtelen puszta, és kinyílik a kolostor kapuja a világos
térre. Mária Anyám, a szüzességről térj le! Teljesítetted
a feltámasztást, ajkad legyen vérrel teli, és nyisd ki
méhed! Gyönyörű a virág, ha gyümölcsét nem is kéred.”
Babba Mária, veszed Fiad vérét, és a tojásra csillagost,
szegfűvest, fecskefarkát írsz. Cserelapist csöppent a kesice,
de a viaszt, Mária, könnyel mosod le.
Te vagy a Hold, és tudod, ki a Napod. Az,
aki vizet melegített, és tejberizst eléd rakott. Megvetette
neked az ágyat, és a hajad simogatta, hogy távozzon tőled
a poszttrauma. Altató volt puha érintése, és nem számít,
hogy nincs nagy háza, sem kerített birtoka, mert a végtelen
semmire ébredtek ketten.
Betelt a pohár.
Túlcsordul belőled Krisztus vére. Lüktet a vena cava
superior. A nagy vérkör erei kinyílnak.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. áprilisi számában)
Erdély: 2021. április, IV. évfolyam, 4. (34.) szám