Nem hibáztatom az asszonyt sem – testemből való,
így magamé is mindaz, mi tőle jő – ha rossz, ha jó.
Elmegyünk persze, el, ahogyan kéred,
bár időnk sem volt megtapasztalni,
milyen, mit elhagyunk, az Éden
Uram, nem hányom szemedre,
hogy már az első napon ránk küldted
a kígyót,
pedig tudtad, zsengék vagyunk még,
alig ocsúdottak,
ily nagy próbatételt ki nem állunk.
Hogyan is hányhatnám én,
aki már az első napon
méltatlannak bizonyultam
nem csak hozzád, önmagamhoz is,
aki hit helyett tudást akartam,
s ím, megbántottalak Téged,
mert nélküled, a magam erejéből
vágytam a teljességet.
Nem hibáztatom az asszonyt sem – testemből való,
így magamé is mindaz, mi tőle jő – ha rossz, ha jó.
Elmegyünk persze, el, ahogyan kéred,
bár időnk sem volt megtapasztalni,
milyen, mit elhagyunk, az Éden,
csupán egy kérdés még, Uram,
egy, mely azóta sem hagy nyugalomban:
ha nem nekünk, akkor kinek
állt az a fa ottan?!
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 18-i számában.)