Mi, magyarok, a szerencse fiainak, Isten kegyeltjeinek mondhatjuk magunkat. Persze tudom, ha végigtekintünk történelmünk folyásán, számos periódus alkalmas a fenti kijelentés cáfolatára. Ám mindent egybevetve, ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, nem mondhatunk mást.
És miközben ott jajongott,fülünkbe jajongott a temetési ének,egymáshoz hajoltunk: fiatalok, vének,kar kart ölelt, kéz kezet szorított
A gép lassan ereszkedett a táj fölé. Mivel színe megegyezett az égboltéval, földi ember akkor sem láthatta volna, ha éppen a nyári eget bámulja. De ezen a napon, 1849. július 31-e délutánján, a környéken senkinek nem jutott eszébe az eget kémlelni. Annál lázasabban figyelték az emberek, hogy ki jár előttük, ki a hátuk mögött, ki közelít jobbról vagy balról.
A lényeg az, hogy a román nép nagyobbik fele (alacsony Hargita és Kovászna megyei részvétellel) ma „csont nélkül” újraválasztaná Ceauşescut vezetőjének. Az Európai Unióban pedig kétségkívül a legprogresszívebb politikusok közé tartozna. Nézzük csak a programját!
Azzal, hogy az élelmiszerek árusítását ismét „racionalizálná”, azaz csak jegyre lehetne kapni (napi 30 deka kenyér, havi 1 kg cukor, 1 liter olaj, fél vaj, 1 csirke/ család), határozottan fellépne az elhízás, az egyre többeket érintő cukorbetegség, továbbá az élelemkidobás és pazarlás ellen. Ma már nem kellene „tudományos étkezésnek”
Az utca népe ezért nem hibáztatható, hiszen azt tapasztalja, hogy agyonliberalizált világunkban – a „színesség” jegyében – a legőrültebb elképzelések is polgárjogot nyernek. Bízzunk benne, hogy húsz év múlva – méltó büntetésként – a hivatalban már Zotyák, Micik és Fricik fogják intézni ügyeinket. S egy napon majd Petya lesz a köztársasági elnökünk. Vagy Misi.
Lajos a bosszúszomjtól lihegve dobta le ruháit s kezdetét vette a hajtóvadászat. Ölte a méreg, amiért az interneten korábban nem nézett bolhaelfogó videókat, vagy nem keresett rá legalább egy szimpla leírásra, de most már nem tehetett semmit. Amatőrként, célszerszámok nélkül kellett nekilátnia a műveletnek. A hófehér padlócsempe azonban segítségére volt. Negyedóra múlva diadalittasan jött elő, hüvelyk- és mutatóujja közt a magányos terroristával.
Nem hibáztatom az asszonyt sem – testemből való,
így magamé is mindaz, mi tőle jő – ha rossz, ha jó.
Elmegyünk persze, el, ahogyan kéred,
bár időnk sem volt megtapasztalni,
milyen, mit elhagyunk, az Éden
Reggelente a Gladiátor dallamára ébredek,
kinyomom a telefont,
Istenem, még egy nap a ki tudja hányból,
s a kérdés, mely felmerült,
ki tudja, hányszor:
hogy mindez mi végre?
ott mosolygott a könyveinkben
a tribünről s a képernyőről is
mindig ő integetett noha
mi nem integettünk vissza neki
S a hosszabbításban,
ha lesz, már az őrangyal is tudja:
munkája fakultatív.
Ábel úgy emlékszik rá, mintha ma lett volna. Ültek várandós feleségével a tévé előtt (miután elbaktattak a közeli iskolába és gondosan beikszelték az „igen”-t), és várták az eredményeket. És az eredmények jöttek. Bár ne jöttek volna. Mert kiderült, hogy a nagy cserbenhagyta a kicsit. A nagy attól félt, hogy a kicsi eleszi előle a… mit is?
Alulírott Hajduné Energomat Marcsi, élemedett korú mosógéphölgy, azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy nyugdíjazásomat szíveskedjenek jóváhagyni. Életkorom 35 év, ami – tekintettel a mai mosógépek születésekor várható ötéves élettartamra – matuzsálemi kor.