Muszka Sándor a Szégyen című kötetével megelőlegezett egy olyan verspoétikát, amely a maga nemes egyszerűségével az ember materiális voltát hivatott feltárni. Az efféle létről való megszólalás még bekeretezhetőnek tűnik, hiszen a történetek, bár nem függetlenek a külvilágtól, lényegük a bezárt térben válik értelmezhetővé...
Muszka Sándor a Szégyen című kötetével megelőlegezett egy olyan verspoétikát, amely a maga nemes egyszerűségével az ember materiális voltát hivatott feltárni. Az efféle létről való megszólalás még bekeretezhetőnek tűnik, hiszen a történetek, bár nem függetlenek a külvilágtól, lényegük a bezárt térben válik értelmezhetővé, és csakis ilyen életkörülmények között tudjuk igazán szégyenérzetként elfogadni a kétségbeesett fájdalmat, melyet a versek létrehoznak. Egy olyan gyűjtőhelyet tár elénk, melyben az emberek tragédiái halmozódnak egyazon kupacba, s a szociális otthonban dolgozó költő figyelőként és hallgatóként válik tagjává eme Istenhiányos kollekciónak.
A szerző legújabb verseskötete – folytatva e versnyelvet – kilép a zárt terek világából, egy behatárolhatatlan világpozíciót idéz, melyben dimenziókat lazít meg és ezáltal is eggyé válik az élő és élettelen, az emberi és a nem emberi – az élet és halál másképp viszonyul egymáshoz, s ebben a formában szétválaszthatatlanná lesz a szeretet és a fájdalom érzékelése is. Az Idegen állat nem csak emberi sorsokról versel, egyszerre emlékezik vissza a múltra és lát jövőt; egyre jobban érzékeljük, ahogy megfeszülnek a határvonalak, s talán ennek köszönhető az is, hogy a kötet nem bomlik ciklusokra, a szerző nem akarja elválasztani az elválaszthatatlant, hiszen bárhogy is erőlködünk, úgyis minden körbeér:
Muszka Sándor nem egy szörnyűként érzékelt valóságot kíván bemutatni, sokkal inkább egy olyan végességet, amelyben a lét keresésének útja folyton kudarcba fullad, mivel nemegyszer arra figyelmeztet
vagyis maga a folyamat válik a sikertelensége okán egy soha véget nem érő erőlködéssé, és ennek eredményeképpen – az ember és a világ közt kialakuló kapcsolat bemutatásán keresztül is – egy bonyolult működési rendszerre reflektál a kötet valamennyi verse.
Az Idegen állatban már egy határokat romboló gyűjteménysokaságot figyelhetünk meg, melyben nemcsak emberi történetek kerülnek reflektorfénybe, hanem a világészlelés sokkal távlatibb tapasztalatai: szenvedő állatok megszólalásain túl a természet magja, a hegy, a folyó, a hold és a nap is elengedhetetlen szimbólummá válik az emberi létezés és továbbélés szempontjából. A kötet elején több versben is megjelenített kommunista rendszer talán azért sem maradhatott ki e leltárból, mert annak következményei minden további kérdéskörrel összefüggést mutatnak. A világ megbotlott; de tulajdonképpen az ember botlott meg, ezért a világ is kínlódik.
Muszka Sándor letisztult, díszítőelem-mentes nyelvezete nem elítél, csupán feltár, nem könyörög, hanem figyel, és nem is dühöng, pusztán érzékel és összekapcsol. Mindezt anélkül teszi, hogy a kapcsolatrendszereket felülbírálná, pedig az embertől függetlennek tűnő világ végig kiszolgáltatottá válik a szóban forgó lény keze által:
Az aprónyi rezdüléseit a nyelv különféle formáival sem lehet visszaadni, azonban e kötet mégis kínlódás nélkül teljesíti ezt az útvonalat; a költő érintkezéseket sorol egymás alá, higgadtsága az elfogadásban erősödik meg, mert mégiscsak: