A múlt kísért, a most, akár a börtön,
nehéz idők, sok minden hasztalan.
Mi összegyűlt, a holnapokra költöm,
a jóslatoknak szörnyű hangja van.
Látlelet
A szembeszélbe nagybetűt kiáltok,
ahonnan jöttem, nincsenek hegyek,
a csillagok nem lámpafény-szilánkok,
nem tűnnek el, ha innen majd megyek.
A múlt kísért, a most, akár a börtön,
nehéz idők, sok minden hasztalan.
Mi összegyűlt, a holnapokra költöm,
a jóslatoknak szörnyű hangja van.
Széthull a rend, az ember megbolondul,
elnyűtt igék közt térdre kényszerül.
Semmit sem ért, nem néz a dolgokon túl,
csodát remélve bambul tétlenül.
Alkudni kezd, saját zsebére számol,
hibákat halmoz, mentséget keres.
Egy perc alatt kifordul önmagából,
s hogy félrelépjen, több mint módszeres.
Bálványt imád, a hírhozóknak hódol,
utál s ítél, a falra bátran ír.
Új hőst teremt akármelyik csalóból;
bármit kibír a szent plakát-papír.
Habzsol, vedel, tömény szerektől szépül,
már azt se tudja, férfi vagy leány.
Miért van itt, azt elfelejti végül;
az égre köpköd és a földre hány.
A szembeszélbe nagybetűt kiáltok,
ne bánts ezért, hazudni nem lehet.
Mit olvasol, nem szépre fent sirámok,
nem más ez itt, csupán egy látlelet.
Szembesítés
Kérdőre vonnak, bármit bír a bársony-,
a vállaidra ráhízott kabát.
Úgy válaszolsz, egy fél mondat se ártson,
hiába érzik izzadságszagát..
Örök szabály: a bátor visszatámad,
s az túl puhány, ki halk és semleges.
Keményen érvelsz, torkot ér a lábad,
s erőd elég, hogy bosszút emlegess.
Ha mégis botlasz, hátulról meséled
a kellemetlen, kínos helyzetet.
A kétkedőkre tornyosul személyed,
a részletekről tudni sem lehet.
De majd ahol már nem lesz még egy mérleg,
hol minden szóra, tettre fény derül,
s az ég miként akárki mást ítél meg,
mi itt előny, ott nem jut részedül.