Kolev András

Roncstelep - versek

A fény kihunyt, bolyongok kedvtelen,
a csend kísér, csúf árnyakat mutat.
Hol jártam én? – a választ nem lelem,
ködlő homály rejt partot és utat.

Kolev András

A bőség zavara és más versek

Telt hangzavar, megannyi szép kabát,
félhold ígér egy teljes éjszakát.
Bezárt szobák és tágra nyílt szemek,
kik itt lehetnek, mind igyekszenek.

Kolev András

Új partokon és más versek

Az ajkadon régen kihűlt a lárma,
szemed színének gyászos vége lett.
Az ajtaját a vak gödör bezárta,
rögök takarnak minden részletet.

Kolev András

Kilátástalan – versek

Komor színekből nincs hiány,
az ég sárfoltos paplan.
Sovány a hold, sápadt, silány,
a lámpafény fogatlan.

Kolev András

Életkép - versek

A szél a parton megpihen,
a lombok árnya hallgat.
A fák közt nem jár senki sem,
a csend dajkál egy gallyat.

Kolev András

Látlelet – versek

A múlt kísért, a most, akár a börtön,
nehéz idők, sok minden hasztalan.
Mi összegyűlt, a holnapokra költöm,
a jóslatoknak szörnyű hangja van.

Kolev András

Képzavar - két vers

Emlékeid időnként felkavarnak,
elméletekkel nyugtatod magad.
Bedőlsz egy aljas, gyártott képzavarnak,
mert elhiszed, csak így lehetsz szabad

Kolev András

Két vers

A részletekben közhely bujkál,
a lényeg halvány, súlytalan.
A módszer régibb minden újnál,
a megszokásnak múltja van.

Kolev András

Újabb versek

Az ablakodra jégvirágok nőnek,
a szél zajong, ásít a délután.
Ölébe bújsz a boldogabb időknek,
a szék megbillen, képzelődsz csupán.

Kolev András

Három vers

Segédlegényke szédül, káromol,
köpködve átkoz minden másnapot.
A gyomra bántja, lángoló pokol;
s a hó a zárra éjjel ráfagyott.

Kolev András

Szín-mű és más versek

Mindent megér néhány kísérlet;
hírnév, mosoly pár honlapon.
A régi éned semmivé lett,
zsebedben méred holnapom.

A hála hizlal, ringat, éltet,
de van, mit unsz, ha nincs haszon.
Ki gyógyul itt, ki lesz a sértett?
Talány egy mocskos színpadon.

Kolev András

Menyegző és más versek

Kövér szavak, bódító parfümillat,
öröm kering, a díszlet ránctalan.
A langyos szellő hószín fátylat ringat,
s a gyermekeknek angyalszárnya van.

Kolev András

Versek

A nyirkos járdán férfi lépte koppan,
mögötte asszony tolja gyermekét.
Oszlop tövében gyűrött, szürke rongy van
s elszórt csikkek hevernek szerteszét.

Kolev András

Versek

Amerre lép, elalszik minden árnyék,
szavára lámpák gyúlnak délután.
Néhány bokornak hagyja, hogy még játsszék,
s a rőt bogyókra foltot ken sután.

Kolev András

Versek

Megint felhőkről álmodom,
s a kék tavat sötétre festem,
a parton még sincs lábnyomom,
csak csüngök itt, mint csend az esten.

Kolev András

Versek

Egy cifra dróthuzal vigyáz sok szép kabátot,

minden mást összetart az olcsó cérnaszál.

Amott egy félcipő, már annyi lábat látott,

a nyelve erre lóg, fűzője arra áll.

Kolev András

Faltól falig…

Faltól falig, kenyéren és vízen,
a meggyötörtek halni élnek.
Duzzadt szemükben ég a csend, hiszen
hiánya fáj a tiszta fénynek;
s őrök sötétlő hangja csattan,
mihelyt a rácson túlra néznek.

Kolev András

Versek

Ősz van megint, kezem ködökbe mártom,
s tócsák vizében fürdetem szemem;
a sárba lépek, hadd mutassa lábnyom,
meddig jutok, ha meg sem érkezem.

Kolev András

Versek

A sűrű bokron sárga lángok égnek,

a lombok zöldje itt-ott elpirul.

Halk szellők hozzák illatát a szépnek,

a nyűtt karót friss hajtás lengi túl.