Szerző |

Kolev András

Mindent megér néhány kísérlet;
hírnév, mosoly pár honlapon.
A régi éned semmivé lett,
zsebedben méred holnapom.

A hála hizlal, ringat, éltet,
de van, mit unsz, ha nincs haszon.
Ki gyógyul itt, ki lesz a sértett?
Talány egy mocskos színpadon.

Kövér szavak, bódító parfümillat,
öröm kering, a díszlet ránctalan.
A langyos szellő hószín fátylat ringat,
s a gyermekeknek angyalszárnya van.

A nyirkos járdán férfi lépte koppan,
mögötte asszony tolja gyermekét.
Oszlop tövében gyűrött, szürke rongy van
s elszórt csikkek hevernek szerteszét.

Amerre lép, elalszik minden árnyék,
szavára lámpák gyúlnak délután.
Néhány bokornak hagyja, hogy még játsszék,
s a rőt bogyókra foltot ken sután.

Megint felhőkről álmodom,
s a kék tavat sötétre festem,
a parton még sincs lábnyomom,
csak csüngök itt, mint csend az esten.

Egy cifra dróthuzal vigyáz sok szép kabátot,

minden mást összetart az olcsó cérnaszál.

Amott egy félcipő, már annyi lábat látott,

a nyelve erre lóg, fűzője arra áll.