Kolev András

Versek

A nyirkos járdán férfi lépte koppan,
mögötte asszony tolja gyermekét.
Oszlop tövében gyűrött, szürke rongy van
s elszórt csikkek hevernek szerteszét.

Kolev András

Versek

Amerre lép, elalszik minden árnyék,
szavára lámpák gyúlnak délután.
Néhány bokornak hagyja, hogy még játsszék,
s a rőt bogyókra foltot ken sután.

Kolev András

Versek

Megint felhőkről álmodom,
s a kék tavat sötétre festem,
a parton még sincs lábnyomom,
csak csüngök itt, mint csend az esten.

Kolev András

Versek

Egy cifra dróthuzal vigyáz sok szép kabátot,

minden mást összetart az olcsó cérnaszál.

Amott egy félcipő, már annyi lábat látott,

a nyelve erre lóg, fűzője arra áll.

Kolev András

Faltól falig…

Faltól falig, kenyéren és vízen,
a meggyötörtek halni élnek.
Duzzadt szemükben ég a csend, hiszen
hiánya fáj a tiszta fénynek;
s őrök sötétlő hangja csattan,
mihelyt a rácson túlra néznek.

Kolev András

Versek

Ősz van megint, kezem ködökbe mártom,
s tócsák vizében fürdetem szemem;
a sárba lépek, hadd mutassa lábnyom,
meddig jutok, ha meg sem érkezem.