Nevemet nem őrzi márvány,
nemes ércből cifra kereszt,
nincs, aki egy papírsárkány
üdvéért szent könnyet ereszt.
Rendhagyó ajándék
Felhők bősz habja közt
színarany holdcsónak,
megvenném, hej, pedig
nem tűnik olcsónak.
Te olyat érdemelsz,
s patyolat vitorlát,
hasonlót más asszony
idelent mikor lát?
Rendhagyó ajándék,
bámulnák oly sokan;
repíts fel a mennybe,
lehozom boldogan!
Sárkánybosszú
Nevemet nem őrzi márvány,
nemes ércből cifra kereszt,
nincs, aki egy papírsárkány
üdvéért szent könnyet ereszt.
Leányt soha nem raboltam,
de a város blabla szele
porba tiport megcsúfoltan
Szent György gyászos napja fele.
Nem voltam se vad, se szatír,
a bajt főleg nem kerestem,
törött nád és szakadt papír
lett most mégis gyönge testem.
Tán új élet virradhat rám,
s édes bosszú fénye rezeg
kivont szablyám széles lapján,
merthogy én is lovag leszek!
Jövök táltos szelek hátán,
reszkethetnek a zsiványok,
ha megkötött szüzek láttán
sárkányhévvel tüzet hányok.
Móres
Báránybőrbe bújt a farkas,
most nyájasan béget,
a kutyáknak tanítana
szelíd tisztességet.
Mert szerinte abban rejlik
az üdvösség titka,
a susnyásban persze privát
puli-sulit nyitna.
Elkezdődik a tanítás,
de komondor módra:
Tanító úr, máskor vigyázz
báránybőr zakódra!
Barázdába hullni
Áradnak a vizek, omlanak a hegyek;
a gonosz csápjai, ha mélybe rántanak,
árván, fegyvertelen, mondd, mégis mit tegyek?
Ahol az elmúlás csontos keze nyüstöl,
magára omlatag göröngyöt ránt a mag,
úgy óvja a csirát fagytól, lávafüsttől.
Hasonló a jámbor igazember sorsa,
kibabrálna vele végzet, balítélet,
s nem marad belőle csak a fásult torzsa.
Hogyan kell por helyett barázdába hullni,
ahol a nemző vágy mindig újraéled?
A friss, örök magtól azt kell megtanulni!
Szieszta
Ihlethiány? – örök téma,
hallhatatlan, aki néma.
Hol ellenszél fékez, hol gát,
az idő is végzi dolgát.
Kutya ugat, birka béget,
firkász irkál hülyeséget;
elmélázva tintakoszon,
olykor én sem unatkozom!
Hallgatnak az okos kövek,
agyukra ment a sok szöveg.
Dalol a nesztelen beszéd,
élvezd a csend költészetét!