Isten gyermekei ólomszín
eget néztek, fürkésztek,
parányi rést, netánha repedést
keresve boltozatán.
Mögöttük én is.
Utánuk én is.
Isten gyermekei poros úton
jártak, kettesével, akár
óvodások, katonák,
koporsót űző gyászmenet.
Mögöttük én is.
Utánuk én is.
Isten gyermekei hosszú ágat törtek
erdőszéli fákról, tövises ágakat
fehér akácról, önostorozáshoz,
koszorúzáshoz.
Mögöttük én is.
Utánuk én is.
Isten gyermekei ólomszín
eget néztek, fürkésztek,
parányi rést, netánha repedést
keresve boltozatán.
Mögöttük én is.
Utánuk én is.
Isten gyermekei génjeikbe égett
mantrákat mormoltak,
ismét s megint újra, nem találván
bennük kezdetet és véget.
Mögöttük én is.
Utánuk én is.
Isten gyermekei estve
célba értek, mire vágyakoztak,
mit folyvást kerestek:
ahonnan indultak.
Mögöttük én is.
Utánuk én is.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2024. januári számában)