Arcod tizennyolc éve szétkenődött
egy kórházi párnán,
neved lehullt a jelenkor tablójáról,
emléktáblád betűiről lekopik az arany,
sírköved megrepeszti a farkasréti csend
Szél
Gál Sándor emléke
Önálló kötetnyi
hosszúverset írtál
a szélről
amely végigsöpört
a huszadik századon
egy medencén egy hazán
elszakított néhány
országrészt
széttépett néhány
tájegységet falut
családot népet közösséget
átsüvített a megcsonkult
mezőkön hegyeken
lesöpört padlásokat
polcokat szíveket
derékba tört óriás fákat
sorsokat és gerinceket
hosszúverset írtál a szélről
amely nyolcvannégy év alatt
széttépett téged
csontodról lassan lecibálta
a húst az életet.
Tél végén
Bella István emléke
Arcod tizennyolc éve szétkenődött
egy kórházi párnán,
neved lehullt a jelenkor tablójáról,
emléktáblád betűiről lekopik az arany,
sírköved megrepeszti a farkasréti csend –
s most az ablakod alatt, tél végén
hallgatom, megint recseg az ég,
a holdmaszat csizmákon kenődik szét,
és visszhangzik bennem a szavad:
„Nincsen harmincnyolc négysoros,
hanem csak egy van, mindig az egy,
amely éppen formálódik,
azt kell a legszebbre faragnunk.”
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2024. márciusi számában)