Szerző |

Rump Tímea

Voltam, árnyék, álom, végzet,
és a legszikrázóbb égitest.
Jégtáblákat metszett szavam,
fagyott a tűz, hasadt az ég,
sziréndal zengett mindenütt.

Mónikák falják

az operatív törzs honlapját,

Lizák nyitják gumikesztyűben

a boltajtót. Kizavarta múltkor

a pénztáros. Nem múlt el dél,

sem hatvanöt. Kutyák csaholnak

szájkosaras gazdáikon,

kitchen-stricik, futtatják otthon az élesztőt.

A fősulin érdekelt India,
a szecesszió, Gustav Klimt
meg Adele Bloch-Bauer.
Pengék formáltak hegyesre,
gépi belsőség fejlett algoritmusai.

Mintha eltörölném a saját múltam.

Vagy radírral rontanék neki az első

ceruzavonásnak az ovis füzeteimben.

Pedig csak fordítva kapcsolom fel a villanyt

minden alkalommal, amikor rád gondolok.