Juhász Dósa János

A padlásajtó öreg kilincsét lenyomva mintha a múlt egy szelete tárult volna fel előtte. Kislánykorában babázni járt ide – senki sem zavarta, hangosan mondhatta a babák közti párbeszédeket. Serdülőként elbújni, hogy önmagával találkozzon, felnőtt korára pedig annyi maradt meg mindebből, hogy a fontos döntések meghozatala előtt a padláson vett mély, üdítő lélegzetet.

2022. március 19-én töltené be 85. életévét Gergely József költő, a lévai Pedagógiai Szakközépiskola mellett működő legendás Juhász Gyula Irodalmi Színpad ikonikus rendezője, amatőr színész, aki 2007. január 9-én oly szerényen és magányosan távozott el közülünk, mint ahogy élt.

Kövekre festett hajnalok,
élek-e vagy épp halok?

Örökké ugyanaz és örökké ugyanott.
Szökellő angyal egy nem létező létrán,
aki leveri a csillagokat.

Egy szép kora nyári napon egy vándor ballagott a Kis-Duna partján Jóka irányába. Már esteledett, éppen alkalmas alvóhelyet keresett, amikor a fák között fényt vett észre. Közelebb érve látta, hogy egy vízimalomból jön a világosság.

Egyszer csak kinyílt az ajtó, és a mindentudó molnár lépett ki rajta. Kezében elemózsiás tarisznyával lépkedett le a malom lépcsőjén, amikor észrevette a vándort.

Válasszunk semleges bolygót,
a szánalom és alázat gyalázatától
egyforma távolit,
legyen meg a mi akaratunk,
és jöjjön el a mi országunk.

Ravasz József költő, romológus, egyetemi docens ragaszkodik a gyökereihez. Verseiben vezérfonal az identitás. Az egykori apácaszakállasi Gurdony cigánypérót születése óta az ő meseországának, kishazájának tartja. Vallja, burokban született, s ezért nagyanyja gyakran mondogatta, hogy szerencsés ember lesz belőle. A bizonyítási vágy mindig meghatározó tényezőnek számított személyes életében és karrierje szempontjából is. Bizonyítani akarta, hogy cigány származása nem lehet akadálya a sikernek. És igen, magyar ajkú romaként, hetvenen túl még ma is aktívan ír, romológusként szervez és oktat az egyetemen.

A falevelek is sóhajmaslis-lelkek.
A létezésben semmi sem idegen.
Simulunk a megfogható széphez.
A sosem halunk meg tudatához.

Látom, ahogy a képből kilép,
indul már a festő,
széles hátán görbe házsorok,
és eltűnik az ólmos esőben didergő
medvebarna őszi fák között.

Szerinted van esély rá, hogy amíg az ovitól távol leszek,
Anna néni legalább kicsit elfelejti,
Hogy mennyire rossznak szokott engem tartani,
És nem fog az első adandó alkalommal a sarokba küldeni?

A nappaliban gondosan állítottam fel a home office sarkot, órákig tartó mérlegelés után. Először a kanapét toltam át, aztán méregettem, majd egyszer csak tökéletes lett: pont ráláttam a délelőttönként konyhában egyensúlyozó cirmosra.

Ültetek az angyallal egy felhő szélén, és hallgattatok. Odalent lassan leszállt az este, elcsendesedett a világ. Fények gyúltak szerteszét, mintha millió szentjánosbogár szállt volna le a földre. Távol, a hegyek alján, sűrű pelyhekben hullott a hó. Arra gondoltál, most nem szabad megszólalni, megtörni a varázst. Nem szabad megmoccanni sem, széttörni ezt a csodás állapotot.

Mintha megérezte volna, hogy odakinn valami történt a tájjal. Csend honolt a házban, és a világban. Álmosan támolygott ki a konyhába. Egy nagy csésze vizet öntött a forralóba, kávénak.

Könyv nélkül nekem nincs igazi karácsony. Gyermekkoromban is mindig azokat a lapos, kemény és szögletes csomagokat vártam a legjobban, amelyekben a könyveket sejtettem, s mint az ínyenc, aki a legfinomabb falatot hagyja utoljára, mert a várakozás fokozza az élvezetét, én is mindig ezeket a csomagokat bontottam ki utolsóként.

Fönn hát az égen az isteni jel már,
gyermek a fény, anyja sugár,
fönn hát az égen az isteni jel már,
gyermek a fény, anyja sugár.

A nagy barnamedve álmosan kullogott a folyóparton. Hatalmas mancsa alatt ropogott a hó. Ahogy lélegzett, a hűvös levegő láthatóvá tette leheletét. Fáradtan ballagott vissza a barlangja felé, hogy álomra hajtsa a fejét. Ahogy cammogott a parton, a ludak hangos gágogása felkeltette figyelmét. Kíváncsian nézte őket. Nem tűntek álmosnak.

A hétköznapok falak,
közöttük rémisztő alakként
oson egy léha árnyék:
a fiatalság.

Vasutascsaládból származott, s amikor száz esztendeje megszületett, családja épp Zágráb mellett, Velika Goricán lakott. Nagyapját előbb Lubicsnak hívták, amelyet Zerinvárira magyarosított. Később Szombathelyre költöztek, itt is érettségizett.

Ha a Riska nem volna, nem tudom, hová lennénk – gondolja az öreg, és jóleső büszkeség tölti el. Riska a család eltartója, ellátja a gyereksereget tejjel, vajjal és túróval. No, de dédelgetik is ám az apróságok. Mindnek büszkesége a Riska. Nincs is még egy ilyen szép tehén a faluban.

Ritkán jut el egy szlovák író ahhoz, hogy eltöprengjen, milyen egy nemzeti kisebbséghez tartozó írónak lenni. Egyrészt, mert elmerül a saját közösségében, és sokszor nem talál okot arra, hogy elgondolkodjon, hogyan élnek más közösségben működő kollégái.

Miután a cseh és a lengyel olvasók is anyanyelvükön élvezhették a borzongást, és a Peter Bebjak készítette filmadaptáció a Netflixen is elérhető lett, végre megjelent Jozef Karika Trhlina (Hasadék) című, 2016- os regényének magyar fordítása is. A hasadék 2021-ben, az Animus Kiadó gondozásában látott napvilágot.

Mackowiak 1995 óta évente rendez olyan „történelmi kliniko-patológiai konferenciákat”, amelyeken szakemberek (törvényszéki orvosok, orvostörténészek, történészek) igyekeznek fényt deríteni ismert személyiségek betegségeire, haláluk okára.

Láttad a képeidet abban a lapban? Egészen szenzációsak, megfogtad az Isten lábát, barátom! – hívta fel lelkesedve Kerenicset egy esős délután a barátja. Milyen lapban, még sosem hallottam róla, s hol lehet kapni? – kérdezett vissza az, mire Joshua csak annyit mondott, ugorjon át hozzájuk, az anyjának jár a lap, s oda is adja neki ezt a számot.

Ternovszky Béla rajzfilmje a magyar popkultúra talán legkimagaslóbb, legidézettebb darabja, és nem véletlenül. A macska–egér konfliktus egyetemességét kifogástalanul ülteti át politikai szatírába, megalkotva egy olyan történetet, ami gyerekek és felnőttek számára egyaránt befogadható és szórakoztató.

apróval fizetek egy antibiotikumra
éhező öregasszony mosolyáért.
valamiért keresztet vet, én
hazáig rossz embernek
érzem magam.

Kertész lettem – kertészkedtem
rigókkal társalogtam

etettem itattam őket
a nyomon-követőket
s csak beszéltem hozzájuk
mint Szent Ferenc

Írok, mert nem beszélhetek. Már ötödik napja. Különös, ilyen azelőtt sose volt. Ha valami fogadásról lenne szó, vagy egy sima öncélű kihívásról, hogy hány napig bírom ki beszéd nélkül, már rég feladtam volna. Csakhogy én most nem valamiféle kihívás miatt nem beszélek...

Ami az írást illeti, szinte minden területen kipróbálta már magát, otthonosan mozog ebben a közegben. Elmondható róla, hogy rendkívül termékeny író. Megjelentek önálló kötetei, írásai helyet kaptak különböző antológiákban, folyóiratokban, cikkei a Csallóköz regionális újságban, az Új Szóban, a Vasárnapban. Kitűnő szervező, műsorvezető. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága titkára, aki a rábízott eseményeket, rendezvényeket mindig olajozottan bonyolítja le. Nincs ember a világon, aki ne tudna szót érteni vele.

Én meg hirtelen tiszta lettem
Túl fehér
Csupasz távolságok halma
És lábam
a földnek feszülő
öntőformák szabadalma

Tekintete vad volt, kegyetlen, mégis kicsit emlékeztetett a macskára, amit a kilencedik születésnapomra kaptam apától. Mi lenne vele, ha magára hagynám a közeledő viharban? Mi lenne vele a vihar után nélkülem? És mi lenne velem a vihar után nélküle?

az a ritka, kegyelmi állapot,
amikor felkelsz, elkészülődsz,
és még a kávé előtt rájössz, hogy ma
szombat van,
és visszafekszel a még meleg paplanod alá

azt álmodom, féreglyuk az alázat,
hajszálak a párnán, kusza vízió!
átérni is nyomor, akár a szerelem,
de hogy meneküljek meg magától?

Nézzük meg mindennap
a hamu fekete ágán növő zsenge levelet.
Fogadjuk úgy barátunk
szavait, mint
a fiatal erdő leheletét.

Az idén a Komáromi Jókai Színház egy olyan darabot választott a repertoárjába, amelyet nem lát a néző minden évadban: a Hat szerep szerzőt keres címűt Luigi Pirandello tollából. A 20. századi olasz drámaírót a színháztörténet egyik legkiemelkedőbb szerzőjeként tartják számon.

Izgatottan vártuk a fejleményeket. Nem kellett sokat. Jelentkeztek az ilyen-olyan alakok. Elvétve pár normálisnak tűnő is akadt a hálónkba. Jött a hali, tali, telcsi, dumcsi, amibe a kezdeti sokkhatás után egészen jól belejöttünk. Talán a fiatal korunkban kimaradt őrültségeinket akartuk bepótolni, de az is lehet, hogy azt a fajta szerelmet, megértést, tüzet kerestük, amit a házasságunkban nem kaptunk meg.

A dunaszerdahelyi Vámbéry Polgári Társulás az idén rendezte meg huszonegyedik alkalommal Vámbéry Ármin tiszteletére a Vámbéry Napokat, amelynek keretében a XIX. Nemzetközi Vámbéry Konferencia is lezajlott, számos híres, neves kutató és díszvendég jelenlétében.

Hideg van.
Kopárra vetkezett a dúslombú erdő.
Karomban ringatnám gyermekem,
Üzenetben szól:
Nincs ideje. Felnőtt.

Tavaly jelent meg Kopriva Nikolett kárpátaljai szerző első kötete Amire csak a fák emlékeznek címmel. A szerző 2019-ben az Irodalmi Jelen Debüt díjában részesült, a tavalyi évben Móricz Zsigmond-ösztöndíjas volt, idén pedig a Magyar Írószövetség Debüt díjával tüntették ki. A pályakezdésről, az irodalomról és a további terveiről beszélgettünk.

Repülj hát a szemtelen szelekkel arra –
szerető, forró fogása kezemnek,
s vidd üzenetét a fáknak, a nádnak,
ahogy mesélő ajakkal titkosan állnak
mögöttem – s mondd messziről jöttem
sietnem kell, mert dolga lesz itt az ökölnek!

Rossz időben, rossz helyre születtek. A harmincas években indul(na) el írói pályájuk, ahogy Rónay László írja egy tanulmányában: „a »hűvös magány« világa az övék, ahol rémülten, tapogatódzva keresik helyüket”.

A sikeres „székirodalmi” könyvturnékat szervező Bíró Szabolcsnak fiatal kora ellenére már két tucat könyve megjelent, hat éve pedig az Athenaeum Kiadó szerzőjeként arat sikereket. Az elmúlt tizennégy év alatt a regényeiben nyomon követhettük felnőtté válását, és azt, ahogy kiforrott, egyéni stílusú íróvá érett. Októberben jelent meg az Anjouk-sorozat hetedik része, A birodalom ura címmel, valós és fiktív szereplőkkel. Májusban hallható volt a Kossuth Rádióban a Non nobis Domine regény első fele, a Kelet oroszlánja, a második fele, Az utolsó vörös barát tízrészes hangjátékként, a tervek szerint valamikor

Egy ilyen emléknap – hasonlóan sok más hasonszőrű naphoz – a kívülállók számára maximum csak egy érdekes adatot jelent a reggeli forgalom alatt unalmunkban hallgatott rádióműsor színes-szagos hírei között. Az érintettek számára azonban igenis fontos egy-egy ilyen nap, hiszen az együvé tartozás érzésén kívül még egy jelentős dimenzióval is bír: az önmagunkkal való számvetéssel.

ha megtanítasz úszni
varrok neked egy óriás lepedőt
boldogságból és abban úszok
akár a nyárban azúr lepkeszárny

A nő dobogó szívvel állt a csónakban, és a látóhatárt fürkészte. A hullámok lassan, himbálva sodorták a szárazföld felé. A víz mély és kék volt, mint az ég. A végtelen azúrban hívogatóan fehérlett érintetlen szépsége.

Az Iródia olyan kapukat nyitott meg előttünk, ahol fejlődni lehetett. Eléggé kialakult stílusom volt már akkor, amikor beléptem az Iródiába, de a legnagyobb hatással talán Krausz Tivadar polgárpukkasztó stílusa volt.

A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködésében jelent meg a Nemzeti Évfordulóink legújabb kötete. A kiadvány a 2021-es év legjelentősebb magyar vonatkozású évfordulóit tartalmazza.

A Lélekszilánkok, Katona Nick első kötete 2021-ben jelent meg a dunaszerdahelyi Vámbéry Polgári Társulás gondozásában. A könyvben szereplő lírai szövegek mindegyike külön-külön is megállná a helyét, ugyanakkor a kötet egésze különleges játékra csábítja befogadóját.

Akkor szépen melléfekszem a kettes ágyban, ő feltámasztja magát egy vánkossal, én is magamat, és mesélni kezd. Olyan meséket, amelyek nincsenek mesekönyvben, csak az ő fejében. Mesél arról, amikor még kicsi volt.

Megtérünk észrevétlen, ha tudjuk,
mit jelent a szó: haza. Habokat ver,
kék hullámokat. Csontokat sodor
a történelem.

A Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága (KMI) első antológiája egy esztétikus kivitelezésű, sokoldalú gyűjteményes válogatás, a magyar irodalmi élet színes skáláját tárja az olvasók elé. Nem egy könnyű hétvégi olvasmány, 12 szerző 171 verse és 12 prózája biztosítja az olvasónak, hogy ízelítőt kapjon három ország szerzőinek figyelemre méltó alkotásaiból.

Túrós lepény, mákos rétes, derelye,
Hátunk mögött van a világ eleje.
Varázsport a békából főtt levesbe,
Kortyintsd ki és brekegni fogsz izibe.

A Komáromi Jókai Színház volt igazgatója, rendezője, örökös tagja, Takáts Emőd, életének 78. életévében elhunyt.

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága szeptember utolsó hétvégéjén rendezte meg az őszi Text-túrát. A háromnapos tábor az augusztus végén megvalósult Fiatal Írók Táborát követte, melyen tartalmas előadások és műhelymunkák töltötték ki napjainkat.

Az ember öregszik, ami azzal jár, hogy rosszabb a lába, nem hall a fél fülére, alig lát, kihagy a szívverése, nem tud éjszaka aludni, és, más esetben, díjat kap. Persze, nem az elismerésen múlik, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól.

csaholy ide három kilométer, két világ között
várok egy újraszületésre. tizenkettedik ház vagyunk,
postás hiába csenget, kikapcsolták a villanyunk.

Kávém szinte kihűlt, oly régóta vagyok itt. Nem bírom rávenni magam az ivásra. Félek, hogy megpillantom a sápadt arcom barna felszínén. Azt pedig nem bírnám elviselni. Így is undorodom magamtól. Azt hittem, keserűségemen csak valami hasonló keserű segíthet. Tévedtem. Csak még fájdalmasabb.

azt mondják a moldavit
ha megtalál
– mert ő talál meg –
olyan döntést kényszerít rád
amely régóta várat magára

Az idén Magyarországon megrendezett vadászati és természeti világkiállítás sokszínű programjaihoz csatlakozva a Petőfi Kulturális Ügynökség által kiadott Helyőrség portál irodalmi- és fotópályázatot hirdetett 2021. augusztus 22. és szeptember 20. között. A felhívásra 89 pályázó számos irodalmi műfajban született írással és fotóművészeti alkotással jelentkezett. A díjazott fotókból a Benczúr Ház Kulturális Központban kiállítás nyílt, az irodalmi műveket az elkövetkező hetekben a Helyőrség weboldalán tesszük közzé. A díjazott alkotások listáját alább olvashatják.

Túl a folyón, virágos réten
pihent a Nap, horkolva mélyen.
Egy kakaska sétált föl és le,
hopp, felröppent a kerítésre.

Absztrakt nyulak
az úttest szürke vásznán
megannyi könnyű zsákmány
megannyi könnyű zsákmány

A hetvenes évek elején új nemzedék jelentkezett a szlovákiai magyar irodalomban. Tőzsér Árpád szerkesztésében előbb az Egyszemű éjszaka vers-, majd Duba Gyula szerkesztésében a Fekete szél prózaantológia jelent meg. Előbbiben kilenc, utóbbiban tíz pályakezdő kapott helyet, köztük Keszeli Ferenc, Varga Imre és Mikola Anikó nevével mindkettőben találkozhattunk. Míg a versösszeállításban Mikola egyedül képviseli a női nemet, addig a prózakötetben csatlakozik hozzá Kovács Magda is. Ötven év távlatából megállapíthatjuk, mindketten nemzedékük kimagasló, de ugyancsak ritkán szóló képviselői közé tartoznak.

Ott van például az a lány a szélen. Látni az üres, bamba tekintetéből. Pár percenként előveszi zsebéből a telefonját, végigpörgeti az üres üzenőfalat.

Hej, Szögeden, Szögeden
Tisza lép a köveken.
Nézegeti Misike,
aki most még kicsike.

Különös, hogy néha milyen szimbiózisok vagy különböző kölcsönhatások alakulhatnak ki az élőlények között. Biológiailag meghatározhatatlan okokból egész életek hasonulhatnak egymáshoz minden megmagyarázható indok nélkül.

Lám, kinőtt a karmom:
elég volt akarnom.
Domború a hátam:
mert én így kívántam.

George R. R. Martintól származik az idézet, miszerint: „Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal.” Százdi Sztakó Zsolt Életem történetei – Első ötven évemből című könyve anekdotikus gyűjtemény, melyeknek segítségével megismerhetjük egy önmagát „zakkant, álmodozó, önjelölt világmegváltóként” jellemző író megpróbáltatásokkal teli útját az önelfogadás felé.

Mondják, elmúlik minden,
ám velem marad a fájdalom.
A lelkét kutatom, keresem,
ha már én sem leszek,
talán meglelhetem.

Gyűl rajtunk a tályog
Testünk bűzben kérem tisztelettel
Elesnek büszke városaink
Úgy fogy mindegyik ahogy nő

Az ajánlat hiába tűnt valószínűtlennek, túlságosan csábítóan hangzott. És a megadott cím alig volt két sarokkal odébb. Kockáztassa meg? Nevetséges! A legjobb esetben is egy újabb szélhámos pályázik a pénzére. De mit veszíthet?

A reggeli séta elengedhetetlen részévé vált az életének. Szerette a kissé párás tájat ebben a fényszögben látni. Soha semmikor nem olyan, mint kora reggel. A nap sugarai, az illatok, a hangok mind különlegesek. Lágyan ölelik át megfáradt testét, gyógyító hullámokként kényeztetik.

A nemlétedtől félek,
a madarak könnycseppnyi szívétől
e hideg, hótalan, pöffeteg éjszakában.

A Könyvhét ötletét annak idején Supka Géza újságíró vetette fel azzal az elgondolással, hogy az irodalomnak, az íróknak meg az olvasóknak is legyen saját ünnepük. Az első Ünnepi Könyvhétre kilencvenkét évvel ezelőtt, 1929-ben került sor Budapesten.

A kisebbségkutatásnak – ami nem egy létező, önálló diszciplína, itt segédfogalomként használom – nagyon rossz az érdekképviselete, az önreprezentációja. Viszont az utolsó három évtizedben rengeteg minden történt ezen a területen, az eredmények azonban nem mentek át a köztudatba.

Ha a magyar rajzfilmgyártásról van szó, úton-útfélen Jankovics Marcell nevébe botlunk, nem véletlenül. A közelmúltban elhunyt művész tagadhatatlanul a modern magyar kultúra egyik kimagasló egyénisége, aki amellett, hogy tanár és számtalan kulturális intézmény tagja is volt, egy ponton még a Duna Televízió elnöki posztjára is jelentkezett. Valószínű azonban, hogy a legtöbbünknek a név hallatán az egyedi stílusú animációs filmek és rajzfilmsorozatok jutnak eszünkbe.

Mindketten ugyanazon stand előtt álltak, de már csak egy darab hekk maradt. Próbálták meggyőzni egymást, hogy kinek miért lenne jobb, végül Áron átengedte a lánynak, de zavarában beleejtette a halat a Balatonba. Így kezdődött az egész.

Korán keltem. A paplan
még őrzi a tegnap melegét.
A parazsat, amit a múlt
évről hoztam át.

A nikotinhiány heves csáprángást és csillapíthatatlan fejfájást okoz az ilyeneknél. Hol éles, hol tompa lüktetéssel zakatol. Amióta se kutyája, se macskája, se senkije, nincs miért élnie. Elvesztette tiszta gyermeki hitét.

Élt egy szép királylány a faluban. Legalábbis ő apját tartotta a leghatalmasabb királynak. Kastélyában rózsaszín szobája és baldachinos ágya volt. Amikor megtanult járni, már pukedlizni is tudott.

Hát egyszer mi történt? Az egyik macskának lett hat kiscicája.

Azt mondta az ember:

– Ennyi macska nem kell!

Felelt rá az asszony:

– Ez a kettő is sok! Nyolc macskát etetni én bizony nem fogok.

Én énekelni is szoktam nekik, a bentiek mindegyikének saját nótája van, ezek az én szerzeményeim. A macskák nagyon okos, szenzibilis állatkák, mindegyiknek külön személyisége van, és minél inkább szeretjük őket, beszélgetünk velük, annál okosabbak.

Január óta, hogy Prágában Dubček lett az új első titkár, itt, a faluban is minden szabadabb lett. Már verseket is lehetett írni. Magyarul! Nem is tudta, hogy Dani egy költő, és hogy annak idején, még a magyaridőkben, vagy ahogyan a háború óta hívják, a fasiszta megszállás éveiben, egy kassai lap több versét is lehozta. Benešék alatt azonban Dani is elnémult.

Vai-Lulao még nem evett embert életében. Neki már nem jutott: a Fehér Atyák nevelték, mert az apját agyonverte a szomszéd falu, az anyját pedig elhurcolták. Csak később, sokára tudta visszalopni a nagyapja, az öreg Taoripi a faluba, amelynek cölöpön álló házai, erdőbeli rejtettsége, a fehérektől való, lassan oszladozó félelme újra meg újra feltámadt a magányos vártán fagyoskodó emberben.

„Valamit kellene írnom, mit más se felejt el: más folytatásom úgy sincs, mint az emlékezet. Akiket utáltam, s akik megutáltak, a félreállásom fejében megbocsátnak s mennek tovább: velük az élet halad. Az én fülem süket már, szemem meredve néző: a régi ritmust s a régi színeket keresni késő, s amit kellene írnom: íratlan marad.”

Amikor belesimulunk a veszteségeinkbe.
Amikor a mulasztások spórái egyenként
robbannak fel bennünk. Amikor vérző
szívvel, legyengülve, bárányok közé
keveredünk. Amikor kifakadunk.

Amikor fiatal volt, Andrea sokszor elmélázott azon, vajon mit érez, mire gondol majd negyvenéves kora körül, ha reggeli kávéját kortyolgatja a háza teraszán. Most a harminckilencet taposta, este volt és bort ivott, és jobb volt nem gondolni semmire.

„Elhozták hát a szentszéktől az apostoli áldás levelét a koronával és a kereszttel együtt és Isten kedveltjét, István királyt az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémjával szerencsésen megkoronázták, rendelkezésére bízták az egyházaknak és népeinek mindkét törvény (világi és egyházi) alapján történő igazgatását.” Olvashatjuk a Szent István-legendában.

Mi nem a nyárban vagyunk otthon,
a nyár hevében varjú károg,
vágyak nyakörve szorít folyton,
még rám vársz és én reád várok.

Köztudott, hogy Gárdonyi Géza az Egri csillagok írása közben több munkacímet is elhasznált, latolgatta a Gergő diákot, a Török gyűrűt, a Hold és csillagokat, és fontolgatta a Hol terem a magyar vitéz? címet is, míg végül a már ismert címnél állapodott meg. Hasonló címadási gondjai lehetnek annak is, aki a királyhelmeci Csonkavár gazdájával, tulajdonosával szeretne riportot készíteni, hiszen mostanában egyre több cikk, sőt a neten előadás is megjelent a királyhelmeci ásatásokkal kapcsolatosan. Ebben a beszélgetésben rendhagyó módon inkább a vár történelmének hátterét jártuk körbe.

Reszketett a keze, amikor az osztályba lépett. Először odasurrant a bal szélső padban ülő fiúhoz, kezébe nyomta a pontosan kiszámolt pénzt, majd odasúgta neki: „A szokásost hozd a gyógyszertárból!”

Rám borul a sűrű csillagos éj,
Hallgatom a tücskök karát,
Puha takaróm éjjeli madárdal,
Álmodjunk egymásra glóriát

Földön végighúzott kötélhaj,
kartondobozban alszom rongyok közé bújva,
cipőről álmodom, cukorkáról és tiszta vízről.

Dugónak hívnak, és hat hónapos vagyok. Vagy amint újabban mondják, féléves. Ez egy olyan dolog, ami érthetetlen az emberekben: ugyanannak a dolognak a megnevezésére két nevet használnak! (Miért jó ez nekik? Előbb-utóbb mindent összekevernek, és akkor nézhetik magukat.

Válasz nem érkezett, csupán egy csók cuppanását hallotta. Nagyot sóhajtott. „Már megint fiatalok”, gondolta magában bosszúsan, „az öregekkel sokkal kevesebb a gond”. Végül rávette magát, hogy megnézze az új jövevényeket, akiket ekkor már a konyhában talált.

Aztán néha
inni egy pohár bort,
kitalálni a sorsot a kávézaccból,
nem tudván, ki marad, ki távozik.

Polgár Anikó Poszeidon gyöngyszakálla című tanulmánykötete 2020-ban jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. Alcíme sokat elárul a mű tartalmáról: Görög-latin intertextusok nyomában, Janus Pannoniustól Weöres Sándorig.

Beszélhetünk a születésről
A reinkarnálódott csendben,
A fájdalom a hó kórházait hívja segítségül.

Isten ujját látta meg két barát a minap. Az ujj egyikük keszeg koponyájára mutatott, mely koponya a magyar irodalom egén fénylik. S oly határozott biztonsággal mutatott alá, oly tévedhetetlenül, hogy másikuk dúsan tarkálló művészbozontja szálanként felmeredezett.

napszítta krémszínű függönyök
fejedben könnyed melegség
tested szinte fagyos
a morajló vízben

Nemcsak illő, hanem fontos dolog ismerni múltunkat, gyökereinket. A mondás szerint az erős gyökerű fát a vihar nem dönti ki, viszont a korhadt gyökerek a szélnek sem tudnak ellenállni. A dunasápújfalusiak erős gyökerűek, s a gyökerek még erősödhetnek, ha ők is úgy akarják.

Ibolya alig bírta kivárni a négy órát. Akkor végez Attila a munkahelyén. Sürgősen beszélnie kell vele. Dél körül hívta fel, hogy négykor találkozzanak a kijáratnál, ott fogja várni. Attila természetesen azonnal rákérdezett, mi az a rettenetesen sürgős dolog, amelyik nem várhat este hétig.