Kiss Péntek József

A Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága (KMI) első antológiája egy esztétikus kivitelezésű, sokoldalú gyűjteményes válogatás, a magyar irodalmi élet színes skáláját tárja az olvasók elé. Nem egy könnyű hétvégi olvasmány, 12 szerző 171 verse és 12 prózája biztosítja az olvasónak, hogy ízelítőt kapjon három ország szerzőinek figyelemre méltó alkotásaiból.

Túrós lepény, mákos rétes, derelye,
Hátunk mögött van a világ eleje.
Varázsport a békából főtt levesbe,
Kortyintsd ki és brekegni fogsz izibe.

A Komáromi Jókai Színház volt igazgatója, rendezője, örökös tagja, Takáts Emőd, életének 78. életévében elhunyt.

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága szeptember utolsó hétvégéjén rendezte meg az őszi Text-túrát. A háromnapos tábor az augusztus végén megvalósult Fiatal Írók Táborát követte, melyen tartalmas előadások és műhelymunkák töltötték ki napjainkat.

Az ember öregszik, ami azzal jár, hogy rosszabb a lába, nem hall a fél fülére, alig lát, kihagy a szívverése, nem tud éjszaka aludni, és, más esetben, díjat kap. Persze, nem az elismerésen múlik, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól.

csaholy ide három kilométer, két világ között
várok egy újraszületésre. tizenkettedik ház vagyunk,
postás hiába csenget, kikapcsolták a villanyunk.

Kávém szinte kihűlt, oly régóta vagyok itt. Nem bírom rávenni magam az ivásra. Félek, hogy megpillantom a sápadt arcom barna felszínén. Azt pedig nem bírnám elviselni. Így is undorodom magamtól. Azt hittem, keserűségemen csak valami hasonló keserű segíthet. Tévedtem. Csak még fájdalmasabb.

azt mondják a moldavit
ha megtalál
– mert ő talál meg –
olyan döntést kényszerít rád
amely régóta várat magára

Az idén Magyarországon megrendezett vadászati és természeti világkiállítás sokszínű programjaihoz csatlakozva a Petőfi Kulturális Ügynökség által kiadott Helyőrség portál irodalmi- és fotópályázatot hirdetett 2021. augusztus 22. és szeptember 20. között. A felhívásra 89 pályázó számos irodalmi műfajban született írással és fotóművészeti alkotással jelentkezett. A díjazott fotókból a Benczúr Ház Kulturális Központban kiállítás nyílt, az irodalmi műveket az elkövetkező hetekben a Helyőrség weboldalán tesszük közzé. A díjazott alkotások listáját alább olvashatják.

Túl a folyón, virágos réten
pihent a Nap, horkolva mélyen.
Egy kakaska sétált föl és le,
hopp, felröppent a kerítésre.

Absztrakt nyulak
az úttest szürke vásznán
megannyi könnyű zsákmány
megannyi könnyű zsákmány

A hetvenes évek elején új nemzedék jelentkezett a szlovákiai magyar irodalomban. Tőzsér Árpád szerkesztésében előbb az Egyszemű éjszaka vers-, majd Duba Gyula szerkesztésében a Fekete szél prózaantológia jelent meg. Előbbiben kilenc, utóbbiban tíz pályakezdő kapott helyet, köztük Keszeli Ferenc, Varga Imre és Mikola Anikó nevével mindkettőben találkozhattunk. Míg a versösszeállításban Mikola egyedül képviseli a női nemet, addig a prózakötetben csatlakozik hozzá Kovács Magda is. Ötven év távlatából megállapíthatjuk, mindketten nemzedékük kimagasló, de ugyancsak ritkán szóló képviselői közé tartoznak.

Ott van például az a lány a szélen. Látni az üres, bamba tekintetéből. Pár percenként előveszi zsebéből a telefonját, végigpörgeti az üres üzenőfalat.

Hej, Szögeden, Szögeden
Tisza lép a köveken.
Nézegeti Misike,
aki most még kicsike.

Különös, hogy néha milyen szimbiózisok vagy különböző kölcsönhatások alakulhatnak ki az élőlények között. Biológiailag meghatározhatatlan okokból egész életek hasonulhatnak egymáshoz minden megmagyarázható indok nélkül.

Lám, kinőtt a karmom:
elég volt akarnom.
Domború a hátam:
mert én így kívántam.

George R. R. Martintól származik az idézet, miszerint: „Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal.” Százdi Sztakó Zsolt Életem történetei – Első ötven évemből című könyve anekdotikus gyűjtemény, melyeknek segítségével megismerhetjük egy önmagát „zakkant, álmodozó, önjelölt világmegváltóként” jellemző író megpróbáltatásokkal teli útját az önelfogadás felé.

Mondják, elmúlik minden,
ám velem marad a fájdalom.
A lelkét kutatom, keresem,
ha már én sem leszek,
talán meglelhetem.

Gyűl rajtunk a tályog
Testünk bűzben kérem tisztelettel
Elesnek büszke városaink
Úgy fogy mindegyik ahogy nő

Az ajánlat hiába tűnt valószínűtlennek, túlságosan csábítóan hangzott. És a megadott cím alig volt két sarokkal odébb. Kockáztassa meg? Nevetséges! A legjobb esetben is egy újabb szélhámos pályázik a pénzére. De mit veszíthet?

A reggeli séta elengedhetetlen részévé vált az életének. Szerette a kissé párás tájat ebben a fényszögben látni. Soha semmikor nem olyan, mint kora reggel. A nap sugarai, az illatok, a hangok mind különlegesek. Lágyan ölelik át megfáradt testét, gyógyító hullámokként kényeztetik.

A nemlétedtől félek,
a madarak könnycseppnyi szívétől
e hideg, hótalan, pöffeteg éjszakában.

A Könyvhét ötletét annak idején Supka Géza újságíró vetette fel azzal az elgondolással, hogy az irodalomnak, az íróknak meg az olvasóknak is legyen saját ünnepük. Az első Ünnepi Könyvhétre kilencvenkét évvel ezelőtt, 1929-ben került sor Budapesten.

A kisebbségkutatásnak – ami nem egy létező, önálló diszciplína, itt segédfogalomként használom – nagyon rossz az érdekképviselete, az önreprezentációja. Viszont az utolsó három évtizedben rengeteg minden történt ezen a területen, az eredmények azonban nem mentek át a köztudatba.

Ha a magyar rajzfilmgyártásról van szó, úton-útfélen Jankovics Marcell nevébe botlunk, nem véletlenül. A közelmúltban elhunyt művész tagadhatatlanul a modern magyar kultúra egyik kimagasló egyénisége, aki amellett, hogy tanár és számtalan kulturális intézmény tagja is volt, egy ponton még a Duna Televízió elnöki posztjára is jelentkezett. Valószínű azonban, hogy a legtöbbünknek a név hallatán az egyedi stílusú animációs filmek és rajzfilmsorozatok jutnak eszünkbe.

Mindketten ugyanazon stand előtt álltak, de már csak egy darab hekk maradt. Próbálták meggyőzni egymást, hogy kinek miért lenne jobb, végül Áron átengedte a lánynak, de zavarában beleejtette a halat a Balatonba. Így kezdődött az egész.

Korán keltem. A paplan
még őrzi a tegnap melegét.
A parazsat, amit a múlt
évről hoztam át.

A nikotinhiány heves csáprángást és csillapíthatatlan fejfájást okoz az ilyeneknél. Hol éles, hol tompa lüktetéssel zakatol. Amióta se kutyája, se macskája, se senkije, nincs miért élnie. Elvesztette tiszta gyermeki hitét.

Élt egy szép királylány a faluban. Legalábbis ő apját tartotta a leghatalmasabb királynak. Kastélyában rózsaszín szobája és baldachinos ágya volt. Amikor megtanult járni, már pukedlizni is tudott.

Hát egyszer mi történt? Az egyik macskának lett hat kiscicája.

Azt mondta az ember:

– Ennyi macska nem kell!

Felelt rá az asszony:

– Ez a kettő is sok! Nyolc macskát etetni én bizony nem fogok.

Én énekelni is szoktam nekik, a bentiek mindegyikének saját nótája van, ezek az én szerzeményeim. A macskák nagyon okos, szenzibilis állatkák, mindegyiknek külön személyisége van, és minél inkább szeretjük őket, beszélgetünk velük, annál okosabbak.

Január óta, hogy Prágában Dubček lett az új első titkár, itt, a faluban is minden szabadabb lett. Már verseket is lehetett írni. Magyarul! Nem is tudta, hogy Dani egy költő, és hogy annak idején, még a magyaridőkben, vagy ahogyan a háború óta hívják, a fasiszta megszállás éveiben, egy kassai lap több versét is lehozta. Benešék alatt azonban Dani is elnémult.

Vai-Lulao még nem evett embert életében. Neki már nem jutott: a Fehér Atyák nevelték, mert az apját agyonverte a szomszéd falu, az anyját pedig elhurcolták. Csak később, sokára tudta visszalopni a nagyapja, az öreg Taoripi a faluba, amelynek cölöpön álló házai, erdőbeli rejtettsége, a fehérektől való, lassan oszladozó félelme újra meg újra feltámadt a magányos vártán fagyoskodó emberben.

„Valamit kellene írnom, mit más se felejt el: más folytatásom úgy sincs, mint az emlékezet. Akiket utáltam, s akik megutáltak, a félreállásom fejében megbocsátnak s mennek tovább: velük az élet halad. Az én fülem süket már, szemem meredve néző: a régi ritmust s a régi színeket keresni késő, s amit kellene írnom: íratlan marad.”

Amikor belesimulunk a veszteségeinkbe.
Amikor a mulasztások spórái egyenként
robbannak fel bennünk. Amikor vérző
szívvel, legyengülve, bárányok közé
keveredünk. Amikor kifakadunk.

Amikor fiatal volt, Andrea sokszor elmélázott azon, vajon mit érez, mire gondol majd negyvenéves kora körül, ha reggeli kávéját kortyolgatja a háza teraszán. Most a harminckilencet taposta, este volt és bort ivott, és jobb volt nem gondolni semmire.

„Elhozták hát a szentszéktől az apostoli áldás levelét a koronával és a kereszttel együtt és Isten kedveltjét, István királyt az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémjával szerencsésen megkoronázták, rendelkezésére bízták az egyházaknak és népeinek mindkét törvény (világi és egyházi) alapján történő igazgatását.” Olvashatjuk a Szent István-legendában.

Mi nem a nyárban vagyunk otthon,
a nyár hevében varjú károg,
vágyak nyakörve szorít folyton,
még rám vársz és én reád várok.

Köztudott, hogy Gárdonyi Géza az Egri csillagok írása közben több munkacímet is elhasznált, latolgatta a Gergő diákot, a Török gyűrűt, a Hold és csillagokat, és fontolgatta a Hol terem a magyar vitéz? címet is, míg végül a már ismert címnél állapodott meg. Hasonló címadási gondjai lehetnek annak is, aki a királyhelmeci Csonkavár gazdájával, tulajdonosával szeretne riportot készíteni, hiszen mostanában egyre több cikk, sőt a neten előadás is megjelent a királyhelmeci ásatásokkal kapcsolatosan. Ebben a beszélgetésben rendhagyó módon inkább a vár történelmének hátterét jártuk körbe.

Reszketett a keze, amikor az osztályba lépett. Először odasurrant a bal szélső padban ülő fiúhoz, kezébe nyomta a pontosan kiszámolt pénzt, majd odasúgta neki: „A szokásost hozd a gyógyszertárból!”

Rám borul a sűrű csillagos éj,
Hallgatom a tücskök karát,
Puha takaróm éjjeli madárdal,
Álmodjunk egymásra glóriát

Földön végighúzott kötélhaj,
kartondobozban alszom rongyok közé bújva,
cipőről álmodom, cukorkáról és tiszta vízről.

Dugónak hívnak, és hat hónapos vagyok. Vagy amint újabban mondják, féléves. Ez egy olyan dolog, ami érthetetlen az emberekben: ugyanannak a dolognak a megnevezésére két nevet használnak! (Miért jó ez nekik? Előbb-utóbb mindent összekevernek, és akkor nézhetik magukat.

Válasz nem érkezett, csupán egy csók cuppanását hallotta. Nagyot sóhajtott. „Már megint fiatalok”, gondolta magában bosszúsan, „az öregekkel sokkal kevesebb a gond”. Végül rávette magát, hogy megnézze az új jövevényeket, akiket ekkor már a konyhában talált.

Aztán néha
inni egy pohár bort,
kitalálni a sorsot a kávézaccból,
nem tudván, ki marad, ki távozik.

Polgár Anikó Poszeidon gyöngyszakálla című tanulmánykötete 2020-ban jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. Alcíme sokat elárul a mű tartalmáról: Görög-latin intertextusok nyomában, Janus Pannoniustól Weöres Sándorig.

Beszélhetünk a születésről
A reinkarnálódott csendben,
A fájdalom a hó kórházait hívja segítségül.

Isten ujját látta meg két barát a minap. Az ujj egyikük keszeg koponyájára mutatott, mely koponya a magyar irodalom egén fénylik. S oly határozott biztonsággal mutatott alá, oly tévedhetetlenül, hogy másikuk dúsan tarkálló művészbozontja szálanként felmeredezett.

napszítta krémszínű függönyök
fejedben könnyed melegség
tested szinte fagyos
a morajló vízben

Nemcsak illő, hanem fontos dolog ismerni múltunkat, gyökereinket. A mondás szerint az erős gyökerű fát a vihar nem dönti ki, viszont a korhadt gyökerek a szélnek sem tudnak ellenállni. A dunasápújfalusiak erős gyökerűek, s a gyökerek még erősödhetnek, ha ők is úgy akarják.

Ibolya alig bírta kivárni a négy órát. Akkor végez Attila a munkahelyén. Sürgősen beszélnie kell vele. Dél körül hívta fel, hogy négykor találkozzanak a kijáratnál, ott fogja várni. Attila természetesen azonnal rákérdezett, mi az a rettenetesen sürgős dolog, amelyik nem várhat este hétig.

A keblemen fekszel
a vízililiomok zöld tavában.
A bőröm alatt virágzol,
ébreszted a bennem rejlő hangokat,
lélegzetemet, szavaimat, a dallamokat.

Losoncon született, itt írta első szövegeit, s hiába voltak Móricz Zsigmond biztató szavai („Neked, fiú, írnod kell!”), még az érettségi előtt eltanácsolták szülővárosából. Végül Bánrévén érettségizik le, s azonnal bele is vág a nagybetűs élet közepébe. Újságíró (Miskolci Szabad Szó, Északi Szabad Szó, majd a Szabad Szó budapesti szerkesztősége) lesz, átesik a sematizmus gyerekbetegségén, és szerencsésen kinövi azt. 1956-ban, még a forradalom előtt megírja a korszak első szatirikus regényét (Szalmácska), s a groteszk, ironikus hang később is meghatározó eleme lesz az írásainak.

lányos apák szemközti épületben kerülik a focit, tépett sérót,
nagy dumákat. lányos apák balettra járnak heti kétszer,
és művészetté emelnek minden mozdulatot. barbikról,
sellőkről, szerelemről mesélnek és előrelátásról,
meg hogy a fiúk focizni járnak, és most tanulnak cselezni,
egérutakra lelni két spárga között.

A Balázs F. Attila szerkesztésében megjelenő Rimay Antológia színpompás lapjait az első Rimay Nemzetközi Költészeti Fesztivál költőinek versei díszítik. A kulturális sokszínűséget fókuszba helyező fesztiválra meghívott harminc művész fele magyar anyanyelvű, a másik fele idegen ajkú, az antológia pedig hűen örökíti meg ezt a nemzetközi kavalkádot.

Karanténba jön? – kérdezte a határőr, miután magához intett. Kezemben szorongattam a felettesétől kapott végzést, miszerint én, a költészeti fesztiválra tartó beregszászi lakos, hivatalos úton vagyok, és „karanténmentesen, korlátozások nélkül” léphetek Magyarország területére. Eljött az idő, hogy ezt az ütőkártyát – önelégült mosolyomat leplezve – kiterítsem.

– Nem lehetne mégis..., hogy csak a hídig, hogy csak távolról láthassam...

– Nem! – hangzott az ellentmondást nem ismerő válasz. – Magának nincs engedélye!

lehunyt szemhéjam sötétjében is
szólítani se kell ezt a valót
csak érezni súlyát teljességének
hogy még van értelmezhető
és tiszta érték is l e í r h a t ó

puha reggellel
bővítem ki egymásra
szánt perceinket

Először akkor tűnt fel, amikor még semmi baj nem volt. Amikor még abban a hiszemben élt, tudattalanul, hogy őt semmi rossz nem érheti. Amikor a gondok-bajok elkerülték. Amikor kicsattanó erőnek örvendett. Amikor minden, amihez hozzányúlt, sikerré és pénzzé vált.

Uram, egy pillanatra álljon csak meg, hogy egy életre szóló élményben legyen része! Hallotta, hogy Hollósi, a híres zongoraművész játszik ma este? Itt van rajta a plakáton. Látja ezt a jegyárat? Hát ez rablás, mert a helyi szervező ráteszi a maga hasznát! De én tudok magának olyan jegyet, amely előadói kedvezményt ad. Nem tömjük a nyerészkedő szervezők zsebét. A kultúra legyen ingyenes. Vagy ha nem is ingyenes, legalább jutányos.

Közvetlenül Trianon után, még nincs húszéves, amikor verseivel berobban a szlovenszkói magyar köztudatba. Pár év alatt megjelenik három verseskötete, verseit előadóesteken szavalja, népszerűsége vetekszik Mécs Lászlóéval – mások, mint Fábry Zoltán, megpróbálják még a nevét is törölni. Amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan távozott is. Pár év múlva megírja búcsúversét (Utolsó versem), s alig tíz évvel felbukkanása után már halott. Ölvedi László fújt ébresztőt a trianoni döntést követő kábulatból, de mire megtalálhatta volna valódi hangját, elnémította a kor rögvalósága.

Jó szerencsét! nagy biztatásom
Nem hallja már itt senki, senki.
Jaj, pedig nincsen semmi másom.

Azzal kezdeném, hogy a csecsemő útleveleket szériában nyomnám kopasz, fekete hajú és angyaltincses képekkel. És nem repülnék. Nem keseríteném meg utastársaim életét ordításommal, és nem folyatnám szét mézesmázos cukiságokkal édespofiságomat.

elég meghalni s tovaszállni
és tág szemekkel nézni a folyót
feltámadni a tűzben vagy a vízben
vagy a kopár mezőn

van még egy-két dobás
magamat meg kell mentsem
míg utolér a kikopás
sam-sem nincs egy vasam sem

Noha eltelt több mint húsz év, a dunaszerdahelyi maffia emléke ma is élénken él a köztudatban, sőt most kezdjük igazán felfogni és feldolgozni a történteket. Az utóbbi években számos könyv jelent meg a témában, például A klán Szomolai Tibortól, vagy az Elásott igazság Barak Dávidtól. Kicsit más stílusú Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regénye, mely 2018-ben jelent meg a Libri Kiadó gondozásában, 2021-ben pedig a Vígszínház művészei alkalmazták színpadra – igaz, egyelőre csak online közvetítésben látható.

Az út a Magas-Tátrába mintha csak egy szempillantás lett volna, máris feltűntek a távolban a nagy hegyek. Mimó levegőt sem vett, és már Füles papa drótkefének beillő bajusza csiklandozta az arcát, ahogy leemelte őt a vonatról. Füles mama összevissza csókolta, és indultak az otthonuk felé.

Eljött a tanévzáró napja, az igazgatónő még mondja az ünnepi beszédet, de Mimó, a kis zöld manó már az előtte álló nagy utazásról ábrándozik. Még nagyon fiatal (mint tudjuk, százhúsz év a manóknál nem sok), de már elég ügyesnek és okosnak érzi magát ahhoz, hogy egyedül is megállja a helyét a világban.

Nem attól félek, hogy néznek. Nem.
Attól, hogy nem látnak.
Nem jön szememre álom.
Félem azokat, akik mélyen belül
kis kopasz doktorok.

A somorjai Strieženec Alex nevét elsősorban a hazai zenei életből ismerhetjük, a Déjà vu klub és zenekar tette őt ismertté. Első szépirodalmi könyve hatvanéves korában jelent meg. Boldog ember, aki egész életében azt csinálja, csinálta, amit szeret. Zenél, tanította a zenét, majd a szunnyadó írói énje is a felszínre tört. A Lucifer és az angyalok hangja című zenés monodrámáját teltház előtt mutatták be a somorjai művelődési házban, majd pedig Pozsonyban is láthatta a közönség.

– Jelöltek, a gyűlést megnyitom – emelkedett fel a vezér. Helyeslő moraj futott végig az egybegyűltek között. A levelek csendesen zizegtek. A legfegyelmezetlenebbek is lenyelték utolsó banánjukat, lekuporodtak. A szavanna felől langyos szél fújdogált.

A rózsák vére
megfolyik
a forró alkonyatban…
a fehér – fehéret
a sárga – sárgát
a piros rózsa – vérpirosat
könnyezik…

Úgy látom, hogy annyi tévedés és melléfogás után végre jó irányba mozdultak el. Felfedezték Szlovákiát, mely, mint látják, az írók paradicsoma. Az pedig különösen öröm és megtiszteltetés a számomra, hogy a maroknyi szlovákiai magyarság irodalma sem kerülte el az Önök figyelmét.

Miközben haladsz az úton,
hiheted azt is,
mindez vezet valahova, ahol,
ki tudja, valami jó dolog,
valami vagy valaki vár rád

Noha az olvasó joggal kap(hat)- ja fel e cím láttán a fejét, sietnem kell megnyugtatnom őt, hogy nem maradt le semmiről: Grendel Lajos valóban nem kapta meg a Nobel-díjat. (Nem élt hozzá elegendő ideig?) Írónk recepciója azonban – melynek részletekbe menő feltárása, mint A Grendel-akta című nem régi sorozatomban többször is utaltam rá e hasábokon, a jövő feladata lesz (lenne) –, számos olyan érdekességet és értéket rejt, melyek ismerete, tudatosítása teljesebbé teheti a róla alkotott (alkotható) képet.

A Megy a gőzös Kanizsára kezdetű dalocska Koródy Csobánczi Péter A legény bolondja című népszínművének egyik betétdala, melynek szerzője ismeretlen. A darab bemutatója 1880. április 10-én volt a budapesti Népszínházban. A mára már népdallá lett változatot 1916 augusztusában Kodály Zoltán gyűjtötte Kassán a 34. honvéd gyalogezred katonáitól.

H. Nagy Péter Mikromechanizmusok: Kétperces írások SF-művekről című kötete 2020-ban jelent meg a Nap Kiadó gondozásában Dunaszerdahelyen. Ahogy azt már a cím is elárulja az olvasónak, olyan kötetről van szó, amely több rövid recenziót foglal magába egy-egy tematika, kérdés köré szervezve azokat.

Nagy János az Isten nagyon egyedi teremtménye volt. Pozsonyi dolgozószobámban legalább harminc olyan emléktárgy van, amely 40 éves közéleti pályafutásom valamelyik fontos állomására emlékeztet. Kettő közülük az ő alkotása.

ahogy a túloldal földereng
s az érkezésben
ott az elindulás is
és csak a kérdés marad
mire való volt
az idáig-út
néhány háború robajával

ahová a fények
alig-is érnek el
ahol a beszéd
csenddé kövül
mi történhet még

belépett átöleltem éreztem testén hogy
szidták sokat dolgozott várt virrasztott
éreztem hogyan ült huzatban ott
keresett ételmaradékot a hűtőben hajnalban

Nem túlzottan rajongok a kortárs költészetért, mert a szerzők sokszor túlzottan a formaiságra helyezik a hangsúlyt. Ennek következményeképpen elveszik az érzés és a mondanivaló, amely mindenképpen fontos, hogy megjelenjen bármilyen jellegű írásban is.

„A könyv mindig jobb!” Valószínűleg mindannyian találkoztunk már ezzel a kijelentéssel, és attól függetlenül, mennyi ráció lapul mögötte, egy dolgot egyértelművé tesz: sokak szerint ez a két művészeti forma szemben áll egymással. Pedig erről szó sincs, már csak azért sem, mert a filmművészetnek sok más önkifejezési forma mellett az irodalom is meghatározó összetevője.

Hosszú-kőtelke, Macskás,
összedőlt a farakás,
azt kelepeli a gólya,
nyávogás jön ki alóla.

kint csöpög a csap
ha egyedül alszol el
szívnél hangosabb

A levegőben pára s napfény
ülte egymásba oldódó nászát,
a csillogó Dunában lelve mindkettő
ringó sírját és nászi ágyát.

Száz éve született losonci zsidó családban L. Gály Olga, aki kamaszkorát már a zsidótörvények árnyékában élte le, mégis a „szerencsések” közé tartozott, hisz családtagjaival ellentétben túlélte a borzalmakat, sőt el se jutott a német koncentrációs táborokig.

Grendel Lajos nagy debatter, nagy vitázó volt világéletében – utaltam rá sorozatomban már korábban is. De nemcsak életében – az maradt halálában, és halála után is. Megosztó személyiség lett volna?

„Kedves barátom! Elég bátor vagyok ahhoz, hogy ma is így szólítsalak Téged, bár tudom, hogy tizenkét év nagy idő. Hiszen tizenkét éve, hogy nem is láttuk egymást, sőt nem is hallottunk egymásról. És mégis, ha a szerelem nem puszta bolondság, most, amikor ezeket a sorokat olvasod, a Te szívednek is gyorsabban kell dobognia.

Anita Ekberg bőrébe bújt a gondolat,
kacér nővé karcsúsodott,
díva-alakban járja Róma dombjait.
Ha találkozol vele, téged is elbájol,
nyughatatlan, bohó leszel, akár a március...

mosolyuk tengerek arcán,
halrajok festette árnyék.
pulzáló alakzat testük.
daluk kavicsokon zúgó,
gyengéden zubogó patak.

Igazán különleges élményben lehetett része annak, aki olvasta Fellinger Károly Csatangoló (2019), Barangoló (2020) és Lófráló (2020) című hangulatos gyermekversköteteit, hisz ezekkel a versikékkel bejárhatta a Felvidék magyarlakta településeinek nagy részét.

Csukás István egyik legnagyobb erénye az volt, hogy a lehető legkülönfélébb, a felszínen unalmasnak tűnő elemekből tudott valami rendkívül karaktereset alkotni. Elég csak legnépszerűbb rajzfilmfiguráira, az alakváltó Pom Pomra vagy a naiv, ám leleményes Ho-ho-horgászra gondolni.

Elvinném magammal, vagy elvinném benne magamat. Télen kilátás a havas tájra, nyáron pedig a mérsékelt melegben elviselhető az ablakban írni, és csehovi hangulatú miliőben Büszkeség és balítéletet olvasni, vagy egy svéd krimit. A kandallóban ropog a tűz.

Zsapka Attila kis túlzással a Felvidék minden színpadán állt már, neve öszszefonódott a költészettel, hiszen zenekaraival és szólóban is a magyar irodalom remekeit zenésíti meg. A mindig jókedvű gitárosénekessel költészetről, tervekről és a közönség hiányáról beszélgettem.

Az ipolysági születésű Gágyor Péter április 6-án ünnepelte 75. születésnapját. Az egykor Németországba emigrált, majd két évtized múltán Komáromban, a Duna magyarországi oldalán otthonra lelő írónak tizennégy kötete jelent meg, köztük fordításkötetek, drámák, regények, novelláskötet, tanulmánykötet, verskötetek.

Ebben a pikareszk kisregényben van minden. Már az első oldalon szembesülünk a Vatikán hörcsögének kirúgott gondozójával, aki ugyancsak kétes értékrenddel rendelkezik, kapunk hozzá egy Grófot, aki nem is igazi gróf, de a lényeg, hogy egy rezesbandát akar megszelídíteni.