Balázs F. Attila

A fura szerzet felbukkanásakor Picő piros fociszerelésben pompázott, még a cipője is divatosan piros volt. A nevét is az utóbbiról kapta. Merthogy sokáig focipicőnek hívta a focicipőt. Sehogy se jött a szájára rendesen ez az egyszerű szó.

Csak peregnek, potyognak a levelek,
részvények zizegnek, bankárkezek
turkálnak, ropog a bankó.
Lyukas papírbakancs ábrándozik,
macskakövön kopog a mankó.

2020-ban jelent meg a Szlovákiai Magyar Írók Társasága gondozásában a Fiatal írók antológiája. A kötet kilenc írópalánta műveit szerepelteti. Csillag Balázs, bár elsősorban animátornak vallja magát, hat írással gazdagította az izgalmas antológiát.

Nemrég jelent meg Bettes István legújabb verseskötete Aranygyűrű címmel. Bár a kötet verseskötetként olvasható: a szövegeknek van egyfajta ritmikájuk, azonban a tördelésen kívül el tudunk ezektől vonatkoztatni. Ezzel kapcsolatosan, végig az olvasás során, sokkal inkább az az érzése lehet az olvasónak, hogy az ismert szentek életútját olvashatjuk rövidebb, ugyanakkor egyszerűbb formában.

Csendben ücsörgök a fehér vászon előtt, kezemben kedvenc ecsetemmel. Mint ahogy egy írónak sem jönnek mindig a szavak, most nekem sem jönnek az ecsetvonások. Hiába ülök a házunk mögötti napsütötte virágoskertben, egyszerűen nem jutok egyről a kettőre. Mindig, amikor túlcsordul bennem egy bizonyos érzés, ide menekülök. Festményeim kifejezik azt, amit képtelen vagyok szavakba önteni.

A régi falióra négyet ütött. Elnémult a kötőtűk csattogása. A nő felnézett, elsimította homlokáról az ősz tincseket, és nekidőlt az öreg fotel támlájának. Már két órája kötögetett. A rádióból halk zene szólt. Lassan lerakta a fotel melletti fonott kosárba a kötést.

Koronként más-más dolog szabott gátat az önfeledt utazásoknak. A világháborúk és a vasfüggöny után jelenleg a pandémia miatt kényszerülnek a felelős polgárok világjáró terveik szüneteltetésére. Fejben utazni azonban szerencsére biztonságos ebben a helyzetben is. Mentális vándorlásainkhoz remek inspirációforrásként szolgálhat Aich Péter Gyere velem című könyve.

A szót miért is csépelem?
Ha életképes magva van,
Megfogan, örökítődik,
Felsarjad, kivirágzik, végül
Szirmait szélnek ereszti.

Egyik példásan hűséges játékosunkká M. Nagy László fotóriporter vált, aki Múlyadról Pozsonyba költözvén azonnal játékra jelentkezett. Ott volt minden edzésen, és portyáinkra mindig magával hozta a fényképezőgépét. Neki volt a legjobb erőnléte, mert rendszeresen eljárt futni.

Kopog valaki, kopog,
üres ruhájában
sarkig tárt ajtód előtt,
s bár nem látod szemét,
rád nézve is a végtelent pásztázza

A Pesti Divatlap 1845. évi hatodik számában egy különös írás jelent meg Nyesy Demeter táblabíró néven. Az írói álnév alatt nagy valószínűséggel az éppen akkor Eperjesen tartózkodó Petőfi Sándor gyanítható, aki egy derék hazafias táblabíró álarcában, a titulushoz illő, kellőképpen cikornyás stílusában bírálta a nemzetietlenség különböző megnyilvánulásait.

Esténként az ágyba fektetem, megcsókolom a homlokát, mondom neki, hányszor ránk ijesztett már ez az orvos, ez az iszákos, így mondom, és nevetek, látod, nincs neked semmi bajod. Lefekszem én is a magam ágyába, és hallgatom, ahogy Iluska piheg. Egy idő után elalszik, olyankor nagyokat sétálok a holdfényben.

Leczo Bence elsőkötetes szerző 2021-ben megjelent A falu összes férfija címet viselő novellagyűjteménye erős indításnak bizonyult. Már a borító is sejtelmes, mintha a köd leple alatt bújnának meg a címben említett falu és az ott lakó férfiak titkai.

rettegsz s rettegek,
ki fia-borja az emberi lény,
almának magja
vagy kukac a mag peremén?

Más vagyok a Semmi
mesés-létezésében, egy
cigányizmus-létfilozófiát maga előtt
görgető költő, aki egy új-versvilágot
épített, melyben van Cigányország.

Szarka Tamás, a Ghymes együttes egyik alapító tagja, számos rangos szakmai elismerésben részesült. 2011-ben megosztott Kossuth-díjat kapott zeneszerzői, előadóművészi, költői, dalszövegírói munkásságáért.

a szél meglebbenti hajad, sötétzöld
szoknyádat. Visszanézel rám, tudod,
ott állok a buszmegállóban és elkísér
tekintetem. Kezemben vérpiros violatőr.

Amikor a gyermek eléri a pubertáskort, a jó vagy rossz sorsától függ, hogyan evickél át a buktatókon. Ha akad a környéken egy dörzsöltebb kamasz, az profán módon elröhögi neki, mit miért érez, és mit tegyen, hogy amit érez, minél jobb legyen. Ha csak kevésbé tapasztaltakra támaszkodhat, mi mást tehetne: magára hagyatkozva kezd ismerkedni a nemi ébredéssel.

A 95 éve Sarkadon született és 86 éves korában Budapesten elhunyt Vígh Rózsát alig pár sorban említi a szlovákiai magyar irodalmi lexikon, amely kizárólag mint meseírót ismeri. Nem tud arról, hogy az évekig a gömöri Korláton élő, és a csoltói születésű orvos férje oldalán kultúrát „csináló” írónő számtalan bűnügyi és erotikus történetet hagyott az olvasóira (sőt kéziratban is nem egy várja, hogy végre megismerhessék), s Peterdi Pál a magyar Agatha Christie-nek nevezte.

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat

A szabadulás angyalkísérettel érkezik,
egybesepri múltat a jelennel
a csalánt az árvacsalánnal,
a kezdetet a véggel, a közönyt a bűnnel,
csupa por itt minden, csupa por.

Pásztor Péter építész–művész Lőcsén született 1948-ban, és Gölnicbányán nevelkedett. Később családjával Kassára költöztek, majd Pozsonyban tanult építésznek. Jelenleg egyetemi tanár a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karán. Mindig is műemlékek felújításával szeretett volna foglalkozni, mert úgy véli, a múlt építészete tele van mestermunkával, aminek a kortárs építészetben néha a nyomát sem találni.

Úgy képzeld el, hogy bugyiban, melltartóban és a hófehér menyasszonyi fátyolban vasalom az öcsém selyemingét, mert a tanú alhat délig, csak én voltam hajnal öttől talpon, hogy mesés legyen a sminkem, tökéletes a frizurám. Erre jön a nyolcvanhat éves alzheimeres nagyanyám, hogy öltöztessem fel.

Az úgy kezdődött, hogy egy vasárnap reggel tárva-nyitva találtam a lakás ajtaját. Megböktem a pácolt faajtót, hátha csupán valami ármány, és ha kimegyek rajta, a farkamra csukódik, vagy úgy oldalba taszít, hogy napokig fáj. De nem: halk nyikorgással tárult, és ott, a lépcsők alatt csodálatos színű valamiket láttam. Akkorákat, mint egy tojás, sok volt belőlük, sárga, lila, kék cirkás és fehér.

A külső szobákban az őrmesterek még csak megpercegtették időnként a tollukat, de Solymár úr, a helybeli kereskedő a vonalazott nyilvántartási lap védelme alatt szatócsüzlete heti jövedelmét igyekezett összeadni. Schultheisz őrmester ezalatt őrködve nézdegélt Solymárra. Zsebkésével gondosan lefaragta a tollhegyről a rászáradt tintát és megcsörgette a nadrágzsebében lévő kulcscsomót.

Ízig-vérig székely ember volt az 1902-ben Szentendrén született Darkó István, akit a gyerek- és a kamaszkor már a nógrádi Losoncon talál. Itt lesz a főmunkatársa Scherer Lajos A Mi Lapunk című folyóiratának. Egy ideig Budapesten tanul, s maradhatna, de nem teszi: visszatér felvidékinek, s beleveti magát a Trianon után, szinte a semmiből induló közösségi életbe.

A reform szónak több árnyalata van, de a jelentése általában ugyanaz. Társadalmi-gazdasági, politikai értelemben újítást jelöl, amely javít a helyzeten, de a múlttal nem szakít teljesen, a réginek az átalakítását jelenti. Összességében tehát pozitív folyamat. Napjainkban mégis hideglelést kap az ember a szó hallatán, mert többnyire megszorításra, leépülésre, olyan korrekcióra utal, ami nem feltétlenül pozitív hatású az életére.

legjobb ez így, másképp csak elfeküdnék
feldarálna közömbösség és közöny
ám minden volt szavad új téridő lett
így hát folyton a nem most is most van

A bölcsességek gyakran
Paradoxonokban lakoznak.
Az egyszerűség kedvéért
Leszek most bonyolult.

Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.

Petőfi Sándor 1845 tavaszán indult első felső-magyarországi körútjára, és április 4-én érkezett Eperjesre. Barátjánál, Kerényi (Christman) Frigyesnél vendégeskedett, és az általa nemes egyszerűséggel „amicés város”-ként jellemzett, nagy múltú településen több önfeledt hetet töltött el.

A szerelem életünk központi témája. A társkeresés és a válás is. Meg a különböző emberi kapcsolatok, amelyek útvesztőjében bizony sokszor eltévedünk. Pedig ott keressük egymást, ebben a labirintusban, csak többnyire vagy helytelenül, vagy eredménytelenül. Ma már a virtuális tér is sok lehetőséget biztosít az ismerkedésre, párkereső platformok tömege nyújt reményt a magányosok számára – hogy aztán rendszerint onnan is további csalódásokkal forduljunk el.

Aki ismeri Oros Lászlót, az vele kapcsolatban egyetérthet Szerb Antallal, miszerint: „A világnak égető szüksége van egy kis jóságra – és aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet.” Oros László szereti a könyveket. Gyűjteni, olvasni, és írni is. Ő a nagybetűs csodabogár, aki négy évtizede szenvedélyesen gyűjti a könyveket, régi fegyvereket, arcképeket, művészeti alkotásokat és színes reprodukciókat.

a fa alatt
a zöld padon
öreg úr ült egymaga
fején
a rég kiszolgált
bakasapkával
mellén egy árva fémkereszt

– Itt a taxid – mutatott felém. A lány bólintott, sorban megölelt mindenkit, míg én türelmetlenül doboltam a kormányon. Mindegy, az óra jár.

Hallottam az ajtó nyílását, a többiek hangosan vihorászva búcsúzkodtak tőle, míg beszállt. Ahogy köszönt, megcsapott az alkohol keserű szaga, és komoran néztem végig, amint esetlenül bemászik a hátsó ülésre a magas sarkú cipőivel hadakozva. 

2020-ban jelent meg a Szlovákiai Magyar Írók Társasága gondozásában a Fiatal írók antológiája. A kötet kilenc tehetség műveit tárja az olvasók elé. Jancsó Péter a szlovákiai magyar irodalom tevékeny alakja. Öt novellája gazdagítja az antológia lapjait.

A művészet alapja az alkotás, képekből és gondolatokból születik. Ma ötéves kicsi unokám hajdíszt készít nekem. Napraforgót, mert tudja, hogy az a kedvenc virágom, és azt is, hogy ebben van némi része egy bizonyos „Fangó”-nak, aki festő volt és napraforgót is festett.

Lovagkeresztje már volt, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje 2016-ból, az idén pedig a magyar kultúra napján lovag lett. A Magyar Kultúra Lovagja. A színház súlyáról, veszteségekről, nyereségekről és a hajdani Legényegylet gipszből készült angyaláról beszélgettünk meghitt komáromi otthonában Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas érdemes művésszel, a Komáromi Jókai Színház örökös tagjával.

Ha Kassák Lajosról szólunk, művészete mellett óhatatlanul egy intézményről is beszélnünk kell. Alig van huszadik századi irodalmunknak még egy alakja, akiben oly kitartóan és konokul munkált volna a művészeti-társadalmi megújulás igénye, mint benne. A magyar avantgárd pápája volt, a fogalomnak minden alkotói és politikai vonzatával együtt.

forgószél vagyok örvények tölcsére
anyagban de mégis anyagon kívül és egy
szerte a súlyos és súlytalan erekben
látom magamat a felismerhetőt

Amikor elindulok otthonról vonattal, a falu minden szépsége után a nagyváros koszosnak, hangosnak és sértően közömbösnek tűnik. De egyidejűleg steril is. Semmit sem érzek. Nem teszem fel magamnak a „hogyan?” és főleg nem a „miért?” típusú kérdéseket. Csak azt kérdezem magamtól, „mit?” Mit csinálok? Mit fogok ebédelni?

Kóstolgasd Kölcseyt, a dallamot, a mondatot,
szárnyra kap a három szó, felemelkedik.
Várd ki, az nem elég, ha csak kóstolod
a három szót, mely verssé kerekedik.

A Gurdony nevű péróban élt egy cigányfiú. Gyönyörű göndör fekete haja volt, és jellegzetes, nagy, barna szeme. Szülei zenész cigányok voltak, mint az itt élő cigányok többsége. Abban az időben még nem volt kötelező a gyerekeknek iskolába járni, de ismert a faluban egynéhány korban hozzáillő fiút és lányt, akik iskolába jártak. Többször megfigyelte őket, amint iskolatáskájukkal a kezükben hazafelé igyekeztek.

Felkeltem,
még remegek,
még játszanak az idegek,
még verik
az álombéli ütemet,
még itt vagy,
fogod a kezemet.

Újabb ujjnyomatot hagyott a kortárs magyar lírában a derékhadhoz tartozó Fellinger Károly Ujjnyomat című új kötetével. A felvidéki poéta verses bedekker-könyvei után – vagy azokkal párhuzamosan – megírt egy csokorra való, felnőtt olvasónak szánt költeményt, s a közelmúltban Ujjnyomat címmel adta közre.

Én túléltem mindent, harminckét kilós voltam, amikor hazakerültem. Harminckét kiló csont és bőr. Két lábujjam lefagyott, és a jobb kezemen nem maradtak felső ujjpercek. Vénember lettem, három év alatt megőszültem.

Negyvenöt évemet számolom,
nyomomban baktat a szánalom.

Rímekkel ringatott szép szavak? –
Számban a méz íze szétszalad.

A mindössze 57 évet élt Farkas Jenő a természetlírát és a katolikus értékrendet képviselte a felvidéki magyar irodalomban. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen a száz éve, 1922-ben, Szencen született költő a helyi alapiskolai és a pozsonyi gimnáziumi tanulmányai után – ahol kedves tanára Szalatnai Rezső volt –, Esztergomban végzett a Hittudományi Főiskolán, s katolikus lelkészként szolgált Csicsón, Kiskeszin, Bajtán, Nagymegyeren (itt legtovább, 12 évig), halála előtt pedig Albáron.

A felkérés, hogy írjak Fukári Valiról, felkavart. A legjobb barátaim egyike volt, egy időben a legjobb. Bizalmas jóbarát, semmi több. Az egyetemi felvételi vizsgán sodort minket egymás mellé az élet. Ültünk a folyosó padján, a terem ajtajánál, s halkan beszélgettünk. Kiderült, hogy a cigányfekete bőrű lány szintén magyar–szlovák szakra jelentkezett.

Szabad vagy végül,
irány a hegynek,
amit nem akarsz,
nem kell megtenned.

Őrizzél engem,
szaladni vágyom,
hagyd, hogy a honvágy
majd rám találjon.

Beülök egy babkávéra,
letenni a köveket
egy percre, egy bámulósra,
könnyű délelőtti szóra,

akkor talán éppen nem.

Lacza Tihamér újságírói és szerkesztői tevékenysége az irodalommal, a zene- és képzőművészettel éppúgy kapcsolatos, mint a sajtótörténettel, valamint a művelődés- és tudománytörténettel, tudományos ismeretterjesztéssel. Munkásságát többek között Hevesy Endre-díjjal (2007), Jedlik Ányos-díjjal (2011) és a Magyar Tudományos Akadémia Újságírói Díjával (2019) jutalmazták.

Beszélgessünk, mondja a harangozó,
míg karját kitárva kalimpál a mélybe,
magányosan.

Soóky László 2022. február 24-én lenne 70 éves. Két éve már nem reflektál drámában, sem versben a szlovákiai magyar valóságra. Pedig a jelen, amiben élünk, még sosem volt ilyen értelmetlen és illuzórikus.

A lépcsőn leszaladva hallottam, hogy utánam kiált. Megfordultam. Indulatosak voltak a szavai, s miközben hozzám beszélt, hol a plafont, hol pedig a lépcsőt figyelte. Van ilyen. Eltelt egy kis idő, mire megértettem, mit is akar tőlem. Vagy legalábbis azt gondoltam, hogy értem.

A magyar irodalom emléknapjai különös jelentőséggel bírnak a felvidékiek számára. Azzal büszkélkedhetünk, hogy két esetben felvidéki születésű – Jókai Mór komáromi, Madách Imre alsósztregovai – íróóriások nevéhez, illetve munkásságához kötődik az ünnep: a magyar széppróza napja és a magyar dráma napja.

Az a pasas, aki záróra előtt borravalót hagyott a pulton, nagyon sötét gondolatokat forgatott a fejében. Úgy nézett ki, mint bármelyik hétköznapi vendég, ám őt nem tudta becsapni, mert egyenesen a lelkébe látott.

Németh Csilla első tanulmánykötete, Líra-Test-Képek címmel 2020-ban jelent meg a Nap Kiadó gondozásában. Ahogy azt az előszóban olvashatjuk: „a könyv olyan tanulmányokat tartalmaz, amelyek megkísérelnek irodalomtörténetet írni úgy, hogy szem előtt tartják a médiatudomány elmúlt három évtizedében lezajló változásokat”.

Csáky Pál új kötetében, a Büszkeség és harag címűben nem kisebb feladatra vállalkozott, mint megírni a bársonyos forradalom és az azt követő harminc év történetét. (Ikerkönyve, A penge élén a korszak fontos dokumentumait közli, s áprilisban jelenik majd meg.)

S miután a világ „összezsugorodásával” párhuzamosan fegyvereink pusztító ereje „milliószorosára nőtt”, most „itt állunk kis űrhajónkon, olyan fegyverekkel a kezünkben, amelyek [...] elég hatásosak ahhoz, hogy egyetlen pillanat alatt elpusztítsanak valamennyiünket”. Más szóval: „A természetnek hárombillió évre volt szüksége ahhoz, hogy megteremtse az embert, mi pedig minden pénzünket arra költjük, hogy eltöröljük a föld színéről”.

Kilencven éve született Ozsvald Árpád. Bár őt is számtalanszor arcul csapta a napi politika, mégsem vett tudomást róla. Nem énekelte meg a sematizmust, nem adott számot a szocialista világrend sikereiről, ahogy nem szedte versbe a bársonyosnak hazudott forradalom vélt vagy valós eredményeit sem. Cserébe viszont elmondhatta magáról, hogy minőségtől függetlenül minden verse vállalható. Szerkesztője és meghatározó alakja volt a Hét című hetilapnak.

A padlásajtó öreg kilincsét lenyomva mintha a múlt egy szelete tárult volna fel előtte. Kislánykorában babázni járt ide – senki sem zavarta, hangosan mondhatta a babák közti párbeszédeket. Serdülőként elbújni, hogy önmagával találkozzon, felnőtt korára pedig annyi maradt meg mindebből, hogy a fontos döntések meghozatala előtt a padláson vett mély, üdítő lélegzetet.

2022. március 19-én töltené be 85. életévét Gergely József költő, a lévai Pedagógiai Szakközépiskola mellett működő legendás Juhász Gyula Irodalmi Színpad ikonikus rendezője, amatőr színész, aki 2007. január 9-én oly szerényen és magányosan távozott el közülünk, mint ahogy élt.

Kövekre festett hajnalok,
élek-e vagy épp halok?

Örökké ugyanaz és örökké ugyanott.
Szökellő angyal egy nem létező létrán,
aki leveri a csillagokat.

Egy szép kora nyári napon egy vándor ballagott a Kis-Duna partján Jóka irányába. Már esteledett, éppen alkalmas alvóhelyet keresett, amikor a fák között fényt vett észre. Közelebb érve látta, hogy egy vízimalomból jön a világosság.

Egyszer csak kinyílt az ajtó, és a mindentudó molnár lépett ki rajta. Kezében elemózsiás tarisznyával lépkedett le a malom lépcsőjén, amikor észrevette a vándort.

Válasszunk semleges bolygót,
a szánalom és alázat gyalázatától
egyforma távolit,
legyen meg a mi akaratunk,
és jöjjön el a mi országunk.

Ravasz József költő, romológus, egyetemi docens ragaszkodik a gyökereihez. Verseiben vezérfonal az identitás. Az egykori apácaszakállasi Gurdony cigánypérót születése óta az ő meseországának, kishazájának tartja. Vallja, burokban született, s ezért nagyanyja gyakran mondogatta, hogy szerencsés ember lesz belőle. A bizonyítási vágy mindig meghatározó tényezőnek számított személyes életében és karrierje szempontjából is. Bizonyítani akarta, hogy cigány származása nem lehet akadálya a sikernek. És igen, magyar ajkú romaként, hetvenen túl még ma is aktívan ír, romológusként szervez és oktat az egyetemen.

A falevelek is sóhajmaslis-lelkek.
A létezésben semmi sem idegen.
Simulunk a megfogható széphez.
A sosem halunk meg tudatához.

Látom, ahogy a képből kilép,
indul már a festő,
széles hátán görbe házsorok,
és eltűnik az ólmos esőben didergő
medvebarna őszi fák között.

Szerinted van esély rá, hogy amíg az ovitól távol leszek,
Anna néni legalább kicsit elfelejti,
Hogy mennyire rossznak szokott engem tartani,
És nem fog az első adandó alkalommal a sarokba küldeni?

A nappaliban gondosan állítottam fel a home office sarkot, órákig tartó mérlegelés után. Először a kanapét toltam át, aztán méregettem, majd egyszer csak tökéletes lett: pont ráláttam a délelőttönként konyhában egyensúlyozó cirmosra.

Ültetek az angyallal egy felhő szélén, és hallgattatok. Odalent lassan leszállt az este, elcsendesedett a világ. Fények gyúltak szerteszét, mintha millió szentjánosbogár szállt volna le a földre. Távol, a hegyek alján, sűrű pelyhekben hullott a hó. Arra gondoltál, most nem szabad megszólalni, megtörni a varázst. Nem szabad megmoccanni sem, széttörni ezt a csodás állapotot.

Mintha megérezte volna, hogy odakinn valami történt a tájjal. Csend honolt a házban, és a világban. Álmosan támolygott ki a konyhába. Egy nagy csésze vizet öntött a forralóba, kávénak.

Könyv nélkül nekem nincs igazi karácsony. Gyermekkoromban is mindig azokat a lapos, kemény és szögletes csomagokat vártam a legjobban, amelyekben a könyveket sejtettem, s mint az ínyenc, aki a legfinomabb falatot hagyja utoljára, mert a várakozás fokozza az élvezetét, én is mindig ezeket a csomagokat bontottam ki utolsóként.

Fönn hát az égen az isteni jel már,
gyermek a fény, anyja sugár,
fönn hát az égen az isteni jel már,
gyermek a fény, anyja sugár.

A nagy barnamedve álmosan kullogott a folyóparton. Hatalmas mancsa alatt ropogott a hó. Ahogy lélegzett, a hűvös levegő láthatóvá tette leheletét. Fáradtan ballagott vissza a barlangja felé, hogy álomra hajtsa a fejét. Ahogy cammogott a parton, a ludak hangos gágogása felkeltette figyelmét. Kíváncsian nézte őket. Nem tűntek álmosnak.

A hétköznapok falak,
közöttük rémisztő alakként
oson egy léha árnyék:
a fiatalság.

Vasutascsaládból származott, s amikor száz esztendeje megszületett, családja épp Zágráb mellett, Velika Goricán lakott. Nagyapját előbb Lubicsnak hívták, amelyet Zerinvárira magyarosított. Később Szombathelyre költöztek, itt is érettségizett.

Ha a Riska nem volna, nem tudom, hová lennénk – gondolja az öreg, és jóleső büszkeség tölti el. Riska a család eltartója, ellátja a gyereksereget tejjel, vajjal és túróval. No, de dédelgetik is ám az apróságok. Mindnek büszkesége a Riska. Nincs is még egy ilyen szép tehén a faluban.

Ritkán jut el egy szlovák író ahhoz, hogy eltöprengjen, milyen egy nemzeti kisebbséghez tartozó írónak lenni. Egyrészt, mert elmerül a saját közösségében, és sokszor nem talál okot arra, hogy elgondolkodjon, hogyan élnek más közösségben működő kollégái.

Miután a cseh és a lengyel olvasók is anyanyelvükön élvezhették a borzongást, és a Peter Bebjak készítette filmadaptáció a Netflixen is elérhető lett, végre megjelent Jozef Karika Trhlina (Hasadék) című, 2016- os regényének magyar fordítása is. A hasadék 2021-ben, az Animus Kiadó gondozásában látott napvilágot.

Mackowiak 1995 óta évente rendez olyan „történelmi kliniko-patológiai konferenciákat”, amelyeken szakemberek (törvényszéki orvosok, orvostörténészek, történészek) igyekeznek fényt deríteni ismert személyiségek betegségeire, haláluk okára.

Láttad a képeidet abban a lapban? Egészen szenzációsak, megfogtad az Isten lábát, barátom! – hívta fel lelkesedve Kerenicset egy esős délután a barátja. Milyen lapban, még sosem hallottam róla, s hol lehet kapni? – kérdezett vissza az, mire Joshua csak annyit mondott, ugorjon át hozzájuk, az anyjának jár a lap, s oda is adja neki ezt a számot.

Ternovszky Béla rajzfilmje a magyar popkultúra talán legkimagaslóbb, legidézettebb darabja, és nem véletlenül. A macska–egér konfliktus egyetemességét kifogástalanul ülteti át politikai szatírába, megalkotva egy olyan történetet, ami gyerekek és felnőttek számára egyaránt befogadható és szórakoztató.

apróval fizetek egy antibiotikumra
éhező öregasszony mosolyáért.
valamiért keresztet vet, én
hazáig rossz embernek
érzem magam.

Kertész lettem – kertészkedtem
rigókkal társalogtam

etettem itattam őket
a nyomon-követőket
s csak beszéltem hozzájuk
mint Szent Ferenc

Írok, mert nem beszélhetek. Már ötödik napja. Különös, ilyen azelőtt sose volt. Ha valami fogadásról lenne szó, vagy egy sima öncélű kihívásról, hogy hány napig bírom ki beszéd nélkül, már rég feladtam volna. Csakhogy én most nem valamiféle kihívás miatt nem beszélek...

Ami az írást illeti, szinte minden területen kipróbálta már magát, otthonosan mozog ebben a közegben. Elmondható róla, hogy rendkívül termékeny író. Megjelentek önálló kötetei, írásai helyet kaptak különböző antológiákban, folyóiratokban, cikkei a Csallóköz regionális újságban, az Új Szóban, a Vasárnapban. Kitűnő szervező, műsorvezető. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága titkára, aki a rábízott eseményeket, rendezvényeket mindig olajozottan bonyolítja le. Nincs ember a világon, aki ne tudna szót érteni vele.

Én meg hirtelen tiszta lettem
Túl fehér
Csupasz távolságok halma
És lábam
a földnek feszülő
öntőformák szabadalma

Tekintete vad volt, kegyetlen, mégis kicsit emlékeztetett a macskára, amit a kilencedik születésnapomra kaptam apától. Mi lenne vele, ha magára hagynám a közeledő viharban? Mi lenne vele a vihar után nélkülem? És mi lenne velem a vihar után nélküle?

az a ritka, kegyelmi állapot,
amikor felkelsz, elkészülődsz,
és még a kávé előtt rájössz, hogy ma
szombat van,
és visszafekszel a még meleg paplanod alá

azt álmodom, féreglyuk az alázat,
hajszálak a párnán, kusza vízió!
átérni is nyomor, akár a szerelem,
de hogy meneküljek meg magától?

Nézzük meg mindennap
a hamu fekete ágán növő zsenge levelet.
Fogadjuk úgy barátunk
szavait, mint
a fiatal erdő leheletét.

Az idén a Komáromi Jókai Színház egy olyan darabot választott a repertoárjába, amelyet nem lát a néző minden évadban: a Hat szerep szerzőt keres címűt Luigi Pirandello tollából. A 20. századi olasz drámaírót a színháztörténet egyik legkiemelkedőbb szerzőjeként tartják számon.

Izgatottan vártuk a fejleményeket. Nem kellett sokat. Jelentkeztek az ilyen-olyan alakok. Elvétve pár normálisnak tűnő is akadt a hálónkba. Jött a hali, tali, telcsi, dumcsi, amibe a kezdeti sokkhatás után egészen jól belejöttünk. Talán a fiatal korunkban kimaradt őrültségeinket akartuk bepótolni, de az is lehet, hogy azt a fajta szerelmet, megértést, tüzet kerestük, amit a házasságunkban nem kaptunk meg.

A dunaszerdahelyi Vámbéry Polgári Társulás az idén rendezte meg huszonegyedik alkalommal Vámbéry Ármin tiszteletére a Vámbéry Napokat, amelynek keretében a XIX. Nemzetközi Vámbéry Konferencia is lezajlott, számos híres, neves kutató és díszvendég jelenlétében.

Hideg van.
Kopárra vetkezett a dúslombú erdő.
Karomban ringatnám gyermekem,
Üzenetben szól:
Nincs ideje. Felnőtt.

Tavaly jelent meg Kopriva Nikolett kárpátaljai szerző első kötete Amire csak a fák emlékeznek címmel. A szerző 2019-ben az Irodalmi Jelen Debüt díjában részesült, a tavalyi évben Móricz Zsigmond-ösztöndíjas volt, idén pedig a Magyar Írószövetség Debüt díjával tüntették ki. A pályakezdésről, az irodalomról és a további terveiről beszélgettünk.

Repülj hát a szemtelen szelekkel arra –
szerető, forró fogása kezemnek,
s vidd üzenetét a fáknak, a nádnak,
ahogy mesélő ajakkal titkosan állnak
mögöttem – s mondd messziről jöttem
sietnem kell, mert dolga lesz itt az ökölnek!