Jakubecz Márta

Rám borul a sűrű csillagos éj,
Hallgatom a tücskök karát,
Puha takaróm éjjeli madárdal,
Álmodjunk egymásra glóriát

Földön végighúzott kötélhaj,
kartondobozban alszom rongyok közé bújva,
cipőről álmodom, cukorkáról és tiszta vízről.

Dugónak hívnak, és hat hónapos vagyok. Vagy amint újabban mondják, féléves. Ez egy olyan dolog, ami érthetetlen az emberekben: ugyanannak a dolognak a megnevezésére két nevet használnak! (Miért jó ez nekik? Előbb-utóbb mindent összekevernek, és akkor nézhetik magukat.

Válasz nem érkezett, csupán egy csók cuppanását hallotta. Nagyot sóhajtott. „Már megint fiatalok”, gondolta magában bosszúsan, „az öregekkel sokkal kevesebb a gond”. Végül rávette magát, hogy megnézze az új jövevényeket, akiket ekkor már a konyhában talált.

Aztán néha
inni egy pohár bort,
kitalálni a sorsot a kávézaccból,
nem tudván, ki marad, ki távozik.

Polgár Anikó Poszeidon gyöngyszakálla című tanulmánykötete 2020-ban jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. Alcíme sokat elárul a mű tartalmáról: Görög-latin intertextusok nyomában, Janus Pannoniustól Weöres Sándorig.

Beszélhetünk a születésről
A reinkarnálódott csendben,
A fájdalom a hó kórházait hívja segítségül.

Isten ujját látta meg két barát a minap. Az ujj egyikük keszeg koponyájára mutatott, mely koponya a magyar irodalom egén fénylik. S oly határozott biztonsággal mutatott alá, oly tévedhetetlenül, hogy másikuk dúsan tarkálló művészbozontja szálanként felmeredezett.

napszítta krémszínű függönyök
fejedben könnyed melegség
tested szinte fagyos
a morajló vízben

Nemcsak illő, hanem fontos dolog ismerni múltunkat, gyökereinket. A mondás szerint az erős gyökerű fát a vihar nem dönti ki, viszont a korhadt gyökerek a szélnek sem tudnak ellenállni. A dunasápújfalusiak erős gyökerűek, s a gyökerek még erősödhetnek, ha ők is úgy akarják.

Ibolya alig bírta kivárni a négy órát. Akkor végez Attila a munkahelyén. Sürgősen beszélnie kell vele. Dél körül hívta fel, hogy négykor találkozzanak a kijáratnál, ott fogja várni. Attila természetesen azonnal rákérdezett, mi az a rettenetesen sürgős dolog, amelyik nem várhat este hétig.

A keblemen fekszel
a vízililiomok zöld tavában.
A bőröm alatt virágzol,
ébreszted a bennem rejlő hangokat,
lélegzetemet, szavaimat, a dallamokat.

Losoncon született, itt írta első szövegeit, s hiába voltak Móricz Zsigmond biztató szavai („Neked, fiú, írnod kell!”), még az érettségi előtt eltanácsolták szülővárosából. Végül Bánrévén érettségizik le, s azonnal bele is vág a nagybetűs élet közepébe. Újságíró (Miskolci Szabad Szó, Északi Szabad Szó, majd a Szabad Szó budapesti szerkesztősége) lesz, átesik a sematizmus gyerekbetegségén, és szerencsésen kinövi azt. 1956-ban, még a forradalom előtt megírja a korszak első szatirikus regényét (Szalmácska), s a groteszk, ironikus hang később is meghatározó eleme lesz az írásainak.

lányos apák szemközti épületben kerülik a focit, tépett sérót,
nagy dumákat. lányos apák balettra járnak heti kétszer,
és művészetté emelnek minden mozdulatot. barbikról,
sellőkről, szerelemről mesélnek és előrelátásról,
meg hogy a fiúk focizni járnak, és most tanulnak cselezni,
egérutakra lelni két spárga között.

A Balázs F. Attila szerkesztésében megjelenő Rimay Antológia színpompás lapjait az első Rimay Nemzetközi Költészeti Fesztivál költőinek versei díszítik. A kulturális sokszínűséget fókuszba helyező fesztiválra meghívott harminc művész fele magyar anyanyelvű, a másik fele idegen ajkú, az antológia pedig hűen örökíti meg ezt a nemzetközi kavalkádot.

Karanténba jön? – kérdezte a határőr, miután magához intett. Kezemben szorongattam a felettesétől kapott végzést, miszerint én, a költészeti fesztiválra tartó beregszászi lakos, hivatalos úton vagyok, és „karanténmentesen, korlátozások nélkül” léphetek Magyarország területére. Eljött az idő, hogy ezt az ütőkártyát – önelégült mosolyomat leplezve – kiterítsem.

– Nem lehetne mégis..., hogy csak a hídig, hogy csak távolról láthassam...

– Nem! – hangzott az ellentmondást nem ismerő válasz. – Magának nincs engedélye!

lehunyt szemhéjam sötétjében is
szólítani se kell ezt a valót
csak érezni súlyát teljességének
hogy még van értelmezhető
és tiszta érték is l e í r h a t ó

puha reggellel
bővítem ki egymásra
szánt perceinket

Először akkor tűnt fel, amikor még semmi baj nem volt. Amikor még abban a hiszemben élt, tudattalanul, hogy őt semmi rossz nem érheti. Amikor a gondok-bajok elkerülték. Amikor kicsattanó erőnek örvendett. Amikor minden, amihez hozzányúlt, sikerré és pénzzé vált.

Uram, egy pillanatra álljon csak meg, hogy egy életre szóló élményben legyen része! Hallotta, hogy Hollósi, a híres zongoraművész játszik ma este? Itt van rajta a plakáton. Látja ezt a jegyárat? Hát ez rablás, mert a helyi szervező ráteszi a maga hasznát! De én tudok magának olyan jegyet, amely előadói kedvezményt ad. Nem tömjük a nyerészkedő szervezők zsebét. A kultúra legyen ingyenes. Vagy ha nem is ingyenes, legalább jutányos.

Közvetlenül Trianon után, még nincs húszéves, amikor verseivel berobban a szlovenszkói magyar köztudatba. Pár év alatt megjelenik három verseskötete, verseit előadóesteken szavalja, népszerűsége vetekszik Mécs Lászlóéval – mások, mint Fábry Zoltán, megpróbálják még a nevét is törölni. Amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan távozott is. Pár év múlva megírja búcsúversét (Utolsó versem), s alig tíz évvel felbukkanása után már halott. Ölvedi László fújt ébresztőt a trianoni döntést követő kábulatból, de mire megtalálhatta volna valódi hangját, elnémította a kor rögvalósága.

Jó szerencsét! nagy biztatásom
Nem hallja már itt senki, senki.
Jaj, pedig nincsen semmi másom.

Azzal kezdeném, hogy a csecsemő útleveleket szériában nyomnám kopasz, fekete hajú és angyaltincses képekkel. És nem repülnék. Nem keseríteném meg utastársaim életét ordításommal, és nem folyatnám szét mézesmázos cukiságokkal édespofiságomat.

elég meghalni s tovaszállni
és tág szemekkel nézni a folyót
feltámadni a tűzben vagy a vízben
vagy a kopár mezőn

van még egy-két dobás
magamat meg kell mentsem
míg utolér a kikopás
sam-sem nincs egy vasam sem

Noha eltelt több mint húsz év, a dunaszerdahelyi maffia emléke ma is élénken él a köztudatban, sőt most kezdjük igazán felfogni és feldolgozni a történteket. Az utóbbi években számos könyv jelent meg a témában, például A klán Szomolai Tibortól, vagy az Elásott igazság Barak Dávidtól. Kicsit más stílusú Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regénye, mely 2018-ben jelent meg a Libri Kiadó gondozásában, 2021-ben pedig a Vígszínház művészei alkalmazták színpadra – igaz, egyelőre csak online közvetítésben látható.

Az út a Magas-Tátrába mintha csak egy szempillantás lett volna, máris feltűntek a távolban a nagy hegyek. Mimó levegőt sem vett, és már Füles papa drótkefének beillő bajusza csiklandozta az arcát, ahogy leemelte őt a vonatról. Füles mama összevissza csókolta, és indultak az otthonuk felé.

Eljött a tanévzáró napja, az igazgatónő még mondja az ünnepi beszédet, de Mimó, a kis zöld manó már az előtte álló nagy utazásról ábrándozik. Még nagyon fiatal (mint tudjuk, százhúsz év a manóknál nem sok), de már elég ügyesnek és okosnak érzi magát ahhoz, hogy egyedül is megállja a helyét a világban.

Nem attól félek, hogy néznek. Nem.
Attól, hogy nem látnak.
Nem jön szememre álom.
Félem azokat, akik mélyen belül
kis kopasz doktorok.

A somorjai Strieženec Alex nevét elsősorban a hazai zenei életből ismerhetjük, a Déjà vu klub és zenekar tette őt ismertté. Első szépirodalmi könyve hatvanéves korában jelent meg. Boldog ember, aki egész életében azt csinálja, csinálta, amit szeret. Zenél, tanította a zenét, majd a szunnyadó írói énje is a felszínre tört. A Lucifer és az angyalok hangja című zenés monodrámáját teltház előtt mutatták be a somorjai művelődési házban, majd pedig Pozsonyban is láthatta a közönség.

– Jelöltek, a gyűlést megnyitom – emelkedett fel a vezér. Helyeslő moraj futott végig az egybegyűltek között. A levelek csendesen zizegtek. A legfegyelmezetlenebbek is lenyelték utolsó banánjukat, lekuporodtak. A szavanna felől langyos szél fújdogált.

A rózsák vére
megfolyik
a forró alkonyatban…
a fehér – fehéret
a sárga – sárgát
a piros rózsa – vérpirosat
könnyezik…

Úgy látom, hogy annyi tévedés és melléfogás után végre jó irányba mozdultak el. Felfedezték Szlovákiát, mely, mint látják, az írók paradicsoma. Az pedig különösen öröm és megtiszteltetés a számomra, hogy a maroknyi szlovákiai magyarság irodalma sem kerülte el az Önök figyelmét.

Miközben haladsz az úton,
hiheted azt is,
mindez vezet valahova, ahol,
ki tudja, valami jó dolog,
valami vagy valaki vár rád

Noha az olvasó joggal kap(hat)- ja fel e cím láttán a fejét, sietnem kell megnyugtatnom őt, hogy nem maradt le semmiről: Grendel Lajos valóban nem kapta meg a Nobel-díjat. (Nem élt hozzá elegendő ideig?) Írónk recepciója azonban – melynek részletekbe menő feltárása, mint A Grendel-akta című nem régi sorozatomban többször is utaltam rá e hasábokon, a jövő feladata lesz (lenne) –, számos olyan érdekességet és értéket rejt, melyek ismerete, tudatosítása teljesebbé teheti a róla alkotott (alkotható) képet.

A Megy a gőzös Kanizsára kezdetű dalocska Koródy Csobánczi Péter A legény bolondja című népszínművének egyik betétdala, melynek szerzője ismeretlen. A darab bemutatója 1880. április 10-én volt a budapesti Népszínházban. A mára már népdallá lett változatot 1916 augusztusában Kodály Zoltán gyűjtötte Kassán a 34. honvéd gyalogezred katonáitól.

H. Nagy Péter Mikromechanizmusok: Kétperces írások SF-művekről című kötete 2020-ban jelent meg a Nap Kiadó gondozásában Dunaszerdahelyen. Ahogy azt már a cím is elárulja az olvasónak, olyan kötetről van szó, amely több rövid recenziót foglal magába egy-egy tematika, kérdés köré szervezve azokat.

Nagy János az Isten nagyon egyedi teremtménye volt. Pozsonyi dolgozószobámban legalább harminc olyan emléktárgy van, amely 40 éves közéleti pályafutásom valamelyik fontos állomására emlékeztet. Kettő közülük az ő alkotása.

ahogy a túloldal földereng
s az érkezésben
ott az elindulás is
és csak a kérdés marad
mire való volt
az idáig-út
néhány háború robajával

ahová a fények
alig-is érnek el
ahol a beszéd
csenddé kövül
mi történhet még

belépett átöleltem éreztem testén hogy
szidták sokat dolgozott várt virrasztott
éreztem hogyan ült huzatban ott
keresett ételmaradékot a hűtőben hajnalban

Nem túlzottan rajongok a kortárs költészetért, mert a szerzők sokszor túlzottan a formaiságra helyezik a hangsúlyt. Ennek következményeképpen elveszik az érzés és a mondanivaló, amely mindenképpen fontos, hogy megjelenjen bármilyen jellegű írásban is.

„A könyv mindig jobb!” Valószínűleg mindannyian találkoztunk már ezzel a kijelentéssel, és attól függetlenül, mennyi ráció lapul mögötte, egy dolgot egyértelművé tesz: sokak szerint ez a két művészeti forma szemben áll egymással. Pedig erről szó sincs, már csak azért sem, mert a filmművészetnek sok más önkifejezési forma mellett az irodalom is meghatározó összetevője.

Hosszú-kőtelke, Macskás,
összedőlt a farakás,
azt kelepeli a gólya,
nyávogás jön ki alóla.

kint csöpög a csap
ha egyedül alszol el
szívnél hangosabb

A levegőben pára s napfény
ülte egymásba oldódó nászát,
a csillogó Dunában lelve mindkettő
ringó sírját és nászi ágyát.

Száz éve született losonci zsidó családban L. Gály Olga, aki kamaszkorát már a zsidótörvények árnyékában élte le, mégis a „szerencsések” közé tartozott, hisz családtagjaival ellentétben túlélte a borzalmakat, sőt el se jutott a német koncentrációs táborokig.

Grendel Lajos nagy debatter, nagy vitázó volt világéletében – utaltam rá sorozatomban már korábban is. De nemcsak életében – az maradt halálában, és halála után is. Megosztó személyiség lett volna?

„Kedves barátom! Elég bátor vagyok ahhoz, hogy ma is így szólítsalak Téged, bár tudom, hogy tizenkét év nagy idő. Hiszen tizenkét éve, hogy nem is láttuk egymást, sőt nem is hallottunk egymásról. És mégis, ha a szerelem nem puszta bolondság, most, amikor ezeket a sorokat olvasod, a Te szívednek is gyorsabban kell dobognia.

Anita Ekberg bőrébe bújt a gondolat,
kacér nővé karcsúsodott,
díva-alakban járja Róma dombjait.
Ha találkozol vele, téged is elbájol,
nyughatatlan, bohó leszel, akár a március...

mosolyuk tengerek arcán,
halrajok festette árnyék.
pulzáló alakzat testük.
daluk kavicsokon zúgó,
gyengéden zubogó patak.

Igazán különleges élményben lehetett része annak, aki olvasta Fellinger Károly Csatangoló (2019), Barangoló (2020) és Lófráló (2020) című hangulatos gyermekversköteteit, hisz ezekkel a versikékkel bejárhatta a Felvidék magyarlakta településeinek nagy részét.

Csukás István egyik legnagyobb erénye az volt, hogy a lehető legkülönfélébb, a felszínen unalmasnak tűnő elemekből tudott valami rendkívül karaktereset alkotni. Elég csak legnépszerűbb rajzfilmfiguráira, az alakváltó Pom Pomra vagy a naiv, ám leleményes Ho-ho-horgászra gondolni.

Elvinném magammal, vagy elvinném benne magamat. Télen kilátás a havas tájra, nyáron pedig a mérsékelt melegben elviselhető az ablakban írni, és csehovi hangulatú miliőben Büszkeség és balítéletet olvasni, vagy egy svéd krimit. A kandallóban ropog a tűz.

Zsapka Attila kis túlzással a Felvidék minden színpadán állt már, neve öszszefonódott a költészettel, hiszen zenekaraival és szólóban is a magyar irodalom remekeit zenésíti meg. A mindig jókedvű gitárosénekessel költészetről, tervekről és a közönség hiányáról beszélgettem.

Az ipolysági születésű Gágyor Péter április 6-án ünnepelte 75. születésnapját. Az egykor Németországba emigrált, majd két évtized múltán Komáromban, a Duna magyarországi oldalán otthonra lelő írónak tizennégy kötete jelent meg, köztük fordításkötetek, drámák, regények, novelláskötet, tanulmánykötet, verskötetek.

Ebben a pikareszk kisregényben van minden. Már az első oldalon szembesülünk a Vatikán hörcsögének kirúgott gondozójával, aki ugyancsak kétes értékrenddel rendelkezik, kapunk hozzá egy Grófot, aki nem is igazi gróf, de a lényeg, hogy egy rezesbandát akar megszelídíteni.

Az író úgy lett a felvidéki magyarság krónikása, hogy sokszor leírta, ifjúkorában nem szeretett olvasni, ahogy iskolába járni sem. Apja boltos volt, ő lovat és földet szeretett volna. Elkövette azt a nagy hibát, hogy nemcsak kitűnően sportolt, de fogott az agya is.

Pici és Boróka, az ikertündérek egyszerűen nem tudnak elaludni ezen a titokzatos éjszakán. Az egymást keresztező sok kis folyosóból, teremből álló tündérvárra rátelepedett az éjszaka, bár holdfényben fürdik a pompás palota, mégis néhány szobában, főleg a titkos folyosókon koromsötét honol.

a sötétben diszkréten
visszavonul
mindig hallgat
addig él amíg én

szerettem volna fény lenni
Isten homlokán megpihenni
odahajolni közel hozzád
tüdődből kiszabadítani
fájó tested koloncát
Jézusom most öleld meg te
legyen köztünk örök a béke

Megrázó történet egy betegségről, amely gyakran végződik halállal. Buday Mária Túlélőshow a javából című könyve nyíltan beszámol a vastagbélrákkal küzdő Kárpáthy Mária mindennapjairól, a kórházakban és a kivizsgálóhelyiségekben szerzett kellemes, olykor nagyon kellemetlen élményekről, tapasztalatokról.

korty víz voltál,
most forrás leszel,
de már nem hiszel,
már tudod, hogy
mélységed kútja vagy

a muzsika hamisan szól
de mindenki magára gondol
ebben a világban
minden ahogy van
úgy van jól
úgy vélik

Nem tudom, honnan jöttem,
honnan jöttél, hol vagyunk,
csak bóklásztunk a semmiben,
s láttuk: ott a vonatunk,
és semmi sem volt rendben,
utaztunk, vonatra szálltunk,
mely nincs a menetrendben,
de ez a vonat a mi vonatunk.

A teremtés másolás,
egy könyvből, egy pergamenről,
amit kihalófélben levő
nyelven írtak.

A kapuban Füstnek alig akad dolga
az ellenfél oly ritkán tudja csak elverekedni magát
a Pannóniai–Balassi–Csokonai hátvédsorig
hiszen legtöbbször
már a Vörösmarty–Petőfi–Arany középpályás-triászon
megtörik a lendülete

Körülbelül harmincan lehettünk az osztályban. Ismerkedtünk, barátkoztunk. Kinek mi a neve, ki hová való? Olyan helységnevek jöttek be velünk a tanterembe, mint Guszona, Hegymeg, Feled, Rimaszécs, Tornalja. Bátortalanul paroláztam a fiúkkal, sorstársaimmal. Mikor az utolsó óráról is kicsengettek, örömünkben a mennyezetet repesztette hangunk.

Esténként, ha nem tudok
elaludni én,
beperdül a szobámba
egy picike lény.

hallom,
ahogy bogarak futkároznak az avarban,
talán a föld melegéről kellene beszélni,
arról, ahogy gőzölög,
mint haldoklóból a lélek,
száll magasba, keresztül szűrődve testemen,
a múlt összes keserűségével és gyönyörűségével,
a ki tudja milyen jövőbe,
talán a kapaszkodókról szólhatnék

íme az erdő óbégatta az avantgárd költő
eszelősen és aládúcolta a felhők suttogó robaját
új perspektívákat keresek ti mihasznák gagyogta
elhessegetve az őzek bársonyos orrlikából
kiáramló párás lehelletet a szú percegését
a mókus körmének halk kaparását a harkály
szapora kalapácsütéseit íme az erdő az én
erdőm amelyet megkatétereztem és kiveséztem

– Aki fél az eleséstől, ne menjen a jégre! A világot, a magyarság helyzetét, az irodalom szerepét természetesen nem mindenki látja egyformán. De vallom, hogy az írástudóknak felelősségük van. Egy értékrendet is csak úgy lehet képviselni, ha nem taktikázgat és nem gyávul el az ember, hanem kiáll az igazáért. Ez nemcsak a publicisztikában, a művészetben is roppant fontos.

Rúzsod oly lángoló rőzsekék,
hajtűd meg hajlított pávacsont,
randevú lesz ez vagy dézsavű,
ismerős nyitány szól, pár akkord

Felért az első emeletre. Az egyik ajtó mögül fojtott suttogást hallott: „Hogy mit csináltál? Te normális vagy? A kukába? Gondolkozzál már! Rejtsd el Erzsi néni férjének sírjában, az úgyis üres! Nem érdekel, hogy megbántad. Haza ne merj jönni ásóért kuncsorogni!”
A férfi tovább haladt, útját azonban egy piros szoknyás kislány állta el. Szeme gombszerű, arca sápadt.

Te tudod,
A lényegnek
Nincsenek határvonalai.
Léte egyetlen pont.
Önmaga.

Lehet, szeretnéd érezni,
hogy van Isten,
de tudatod még
oly sovány, erőtlen
szívedben viselni
az Ő akaratát...

De anya, miért nem az aquaparkba megyünk? Már ezerszer elmondtam… De én nem akarok kanalakat meg villákat nézegetni! Istenem… de mi nem… figyelj, kicsim… mi nem evőeszközöket fogunk nézegetni, hanem eltöltünk néhány kellemes napot egy villában.

Évtizedek csak, s más haza épül.
Eltűnt a nádas, házról a nád is.
Felcseperedtél szép szobor-ember!
Hát le, a mélybe készül-e grádics?

El tudsz-e jutni lélek-hazádig?
Meseországod kapuja tárva.
Vagy dideregve, fém-ragyogással
merevülsz árva csillag-magányba?

Zuhantam, mint a negatív kamat,
s egyben zokogni vágytam.
S látomásaim múltán magamat
itt találtam, e kórházi ágyban.

Egyszer, csak egyszer legyek jövőtlen,
gondoltam, hagyj el, képzelet!
Vissza a hegyek agyába!, mészkőben
bámulni alvadt, elmúlt képeket.

Március 15-én, nemzeti ünnepünkön, életének hetvenharmadik évében meghalt Dinnyés József. A gitáros Dinnyés, Bob Dinnyés, akit a haza legtöbbje ezen a néven ismert... azért a haza, s nem az ország, mert a haza egyfelől mindig több, mint az ország, másfelől pedig különösen a mi esetünkben, akik – a diaszpórát most nem is számítva – hét, sőt, a burgenlandiakat is nézve: nyolc országba szétosztva alkotunk egy szellemi hazát.

Használt szavakat cipelünk, idegen szájakban
megrágott pátoszt és kétségbeesést,
mások rettegésének forgószínpadán járunk,
a lexikonban feltárjuk az öregséget,
esténként eljátsszuk, hogy kitört a háború

A költészet – alapvető, elemi ösztön.
Miként a kisgyerek, amikor beszélni tanul. Reagál a világra, kommunikál, hangot ad ki, jelez: mimikával, gesztusokkal.
Rátalál a nyelvre. Kimondja a szót: anya. Kimondja a szót: apa. A hangokat szavakká formálja.
Felfedezi, hogy a hangoknak testük van. Hangtestük.

Hogya György tavaly megjelent ötödik kötetét, a Daszvant árnyát kezembe véve kíváncsiság és izgatott várakozás fogott el. Be kell vallanom, hogy írói munkásságához ez idáig nem volt szerencsém. A Daszvant árnya egyfajta első találkozás volt számomra egy kíméletlen, olykor-olykor koncentrált figyelmet igénylő, mégis megrendítő írói világgal.

Gyüre Lajos bácsi, aki 2021. március 20-án lenne kilencvenéves, sok szép verssel és mesével gazdagította gyermekirodalmunkat. Utolsó kötete, amelynek a Cirmos újabb kalandjai címet adta, sajnos, már nem jelenhetett meg nyomtatásban. Mesénket ebből a kéziratból választottuk, fogadjátok olyan szeretettel, amilyen szeretettel ő gondolt mindig is legkisebb olvasóira.

Gyakoriak az olyan alkotások, melyek célja az, hogy a befogadóik érzelmeivel játszanak. Szíveket dobogtatnak, öröm vagy bánat könnyeit csalják a szemekbe, az ember lelkét végigcibálják az érzések hullámvasútján, és ezt sokan élvezik. Szerencsére azoknak is tudok valamit ajánlani, akiknek nagyobb gyönyörűséget okoz, ha az elméjüket dolgoztatja meg egy mű. Szalay Zoltán regénye, a Faustus kisöccse, mely a Kalligram kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben, pontosan olyan alkotás, mely igényli az elemzést, az értelmezést.

Megtérése óta a legfőbb inspirációs forrása az abba vetett hit, hogy Isten képes átformálni életünket, ha engedjük. „Bármit tettünk, bárkinek okoztunk csalódást vagy botránkozást meggondolatlan tetteinkkel, szavainkkal, van belőle kiút. Ezt a személyes életemből fakadó felismerést próbálom alkotásaimon keresztül megfogalmazni” – mondja. Az utóbbi időben a tárgy és az ember kapcsolatát vizsgálja szakrális kontextusban, technikailag pedig a cianotípia képzőművészeten belüli felhasználása, valamint interaktív objektumok készítése foglalkoztatja.

Kecskés Ildikó, az érsekújvári Anton Bernolák Könyvtár egykori munkatársa (1986–2020), a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke (2017–2020), jelenleg elnökségi tagja, egykori rendezvényszervező. A könyv hónapjával kapcsolatban mesélte el személyes tapasztalatait, a könyvekhez és a könyvtárhoz fűződő viszonyát, valamint azt is megtudtuk, ő miért és mit olvas.

A magyar nyelv értelmező szótára szerint az atmoszféra kifejezés átvitt értelemben való használata szellemi légkört, (köz)hangulatot, környezetet jelent. Innen nézve pedig nem is találhatnék jobb kifejezést Veres Erika tavaly megjelent, Duett a sárban című első kötetének jellemzésére.

Amennyire egyszerű a kérdés, annyira nehéz a válasz. A könyv hónapjában viszont nem is létezik ennél aktuálisabb téma. Nehézségét elsősorban az okozza, hogy teljesen szubjektív a válasz. Egy érzelemmentes gép azt válaszolná, hogy összekötött fehér lapok, fekete nyomtatott kommunikációs szimbólumok sokaságával. Egy embernek, legyen az akár még olvasni nem is tudó óvodás, vagy már épp ezeket a szimbólumokat elsajátító iskolás, vagy akár egy felnőtt, nyugdíjas, orvos, tanár vagy író, mindenkinek mást jelent.

Nyugtalan felrebbennek,
mint kik időtlen időkben járnak,
húznak új tájakra
– űzött vadmadár-sereg –,
torokhangjukon bús nótákat
dúdolva viszik múltjuk,
sorsukkal összekötve mindhalálig.

Egy, ma már a térképen nem létező faluból, Mokcsakerészről indult, a keleti végekről, egy olyan időben, amikor még az alapiskolai végzettséget sem volt könnyű megszerezni, nem még az érettségit. Gyüre Lajos előbb kovács-inaslevelet, végül Pozsonyban magyar–történelem szakos diplomát szerez, ott van a Magyar Főiskolások Művészegyüttese (mai nevén Ifjú Szivek), majd a kassai Thália Színház megalapításánál.

De március erős.

Szent szépsége, melege reményt ad és munkát. Felelősséget.

Néha, amikor megérintem a templom hűvös falát, úgy érzem, mintha felélednének a benne rejtőző erek. Ahogyan elidőz a kezem a századok szavait befogadó levelek felett, szinte hallom a tollak sóhaját, ahogy tintájukat felissza új otthonuk.

ma Vian a cigány fuvaros lova jutott eszembe
reggeltől estig egyedül húzta a rönkökkel
megrakott szekeret az állomás és a tűzifát
vásárló kuncsaftok lakcíme között

Vajon hogy nézne ki egy zombiapokalipszis a tizennegyedik században, ahol a lovagok még talpig vasban, hatalmas buzogányokat lóbálva szaladgálnak a bástyarendszerek tetején? Erre a kérdésre keresi a választ Bíró Szabolcs a legújabb kötetében.

Kovács Magda lelkében őrzi nemcsak a derűt, hanem a tisztaságot, a szépet is, a szeretettel együtt, s ezt műveiben továbbadja nekünk, olvasóknak. Gömöri családjában többen is kiváló elbeszélők voltak, ezekből a szókincsben csodálatosan gazdag elbeszélésekből táplálkozott később ő is, novelláiban, meséiben egyaránt.

Mondják, az idő érted,
benned, s ellened múlik,
érted-e ezt a talányt?
Lajos, mi látszik onnan?
A világon túlról, hol végtelen
a magány.

– Anyám megesett, balkézről születtem. Zabi vagyok. A faluban csak ritkán mondják, de néha összesúgnak a hátam mögött. A falu szája nem felejt. Nem akarom megvárni, míg nem kellek senkinek. És maga?

– Volt egy lány. Szerettem. Katonaság alatt elhagyott.