Pál-Lukács Zsófia

Gál Sándor (1937–2021) felvidéki költő, író, publicista munkásságában merészen nyúlt a nemzetiség, a (kisebbségi) magyar nemzeti lét kérdéseihez, és ezzel kapcsolatos gondolatait, érzéseit bátran, őszintén, sőt időnként nagyon élesen fogalmazva meg is írta. 

Ez a könyv lényegében a Libatoll és történelem (Put u juče) folytatása. Minden, amit abban a kötetben észleltem, ebben is jelen van. A kisember története, a túlélésért folyó harc, a kisembert felőrlő történelem, a szavak eredeti jelentésének keresése, a részletek iránti érzékenység, Várady Tibor kitérői (a gyerekkorba vezető út és Amerikával való összehasonlítása) és persze Várady ragyogó iróniája… Minden szöveg kezdete mintegy a dokumentum fölelevenítése.

Halmosi Tantra és hőszivattyú című legújabb kötete a lírai trilógia folytatása tulajdonképpen, ám itt már nyoma sincs őszinte felháborodásnak, kiborulásnak, kétségbeesésnek, annak kapcsán, hogy hová is tart a világ. Maga a cím is arra utal, hogy már csak az elmélkedés maradt – megállapítások, riasztó és kegyetlen tények valóságosságától megtörten a költő már nem hiszi, hogy az embertelen világ megjavítható, nagy erőfeszítések után végképp levonta következtetéseit.

Jon Fosse Fehérség című művének magyar nyelvű kiadására nem kellett sokat várnunk. Az eredeti, norvég nyelvű kiadás 2023-ban hagyta el a nyomdát, a magyar nyelvű fordítás pedig már 2024 februárjának közepén elérhető volt a könyvesboltokban. Az, hogy a norvég nyelvű megjelenést ilyen gyorsan követte a magyar nyelvű kiadás, nemcsak a rövid terjedelemmel magyarázható, hanem azzal is, hogy a Svéd Akadémia Jon Fossének ítélte oda a 2023-as irodalmi Nobel-díjat.

Az ateistákon kívül az emberiség túlnyomó része hisz Isten létezésében, közülük sokan igyekeznek a Teremtő kinyilatkoztatásának megfelelő életvitelt tartani, a kíváncsibbak szeretnék kifürkészni Isten szándékát, hogy voltaképpen mi is a célja az emberiséggel. Az Úr akaratának tulajdonítják a tömegkatasztrófákat, a háborúkat, az emberi szenvedést egyaránt, mások ilyen esetek kapcsán felvetik a kérdést, hogy ilyenkor hol volt Isten, miért került bele a tervébe a szenvedés és a pusztulás.

Mint egy életrekelt kubista festmény, olyan L. Takács Bálint KMTG sorozatában 2023-ban megjelent kötete, Az író, aki alkotni akart című mű. Sok minden eszünkbe juthat a bibliai teremtéstörténet és Madách Az ember tragédiája című művek utalásrendszerében íródó disztópia kapcsán. Mielőtt társadalomantropológiai, technikafilozófiai és etikai reflexiók alapján kezdenénk értelmezni a szöveget, nézzük meg a tényleges cselekményét.

Szeretnénk igénybe venni egy emlékfényképész szolgáltatásait, aki a múltunkból tud megörökíteni pillanatokat? Fehér Enikő Az analóg ember című művében kísérletezik ennek lehetőségével; fő kérdése, hogy mit akarnánk visszanézni az életünkből, ha bármit visszanézhetnénk. Az emlékek révén nemcsak múltunk van, de az identitásunk is erre épül, ezért lényegbevágó kérdés, hogy hol vannak emlékezetünk helyei.

Demény Péter ihletett, egyenletes és pontos fordítása teszi élvezetessé a kötetet, mely első nekirugaszkodásra túl könnyűnek tűnik, holott Gârbea költészete is nehezen meghatározható, definiálható és fordítható. Csak egy észrevétel: az alku a valósággal dímű versben „a csodákból font ékét / zúzza szét / a láncok alatt” sor kevésbé érthető a láncok szó miatt, mely az eredetiben harckocsik vagy traktorok lánctalpára utal.

A legutóbbi budapesti könyvfesztiválon Horia Gârbea (1962–) román író megajándékozott a Bumeráng című magyar nyelvű, elegáns kivitelezésű verseskötetével. Viccesen megállapodtunk: ő is „magyar”, mint mindenki, felmenői talán a Görbe névre hallgattak. Kíváncsian vártam, hogyan szólalhatnak meg ezek a versek magyarul, hiszen ez az első kötete nyelvünkön. Gârbea rendkívül termékeny író, több mint harminc verses- és prózakötete, színműveket és irodalomkritikai írásokat tartalmazó műve jelent meg eddig. Darabjait angol, francia és szerb színpadokon játsszák. 

A fenti címmel jelentetett meg a Madách Egyesület egy gyűjteményes kiadványt Dobos László írásaiból, ezzel is tisztelegve az író-politikus emléke előtt. Ez a lépés is visszaigazolja Dobos személyiségének és kisugárzásának máig ható erejét. Ez azért örömteli dolog számomra is, mert éppen Dobos koporsója felett döbbentem rá 2014-ben, hogy mennyi kérdés maradt még bennünk kibeszéletlenül – annak ellenére, hogy azok közé tartoztam, akik gyakran találkoztak vele, s akit eléggé közel engedett magához.

Fellinger Károly hatodik, skandináv típusú gyermekverseket tartalmazó kötete, a Kilátok a fejemből, a költő 60. születésnapja alkalmából jelent meg – az ünnepelt ajándéka ez valójában gyermek és felnőtt olvasóinak.

A korona című sorozat, amelyet a Sony Pictures Television készített a Netflix számára, II. Erzsébet királynő uralkodását szándékozik bemutatni. 2016-ban kezdték el forgalmazni, és 2023 decemberében vált elérhetővé a Netflixen a legfrissebb, vagyis a 6. évada. Ebben a tíz epizódból álló évadban a kilencvenes években követhetjük végig Erzsébet királynő uralkodását, aki ekkor már igencsak benne van a korban. A sorozat fő alkotója, írója és vezető producere Peter Morgan, a rendező Stephen Daldry, a főbb szerepeket Imelda Staunton, Elizabeth Debicki, Rufus Kampa, Ed McVey és Meg Bellamy alakítják, a zenét pedig Martin Phipps szerezte.

A kárpátaljai magyarság kálváriája köszön vissza Lőrincz P. Gabriella legutóbbi kötetéből. A novellák hátterében a jelenkori háborús trauma áll, amely árnyékként telepszik a mindennapokra. A rettegés, az otthon féltése, a menekülési kényszer, a családok kényszerű szétszakadása adja a cselekmények alapját, amelyekbe bekúszik a frontvonal pokla, az emberi kiszolgáltatottság és a halálfélelem is.

Ahogyan Heinczinger Mika is énekli, a gondtalanság a hitben gyökerezik – s a dal, amely a Misztrál együttes alapítótagjának legújabb, ÉgÁllomás című albumán hallható, csaknem olyannyira szól a jókedvről, mint az emberi létezés egyetlen és valós kulcseleméről: a hitről.

Történt egyszer, pontosan ötven évvel ezelőtt, hogy megvolt a kulturális igény, a jó szándék, az elhivatottság, az összefogás, a tehetség, a politikai akarat és támogatás meg még egy kis szerencse is ahhoz, hogy létrejöjjön, megalakuljon az Újvidéki Színház. 1974. január 27-én tartották az első bemutatót. Az idén ugyanezen a dátumon, ennek a kultúrtörténeti pillanatnak az évfordulója alkalmából szintén bemutató volt, kisebbségi extravaganza, sok zenével, tánccal, szellemekkel és indiánokkal.

Mindenkinek rendelt ideje van, olvashatjuk Gere Nóra Éva Repedések című debütkötetének mottójában, ami alapján joggal leszünk kíváncsiak rá, milyen a versek megszólalójának a rendelt ideje, mit szeretne elérni, hova szeretne eljutni ebben az időben. Biztos, hogy a művészet sok formájával lép kapcsolatba a kötet, a versek meghatározó helyszínein szerzett benyomások alapján is jól látható, hogy egy összetett gondolatvilággal találkozhatunk.

Vagyunk is, meg nem is, vagyunk alig, ebből a gondolatból kiindulóan tudnám leginkább bemutatni, hogy miről szól Kopriva Nikolett Kővé zsugorodott ország című kötete, amely nemrég jelent meg – miként első kötete is – a KMTG kiadásában. Nagyon nehéz nem a háború felől értelmezni a kötetet, erre az értelmezési útvonalra igazítja az olvasót a cím és a versek hangulata is.

Vörösmarty Mihályt az 1834-ben nyomtatásban megjelent A fátyol titkai című költői vígjátékának írásakor a lélek nemességének és az érzelmek szépségének fel- és bemutatása mellett a játékszíni mozgalom támogatása is vezérelte. A reformkorban járunk, a megújulásra vágyó, keményen vajúdó, sáros magyar világban, amikor mindenről, így a műnemek céljáról és feladatáról is elméleti viták folytak, anyanyelvünk alakulása és alakítása, ahogyan a színpadi nyelv formálása is zajlott.

Nagyobb esély van a szenvedésre mint a boldogságra, vallja korai filozófiájában Nietzsche, ezért is keresi A tragédia születése avagy a görögség és a pesszimizmus című művében a választ arra, milyen viszonyban állnak a görögök a szenvedéssel. A dionüszoszi ember Nietzschénél olyan, mint a jó porondmester Polgár Kristóf új kötetében: tragikus. De mi áll a dekadencia, tragédia mögött?

Milyen egy nádszál? Felülete néhol durva és szálkás, néhol puha és sima. Törékeny, gyenge, ugyanakkor rugalmas, hajlékony is. Alkalmazkodik a szélhez, a környezet változásaihoz. Könnyen sebezhető, ám könnyen sebet is ejt – sebezhetősége révén nyilvánul meg ereje is. Menedéket nyújt az állatoknak, tetőt építhetünk belőle, kosarat fonhatunk, akár hangszert is készíthetünk, vagy épp verset.

Szeder Réka Mi majd másképp című kötetének címe alapján szinte mindent tudunk magáról a könyvről. Sejtjük, hogy generációk közötti problémákról beszél, sérelmeket oszt meg, traumákról rántja le a leplet, sejtéseink szerint tehát olyan dolgokkal szembesít a könyv, amelyek következtében azt mondhatjuk életünk adott pontján: mi majd másképp éljük az életünket, mi majd másképp viselkedünk, másképp viszonyulunk a problémáinkhoz.

Oda a világ, vinnelek kell. – idézem Paul Celant a mottóban olvasható verssor alapján, s gondolatban a hordozásnak ezt az elköteleződő gesztusát ismétlem Birtalan Andrea Mifelénk nincsenek padok című, Előretolt Helyőrség Íróakadémia új debütsorozatában megjelent verseskötetének olvasása közben. A versek befogadása közben. A gondolatiság jelenlétét biztosító nagy témák (életvilág, boldogság, elmúlás, értékek, önmegvalósítás, emlék) nyelvi-világbeli megragadása folyamatosan a szövegek újraolvasására késztet. A kötetre egyébként is igaz a példázat: aki hallja, érti.

Nem mindennapi kétnyelvű kiadványt mutattak be november elején az újvidéki Matica srpska szervezésében megrendezett, Petőfi költészetének kultusza a szerbeknél témával kapcsolatos tanácskozáson, amelyen hazai magyar és szerb, valamint magyarországi szerb irodalomtörténészek is részt vettek. Ezen az összejövetelen mutatták be Vladislava Polit (1886–1966) Petőfi a szerbeknél című egykori doktori disszertációjának fénymásolt kiadását, amelynek érdekessége, hogy 1912-ben jelent meg, de még a Matica Könyvtárának sincs belőle példánya.

A vers meglehet valóban olyan, mint Isten lélegzetvétele. Annak ritmusa, s az a néhol felgyorsuló zihálás, mely a teremtés fázisainak lexebb pillanatait kíséri. Nem sajtóhiba, s nem is én vétettem el a szót – tudatos szándék volt ez. Mert a vers, bár teremtés, nem olyan, mint Istené. A vers egyszerre magasztos és profán, emelkedett és földhöz tapadt. A vers a lélek létezése és a létezés lelke – kettőjük szignifikáns rögvalósága. A kettő közötti láthatatlan, de érzékelhető tér metavers-valósága. Valahogy ezt érezzük, remélem, többen is, Z. Németh István minden egyes verseskötetének olvasása közben.

Az Égig érő történet a szerző tizenegyedik regénye, s miután 2019-ben elnyerte a legjobb regényért járó Pulitzer-díjat, 2020-ban magyar fordításban is megjelent. A hazai fogadtatás sikerét az is bizonyítja, hogy 2023-ban napvilágot látott a regény második magyar nyelvű kiadása ugyanannak a kiadónak a gondozásában.

Izlandon egy földrengés következtében kiapadó tóban egy csontvázra bukkannak, a koponyáján éktelenkedő lyuk, valamint a lábához kötözött szovjet gyártmányú lehallgatókészülék alapján gyilkosságra, kémkedésre gyanakodnak. Ezt követően kap az olvasó egy ifjúsági marxista előképzést, ami valójában meglepő, és értelmét sem látni, pedig van jelentősége a történet szemszögéből, sőt ez maga a történet. Az első húsz oldalon annyi az esemény, hogy szinte követhetetlenné válik az elbeszélés.

A kortárs színházi megnyilvánulások felé való állandó orientáció, a hangsúlyt a posztdramatikus költői hangnemre helyezve, jelentősen eltér az esztétikai forma függetlenségének eleve tagadó programjától. Ez kétségtelenül hozzájárul ahhoz, hogy a Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivál a saját helyszínén messze túlmutató kulturális elismerésben részesül.

Pár évvel ezelőtt kaptam Imrétől Sziveri János Pasztorál (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2014) című verseskötetét. Valójában nem is ajándék volt, hanem „preloved”, pontosabban Imrénél túrtam azok között a könyvek között, amelyeket kiszelektált költözés előtt. Kicsit fura alakú könyv, nem illeszkedik a könyvespolcunkon lévő kötetek alakjához. Kilóg. Ma délelőtt került a kezembe ismét, amióta legutóbb be nem helyeztem jelenlegi pozíciójába, amikor már gondolataim jelentős része ezen az íráson járt. Sziveri János versei, Benes József grafikáival.

Új könyve, az Időutazás, igazán jellemző Tóth Lászlóra. Lehet, hogy nem hangzik túl jól, ha azt mondjuk, alkalmi írások gyűjteménye – de olyan remekművek, mint a Gondolatok a könyvtárban vagy a Nemzeti dal kifejezetten alkalmakhoz kötődtek. Igaz, egy költőnek-írónak kapóra jöhet bármilyen alkalom, hogy maradandó gondolatokat hívjon elő. Ettől fontosak Tóth Lászlónak az alkalmi kisprózái is: könyvismertetések, kiállítási megnyitók, évfordulós és más emlékezések.

A Viktor E. Frankl Mégis mondj igent az életre! – Logoterápia dióhéjban című könyvében szereplő bölcsességek szinte minden nehézségünkre gyógyírként szolgálhatnak. Hogyan történhetett meg, hogy nem hallottam korábban a műről? – merül fel bennem a kérdés a memoár elolvasása után. Az alkotás az emberi gonoszság egyik legtragikusabb történelmi példáját dolgozza fel, mégis joggal lehet az élet himnuszának nevezni.

A Cser kiadó gondozásában megjelent hiánypótló kötet, a Bestiarium Hungaricum egyedülálló módon igyekszik bemutatni a magyar népi kultúrát és hagyományokat, annak legjellemzőbb szegmenseit. Magyar Zoltán néprajzkutató kultúrtörténeti leírásai képezik a szövegkorpuszt, amelyet Németh Gyula rémálmokat idéző, varázslatos színes grafikái és P. Szathmáry István egyedi, fekete-fehér linómetszetei gazdagítanak, ezáltal megalkotva a szöveg és a kép tökéletes szimbiózisát, amely komoly esztétikai értéket ad a könyvnek.

Századunk felpörgetett tempójában nem könnyű eldönteni, hogy egy-egy társadalmi esemény, történés már a „múlt”, vagy csupán a közelmúlt részeként említendő-e? A nyolcvanas évek végén Csehszlovákiában (is), a hosszú birodalmi alávetettség után, mintha hirtelen omoltak volna le az örök érvényűnek tekintett (és el is fogadott) „börtönfalak”.

Furfangos antológia, érzékletes címválasztás. A kötet kacskaringós történeteibe, szereplőibe és azoknak sorsába ugyanis egészen beleivódik az a mámoros lüktetés – andalító dinamizmus, amelyet a lapfödémen röviden csak delíriumként olvashatunk. S hogy miként is jelenik meg a delírium?

Van az a mese a zsiráfról meg a nyakáról… Gyerekkorom egyik kedvence, amikor a nyűgként megélt hosszú nyakát szeretné elcserélni a gazdája. A többi állat kapva kapna a lehetőségen, mivel az élet számos területén hasznát tudná venni, így viszont a zsiráf is megérti, micsoda kincs van a birtokában, és örömmel megtartja. Bevallom, egy kicsit ilyen zsiráfnyak volt számomra az idén a Desiré fesztivál.

J. Robert Oppenheimer a 20. században élt elméleti fizikus, akit gyakran az atombomba atyjának is neveznek. Élete, munkássága sok filmkészítőt megihletett már, és idén is született egy alkotás, amely ismét más perspektívából, részletesen és hosszasan foglalkozik Oppenheimer életével, vagyis legfőképpen a munkásságával, azon belül is az atombombával kapcsolatban végzett kutatásaival. A filmet rendezte és a forgatókönyvet írta Christopher Nolan. A zeneszerző Ludwig Goransson, a főbb szerepeket Cillian Murphy, Matt Damon, Emily Blunt, Robert Downey Jr. és Florence Pugh alakítják. Történelmi film, egyben életrajzi dráma.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt 2023-ban a Brazíliában született Chris Carter, aki az USA-ban tanult kriminálpszichológiát, szakmájában a michigani államügyészségen dolgozott, profiként szerepelt amerikaifutball-csapatokban, tíz évig különféle zenekarokban gitározott, majd egy gyökeres fordulat következtében, egy álom nyomán krimiíróvá vált, és ma egyike a legnépszerűbbeknek. 

Cselenyák Imre újrahonosított egy régi műfajt, a regényes életrajzot, amelynek olyan nagy elődjeit ismerjük, mint Irving Stone vagy a magyarok közül Dallos Sándor. Csak míg az amerikai szerző külföldi hírességek életéről is írt – Michelangelo, Van Gogh –, addig Dallos Sándor magyar festővel (Munkácsy Mihály), Cselenyák Imre magyar költőkkel foglalkozik.

Advent üzenete hagyományosan a belső csend felé fordulást, a lét békés összhangjának (vissza)keresését, lelkünk megerősítésének heteit kínálja föl. S hát mindezek elérését leginkább a versek kínálják – az a költészet, mely szakrális, ezoterikus kiterjesztésekkel képes áldással enyhíteni hétköznapi szorongásainkat. Megóv akár még ekkor is, a konzumkarácsonyok feszült „lélekszegényítő” önfárasztásától. Mondhatni, épp ezért (is) a legjobb pillanatban érkezik a könyvesboltok polcaira Baka Györgyi új (immár tizedik) kötete (Átmozduló léthatárok).

Kockázatos lehet, az elfogultság veszélyével járhat családtörténetet családtagként írni, különösképpen akkor, ha az mégsem csupán családtörténet, hanem korrajz és valamelyest történelem vagy éppen egyháztörténet is. Ugyanakkor a kívülálló szerző történetmesélés alapján sohasem képes olyan pontosan vagy olyan erővel érzékelni és ezáltal érzékeltetni az évtizedek eseményeit, mint aki mindazt átélte: látta, érezte, élvezte vagy szenvedte.

A történelemfilozófia egyik sarokpont jellegű kérdése, hogy mekkora szerepük van az egyes embereknek, az egyén(iség)eknek az őket érintő események alakulásában, és ugyanők mennyire állnak tehetetlenül a (nagy horderejű) társadalmi folyamatok örvénylésével szemben; másképp fogalmazva – és így már teológiai dimenziót kap a dilemma – milyen viszonyban áll a személy szabad akarata életének fejleményeivel, elválasztható-e a bejárt út milyensége a körülötte minden pillanatban változó világ aktuális állapotától, még egyszerűbben: mekkora hatása lehet az embernek saját sorsára?

Egyszer úgyis agyonütöm – mondja Alida apja
és nagyszülője szinte egyszerre,
amikor kétévesen, tanulva
a szavakat, az élet dolgait, a jelzőkre
specializálódva, anyja után mindenre
rákérdez. – Egyszerű, én azt hittem, kétszerű –
volt egyik kedvence anyjának is,
bosszantva a körülötte lévőket.

Gion Nándor a vajdasági magyar irodalom neoavantgárd törekvéseinek egyik szuverén tehetségeként tűnt fel a hatvanas évek elején, a ma már irodalomtörténeti jelentőségű újvidéki Új Symposion folyóirat alkotói körében. Kísérletező kedve azonban nem korlátozódott az újszerű formatechnikák kialakítására, hanem konfliktushelyzeteket is bátran vállalva törekedett a vajdasági magyar élet történelmi múltjának és mindenkori jelenének az ábrázolására, azoknak a személyes sorsokat alakító társadalmi folyamatoknak a kegyetlen valósághűséggel való megjelenítésére, melyek az élet útját alakítják.

A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben? 

Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.

Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.

Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.

„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.

Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.

Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.

Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.

A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.

Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.

Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.

Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.

A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.

Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.

A prózakötet címében szereplő senki földje mindössze néhány négyzetméternyi terület: „a Tisza melletti töltés aljában egy nyári út fut, mely egyszer csak ok nélkül megtörik, majd öt vagy hat méter után szelíden visszakanyarodik, hogy zavartalanul haladjon tovább, mintha mi sem történt volna”. A kanyar haszontalansága, hiábavalósága egész gondolatsort indít el az íróban, s amikor húsz év múlva előveszi az ott készült fotográfiákat, és meglátja a kitérő értelmét, konstatálja, hogy a ma embere gyakran nem veszi észre a nyilvánvalót.

A rendelkezésemre álló források szerint a Douglas Preston – Lincoln Child szerzőpáros eddig húsz regényt írt, amelyeknek Aloysius Pendergast, a Szövetségi Nyomozó Iroda különc, különleges ügynöke a főszereplője, és ezek mindegyikét magyarul is olvashatjuk. A sorozat tizenhetedik kötete akadt most a kezembe, de nem az FBI különleges ügynökének személye miatt olvastam, hanem mert a Preston–Child szerzőpáros együtt és külön-külön is remek történeteket fundál ki.

A könyv megjelenésének több előzménye van. A csatorna, amelyről az iskolában DTD-csatorna néven tanultunk, mindenki számára természetes folyamnak tűnik. Pedig nem az. Ember alkotta műtárgy. Kiss József (1748–1813) nem idevalósi, nem vajdasági, hanem a bécsi udvar részéről Bácskába, pontosabban Apatinba konkrét feladattal ide helyezett hadmérnök. Honnan az összefüggés?

Kíváncsiság és mesélőkedv. Ma is ez jellemzi az immár 75 éves Bordás Győzőt. Rögzültek benne a gyermekkorában a szülei verbászi virágkertészetében egy-egy virágcsokor vagy koszorú megrendelésekor hallott történetek, amelyekben múlt és jelen is szerepet kapott, emberi sorsok, tragédiák bontakoztak ki. A szomszédban, Pechán Béláéknál a képzőművészet iránt ébredt fel egy életen át tartó szenvedéllyel az érdeklődése. Szirmai Károly író figyelt fel a gimnazista Bordás Győző első szárnypróbálgatásaira, mesélt neki a vajdasági magyar irodalmi élet múltjáról.

Király Anikó első regénye, a Strand, papucs, szerelem 2018-as megjelenése óta minden évben megörvendezteti egyre népesebb olvasótáborát egy-egy újabb, főként a mai kamaszok életére reflektáló, humoros, melegszívű ifjúsági regénnyel. A fiatal, feketenyéki származású írónő (aki egyébként illusztrátorként is tevékenykedik) legújabb, A balatoni sellő című kalandos meseregényét most is olyan, számára kedves témák inspirálták, mint a balatoni környezet és a varázslatos nyári hangulat.

Grendel Lajosról azt gondoltam, hogy megtestesíti a megvesszőzött kisebbségi/nemzetiségi írót. Azaz nem felvidéki magyar íróként jellemezzük, így egybe, vesszők nélkül, hanem magyar, író, nemzetiségi. Így, vesszőkkel, felsorolva a jellemzőit. Egyformán elismerte és ismerte a többségi, esetünkben a szlovák kulturális közösség, ahogy az anyaországi, a magyarországi kánon is magáénak tartja. Olyannyira, hogy a gimnáziumok számára készült irdalom tankönyvekben a határon túli magyar irodalmat tárgyaló fejezetben a szlovákiai magyar prózát ő képviseli.

Van egy magyar író, Száraz Miklós György, többek között Az Ezüst Macska, a Lovak a ködben, az Apám darabokban című kitűnő prózai művek szerzője, akit én csak „mai kódexírónak” nevezek. Természetesen nem kódexet másol, hanem albumokat, művelődéstörténeti képeskönyveket ír és állít össze: Írd fel házad kapujára…, Cigányok, Fájó Trianon, Erdély csodái, Várak, Székelyek, Csodás Magyarország. Tavaly jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában a Duna. Mítoszok Dunája – A Duna mítosza – A vízen föl és