Ollé Tamás

Petőfi Sándor összes verseinek a közzététele során a kiadók mindig is törekedtek a reprezentatív megjelenítésre, mintha Petőfi neve előfeltételezné, avagy megkövetelné a minőséget, a fajsúlyos és elismerést keltő összhatást. Ha megnézzük a korábbi Petőfi-kiadásokat, azt látjuk, hogy személyi, tárgyi és szemléleti követelményeket egyaránt figyelembe kellett venniük a kiadóknak.

Ez a könyv bizonyos értelemben az Ördögvér és vámpírangyal folytatásának is fölfogható. Világlátásában, írói technikájában és stílusában. Az írói pálya gazdagodásának jeleként most azonban még hangsúlyosabb a novellisztika szerepe. Helyenként a drámaiság, helyenként az abszurditás van előtérben. Foglalkoztatja a szabadság és a rabság ellentétpárja.

Úgy tűnik, hogy egy hatásos pszichothrillerhez elengedhetetlen egy holttest, amely eleve bűncselekményre utal. Heidi Perks regénye ugyan nem azon könyvek sorába tartozik, amelyek a frászt hozzák az olvasóra, mégis izgalomban tart. Nem tocsog a vértől, nincsenek benne káromkodások, szexjelenetek, semmi rémületet keltő klisé, közhelyes fordulat, amit általában a fásult olvasó felrázása érdekében vetnek be az írók. Ám egy történet nem önmagától válik pszichothrillerré, hanem a megírása módjától.

Zsille Gábor nemrég megjelent Tranzit Felvidék című új verseskötete érdekes vállalkozás, amelyben sajátos módon párosul az útleírás és a személyes napló műfaja. Noha Budapesten született, a József Attila-díjas költőt, műfordítót különleges kapcsolat fűzi a Felvidékhez. Gyökerei egészen a galántai járásbéli Nemeskajalig vezetnek, a család a lakosságcsere után került Magyarországra.

A mostani világ már nem kedvez a hosszú műfajnak, mindenki siet, rohan, nincs idő olvasásra, az internetes felületeken is félbehagyjuk a hosszú cikkeket. Valami fura erő rá akar szoktatni bennünket arra, hogy ne olvassunk. Még jó, hogy mi elszántan ellenállunk!

Keveseknek adatott meg, hogy évszázadok, akár ezredek múltán is időszerűek maradjanak, és az sem sokaknak, hogy időről időre újra fölfedezzék életművüket. Kettőből két hegedűművész vallotta be kérdésemre, hogy nem hallott még Lavotta Jánosról, holott intézmények, utcák és egy rangos díj is viseli a legendás zenész nevét. Halála után kétszáz évvel most egy szívvel-lélekkel megírt életrajzi regény is megjelent a méltatlanul kevéssé emlegetett művészről.

Éppen ezek az őszi napok, az 1847. október 31. és november 3. közötti időszak a Petőfi-életrajz fehér foltjai, olyan üres helyek, amelyekről semmiféle ismeretünk sincs. Osztovits Szabolcs „Sors! Nyiss nekem tért” – Petőfi Sándor életének krónikája című könyvével most szimbolikusan az életrajzzal kapcsolatos ismereteink jellegére szeretnénk irányítani a figyelmet. Hol vannak a Petőfi Sándor életével és szerepvállalásával kapcsolatos tudásunk fehér foltjai?

Másfél évvel a Polcz Alaine-ről közreadott kötet után, Alaine 100. születésnapjára megérkezett annak párdarabja, Szávai Géza személyes emlékekkel dúsított fotókönyve, Az élet és Mészöly Miklós – a templom és kilincse címmel.

A kötetben szereplő több mint száz színes és fekete-fehér fotó javát, néhány kivételtől eltekintve, Szávai vagy felesége, Ilona készítette. Időskori, utolsó darabok Mészöly Miklósról, pózokba merevedettség nélküli, spontán pillanatok gyűjteménye amatőr fotókon rögzítve. 

Titusz, a hős című kötetében Acsai Roland a 19. században virágkorát élő, mára elhalt versformához nyúl azzal a céllal, hogy a nándorfehérvári diadal önfeláldozó hősét és történetének kultuszát ismét a köztudatba emelje. Miközben – a Petőfi és Arany által különösen kedvelt műfajt és versformát felélesztve – felező tizenkettesekben elbeszéli Dugovics Titusz hőstetteit, sorsát és jellemét, friss nyelvezetű, csillámló játékosságú versuniverzumot alkot.

Kell-e egy újabb életrajz József Attiláról? Lehet-e újat mondani a nagybetűs költőről, akit Petőfivel, Arannyal, Adyval nagyjából egyenrangúnak tart mindenki, de ha személy szerint kérdeznénk meg az olvasókat, hogy kit gondolnak a legnagyobb magyar költőnek, vagy sokkal inkább, azt, ki a kedves versrajongó honfitársunk kedvenc költője, akkor az a bizonyos elképzelt olvasó nagy valószínűséggel őt nevezné meg.

Sziszifuszi munkának tűnik Tóth László vállalkozása. Pár éve elkezdte fölleltározni, számadó-kötetekbe gyűjteni életműve eddig jobban s általa kevésbé preferált szeleteit; s most, a fülszöveg szerint, „prózai-drámai” írásait szerkesztette egybe. Jól tette. Hanem, s lehet ez az én vétkem, de árgus kereséssel sem leltem ama prózára, ami határozottan elválasztható lenne lírikus alkatától, a gondolatszőttesekből álló szó- s szövegkárpittól. Attól, ami – ő.

A Petőfi 200 bicentenáriumhoz kapcsolódó könyvsorozat nyolc kötetének bemutatását a méltó tisztelgés megkezdésekor szimbolikusan Margócsy István Petőfi Sándor emlékezete című könyvével indítottuk, az életműre való emlékezés formáit, lehetőségeit taglalva. A megemlékezések időszakában különösen fontos összegezni mindazt a tudást, ami Petőfi Sándor szerepvállalásaihoz kötődik, különös tekintettel erre a többes szám által is jól kiemelt többletre, ami egyszerre utal Petőfi költői, politikai és színészi karrierjére. Irodalmi és kulturális emlékezetünk gazdagsága ebből a sokoldalúságból fakad.

A szakmabeliek azt tartják, hogy a Liliomfit nehéz jól megrendezni, olyan aktualitásokkal feltölteni, amelyek élvezhetővé teszik a kortárs színház közegében. Ezt a feltevést cáfolja meg alaposan ez az előadás: mind a rendező, mind a színészek azon vannak, hogy egy friss, huszonegyedik századi vígjátékot hozzanak a néző elé, és ez nagyon jól sikerül is nekik.

Mi történik, ha a török életmód olyannyira mérvadó marad Magyarországon, hogy Budapest még a millennium környékén is a kávé-, rózsa- és vízipipadohány-illat bódulatában éli hangos mindennapjait? És ha Konstantinápoly Budapesten (is) van? Ha eljön egy nap, amikor a Nyugat és a Kelet egyszerre csap össze a magyarok ege fölött, és Budapesten egy oszmán-germán félisten szobra jelzi a balsors tökéletes(nek tűnő) beteljesülését?

Megérett a világ a pusztulásra, mondjuk ártatlan tekintettel – s ennél bonyolultabb fejtegetésbe nem is bocsátkozunk, mert félünk: minél erősebbnek tűnik, annál igazabb, s minél valódibbnak tűnik, annál biztosabb a vég. Erről a végről szól Farkas Wellmann Endre legújabb verseskötete, a Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz.

Douglas Preston kedveli a világvégével foglalkozó témákat, szívesen szerepeltet egykori és még aktív titkos ügynököket. A Kraken-küldetésben e két dolog bejött neki, a többivel nem remekelt. A tudományos fantasztikumhoz köthető kezdet után akciótörténetbe vágott, majd végül egy szirupos családi moziba vitte olvasóját, aki nem rágta körmét izgalmában, hanem laza unalommal ropogtatta a pattogatott kukoricát a képzeletbeli nézőtéren.

Sápatagnak, olykor életidegennek, gyakorta igen-igen belterjesnek érzem a bel-belpesti lírát. Túl sok a barázdabillegető, s túl sok a barázda. Túl sok az önérdek, temérdek a magánközlés. A bel-belpesti szerk. – mint a Macskafogóban a denevérek – gyakran beéri konzerv vérrel. Jönnek (hozzá), akik szoktak, írnak (neki), akiknek írniuk kell, akikkel nincs gond, akikre hivatkozni lehet, akik értik a belpesti „tájszólást”.

A Muravidék egyik meghatározó kortárs írója, költője Zágorec-Csuka Judit, aki pályatársa, Bence Lajos mellett nemcsak ápolja a régió irodalmi hagyományait, hanem műveivel gyarapítja is. Legújabb verseit, gyermekverseit és műfordításait tartalmazó kötete a közelmúltban látott napvilágot, Por és hamu címmel, a Kapcai József Attila Művelődési Egyesület gondozásában.

A magyar irodalmi élet felpezsdítését olykor – minden ellenszenv és magyarázkodás nélkül – a távoli kultúrák megidézésével tudjuk megteremteni. Egy ilyen vállalkozás eredményeként olvashatunk két, magyarra fordított versválogatást, melyeknek elsődleges célja megismertetni és eljuttatni a magyar olvasókhoz is Kolumbia és az Egyesült Államok különleges, többnyire figyelmen kívül eső irodalmát.

A zentai születésű fiatal költőnek ez a harmadik kötete. A Paraván (2019) és a Töredezettségmentesítés (2021) után a Fiatal Írók Szövetsége és a Forum Kiadó által megjelentetett Légzéstechnikák című kiadvány huszonhárom verset tartalmaz. A kötet fülszövege szerint a két ciklusra osztott versek – Belégzés, Kilégzés – szerzője egyre elmélyültebben dolgozik a szerelmi líra megújításán.

Bene Zoltán magyarországi író az ugyancsak termékeny szerzők közé tartozik. Az elmúlt, vészterhes évben két kisregénye is megjelent, a kitűnő Mandola története (amely az eltűnt barátnő keresésének története), valamint a Sarki fény, amely a „mi lett volna, ha” világába kalauzolja az olvasót.

A komfortzónából időnként jó kiszakítani az embereket. Ferenczi Gyuriék szívesen zenélnek itt is, mert ők az embereknek szeretnek muzsikálni. Biztos vagyok benne, hogy nagy sikerük lesz, hisz a zene nyelvén biztos, hogy meg tudják szólítani az emberekben rejlő gyermeket, hippit és betyárt.

Néhány évvel ezelőtt Marc Delouze francia költővel közös fordításunkban jelent meg Zalán Tibor francia nyelvű kötete: Le Chien aveuglé par la Lune (A holdfénytől megvakult kutya, Palamart Kiadó, 2017). A százéves párizsi Europe folyóirat is közölte Zalán egyik versét, rövid ismertetővel együtt.

Az írónő különlegességét a második novelláskötetében, A pozitív egész számok jelentéktelenségéről című alkotásában is felfedezhetjük. A mesés és természetellenes elemekkel teletűzdelt könyv novellái alighanem a felnőtt korosztályt szólítják meg – így az sem meglepő, hogy Vöröskéry nem távolodik el a valóvilág eszközeitől és helyszíneitől. Egy-egy szokatlannak tűnő esemény a színházban, a munkahelyen vagy akár a családi ház falain belül éri utol a főhősöket.

Hogyha az olvasó lebukik a magyar irodalom tengerének mélyére, értékes igazgyöngyöket hozhat fel onnan. Gyöngyösi István esetében ez különösen igaz, de nem csak azért, mert a vezetéknevében is szerepel a gyöngy szó, bár ahogy mondani szokták: nomen est omen.

A Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. ősszel újabb képzési évfolyamot és szemesztert indít. A kiemelt lehetőségekkel bíró gyakorlati képzésre a következő tíz kategóriában és szakirányokra lehet jelentkezni.

Az emberiség legnagyobb feladata – ami egyben az önmegismeréshez vezető út első állomása is – a történelmi múlt köré fonódó rejtélysorozat szétdarabolása, megtisztítása. A jelen meghatározottsága mindig az előző korok vizsgálatában lesz értelmezhető – s csakis akkor tudunk rájönni egyes jelenségek kialakulásának vagy éppen az eltűnőben lévő folyamatnak az okára, ha a fenomén gyökeréig ássuk vissza magunkat.

Vélhetően kevesen tudnak róla, hogy léteznek kimondottan férfiaknak szóló mesék, holott Boldizsár Ildikónak már 2007-ben megjelent ilyen tematikájú könyve, és a Gyulai Várszínház előadásának is ez a színlapon megjelölt műfaja Béres László rendezésében. A címszereplő nő nem jelenik meg a színpadon (csak a férfiak játsszák el őt), pusztán a köré szövődő anekdoták hangzanak el, így kérdéses, valóban létezett-e, vagy csak a három férfi élénk fantáziájában él.

Vajdasági identitásjeleink egyre szaporodó kiadványai között rangos hely illeti meg Klamár Zoltán magyarkanizsai néprajzkutató Örökségünk című kötetét, amely idén már harmadik kiadását érte meg. Az elsőt még 1995-ben jelentette meg a Cnesa Könyvkiadó, majd 1996-ban a másodikat is 1000 példányban. Azóta is keresett könyv ez a Magyarkanizsa múltját és jelenét vizuálisan és leírásban is bemutató publikáció, amelynek megmaradt különleges alakja, de a finomabb papírra nyomtatott, szemet gyönyörködtető kivitelezése már eltér az előző kiadásoktól.

Fellinger Károllyal kapcsolatban a recenzens nemrég azt próbálta sugallni, hogy itt lenne az ideje egy részösszegző kötet megjelentetésének. S lám: ahogy azok a sorok megjelentek, költőnk útjára is bocsátotta válogatott verseit Lélekbogáncs címmel.

Károly Dorina Nős tények című kötetében arról szól, hogyan lehet jelen lenni s e jelenlétben a másikkal kapcsolatot teremteni egy olyan világban, ahol a gesztusok annyira telítődtek, hogy már csak a testiség ragadható meg belőlük, s ahol a „most” dekódolásához egy végtelenül összetett és ugyanakkor töredezett térben kell tájékozódni.

 Kemény, sötét és hideg világ a vikingek kora. Erősnek, elszántnak és persze okosnak kell lenni ahhoz, hogy az ember életben maradhasson ilyen zord körülmények között. Hát még, ha egy ismeretlen és kegyetlen tüzet okádó fenevad is megjelenik rögtön az első fejezetben, ami nem kímél senkit és semmit. Így a történet sárkánytámadást túlélő hősei számára nem marad más, mint az addigi életüket tönkretevő tűzokádó nyomába eredni, és leszámolni vele.

Amint világossá válik, hogy az emberiségnek befellegzett, ha a Föld elpusztítását már nem lehet meg nem történtté tenni, legalább egy számvetés erejéig szembe kell néznünk önmagunkkal: hol mit rontottunk el? Miért pusztít többet, mint amennyit épít az ember? Miért törvényszerű, hogy a fejlődés ütemével megegyező sebességgel közeledik a megsemmisülés? Menthető-e még a helyzet? Ezen kérdések megválaszolására tesz nagyon szép kísérletet legújabb regényében Horváth László Imre.

Petőfi élettörténetének hasonlóan provokatív, olykor szélsőséges megítéléséből éppúgy nem volt hiány az elmúlt 170 esztendőben, mint közhelyekig ismételt értékeléséből (az utóbbiból volt több), ami azt jelenti, hogy szuperlatívuszokban beszélünk róla ma is: ő a legismertebb magyar költő, a legtehetségesebb géniusz, a legnagyobb forradalmár, akinek hatásköre már életében túllépte az irodalom színterét. Így idén és 2023-ban, a költő születésének 200. évfordulójának ünneplésekor nemcsak az irodalmi szerepvállalására helyeződik kiemelt figyelem, hanem a kulturális emlékezet szempontjából is

A bináris sémák által meghatározott világunkban már képtelenség bármit is végleteit figyelmen kívül hagyva megítélni vagy magyarázni, így maga az irodalom és annak kisebb-nagyobb részei is mind ellentétpárok köré szerveződnek. Erre a szilárd talajra épül az irodalmi gondolkodás egyik legjelentősebb szeleteként megmutatkozó dekonstrukciós olvasáselmélet, vagy a magának egyre nagyobb hírnevet szerző fantasyirodalom, amely a képzelet és a valóság végeláthatatlan ütköztetésében képződik meg.

Új kiadásban került a könyvesboltokba Böszörményi Zoltán Regál című regénye, amit az első megjelenés óta több nyelvre is lefordítottak. (Egyebek közt angol, francia, német, román, lengyel és orosz nyelven is eljutott az olvasókhoz.) Mivel a mű tartalma reflektál a megbolydult világ körülöttünk zajló jelenségeire, mindenképpen érdemes ismételten is szót ejteni a kötetről.

A Katharok látásmódja alapvetően sötét, de csak azért, hogy még jobban vágyjunk a képek sötét függönye mögötti fényre. Alaptapasztalata a pesszimizmus lehetne, ha nem gondolnám azt, hogy ez a pesszimizmus csak egy nagyobb optimizmus leple. A mások által közvetített világközöny is láthatóan napi élménye a költőnek, amit az emberek saját létezésük iránti közönyének lehetne nevezni, és amiből Halmosi, mintha fel akarná rázni őket, és mivel mással, mint a megrázó verseivel...

Andrew Leatherbarrow brit fotós, grafikus és megszállott Csernobil-kutató, gyermekkora óta foglalkoztatja a katasztrófa. Miután minden hozzá kapcsolódó, angol nyelven fellelhető könyvet elolvasott, úgy érezte, bár idővel egyre jobban megértette a nukleáris rendszerek működését, azok szaknyelvét, laikusok számára ezek befogadhatatlan és átláthatatlan szövegek.

Péter Beáta több esetben is reflektál arra a változásra, mely a megromláshoz, az emberi lélek elszegényedéséhez vezet – a rohanó, türelmetlen „világhoz most valami egyéb talál” (A szőnyegkészítő), a fejlődéshez szükséges elektronikai eszközök egyúttal megvonják tőlünk azt a varázslatot, amire csakis az emberi lény képes: érezni és csodálni az önkeresés minden pillanatát.

Kapcsolatunk a múlt rejtélyeivel legtöbbször az irodalom bugyrain keresztül válik reflektálttá, jelentőssé, és ebben a pozíciójában elfelejthetetlenné is. A jelent, az aktuális jelenségeket a múltbéli (lejegyzett) történetek révén igyekszünk megérteni; szükségünk van kapaszkodókra, s így mindent: a szenvedést és a (pillanatnyi) boldogságot is viszonyrendszerekben vizsgáljuk.

Orbán János Dénes Miért ne menjünk Erdélybe című kitűnő humoros könyve erre keresi a választ. Elsősorban azért, mert mi itt lakunk. Már aki itt lakik. Aki meg nem lakik itt, annak bajos lehet eldönteni, akaródzik-e ide gyünni. Köszönhető ez a sok nemes antológiának, melynek borítóján mohás, rohadásnak indult kunyhók (a kötelező gémeskút árnyékában) találhatók, persze mindez az erdő tövében, a hegy csúcsán, ahol porlik a székely, mint a szikla, mert jobb dolga úgysincs.

A 21. századi művész- és művészetfelfogás új irányokkal telíti az irodalmi palettát is. Érzékenyebbé és befogadóbbá vált az újdonságok iránt; az eddig tabuként kezelt témákat egyre több fény övezi – mára már nincs gátja a diskurzusok legkülönfélébb megoldásainak: egyre könnyebben és ítéletmentesebben beszélünk a szexualitásról, a vallásról, halálfélelemről vagy akár a nemzeti hovatartozásról is. Bár ezek a kérdéskörök nem vonhatók párhuzamba egymással, az el nem rejtettségük kétségtelen – ellenben máig akadnak olyan megfoghatatlan területek, amelyek ugyan változást

Világos, tiszta gondolatai ellenére a francia professzor, Jean-Louis Harouel könyve nem könnyű olvasmány. Olyan kérdéseket vet föl, amelyeket napjainkban nem lehet megkerülni, sőt mi több, radikális állásfoglalást kívánnak. Mert lehet-e nem állást foglalni a migráció kérdésében, amikor Európán kívüli tömegek árasztják el a kontinenst? Az emberi jog mit „lép” az iszlámmal szemben? Hol a helyünk ebben a jobb és bal pólusokra szakadt Európában? Van-e még nemzet, nemzeti identitás?

Hadd kezdjem írásomat azzal, hogy Lackfi János #jóéjtpuszi2 című könyvében találtam az utóbbi évek legjobb ‒ azaz legmodernebb, legkevésbé elkoptatottabb, legérzékletesebb stb. ‒ hasonlatát: „Úgy áhítalak téged, Uram, / ahogy a cukrászdába meghívott kisgyerek / nyelve az ég felé fordított pohár falán / végtelen lassúsággal végiggördülő / utolsó csepp üdítőt.” Lackfi egyébként szinte vadászik az ehhez hasonló, váratlan, újszerű hasonlatokra, és egyébként is nagy művésze ezeknek.

Van egy fontos előzménye Szilasi László Tavaszi hadjárat – Szerelmes magyarok a XIX. századból című könyvének, amely történelmi emlékezetünk két lényeges időszakát mutatja be: a rodostói emigráció időszakát, Mikes Kelemen ismert törökországi leveleivel a középpontban, valamint a XIX. századot a fontosabb történelmi eseményekkel, irodalmi és kulturális vonatkozásokkal.

Amikor először kézhez kaptam, még nem tudtam, mire számíthatok. A hátoldalon lévő szöveg szerint fotó- és tárcagyűjteményként határozza meg magát. Gondoltam is, rendben, a fotókat szeretem, főleg, ha nem „túlművészkedősek”. A tárcákat kevésbé, mert sok szerző a rövidség ellenére hajlamos túlgondolni.

A sajtótájékoztatón Demeter Szilárd és Gyurgyák János köszöntőjét követően korunk legnagyobb Petőfi kutatója, Margócsy István, Hermann Róbert és Gyimesi Emese vett részt a beszélgetésen, a jelenlevőket Juhász Anna irodalmár kérdezte.

Mitől világít a szentjánosbogár? Mi az összefüggés Szent László pénze és az őslénytan közt? Miért hívják halálmadárnak a kuvikot? Mi a Kárpátok sárkánya? Mire használható a galagonya? Milyen állatot hívnak krampusznak a csilizköziek? Ilyen és hasonló kérdésekre kaphat választ a kíváncsi olvasó Csicsay Alajos Útjelzők az élők és élettelenek rengetegében című kötete lapjain.

Kozma Attilát nem kell bemutatni. Csak azoknak, akik nem ismerik. Szerencsére sokan meg akarják ismerni. Azok közül is, akik ismerik. Színész ő, akinek darabról darabra meg kell újulnia, és egyben székely stand-upos (székely felállós nyeletlenkedéses), aki az Open Stage csapat tagjaként már nagyon rég letette névjegyét az asztalra. És most belevágott a kacagtatós, írott irodalomba is.

A csíkszeredai költő legújabb verseskötetében az apa és fia, szélesebb körben a közeli rokonság viszonyát tárgyalja, mutatja be. Nem is akárhogyan: a kötet ugyan prózaversekből áll, ám Borsodinak sikerül olyképpen használnia a műfajt, hogy abból már-már olyan regény születik, amely egy egész világot mutat be.

Sántha Attila Ágtól ágig című kötete éjjeliszekrény-könyv, még ha nem is esti mese és nem szórakoztató irodalom. Szívesen veszi kezébe az olvasó, hogy újra meg újra fellapozza. Akár egy fotóalbumot a vendégségben, amikor unatkozunk, és észrevesszük, hogy ott hever hívogatón az asztalon: és mindenki fellélegezhet, nem lesz kínos csönd, hisz a képek emlékeket hívnak elő.

„A »szenvedés« azonos a »történelemmel«. Ezt az azonosítást megfigyelhetjük ma is Európa paraszti kultúráiban” – idézi Sántha Attila mottóként az Ágtól ágig című kötetében Mircea Eliadét. A román gondolkodó életében még létezett a hagyományos értelemben vett falu, mára már a hatalmas tudást őrző paraszti kultúra kikopott a nyugatiasodó társadalmakból. Sántha verseiben ez a letűnt világ kel életre.

Az emberi test működése megkérdőjelezhetetlenül kiszámíthatatlan. Többek között az utóbbi évek folyamán a test- és énkép széttöredezettségének tovább bomlása is a bizonytalanság növekedését eredményezte. Szabó Fanni első könyve, a Paraszomnia egy egyedi testnyelvet formált meg kötetnyi versgyűjteményének létrehozása során, amely egyszerre hívja fel a figyelmet a test és a nyelv kapcsolatára, ugyanakkor a nyelv materialitását is különböző megoldásokkal kapcsolja össze a testi funkciókkal.

Manapság, ha inspirálódni szeretne az ember, vagy épp különböző életutakra kíváncsi, akkor az életrajzi jellegű írásokon kívül nem sok választása van. Pedig az interjúnál keresve sem találhatnánk jobb műfajt e tekintetben. Hiszen egy interjúban máshogy szólal meg az ember: ott konkrét kérdésekkel szembesül, amelyekre válaszolnia kell, így a beszélgetés ívét nem ő alakítja. Ezzel pedig lekerül róla egyfajta teher, minek köszönhetően csupán egyetlen dolga marad: mesélni.

A Forum Könyvkiadó Intézet legújabb kiadványaként igényes kidolgozású képzőművészeti albumot vehet kézbe az olvasó, mely kötetben Kucor Tamara, a szabadkai Kortárs Galéria kurátora a fiatalon elhunyt Vinkler Imre szabadkai festőművész alkotói munkásságát dolgozza fel.

A titkokkal teli világunkban nincsenek pontosra kimért igazságok, csak tényekből szőtt paraméterek, amelyek lehetővé teszik a viszonyítást, az igazság és a hazugság, a valóság és a képzelet fogalmainak között. Az ellentétpárok egyes tagjainak létrejöttét mindig előfeltételezi a másik, tehát egy végtelen körbe futunk bele. Gerencsér Anna Az ajtó másik oldalán című debütkötete elrugaszkodik a valóságtól, mindezt pedig csak úgy tudja jól megcsinálni – s meg kell hagyni, jól csinálja – ha tisztában van azzal, mi is az igazság.

Nemrég jelent meg Bettes István legújabb verseskötete Aranygyűrű címmel. Bár a kötet verseskötetként olvasható: a szövegeknek van egyfajta ritmikájuk, azonban a tördelésen kívül el tudunk ezektől vonatkoztatni. Ezzel kapcsolatosan, végig az olvasás során, sokkal inkább az az érzése lehet az olvasónak, hogy az ismert szentek életútját olvashatjuk rövidebb, ugyanakkor egyszerűbb formában.

Koronként más-más dolog szabott gátat az önfeledt utazásoknak. A világháborúk és a vasfüggöny után jelenleg a pandémia miatt kényszerülnek a felelős polgárok világjáró terveik szüneteltetésére. Fejben utazni azonban szerencsére biztonságos ebben a helyzetben is. Mentális vándorlásainkhoz remek inspirációforrásként szolgálhat Aich Péter Gyere velem című könyve.

Halmai Tamásnak, a frissen József Attila-díjat kapott költőnek és esszéírónak új verseskötete jelent meg Előfeledések címmel. A meglehetősen terjedelmes vállalkozás a szintén nagy volumenű, ezer verset tartalmazó Ezerjófű című kötetének ambícióit követi, és 777 hétsoros verset tartalmaz, amiket a fülszöveg szerint félszonettként is értelmezhetünk, de annyi bizonyos, hogy 10-11 szótagos drámai jambusokról beszélünk.

Leczo Bence elsőkötetes szerző 2021-ben megjelent A falu összes férfija címet viselő novellagyűjteménye erős indításnak bizonyult. Már a borító is sejtelmes, mintha a köd leple alatt bújnának meg a címben említett falu és az ott lakó férfiak titkai.

Ismeri kíváncsi olvasóm a biohorror és a testhorror nevű különös zsánereket? Sőt, ha pontosak akarunk lenni: szubzsánereket, hisz a horror alműfajairól van szó, amelyek tiszta formában kevéssé, inkább csak művek elemeként mutatkoznak az irodalomban.

Mágikus vonások. Festészet és irodalom összhangja Szentandrássy István művészetében című kiállítás nyílt a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán.
Új kiállítótérben, újfajta megközelítéssel kerülnek az érdeklődés középpontjába Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész képei a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának aulájában ezen az új koncepciójú kiállításon.

Muszka Sándor a Szégyen című kötetével megelőlegezett egy olyan verspoétikát, amely a maga nemes egyszerűségével az ember materiális voltát hivatott feltárni. Az efféle létről való megszólalás még bekeretezhetőnek tűnik, hiszen a történetek, bár nem függetlenek a külvilágtól, lényegük a bezárt térben válik értelmezhetővé...

Számomra a Belgrádi Kör tagjaként vált ismertté a dramaturg Đorđe Lebović neve és személye, aki azon értelmiségi csoport tagja volt, amely a kilencvenes évek balkáni, nacionalista őrületének kezdetén is a józanságot hirdette. Az eszement nacionalizmus eluralkodását már nem várta ki, 1992-ben elhagyta az országot, 2000-ben visszatért, de élete nagy regényét az emigrációban, majd hazatérte után is, haláláig folytatta.

Aztán a Csipkerózsikákat még a megjelenése évében megvettem, de csak négy évvel később olvastam el. Nem motivált a könyv műfaja, sem az, hogy King az egyik fiával, Owen Kinggel közösen írta. Owentől ugyanis ezen a társszerzői munkán kívül egyebet még nem olvastam, így sejtésem sem lehetett arról, hogy a hétszáznál több oldalas szövegmonstrumból melyik rész, melyik motívum tulajdonítható az apának, és melyik a fiának.

Ahogy az a magyar irodalmi folyóirat világában általános, a Forrás is elsősorban a szűkebb haza, esetükben Kecskemét, illetve Bács-Kiskun megye művészeti-kulturális életére figyel, de országos és természetesen határon túli kitekintéssel. A legújabb, márciusi lapszám is ezt bizonyítja.

Mi az abszolút hatalom, meddig mehet el a hatalom aktuális birtokosa, aki maga is függ egy fölötte lévő hatalomtól. Mindenki szem a láncban… És ez a legbonyolultabb: mert ütközik és keveredik egymással a kötelességtudat, a vakhit, a hűség, a szolgálat, az elkötelezettség, a hit, a remény és a félelem.

Az irodalomban jelen lévő diskurzus a testről egyre erőteljesebb. A titokzatosságba merülő test rengeteg szépirodalmi mű ihletforrásává vált. Fehér Csenge fiatal írónő A kibomló test című debütkötetében különleges elbeszélésmódot választ eme testkép ábrázolására.

Jó prózáról akkor beszélhetünk, ha a történet mondatról mondatra szervesen épül fel, ha olvasás közben úgy érezzük, minden mondat egyetlen lehetséges folytatása az előzőnek, és mindegyik előbbre viszi a történetet. Regős Mátyás kisregényében jórészt ilyen mondatszerelvényeken utazunk Erdős Vili, egy érzékeny, fiatal fiú lelkivilágába.

A szerelem életünk központi témája. A társkeresés és a válás is. Meg a különböző emberi kapcsolatok, amelyek útvesztőjében bizony sokszor eltévedünk. Pedig ott keressük egymást, ebben a labirintusban, csak többnyire vagy helytelenül, vagy eredménytelenül. Ma már a virtuális tér is sok lehetőséget biztosít az ismerkedésre, párkereső platformok tömege nyújt reményt a magányosok számára – hogy aztán rendszerint onnan is további csalódásokkal forduljunk el.

Nem tudom, illik-e nyilvánosan üzenni valakinek ilyen ügyben. Remélem, nem veszi rossz néven a levelemet. Miképpen tudassam vele? Aki hallja, adja át neki, kérem szépen. Hogy nem ismeritek? Még nem! Még! De mostantól..

A Bukolikatájban című verseskötet Borbély Szilárd 2009 és 2013 között írt verseinek posztumusz gyűjteménye, amelynek anyagát a számítógépes hagyaték képezte. Az esztétikus kiállítású könyv méltó lezárása egy komoly és mély költői-írói pályának. Nagy hang- és stílusváltással nem szembesülünk az olvasásakor, csak kisebb elmozdulásokkal, amelyek megsejtetik, hogy esetleg merre tartott volna tovább az életmű.

Kopriva Nikolett debütkötetét tavaly tarthatta először kezében az olvasó. A költőnő kifinomult verspoétikája az emberi lét feltárásának különböző útjait járja be, s egyben ez az énkeresés újfajta világértelmezésnek lesz az eredménye. Kopriva a verseiben felforgat, felkutat, kiönt és magába önt, világokat csúsztat egybe – azt mutatja meg, miként válik eggyé a természet és az ember létezése, hogyan nem lehet elképzelni az ént, keresi a múltban és jövőben jóslatként megmutatkozó álombeli járatok bugyrait.

„Nem készültem írónak. Az irodalom tanítása közben kaptam rá az írásra. Előbb azt hittem, szakmai ártalom, múló bolondéria csupán. Aztán rájöttem, hogy másról van szó. Elmondásra váró történetekről. Olyanokról, amelyeket nekem kell szavakká formálnom, s amelyek engem is alakítanak közben. Idestova harminc esztendeje a saját bőrömön tapasztalom, hogy az irodalom útvesztő, óvóhely, játszótér. Pokol. Purgatórium. Paradicsom.”

Az idén 35. évfolyamába lépő Hitel folyóirat indulása egybeesett a nyolcvanas évek rendszerváltási mozgalmaival, mégpedig úgy, hogy – attól nem függetlenül – komoly igény mutatkozott egy szabad, értékelvű lap elindítására és működtetésére. Az elmúlt évtizedekben mindig rangos, komoly szerkesztőgárda által vezetett folyóirat jelenleg is a minőségi írások közlésének terepe, és eközben Papp Endre főszerkesztő vezetésével az elmúlt hónapokban formájában – mind a printlapban, mind az online térben – jelentősen megújult.

Varga Melinda József Attila-díjas költő nyolcadik kötete, a Tizenkét kagyló a női megélésekkel, ősszimbólumokkal való könnyed játék, mitikus keretbe helyezett útmutató a férfiaknak a nőkről. A szövegvilág – bár sok esetben nőalakjait Zeusztól eredezteti, testrészeiket Aphrodité örökségeként tartja számon – közel marad a hétköznapok nyers és gyakran kijózanító tapasztalatához.

Pataky Adrienn remek tanulmánykötete a szonettformát járja körül egy olyan irodalmi térben, amelyikre a szabadvers uralma jellemző, bár a szabadvers tapasztalataim szerint néhol az elfáradás jeleit mutatja. Ezért minden olyan elmozdulást üdvözülnünk kell, ami másfelé mutat ‒ ahogyan ezt a könyvet is.

Új Tragédia született! A madáchi mű – Az ember tragédiája – 20. századi folytatása. Egy alighanem ismeretlen szerzőtől, Józsa Péter Páltól.

Az új Tragédia is a tagadás, a NEM világa. Az a világ, amelyben csak halovány, alig hallható IGEN van. Valami ilyesmi: nem kell, nem szükségszerű rabszolgának lenni. S egy messzehangzó népdal: Az hol én elmegyek, még a fák is sírnak. Szomorú, de szép.

Az olvasó egy gyermekrajzot tart a kezében egy szépnek nem nevezhető babával, fekete csenddel, apahiánnyal, papírhajókkal, papírsárkányokkal, kamaszszerelemmel és halállal. A látvány nem kellemes, a versek sokkolnak.

Újabb ujjnyomatot hagyott a kortárs magyar lírában a derékhadhoz tartozó Fellinger Károly Ujjnyomat című új kötetével. A felvidéki poéta verses bedekker-könyvei után – vagy azokkal párhuzamosan – megírt egy csokorra való, felnőtt olvasónak szánt költeményt, s a közelmúltban Ujjnyomat címmel adta közre.

Csak akkor érzem magam olvasónak, ha nem kell kompromisszumokat kötnöm. Ehhez két dolog kell: én mint kíváncsi konstans, meg a könyv mint a képlet változója – az eredmény mindig az utóbbitól függ. Az pedig a szerzőtől. Ám azt szeretem, ha nem kell figyelnem a szerző korára, nemére, nemzetiségére akár, nem kell azon morfondíroznom, mennyire korszerű vagy örök érvényű, amit tőle épp olvasok. Csak hátra kell dőlnöm, kinyitnom a könyvet, és alámerülnöm benne – így tudok egy szép, kerek egyenlet részesévé válni.

Szentmártoni János esszé-, beszéd- és interjúkötete azt mutatja meg, hogy mit jelent a költői, írói hivatás, szerepvállalás. Mit jelent igazán az irodalom emberének lenni, és hogyan kell kiállni ezért a hivatásért.

Kovács Újszászy Péter debütkötete egy izgalmas perspektívavonallal színezi a kortárs irodalmi palettát. Újszászy egy olyan látómezőt kínál az olvasónak, amely eddig kissé távolinak bizonyult – a fiatal költő maga is kilép saját komfortzónájából, és bátran, de méltóságteljes fejhajtással versel az emberi társadalmat körülvevő és a benne élő környezetről: négylábúakról, szárnyasokról, azok tragikus, az ember keze által vétetett sorsokról.

A Székelyudvarhelyen élő Bálint Tamás költő legutóbb 2017-ben jelentkezett kötettel, amely a Hibalista címet viseli. A 2021 végén megjelent, hexameterben írt Szennyes – melyet a szerző kiseposzként határoz meg – döbbenetes, felkavaró mű, melyben benne van a mindenféle nyomorúságban szenvedők vesszőfutása, sorstragédiája.