Saád Anna

Az üvegépületben meztelenre
vetkőznek az ösztönök:
a tömeg a dobok ütemére lépdel.

Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.

Tisztelt Olvasóink, tisztelt Szerzőink, úgy döntöttünk, hogy szerkesztőségünk életében új fejezetet nyitunk. Kihasználva a lehetőségeinket arra, hogy irodalomkedvelő táborunkat még nagyobbra növesszük, június elsejétől a Kultúra.hu portál irodalmi rovatában visszük tovább a Helyőrség szellemiségét, régi és új szerzőkkel, újabb és – reményeink szerint – még izgalmasabb tartalmakkal.

Az öregasszony a zakatoló centrifuga mellett áll, és a forgótárcsás mosógépből engedi le a vizet egy vödörbe. Nehezen megy a hajolás, fáj a dereka, egyik tenyerét a sajgó területen tartja. Aztán leállítja a centrifugát, ráteszi a fonott kosarat a mosógép tetejére, és elkezdi kiszedegetni a ruhákat. Lepedők, paplanhuzatok, törölközők, itt-ott már megvarrogatva, még a hozománya részei voltak valamikor.

Majd szirom rezdül, porzók, bibék,
szivárványsúlyú lepkeszárny…
egy bokorból mint árnyék kilép,
ki porból sárból most erre járt.

Hogyan ismerszik meg egy alternatív rockegyüttes? Hogyan változott meg az underground szcéna a 80-as, 90-es évek óta? Milyen lehetőségei voltak egy alternatív rockbandának annak idején? Milyen minőségű dalszövegek kerülnek ki a mai fiatal zenekarok kezei közül? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettünk fel a már több mint negyven éve működő Pál Utcai Fiúk együttes frontemberének, Leskovics Gábornak. 

Ma az imáról fogok írni, pontosabban annak egy fajtájáról, arról, amikor az Istent dicsőítik az emberek. Nem tudom, hogy más csinálja-e, de amolyan papi toposz, a régi szent szövegek is tartalmazzák, s valahogy must have dologgá vált az imádságban. Azt hiszem normál körülmények között, azaz valamilyen „sima” istentiszteleten vagy áhítaton kihagyhatatlan fordulat, hogy az épp szolgálatos tiszteletes nekilát dicsőíteni az Istent.

Ősz után nem, de majd télen,
csak ezt hallom: lehet, talán...
Itt a vétkes mindig vétlen,
s amíg mereng saját magán,
mentségeit aggatja rám.

Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.

„Továbbra is megyek az intuitív partizánság útján, most is új lemezen dolgozom, és a nosztalgiavonattal óvatosan bánok, nehogy a kerekei alá kerüljek” – meséli Szűcs Krisztián, az egykori Heaven Street Seven frontembere. Mi történik ma Magyarországon a kultúrában, és milyen volt a 90-es években zenélni? Az énekessel a dalszövegírásról, a jelenben való létezésről és a zenei műfajok kérdéseiről is beszélgettünk.

Ma másképp esik rád a
fény, szinte szakad, mint
a májusi eső, miközben
elsétálsz.

Előtte egy méretes farönk.
Ujjával simítja az évgyűrűk ívét,
akár szépen hegedt sebhelyeket.
Mintha egykorúak lennének,
s ez a felismerés bizsereg
az ujjbegyén – vagy csak egy szálka.

Az irodalomelméleti vonatkozásokat nem tisztem megítélni, nem is értek hozzá, szóval azt a kérdést, hogyan lehet a posztmodern után hagyományos regényt írni, meghagyom másoknak. Inkább a késő modernitás társadalmi változásai érdekelnek, a civil mesterségem is ehhez köt: szociológiát végeztem. A kötetet megelőző munka leginkább annak végiggondolását jelentette, hogy ha a társadalmi valóság legfontosabb elemeit – mint a közös idő- és térérzet – elkezdjük kiütni, mint a cölöpöket a falu lakói alól, hogyan fognak reagálni.

nem köt hozzád semmi – idegen vagyok –
az idő rám is csak gennyes sebet rakott

Aznap reggel az óbudai Bodza téren volt minden, mint a búcsúban. Kispolgári átkozódás, muzsika, sikítófrász, de még a rendőrök is kijöttek. Akkora hacacáré volt, hogy még Mici néni is kicsoszogott a gangra, pedig már hat éve süket.

Két éve Párizsba látogattunk a feleségemmel. Számára ez a bakancslistájának kiemelt pontja volt, ezért aztán nagyon készült az útra. S ha ő készül, akkor én is készülök, ez ilyen. Hetekkel az indulás előtt gondosan megtervezte az útvonalat, a látványosságokat szortírozta, hogy a rendelkezésre álló pár napot kimaxoljuk. Olyan volt, mint a gyerek a legóboltban, akinek azt mondják, hogy válasszon ki mondjuk tíz dobozt a kínálatból. Végre összeállt a terv, szépen, a rá jellemző pontossággal elkészült az optimális útvonal és menetrend. Készen álltunk, mint két versenyló a rajt előtt.

Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel. 

„Úgy hiszem, hogy az alkotónak igazából az tesz jót, ha az intuícióira hallgat. Semmi másunk nincs. Ennek a mentén tudunk építkezni” – meséli Likó Marcell, a Vad Fruttik frontembere. Az énekes folyamatos létértelmezésben él, ezt pedig a dalszövegei is rendre visszaigazolják. Likó Marcellel az önazonosságról, az útkeresésről és a célokról is beszélgettünk.

vagy most már a zsiráftól pénzt kérsz a kezelésért,

a csigának megemeled a házbért,

s a légynek nem elég már a benzin?

nem.

haló! elmentem.

vársz vissza, ugye?

A Petőfi Kulturális Program támogatásával ismét egy újabb helyszínre látogathatott el a Helyőrség.ma antológia. Ezúttal Csóton, Veszprém vármegye barátságos kis községében mutattuk be a 42 fiatal szerző alkotásaiból összeállított antológiát, ahová Nagy Lea – a kötetben szereplő alkotók egyike – is elkísért bennünket.

Ha lusta nép szunyál, az Ég se menti meg,
keményen állj a gátra, büszke nemzetem!
Fejed fölött az éhes dögmadár liheg,
lecsap reád, ha várja holtnak vélt tetem.

Jozsót valamikor tíz éve ismertem meg, akkor még próbálkoztam a fizikai munkával, nem mintha vonzott volna a dolog, de sokkal szimpatikusabb volt az éhenhalásnál. Rendes srác volt, ő sem illett abba a brigádba, ahogy én sem, de már csak termete miatt is közelebb volt a melósvilághoz, mint én. Nagydarab, erős fickó volt, intelligens és végtelenül jószívű. Amikor közös műszakunk volt, semmit nem csináltam, mert kivette a kezemből a munkát. Azt mondta így gyorsabban haladunk. Volt benne valami.

Ilyen lehet a szénmonoxid mérgezés: gyűl a füst észrevétlenül, kattog a motor vagy duruzsol a kályha, s az ember csak annyit érez, hogy lassan elálmosodik, a hang egyre távolabbról érkezik, kellemessé válik a brummogás, a doromboló motormuzsika, nehezedik a pilla, majd elszenderül. A szövegem is így hathatott az iskola által szépen megedzett fiatalokra. Távoli brummogás, dörmögés, s közben gyűl a fejben, az agy és koponya között a füst. Edzett ifjak ezek. Tudják, hogy a legjobb, ha engedik elmúlni ezt az időt.

Krahácsolt és esőket köpködött
mohón az ég, s a szél bukfencét hányta,
a hajnal vaskos ólomszürke fátyla
úszott tovább a csúcsos dóm fölött.

„Van egy fontos idea, melynek Hamvas Béla életművében betöltött szerepe szinte felmérhetetlen fontosságú, mégis alig áll az értelmezések középpontjában, vagy – kevés kivételtől eltekintve – műkedvelő módon közelítenek hozzá egyes szerzők. Ez az idea a Hagyomány” – olvashatjuk Az isteni eredet tudata című tanulmánykötet hátoldalán. A balatonfüredi ősbemutató után május 8-án Budapesten is megismerkedhetett az érdeklődő közönség a Horváth Róbert vallásfilozófus és Stamler Ábel vallástudós által szerkesztett könyvvel, melynek centrumában a hamvasi hagyományértelmezés áll.

„A semmiről nem lehet írni” – mondja Szekeres András, a Junkies zenekar frontembere. Az énekes fiatalkorában ismerkedett meg a zene világával, kisgyerekként hegedülni tanult, kamaszként pedig az országosan turnézó Onix együttes tagjaként figyelte a történéseket. Mára viszont a hosszú utat bejárt énekes legfontosabb célja, hogy boldog legyen. Szekeres Andrással a pályaindulásról, a lázadásról és a jövőbeli tervekről is beszélgettünk.

Ha oszladozni kezd az éji katlan,
csak körvonalak nézelődnek hátul,
ablakszem írisze színárnyalatban
tobzódva nyíló öntudatra tárul

Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.

Szerintem a veszteség univerzális, egyben az egyik legmeghatározóbb emberi tapasztalat. Az életnek természetes része a kisebb-nagyobb dolgok elmúlása: a tárgyak összetörnek, elkopnak, elvesznek, az élőlények meghalnak, a szokások megváltoznak, elfelejtik őket, és így tovább a végtelenségig. Aki képes szeretni vagy értékelni valamit, az nem kerülheti el, hogy veszteséget és gyászt éljen át. A mitológiai eseménysor talán szélsőségesnek tűnik, de az érzelem olyasmi, melyben valamilyen mértékben mindnyájan osztozunk.

Az isteni eredet tudata – Hamvas Béla hagyományai című tanulmánykötet bemutatójára látogathat el az érdeklődő közönség 2024. május 8-án, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-termében rendeznek meg.

„Aztán arra gondolt, hogy tulajdonképpen még előtte az egész élet, és ettől meg kell bolondulni.” Ezt kicsit magamra, erre a debütkötetre is vonatkoztatom. Mi vár még rám ebben az életben?

Május 5-e – több szempontból is – az emlékezés napja. Százhúsz évvel ezelőtt ezen a napon tért örök nyugovóra neves regényírónk, Jókai Mór, majd öt évre rá megszületett a magyar irodalom egy másik ikonikus alakja Radnóti Miklós személyében. De nemcsak őket ünnepeljük ma, tudniillik ez a nap mindenekelőtt az édesanyáké.

Este sírva alszol el,
dühös vagy te is, mint minden árva.
Nézed a tejesdobozon a százalékot,
vodkanarancsot iszol,
úgy gondolsz a halott anyádra.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában április 13-án kiadott Lélek vagyok, élni szeretnék! című hangjáték, szakmai és eszmei értékét egyaránt figyelembe véve, méltó főhajtás a nyolcvan éve elhunyt költőóriás, Radnóti Miklós emléke előtt. 

„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.

az űr mélyfekete kávé
ébren tart gőzölgő erőszak
fény villan a halál másé
haszon dagad mint az esőszag

‒ Hozzál csak egy tál lisztet – szólalt meg egy-egy szombat délután anyám, amire én már szaladtam is örömmel, mert tudtam, mi következik. A porzó-hulló liszthóban tapicskolok. ‒ Ne verd ki, tiszta egy leszel – szólt rám ilyenkor, de nem haraggal. Itt voltunk mi végre a saját területünkön anyámmal, a pattogó tüzek, vaslábasok, serpenyők világában.

Az Anyanyelvápolók Szövetsége szeretettel várja az érdeklődőket az 58. magyar nyelv hete záróünnepségére május 3-án 15 órára a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermébe.

Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.

A PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál különleges, kétnapos programsorozattal indította a tavaszt. A MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) és a Petőfi Kulturális Ügynökség közös szerevezésében megrendezett PesText Tavasz elsődleges célja, hogy bemutassa, miként képesek az eltérő nyelvek és kultúrák irodalmi alkotásai megjelenni egy másik ország, másik nemzet olvasmányélményei között.

Péntek este hat órakor vette kezdetét a kétnapos PesText nemzetközi irodalmi és kulturális fesztivál, amelynek nyitóelőadásán Szél Dávid szakpszichológus, apablogger beszélgetett Davide Calì képregényíróval. A svájci születésű olasz író – főként kamaszoknak és gyerekeknek írt – képregényeit és képeskönyveit már több országban is kiadták és számos nyelvre lefordították, többek között magyarra is, így a legutóbb megjelent, Szavazz a farkasra! című könyvével már nem kevesebb, mint hat művét emelhetjük le a magyarországi könyvespolcokról.

A hatalom, a megtehetem, s ezért meg is fogom tenni állapotától az ember mámorossá válik. Ezt a görögök hübrisznek hívták, az Ószövetség Bábel tornyának mondja, amikor az ember azt hiszi, hogy lelökheti az égieket is, s helyettük maga uralkodhat. A mítosz viszont tovább megy. Azt is megmutatja, hogy mi ennek a következménye: romok, összezagyvásodott beszéd, széthullás és romok. A hatalom mámora csak és kizárólag ide vezet, más út nincs, s nem is volt.

Befúj a szél a szívbe:
a létezés huzat.
Nem kell alá a sín se,
elzúg a légvonat.

Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.

Ezt a verset nem kell értse
ez se az se csak azért se
zsinórmérték határvonal
az rossz, aki hibát sokall
kinek szíve vadhús csupán
két pont között bambul bután

Az ember végigmegy a város sétálóutcáján, és csodálkozik. Persze nem azért, mert még sosem járt ott, és annyira lenyűgözné a látvány. Az épületek egyébként szépek, az utcakép elég kellemes, no de az emberek! Valami nagyon megváltozott az utóbbi években. Az emberek ugyanis már nemcsak úgy járnak-kelnek, nemcsak úgy egyszerűen jönnek-mennek, sétálnak vagy sietnek, hanem mindenfélét csinálnak is közben a kezükkel.

Amint járni kezdtem, indultam el,
kis kitérőkkel kelet felé,
ahol előttem nem volt krétajel.
Soha nem olvasott mondatok hágóit
én mind egy szálig meghódítottam,
hátha új és új tudás szirtfokáról
átlátok időn és felejtésen.

A Liszt Intézet Delhi és a Delhi Egyetem Szlavisztikai és Finno-Ugrisztikai Tanszékének magyar tagozatos hallgatói, dr. Köves Margit vendégoktatóval évente megrendezik a Csoma-napot, magyar irodalommal és magyar gulyással. Az idei Csoma-nap azonban többszörösen különleges volt: a delhi Liszt Intézet április 4- én indította el a Csoma 240 projektet, Kőrösi Csoma Sándor születésének 240. évfordulója alkalmából.

„Nincs túl nagy igény a versre…” – állítja Z. Németh István, a márciusban Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett felvidéki költő. S talán az idézett sornak köszönhető mindaz, ami a beszélgetésünk egyik alappillérévé vált: a versalkotás mint létélmény, illetve a fiatal pályakezdő írók, költők mentorálása is fontos szerepet játszik a szerzői életpálya kialakulásában. Z. Németh István már harmadikos korában megmutatta verseit tanítónőjének, ekkor pedig el is döntötte, költő lesz belőle. Azóta persze írt már prózaszövegeket, meséket, és a rejtvényszerkesztés sem áll távol tőle.

Ábel halálával a rossz végérvényesen beköltözött a világba. Ami Ádám és Éva esetében az önálló cselekedet, az öntudat első mocorgása volt, az Káinnál irigységgé és gyilkos cselekedetté fajult. Az ember immár bármit megtehetett, amit akart. Ez Káin jele, ami jelképesen a homlokára égett.

„Töröltelek – írta Lászlónak Szász Kornél. –  Aki azzal a tetű, hazudozó, mocskolódó féreggel jópofizik, az csak ne köszöngessen nekem a templom előtt. Az ellenségeimmel magam is elbánok, a barátaimtól viszont az Isten mentsen meg!”

Átolvasta, és a „töröltelek” szó után tett két felkiáltójelet, majd némi töprengés után odaillesztett egy harmadikat is. Azután megnyomta a küldés gombot.

Sarnyai Benedek új, a KMTG gondozásában megjelent kötete Elfeledték magukat címmel nem egy gondterhelt vagy vészterhes időket jósló könyv. Úgy mutatja meg egy kis közösségnek, a falunak az egyszerűségét, a közösségre jellemző szabályszerűségek természetét és a közösségi élmények hiányából eredő, korunkra jellemző elvágyódást a jelenből, hogy nem válik didaktikussá, vészjóslóvá. 

A körutak verítékben fürdenek,
nők sétálnak rövidke kabátban.
Lassan felenged a kedvem, hogy legyek,
a fényben most százezer karát van.

Csütörtök. A klór párája már az előtérben marja az orromat. Az uszoda fehér padlója csúszós, én is majdnem elesek, nemhogy ő, mezítláb. Megtartom, ez a dolgom.

Leül a medence partjára, farkasszemet néz a pólómon lévő fekete zsiráffal. A vizes, fehér textil rátapad a fürdőruhámra, nem ereszt, pedig mennék.

„Szerintem a mai körülmények között nehezen elkerülhető, hogy az ember ne magas szellemi felkészültséggel fogjon hozzá a versíráshoz” – mondja Gál János, amikor a versírás mögött megbúvó szakmai képzettségről kérdezem. Ő maga is csupán 18 éves kora után, verstant tanulva és különféle műhelyeket látogatva kezdte el érezni, hogy végre megérkezett a felkészülési folyamat startvonalára. 

A Nagyváradon szerkesztett Várad című irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 2024. évi 4. száma most került ki a nyomdából, és ezúttal is száz oldalon kínál olvasni- és látnivalót.

Folytatódik a Kertész Imre Intézet új, ingyenes művészettörténeti programsorozata, amelyben ezúttal dr. Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa tart előadást egy-egy olyan jelentős magyar képzőművész munkásságáról, aki kapcsolódik az Intézet irodalmi hagyatékaihoz, alkotóihoz. Az előadás témáját adó képet minden alkalommal kiállítja az intézet.

Minden úgy kezdődött, hogy az Úristen megteremtette az eget és a földet. S aztán évmilliárdok váltakozása és az evolúció tekervényes törvényei szerint egyszer megformálódott az ember is. Szép volt ez a lény, sikeres a vadászatban, okos és ravasz, gyors és kegyetlen, mint egy ragadozó, szelíd és befeleforduló, mint egy őz.

Mimózalét. Városelhagyó verébhadak,
migrénné torzuló, lefojtott harag.
Fagy, áprilisban a fagy. Víztükör, szél,
hogy az üresség több a gyönyörnél?
Nőnek a nárciszok, nincs tavasz,
húszéves arcra forrt száz év tapasztalat.

Félhomályban fekszem az ágyban, és hangokat hallok. Mintha gyermekkorom egyik mesüge nótáját kántálná valaki: hol a kincs, remete? Már majdnem válaszolok, hogy nem tudom, tengerész, amikor valaki megrángatja a vállam.

Szeder Réka 1996-ban született Budapesten, és biológiát tanult a Szegedi Egyetemen. Emellett már fiatalon elkezdett írni: első kötete, mely a jóval fiatalabb nőket kitartó férfiakról és a közvéleményt megosztó Puncs társkereső oldalról szól, 2018-ban jelent meg Puncsapuk címen. 2021-ben ezt egy verseskötet, a Sziszüphé követte, majd idén egy regény, a Mi majd másképp, amely rendhagyó családregény: három generáció történetét, kisebb-nagyobb vétségeit, rossz mintáit írja le. A jelen interjúban erről a kötetről beszélgettünk.

Eltelt még egy nap,
eltelt még egy hét,
eltelt még egy hét,
szinte mindennap volt trivoga [1],
viszonylag hamar megszabadult a páromtól a kórház,
a kezdeti kedvesség, amit mutattak irányába

Aki ért az eső nyelvén, tudja, miért
fáradnak el gyorsan a nappalok.
Messze van két tenyér között a part,
ide késő kikötni egy vasárnapot.

Mint egy életrekelt kubista festmény, olyan L. Takács Bálint KMTG sorozatában 2023-ban megjelent kötete, Az író, aki alkotni akart című mű. Sok minden eszünkbe juthat a bibliai teremtéstörténet és Madách Az ember tragédiája című művek utalásrendszerében íródó disztópia kapcsán. Mielőtt társadalomantropológiai, technikafilozófiai és etikai reflexiók alapján kezdenénk értelmezni a szöveget, nézzük meg a tényleges cselekményét.

Jégpáncél fedi egy nap a tengert
s a fagyos szelek elérik házadat.
– Senki nem lesz veled. –
A hely ahol az istent kerested,
magába nyel.

Két érintés közti szünet

Vajon mennyit ér neked

Érzed ahogy írom

A sorokat amik még

Mindig rólad szólnak

A szégyenpiac szokásos bélmozgása zajlott,
rongy- és szennykupacok sodródtak
a bazár végi vas garázsok,
a lomisok zónája felé

József Attila születésnapját és a magyar nyelven íródott verseinket ünnepeljük április 11-én. A magyar költészet napja apropóján megkérdeztük fiatal szerzőinket, hogy mikor tudatosult bennük, hogy a líra az ő útjuk, mikor döbbentek rá, hogy a versek alkotása a megfelelő önkifejezési formájuk? Megkértük őket, hogy mondjanak egy-egy olyan költeményt, amelyet nem ők írtak, ám a verssorokat magukénak érzik, illetve arra is kíváncsiak voltunk, ki hogyan ünnepli idén a költészet napját.

Tegnap este hét órától mutatták be Szolnokon Polgár Kristóf frissen megjelent második kötetét. A Szigligeti Színház büféjében Barabás Botond igazgató és Szalay Ferenc, a város polgármestere is köszöntötték a szerzőt, aki immár a város egyik büszkeségének számít.

Az énekelt versek a magyar kultúra fontos részei. A Hangzó Helikon-sorozat alkotói húsz éve tűzték ki célul az énekelt versek hagyományának megőrzését és terjesztését a hangszeresen feldolgozott versek köteteinek kiadásával. A kortárs művészek állhatatos munkája nyomán eddig 28 kötet jelent meg, és a sok száz dal hangzott el rengeteg koncerten.

Szeretnénk igénybe venni egy emlékfényképész szolgáltatásait, aki a múltunkból tud megörökíteni pillanatokat? Fehér Enikő Az analóg ember című művében kísérletezik ennek lehetőségével; fő kérdése, hogy mit akarnánk visszanézni az életünkből, ha bármit visszanézhetnénk. Az emlékek révén nemcsak múltunk van, de az identitásunk is erre épül, ezért lényegbevágó kérdés, hogy hol vannak emlékezetünk helyei.

Demény Péter ihletett, egyenletes és pontos fordítása teszi élvezetessé a kötetet, mely első nekirugaszkodásra túl könnyűnek tűnik, holott Gârbea költészete is nehezen meghatározható, definiálható és fordítható. Csak egy észrevétel: az alku a valósággal dímű versben „a csodákból font ékét / zúzza szét / a láncok alatt” sor kevésbé érthető a láncok szó miatt, mely az eredetiben harckocsik vagy traktorok lánctalpára utal.

Az emberek fürgén ugráltak fel a földről, mintha megunták volna a délelőtti láblógatást. Pedig dehogy lógott az ő lábuk! Hajnal óta dolgoztak keményen az aratásban, épp csak egy kis késői früstökre telepedtek le. Nagyanyám dohogva kapkodta össze és a kiterített hamvasra dobálta a percekkel előbb kipakolt falatoznivalót. Má megin! Má megin gyön az a nyavalyás eső!

Halkul az éj.
Alszanak a fák.
Szerelmes leveleik
összekapaszkodva
a hajnalpírt várják.

Furcsák ezek az ünnepek utáni napok. Az ember készül egy csomót, aztán ripsz-ropsz, nyakába szakad az egész, s kettőt fordul és eltűnt. Mivel ilyen intenzív aztán a csonka héten (értsd: az ünnep utáni hét), az ember nem tud szabadulni tőle. A gondolatok is olyanok, mint a testek, ha egyszer mozgásba lendültek egy pályán, akkor igyekeznek megőrizni az állapotukat.

Aztán eltűnt az a háromszáz forint, amit az osztálykirándulásra gyűjtöttem össze. Forintonként raktam össze a napi uzsonnapénzből, amivel anyám a lelkiismeretét és a reggelinket váltotta meg. Minden nap hagyott öt vagy tíz forintot kiflire, kakaóra az asztal sarkán.

Virrad. Most veled ébred a nap, s te az ablak előtt állsz,
szép kezed int, és indul a reggel e tétova csendben.
Nézd! Hogy lobban a víz tükrén az est maradéka

A legutóbbi budapesti könyvfesztiválon Horia Gârbea (1962–) román író megajándékozott a Bumeráng című magyar nyelvű, elegáns kivitelezésű verseskötetével. Viccesen megállapodtunk: ő is „magyar”, mint mindenki, felmenői talán a Görbe névre hallgattak. Kíváncsian vártam, hogyan szólalhatnak meg ezek a versek magyarul, hiszen ez az első kötete nyelvünkön. Gârbea rendkívül termékeny író, több mint harminc verses- és prózakötete, színműveket és irodalomkritikai írásokat tartalmazó műve jelent meg eddig. Darabjait angol, francia és szerb színpadokon játsszák. 

Kölyökkoromban apám szőlejében nyaraltunk a hegyen, majd növekedvén beletanultam a munkákba is. A pince előtti agyagos, sáros kocsiút kátyúit a szőlőmetszés során keletkezett vesszőkkel volt szokás kitölteni, a lovak patái meg a szekerek vasalt kerekei végezték a tömörítést. Egyszer-másszor én vittem egy köteget a pince elé, a szomszéd gazda méltatta tevékenységemet: „Na, gyerök, hordod a venyicset?” Az efféle kérdő mondat nem igényel választ, azt a helyzet adja, viszont megtanultam, minek hívják a szőlővesszőt a kiskanizsai nyelvjárásban (is).

Az explorációból: kérdésre válaszolva magáról elmondja, hogy 45 éves, elvált, a házasságából két gyermeke született, akikkel a válást követően is jó a kapcsolata. Végzettségét tekintve közgazdász, „amit pénzügyi-számviteli tanulmányokkal erősítettem meg. Jelenleg egy kereskedelmi bank vezérigazgató-helyettese vagyok, emellett oktatói munkát is végzek egyetemeken meghívott előadóként”.

„A gondolkodást előre gyártott ideológiával helyettesítik. A vallás hanyatlik, Kreonok győznek és az Antigonék veszíteni látszanak, az erkölcs relativizálódik, az esztétikai érzék a béka segge alatt van” – mondja az idén, március 14-én József Attila-díjjal kitüntetett Kötter Tamás író, ügyvéd, aki novellái nagy részében a látszatvalóságra épülő felső tízezer mindennapjait tárja olvasói elé. 

lázas szerelmeken szent szenvedélyek
akkor a csak nyárfa lombja rezdült
mesélik költők voltak békeévek
a háttérben alkuk sorsa eldőlt

Azon a tavaszon különösen meleg volt. Mire eljött a húsvét, minden földön végeztek a tavaszi vetéssel. Előbújtak a tojásból az első cinegefiókák, az utak mentét sárgán pöttyözte a vérehulló fecskefű, és a vízparton megjelentek a csillaghúr fehér bimbói. A Duna feletti pára már az első napsugaraknak megadta magát, és mire harangozni kezdtek a húsvéti misére, szinte nyári meleg lett.

„Valódi és őszinte, olyan igazi – olvashatjuk Hollókő honlapján. Ez a kis Cserhátban megbújó palóc falucska az első és egyetlen Magyarországon, mely az UNESCO világörökségének listáján szerepel. Nem véletlenül, hiszen a szikla csúcsán tornyosuló kőrengeteg, a hollókői vár és annak megannyi fantasztikus legendája – ki ne ismerné az erődítménybe zárt szép asszony, a jóravaló boszorka és a hollótestbe varázsolt ördögfiókák történetét?

A nyolcadik napon Ráhel levetette a megszaggatott ruhát, megfésülködött és megfürdött. A ház mögül, ahol kiöntötte a vizet, a Koponyahegyre látott: a kopár hegyoldal derekán két göcsörtös olajfa kapaszkodott az égbe, s a vesztőhelyen, ahol pár napja még a keresztek álltak, néhány távoli alak lépdelt lassan.

nem is tudom, miért kell épp mindennek
kiborulnia bűzös kübliként a rivaldán?
csak mert hogy ázom itt kívül-bévül,
s magába nyel az egykedv-óceán?

Hetek óta tartott a kánikula. Először mindenki örült neki, élvezte, aztán a forróság mindent lassan kiszárított, elbágyasztott. A legrosszabb viszont a por volt. Por szállt fel az útról, por pergett a házakról, port fújtak a sziklák, sőt mintha még a napsugár is porból állna. Lassan az egész világot belepte a por. Okkersárga lett minden, a füvek, az ég, a házak. Okkersárgák az emberek is, és okkersárgák gondolataik is.

Sziveri János vajdasági költőre emlékezett március 27-én a szerző hagyatékát immár 2018 óta gondozó Kertész Imre Intézet. A tragikusan fiatalon, mindössze 36 évesen elhunyt Sziveri János idén március 25-én ünnepelte volna 70. születésnapját, tiszteletére a Kertész Imre Intézet emlékestet szervezett A nevetés szabadsága címen, amelyen Zalán Tibor József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író, Terék Anna Sziveri János-díjas költő, valamint Bencsik Krisztina irodalomtörténész idézte meg a szerző alakját Őri-Kovács Anna moderálásában.

„Mindenki állandóan dönt, már akkor, amikor még nem is döntésképes, de érzi: foglalkoznia kell a saját életével… Már kisóvodásként feszíteni kezdi a saját élettörténetének csiraállapota. Ettől a pillanattól számítom az epika bűvöletét – hiszen mindenki számára bűvölet a saját élete, ami pedig mindig egy történet (lesz, volt)” – mesélte a március 14-én József Attila-díjjal kitüntetett Szávai Géza író. 

2024. március 23-án, életének 84. évében elhunyt Nicoale Manolescu, a román irodalomtörténet legismertebb képviselője, politikus, akadémikus, egyetemi tanár, a Romániai Írószövetség elnöke, a România literară főszerkesztője (2004–2024), Románia UNESCO-nagykövete (2006–2015). A román irodalomtörténet nagy hatású -escu végű alakjainak: Titu Maiorescu, E. Lovinescu, George Calinescu utolsó képviselője.

Ez egy hivatal. A belváros szívében van a központja, de egyébként minden kisebb városban vagy faluban, sőt minden erdő szélén, a legkietlenebb helyeken is van ilyen akkor, ha annak közelében laknak emberek. Maga is tudja, hogy az ember társas lény, szóval érdemes ellátogatnia erre a helyre, hogyha szerelemre vágyik. De ez nem olyan szerelem, amire most maga gondol, hogy csak komolytalan, buja vágyakat kielégítő szerelmet közvetítenek ott.

Március 25-én ünneplené 70. születésnapját Sziveri János, a XX. század második felének egyik meghatározó alkotója. A tragikusan fiatalon elhunyt vajdasági költő, drámaíró, szerkesztő hagyatékát 2018 óta a Kertész Imre Intézet gondozza. Az évfordulóra emlékezve március 27-én este 18 órától kerekasztal-beszélgetéssel idézik meg a költő alakját.

Csurka István azon alkotóemberek közé tartozott, kik nem tudták, s bizonyára nem is akarták kivonni magukat a politikai életből: „Vélt igazságait sosem rejtette véka alá, politikai pályafutását földrengés kísérte, hiszen türelmetlenül küzdött, azonnali változásokat akart, a diplomácia finomságai nem az ő robusztus alkatához illettek.”

Napokig bolyongtak. A barlang addig ismeretlen, szeszélyesen kanyargó, szövevényesen szétterjedő járatai oda vezették Ádámot, és társait, ahol ember még soha nem járt, ahol csodálatos, földöntúli látvány tárult eléjük. A hatás fergeteges volt, napokig lelkesen beszéltek felfedezésükről, tapogatták, szagolták, még meg is nyalták az ásványokat.

„Hiányzik. Így emlékezem. Ilyenkor, amikor rá kell koncentrálnom, nem azt érzem, hogy hiányzik, hanem, hogy van” – meséli Zalán Tibor barátjáról, Sziveri Jánosról, akinek idén március 25-én ünnepeljük születésének hetvenedik évfordulóját. 

Kezdjük a legelejével! Az 1568-as tordai határozat valóban egyedülálló a korabeli Európában, s valóban, ténylegesen évszázadokkal megelőzi a hasonló eszmei mozzanatokat az öreg kontinensen. Elvi, elméleti szinten hatalmas, egyedi szöveg és szándék. Gyakorlati szinten viszont egy marginális mozzanat az Erdélyi Fejedelemség nehéz történetében.

„Ez a díj azt is jelenti, hogy van valaki, aki látja ezt, valakinek fontos ennek a műfajnak az életben tartása” – meséli Tóbisz Tinelli Tamás, a március 14-én Kossuth-díjjal kitüntetett Misztrál együttes egyik tagja. 

van egy régi tengerész mondás,
a hajó a kikötőben biztonságban van,
de nem azért építették, hogy ott rostokoljon,
hanem, hogy minden veszélyt tudomásul véve
és minden veszélyt leküzdve átszelje az óceánt