Kincses Krisztina

A számtan elemi egyszerűségével, tisztaságával azonosítja lelkiállapotát Radnóti Miklós a lágerban, Žagubica fölött a hegyekben: […] s folyton veszélyben, bajban élő | vad férfiak fegyvert s hatalmat érő | nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám: | a 2 × 2 józansága hull rám” (Levél a hitveshez).

Bródy a Körúton caplatott, s azon merengett, hol van több kínai szatócsbolt adott száz méteren, Bécsben-e vagy itt. Míg számolgatott, latolgatott, szöget mért, gyököt vont, azon vette észre magát, felettébb megehült, s ha megkordulnak gyomrának harangjai, az számára halaszthatatlan vágykiéléssel jár.

A tájba olvad, csillagot határol,
s illő módon mereng a mindenen.
Szememre olvas, verset ír magáról;
színesre festi azt, mi színtelen.

A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idén is hatalmas tömeget csalogatott a Millenáris Parkba, ahol különleges irodalmi programokon – író-olvasó találkozókon, dedikálásokon, kerekasztal-beszélgetéseken, könyvpremiereken – vehetett részt az érdeklődő közönség. A jó kedélyű hangulatot a szombat esti telt házas eseményeken is megtapasztalhattuk: így Száraz Miklós György legújabb, Bitang nyarak címet viselő kötetének bemutatóján is. 

Rakovszky Zsuzsa legújabb, Vita élő időben című verseskötetének bemutatójára látogathatott el az érdeklődő közönség szombat délután a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol Szegő János, a kötet szerkesztője beszélgetett az alkotóval.

A felsőfokú oktatásba való belépés még édesapámnak volt egy dédelgetett álma jó pár évvel ezelőtt. Pontosabban az volt az vágya, hogy egy olyan képzést hozzon létre, ami valóban a tudásanyagról, a szakmaiságról szól – ezt beilleszteni bármilyen akkreditált oktatási rendszerbe meglehetősen nehéz feladat. A Kőbányai Zenei Stúdióról már elmondhatjuk, hogy ott van, ahol lennie kell, a saját útján jár, és megbízhatóan működik több mint 25 éve.

Ez még barátság, az már az agytröszt,

szűk rés határol, percnyi a váltás

a tiszta nyál és fuldokló hab közt.

Eddig a mélység, ott a kilátás.

Nem is boldogtalanság, nem közöny.
Nem is magány ez és nem is komorság,
nem ölt előtted teljes, tiszta formát:
csak árnyát szemléled a térkövön.

Az értekezleteken egy nyugdíjas kolléga az iskolát gyárhoz hasonlította, ahol elsőben beteszik a nyersanyagot, és nyolcadikban kipottyan a végtermék. A párttitkár több Pajtás újság eladását kapacitálta, valamint hogy miért nem tömegek járnak velem kirándulni a hétvégeken. Amikor tanítottam, kívülről láttam magamat, akár egy filmben lennék, és csodálkoztam, hogy mit keresek itt tulajdonképpen.

A kemény értékek szikárak, ellentmondást nem tűrők, de erőfeszítést követelők. Aki kemény értékek szerint él, annak életében nincs lacafacázás. Aki nem dolgozik, ne is egyék, a semmittevés a káros lustaság jele, elvetendő és hiábavaló. Az éli igazán életét, aki minden percében dolgozik. A munka drága eredményét pedig elherdálni könnyelműen nem szabad. A javakkal jól kell bánni, be kell osztani, még akkor is, ha magunktól vesszük el a falatot.

Madách Imre születésének 200. és Az ember tragédiája ősbemutatójának 140. évfordulója alkalmából rendezték meg az Országos Idegennyelvű Könyvtárban Az ember tragédiája a világirodalomban. A Madách-mű fordításai és fordítói 1862-től napjainkig című jubileumi megnyitóját, illetve a Madách-műfordítói és -életmű-konferenciát.

– Az emberi természet változik a legkevésbé. Erre bizonyíték Madách műve is, hiszen a szerencsétlen Ádám, Éva asszisztálásával és Lucifer bujtogatásával, szinte ugyanazokkal a problémákkal találkozik, csak pepitában – emelte ki Csák János kulturális és innovációs miniszter a Madách Imre születésének 200. és Az ember tragédiája ősbemutatójának 140. évfordulója alkalmából rendezett rendezvény megnyitóján.

Ilyen példa a PesText világirodalmi fesztiválon mára már hagyományszerűen megjelenő PesText Zin is, amely a rendezvény saját magazinjaként egy reprezentatív válogatást közöl a magyar és nemzetközi alkotók által beküldött irodalmi pályázat anyagaiból. Az idei PesText Zin tartalma a ,,felhők/clouds” címszó köré fonódott, s a zsűri által kiválasztott, a Zinben is megjelenő tizenegy szerzővel és írásaikkal is megismerkedhettünk a szerda esti bemutatón.

Demeter Szilárd A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyvének bemutatójára gyűltek össze szerda délután a XXI. Század Intézetben, ahol az író, Demeter Szilárd, G. Fodor Gábor, a kötet szerkesztője és egyben a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója, Békés Márton, illetve Ferkó Dániel, az esemény moderátora beszélgetett a kötet jelentőségéről.

A sárba tiport leveleken
Isten üzenete olvasatlan marad,
valóság és érintés között
túl hosszú a várakozás.
Alig mozog a Csend.

A nyári szezon hangulata, s ezáltal a különböző zenés kulturális programokban gazdag rendezvények különleges atmoszférája korántsem ért véget az ősz beköszöntével.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szeptember 28. és október 1. között rendezi meg a 28. Budapesti nemzetközi könyvfesztivált, amelynek elsődleges helyszínét a Millenáris Park biztosítja.

Úton-útfélen gyakran ízlelgetjük a helyneveket, mert helynevek jelentése és alakulása izgalmas. A helynevekben ugyanis a művelődéstörténeti, honismereti, földrajzi eseményeken túl fontos nyelvtörténeti vonatkozások is rejlenek. Egy-egy helynév sokszor beszédesebben őriz meg nyelvtörténeti tényeket, alakulásmódokat, mint az egyéb ránk maradt nyelvemlékek. Most csak egyetlen érdekes szempontra hívom fel a figyelmet: a településnevekben rejlő keresztnevekre. Ha böngésszük a helységnévtárakat, valószínűleg a legtöbb hagyományos magyar keresztnévre találunk helynévi megfelelőt!

A nemzeti filmszínház ismét a latin-amerikai országok sokszínű filmkultúráját köszöntheti szeptember végén. Hat ország – Argentína, Brazília, Ecuador, Kolumbia, Peru és Venezuela – magyarországi nagykövetségének együttműködésével mutatják be a kuriózumokból álló válogatást, amely műfajilag a politikai thrillertől a vígjátékon át a zenés dokumentumfilmig ível.

,,Vannak-e tabuk a kortárs irodalomban, hogyan viszonyul a 21. század olvasója a testiségről és a nemi identitásról szóló versekhez?” – ilyen és ehhez hasonló kérdések és kedvcsináló gondolatok csalogatták az irodalomkedvelő közönséget Varga Melinda költő legújabb verseskötet-bemutatójának ajánlószövegében.

rossz csípőimnek szárnyat festek
hosszú tollakat a madárnak
fényes grádicsokat az elmenőknek
és térképeket az érkezőknek

Kovács Béla péntek reggel enyhe fejfájással ébredt. Előző este meccset nézett a tévében a haverokkal, lecsúszott néhány sör meg pár kupica házi rettenet. Már sokszor eldöntötte, hogy vagy sör, vagy tömény, a kettő együtt garantált másnap. A felesége is mindig ezt mondta.

nem lehet így verset írni,
mégis, és innentől fogva
hazugság minden gondolat,
apám hangja megnyugtatott,

generális csel a nyelvi
hunczutkodás, afrikai
romantika,

Csaknem tíz éve, hogy Boldizsár meghalt, de Rozi a mai napig elérzékenyül, ha eszébe jut. – Szegény Boldim! – így emlegeti. – Szegény Boldim, ha élne, minden másképp lenne! – És ez száz százalékig igaz. Mert Boldizsár halálával Rozi élete teljesen megváltozott.

Nos, ezek lennének az értékégtájak: keménység, puhaság, rugalmasság és stabilitás. Azt hiszem, hogy a legtöbb egyetemes értéket el lehet helyezni e mátrix valamelyik pontján. Vannak átmenetek, sőt elsősorban ilyenek léteznek, s valószínűleg minden ember elhelyezkedik e rendszer valamelyik pontján. Van, aki például a stabilitás irányába mozdul, mert fontosabb neki a hagyomány, a család, a történelem, mint a mindig változás és kíváncsiság nyüzsgése. És ez rendben is van így!

Rövidpróza – hosszú távra, ígéri a Magyar Írószövetség Prózamaraton című rendezvénysorozatának mottója, s mi sem bizonyíthatja jobban a kortárs magyar prózák időtálló értékét, mint az évente összegyűjtött valamennyi prózai alkotás sajtó alá rendezése. Az idén megjelent Az év novellái 2023 című antológia a magyar széppróza napján, február 18-án került olvasók elé, amelyben harminchat író szövege kapott helyet Erős Kinga és Bíró Gergely szerkesztők jóvoltából.

A beszélgető rab különös rab. Aki csak leláncolva ül, hallgat és bámulja az árnyjátékot a falon, azt ma kultúrafogyasztónak hívják. Aki értelmezi a látottakat, az már kultúrahordozó. De aki történeteket lát bele az árnyak mozgásába, na, ő a prózaíró.

Azt természetesen tudjuk, hogy az „elpusztulnak a gólyák” nem azt jelenti, hogy megdöglenek, hanem azt: elmennek, eltávoznak, elmenekülnek. Ahogy a szólásmondásban is: pusztulj innen (távozz innen). És éppen ezért érdekes a kérdés: miért megy el a gólya a szegény ember háza tetejéről (kéményéről), ha a szegény embernek nincs hulladéka? Hiszen a gólya nem hulladékkal, ház körüli maradékokkal táplálkozik.

Új pályázatot hirdetett meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és az íróakadémiát működtető Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG).

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia 2023-ban pályakezdő szépíró kategóriában tett közzé pályázati felhívást.

A kortárs novellairodalom népszerűsítése érdekében szervez új, egész napos programot a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó az MTVA-val partnerségben, melynek mottója: Rövidpróza – hosszú távra. A Prózamaraton címet viselő rendezvénysorozat a Petőfi Irodalmi Múzeumban – szeptember 21-én 9.30 és 17 óra között – talál majd otthonra, ahol a közönség a legjobb novellákkal és azok íróival találkozhat.

A Nagyváradon szerkesztett irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat, a Várad idei 9. számát azért lehet Kölcsey-központúnak mondani, mert egyrészt a Himnusz költőjének több, kevésbé ismert versét is közli, másrészt Tóth István fotóművész jóvoltából Kölcsey Ferenc életútjának fontos helyszíneiről ad körképet. A sajátos stílusban megörökített emlékhelyek és ereklyék ma Sződemeter, Debrecen, Álmosd, Nagykároly és Szatmárcseke kincsei.

Írok, áthúzom. Felállok, lefekszem.
Jövök, megyek, csak teám gőzölög.
Semmi izgalom, zaklatott kíváncsiság.
Az idő sóval hinti be a reggeleimet.
Kortyonként elhatárolódom.

a kattogó sínek fölött
ki jár, kel, tanul, dolgozik,
feltámadásba öltözött
hemoglobintól homlokig…

Nem beszéltünk napok óta,
nem hívott a frontról,
én sem őt,
bár én sohasem kerestem, mert mindig az volt, hogy ő hív, amikor van ideje

Olvastam valahol: 1950 körül előírás volt a katonák élelmezésénél egy bizonyos juhsajt, mert annak állítólag jó hatása van a gyomorműködésre. Apám Rahón szolgált a II. világháború idején, ott és akkor ismerte meg a juhsajtot. Gyerekkoromban néha-néha volt az asztalunkon efféle, amelynek illatát – vagy inkább szagát – édesanyám nem állhatta, mondván, hogy penetránssá teszi az egész házat. Sokáig büdös sajt vagy kvargli néven ismertem ezt a ma már ínyencséget, amelyről Krúdy Gyula megírta: „Kvargli. Egészség” (Álmoskönyv).

Az egészséges lélek nyugodttá tesz, s ezáltal lehetővé válik számunkra befogadni mindazt a gazdagságot, amit a világ ad. A lélek nyugalma derűt szül, ami nélkül nem lehetséges a növekedés. A harmadik elem, az úgynevezett szellemi létezés elhelyez a világban. Életünk értelmet nyer, értékeink – azok, amelyek meghatározóak számunkra – elevenen működnek minden percben, viselt dolgaink nem esetszerűek, hanem döntéseink következményei.

A szeptember 21–24. között látogatható Budapest Contemporary vásáron két kiállítással is bemutatkozik a Mission Art Galéria. Egyrészt Gémes Péter Napló című, 1995-ben készült sorozata a klasszikus modernitást, a 16 művésznő hatvan alkotását felvonultató, A változatosság gyönyörködtet című projekt pedig a kortárs művészetet képviseli.

A Karinthy Szalon 2023. szeptember 19-től október 13-ig Áfedések címen mutat be válogatást Pető István festményeiből. Pető István Mezőkövesden született, mérnöki diplomát szerzett, majd a Magyar Iparművészeti Főiskola és később a párizsi École des Beaux-Arts néhány műhelyébe járt szabad hallgatóként.

Hej  azok a marosvásárhelyi hatvanas évek!
Kávéházi asztaltól asztalig bógenyoztunk,
seggére vertünk a pénznek, s mentünk tovább
egy házzal.

Gyapjas kis jószágot
viszek ajándékba. Aggódom,
túlzás az első alkalommal.

Tömött metró. Hétköznap reggel, diákok, munkába igyekvők szürke masszája tölti meg a szerelvényt, arcuk nyúzott és érzéketlen. Ritmikusan dülöngélnek a zakatolástól. Csend, csak a jármű alapzaja búg. Egy fiatal nőnek váratlanul, egészen hangosan megszólal a telefonja.

Ez egy bátorságpróba: „Az a kérdés, hajlandó vagy-e lemenni az őseidért a kútba, vagy sem, és kibírod-e, amit felhozol” – írja Térey. Elviseled-e a saját életed igazságait, ez a kérdés, vagy önfeledésben, netán hazugságban élsz-e tovább. Legádázabb ellenségei sem vitatják, hogy János őszinte ember volt, nem simult a tájba, nem bégetett együtt a nyájjal. Amennyit beszélgettem vele a ma már nevét viselő középgenerációs alkotói ösztöndíj tervezésekor, abból következtetek arra, hogy élni készült a maga igazsága szerint.

„A szép szülőföld Isten háta mögötti menhely” – írja A szép szülőföld című versében a négy éve elhunyt Térey János, a kortárs magyar irodalom egyik legtehetségesebb és legtermékenyebb írásművésze.
A halál az íróknak és a költőknek egyfajta felemelkedést is ígér, gondoljunk csak a 250 éve ugyancsak Debrecenben született Csokonai Vitéz Mihályra. Térey János viszont már életében is megkapta az irodalomszakma elismerését és az olvasóközönség szüntelen érdeklődését.

Negyedik alkalommal idézik meg Térey János alakját abban a városban, mely számára mindvégig pótolhatatlan volt. A Térey Könyvünnep, a szülőház előtti ünnepi koszorúzás, illetve a csütörtökön megnyitott Térey Könyvsarok is mind azt bizonyítja, hogy e viszony kölcsönös volt és maradt.

Amikor gyűjtök, akkor az pontosan olyan érzés nekem, mint amikor leülök zongorázni. És úgy érzem, hogy akkor talán nem nagyképűség, majd a végén kiderül, sok-sok órás beszélgetés után, hogy ez mi. Hogy ezt nem csak úgy mondom. Úgy érzem, hogy ilyenkor teremtek. Teremtek: egy kornak az újjáéledését, a rengeteg tudást azoktól az emberektől, akikről a tárgyak mesélnek.

Milyen elvárásokkal tekint az irodalomszakma az irodalmat éltetők, a múltunkat és a jelenünket is megörökítő írók és költők felé? És milyen elvárásai vannak az olvasónak? Az irodalmat létrehozó és egyben a kultúrahordozó – a szerző néven ismert – emberfajta hogyan tud az irodalmat befogadó, azaz a kultúrafogyasztó nép kedvére tenni? Az elvárások ellentmondásosságát is érintette szellemes székfoglaló beszédében Nagy Koppány Zsolt író, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, lapunk prózaszerkesztője.

Az anyanyelvbarátok (másik oldalról a nyelvtannácik, vagyis azok, akik mindig minden nyelvi hibát kijavítanak) a világhálón osztják meg tapasztalataikat. Néha csak egész apró észrevételeket tesznek:

• Anya, most nem érek rá, mert dolgozok. (reklám) Nem tudok segíteni a lányomnak, mert fájnak a kezeim, lábaim.

leküzdhetnéd a fenntartásokat
de bohóc vagy és áldozat
békétlen és kiszolgáltatott
mezítlábas árnyék

Kezében újabb üveget szorongatott. Már a sokadik a héten, pedig csak kedd volt. Az emberek hulláma szeme előtt ringott bele az esteledő Budapestbe. Újabb nap az állandóból. Az üveg szájánál kezdődött az élete. Félt, hogy itt is végződik majd.

Meggyőződésem, hogy kevés olyan magyar ember jár s kel a földön, aki nem ismeri Arany János híres Toldi-történeteit. Az elbeszélő költemény – főként a trilógia első, 1846-ban elkészült része – s annak ikonikus jelenetei már iskolás éveinkben beleivódnak a gondolatainkba, formálják a személyiségünket, de még talán – házi olvasmány jellegük nyűge ellenére is – titkon élvezzük, szeretjük és izgatottan várjuk a Toldiról szóló hosszú óramegbeszéléseket.

Vaskos, izmos szelekkel érkezett meg a tavasz. A tetőgerendák és a falak ropogtak, a tetőkön mintha ősvilági állatok dübörögve futkosnának, úgy öklözte, csapkodta a házakat a meleget vajúdó, viharrá termékenyített március. Méhéből pufók, torz pofájú felhők lucskosodtak a világba. S a madarakból kifújták a kiabálós, fenyegető litániákat, a bimbókat tőrré hegyezték, s a vén, satnya ágakat úgy tördelték, ahogy az idő megrepeszti a bordákat és csontokat. 

És bejött hozzá a homályos ősz is,
szél zönög nála, s lefolyott a gyertya
gótikus csipkén, beragyogta álma
szőke szakállát.

Az egyénnek is van mitológiája. Ennek forrása az egyén történelme, de elegyíti, egyetemessé teszi, annak érdekében, hogy az egyéni élet jelenét meghatározza és megmagyarázza. Az egyéni mítosz olyan történet, amelynek középpontjában egy hős áll – te – aki keres és talál, emelkedik és kudarcot vall, akit gonosz szellemek és erők gyötörnek, istenek teszik eléje óvó tenyerük.

„Általában a nyelvtörvények monopolisztikus szándékúak és kizáróak vagy legalábbis korlátozó hatásúak. Ebben semmiképpen sem volna kívánatos követni őket. Nem nyelvtörvényre van tehát szükség (az kimondottan káros lenne), hanem egy olyan, az alkotmányba foglalt elvi útmutatásra, amely az országunkbeli összes nyelv használatáról egységesen rendelkezik, s amely esetleg egy későbbi, akár csupán egy-egy területre – például a tömegtájékoztató eszközök nyelvhasználatára stb. – kiterjedő szabályozáshoz kiindulópontul vehető.”

Dolgozni akartam. Elindítottam a szövegszerkesztőt, gépelni kezdtem. Nem vettem rögtön észre, hogy nem billentyűket ütögetek. Fekete bogarak páncélján kopogtak a körmeim. Némelyik bogár hátán minta rajzolódott ki. Férfipecsétgyűrűk, mandzsettagombok mintái. Az egér hosszú, kacskaringós farka a csatlakozóig vezetett. Durva szőrrel borított lapos teste idegesen rángatózott a tenyerem alatt.

Mily impozáns szentélybe jöttem múlton,
s az Andokon keresztül, éberen,
most szívemet vad végletébe fúrom,
a fény liturgiáját éhezem.

Hosszú órákig képes volt az ablak előtt időzni. Az ablak tárta elé azt a világot, amit jól ismert még a balesete előtt. Rendetlen frizuráján, sápadt, komor arcán, melyen mély barázdák hangsúlyozták megkövesedett, rossz kedvét, látszott, hogy megjárta azt a hosszú és gyötrelmes utat, ami a tagadás és az elfogadás között várt rá.

Mi cserélhető, mi az, ami nem,
mit dobtunk el és mi az, amit őrzünk?
Mely beszéd marad végül az igen
vagy csak a nem?

Nem tudom, figyelted-e meg, hogy az emberek nagy többsége nem boldog. Illetve, hogy is mondjam, nehéz megfigyelni, mert van egy ilyen maszkunk, ami szépen elrejti a tényleges állapotunkat. Olyannyira, hogy legtöbbször mi magunk is elhisszük, hogy minden rendben van. Mint egy vékony kéreg a fortyogó láva fölött, szilárdnak mutatja magát, elpalástolja a rettenetes hőséget, ami alul van. Látszólag – mondom – minden oké.

Hatodjára indul óriási bulival a szeptember az erdélyi Énlakán: a Heinczinger Mika (leginkább a Misztrál együttesből ismerhetjük) által életre hívott Énlaki Regejáró egyre népesebb közönséget vonz évről évre, a résztvevők többsége visszajáró, nem csak a helyiek és a környékbeliek, de a távolabbról érkező rajongók bensőséges kulturális fesztiválja lett a rendezvény. Igazi összművészeti ünnep. Idén az első este nagykoncertjét a Sajba adta, a vájtfülűek nagy kedvence, igazi kultúrcsemege, amelyet zenei műfajba aligha lehetne könnyen beilleszteni, vagy megtalálni a kellő kategóriát számára az elektronikus és a népzene

Gyönyörű vagy
Puha lényed tétova fényben világítja meg
Rejtett vágyam árnyékát
Édesség az illatod
Ami nem hagy békén
Mert nem tudok nyugodni

Az 1807. évi IV. törvénycikk kimondta, hogy Fiume közvetlenül Magyarországhoz tartozik. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukását követően horvát igazgatás alá került. A horvát–magyar kiegyezés után, 1870-től a város kormányzata királyi jóváhagyással provizóriumként működött. Az Andrássy-kormány ettől kezdődően komoly fejlesztéseket foganatosított: 1871-ben megkezdődött a korszerű kikötő kialakítása, 1873-ban a vasút is elérte Fiumét. 1910-ben a város 49.726 lakosának 51 százaléka olasz, 25 százaléka horvát, 13 százaléka pedig magyar nemzetiségűnek vallotta magát. 

Petőfi népi tisztelete már életében elkezdődött. Jókai írja, „ez időben verseit az utolsó parasztkunyhóban éppen úgy ismerték, mint a delnők budoárjaiban, s arcképe ezernyi ezer példányban forgott a hazában…” A legenda hősies és rejtélyes halálával csak fokozódott.

valamikor a háború kezdetén, vagy a háború előtt, nem emlékszem,

mintha tegnap történt volna meg az egész tavasz, az a bemutató utáni este is, ami után hetekig nem tudtam, hányadán állok a férfiakkal, főleg a crushsal, akiről ma sem tudom megmondani, hogy köt-e hozzá valami, vagy csak a barátságunk lépett szintet

Már nem akarok boldog lenni,
nagybetűsen, hogy zengi a dal,
a vágyak is mind őszbe hulltak,
nem lelkesít már diadal.

Néhány éve a metamodern mellett a honi irodalomkritika divatszavává az autofikció vált. Mivel nincs konszenzus arról, hogy mi is az autofikció pontos definíciója, ezért azt ugyanúgy tekinthetjük műfajnak, mint olvasási módnak. Előbbi esetben a szerző megírhatja a saját életrajzát vagy önéltrajzi elemekből felépítheti valaki másét, esetleg más életrajzát a sajátjaként tüntetheti fel.

– Hát te nem hallottad? Brit tudósok kimutatták, hogy a mobiltelefon nemcsak az agynak ártalmas, hanem a kézben lévő ízületekben is reumát okoz, mivel az általa termelt hő miatt elpárolog az ízületi folyadék. Igen ám, de ha nincs minden percben a kezemben a mobilom, még azt hinnék az útitársaim itt a buszon, mint te is, hogy henyélek, nem töltöm ki életem minden percét, netalántán nem vagyok népszerű a virtuális térben.

Abszintzöld a tavasz, dinnyepiros a pipacs,
csibesárga a csipkefehér kád szélén a szivacs,
Csontváry-kék a busz, szénasárga villamos,
színezett a világ, szinte virágillatos.

Az idén ezt a mondatot egy roppant huncut, szőke, zöldes-barnás szemű fiúcska adta nekem. A tábor elején történt még, hogy egy játék előtt elém állt, s ravaszkás mosolyával elmondta nekem, hogy ő nem akar játszani. Kérdem tőle, miért nem? Erre meg azt mondja, azért, mert ő csal. Nagyot kacagtam a válasz hallatán, s mondtam neki, hogy hát inkább ne csaljon. „De nem tudom megállni” – válaszolta, s már fordult is, ült le a többi közé, hogy játsszon.

A 19. században a fordítás gyakorlata elfogadott, sőt erkölcsös, honleányi tevékenységnek számított a nők irodalmi munkásságában, ami hozzájárul a nemzeti értékek, illetve a magyar nyelv építéséhez is. A líra-, a regény-, valamint a novellaírás a korabeli kritikusok, a „szakma” (azaz a férfi írók) megítélése szerint egyértelműen kívül esett az említett honleányi szerepmintázatból, melynek oka a szubjektív önkifejezésre módot adó műfaji sajátosságokból ered.

Azon a nyáron a nagybátyám betegsége foglalkoztatott, játék közben is sérülése okain, a tragikus esemény mozzanatain elmélkedtem. Furcsa álom kuszaságával követték egymást a feltételezések, zavaromban képtelen voltam eldönteni, hogy a képzelt világ vagy a valóság tűnik hitelesebbnek.

A mi Tiszánk nyelvünkben és irodalmunkban él igazán. A mi Tiszánk ugyanis a legtöbbet megénekelt folyó. Leginkább Petőfi Sándor A Tisza című verse kapcsán ismerjük. Ámde Juhász Gyula A Tisza című párbeszédes versében a Tisza összes, ellentétes tulajdonsága megjelenik.

Gonosz és Fényes, gebém, paripám,
Egyikőjüknek halnia kellene,
Gyönyörű fakóm, fekete
Szőre csillan a sötétben.

A Sétatér – szellemvasút a Szamos partján című kézirat készen áll a kiadásra, tartalma hibrid szövegegységekből áll. A könyv tematikája valóban a hattyúk és a kolozsvári Sétatér megörökítése, ám mindez egy tág dimenzióban végigvitt kultúrtörténeti utazás, amelynek során Kolozsvár teljes történelme mellett a magyar és világirodalmi hattyúábrázolásokon át a költő személyes identitáskérdései is fellelhetők.

Szőcs Géza 1983-ban írta Esti ima című versét, a legsötétebb Ceaușescu-korszakban, amikor – 1982-es lefogása után – nemcsak szabadságáért, de életéért is aggódnia kellett. A visszatérő kihallgatások gyakran kínzásokká fajultak, valóságos háziőrizetben élt szülei lakásában; telefonját lehallgatták, minden lépését megfigyelték, s a házkutatások során elkoboztak mindent, amit személyesen fontosnak tarthatott – leveleket, verseket, jegyzeteket. Folyamatosan érzékeltetni akarták vele kiszolgáltatottságát – azt, hogy a hatalom bármit megtehet vele. 

Isten, teremtsél földet,
tengert, s füvet is, zöldet!

hol csak iszapos jég volt,
legyen ott mától égbolt,

s ha a Hold rajta feljő,
villogjon fönt a felhő!

s ha kezed megteremtett
annyi sok házat, engedd

lenni a folyók mellett
Kolozsvárt s Budapestet!

Hazámnak szentje, nagy királya!
Tisztelni meg nem szűn' e nép.
Kezében a kereszttel állta
Meg ezer éven át helyét.

Tizennégy éves koromban jártam először Magyarországon, és szinte hihetetlen élmény volt, hogy első utam rögtön Budapestre vezetett. Tudtam, hogy létezik egy ilyen ország, ami nekünk anyaországunk, és amelynek eszményképe szinte jogalapját és bizonyítékát adta identitásomnak, ami néha ellentmondásokkal volt terhes, hiszen nagyon korán megtanították nekem, hogy magyar nemzetiségű ukrán állampolgár vagyok. 

Kívül-belül undorítónak éreztem magam. Nem volt már se hajam, se szaglásom, se méltóságom. Az amputáció utáni mellkasi sebek is gennyesedtek, mégsem szedik ki belőlem szó nélkül a nyolcadik utast.

Az orvos meglepetten közölte, hogy a babának nincs szívhangja.

soha ne engedd el a kezem
csontujjaim hazavárnak
míg lassan elfogyok a rózsatűzben
lehajlik a dél keresztje

Korábban nem szerettem ezt a szöveget. Nem az erotikája, a szókimondása, a fátyolként eltakaró, de mégis mindent sejtető bujasága miatt, hanem azért az értelmezésért, amit korai idők óta rávarrtak. Az eredeti zsidó kommentátorok Isten és a nép viszonyának allegóriájaként írták le a szöveget. Isten úgy szereti népét, mint a szerelmes menyasszonyát, a nép úgy vágyik a Fennvalóra, mint a vőlegényre. Ez, illetve a szerzőség Salamonnak való tulajdonítása „mentette át” a szöveget a Bibliába.

A Várad című irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat idei 8., augusztusi száma a manapság kevéssé olvasott-hivatkozott-játszott erdélyi íróra, drámaszerzőre, szerkesztőre, Sütő Andrásra irányítja a figyelmet a szellemi restitúcióknak fenntartott rovatban. Születésének 96., valamint egyetlen romániai szobrának felállítása 10. évfordulóján Székelyudvarhelyen tartottak megemlékezést június végén, Dávid Gyula irodalomtörténész és Lőrincz György író ott és akkor elhangzott beszédei olvashatók a friss lapszámban.

„Ki látta, hogy pók önhálóival
Magát kötötte volna meg? de a
Szegény bogár, mely drága selymet ad,
Sírt sző magának s halni elbuvik,
Eléjövendő mint gubó s utóbb is
Csak pille lesz belőle!”

László Gyula ezt írja barátjáról, Németh Kálmánról: „szobrait nem lehet elfogulatlanul, rideg mérlegeléssel nézni, nem lehet csak a »szép« jegyében szemlélni, mert ezek a szobrok panaszolnak, vádolnak, hitet sugároznak, emlékeznek, pedig »csak« öregasszonyokat, vásárosokat, sebesült katonákat, szeretett fejeket idéznek, és gyakran érezzük a Megfeszített jelenlétét. Németh Kálmán a középkori faszobrászok kései utóda: a Krisztus-faragóké, Boldogasszony-idézőké, a szegény embert szeretettel átölelőké.” E megejtően lírai sorok miatt érdemes felidéznünk Németh Kálmán emlékét.

Szombatokra jön vasárnap,

    és tovább az új napok…

Tűnt tejút emléke ráfagy,

    tükrözik az ablakok.

Sudár, égre csodálkozó fák között kígyózó, süppedős ösvény viszi lábam. Erdei sudárút. Az óriások lombkoronáján át beszórja fényét a nap. Mintha mindenfelé aranypor lebegne. Avar- és gombaillat lengi be a levegőt, teret adva a kesernyés szagú friss zöldnek is. Ballagok. Mintha álmodnék. Távol a város zajától minden más értelmet nyer.

De másnap ott lesz megint. A kapud előtt áll majd, és téged vár. Mindent megtesz, hogy beszélhessen veled: üzenget a szomszédokkal, feltartja a barátaidat, és igen rossz szerelmesverseket hagy a postaládádban. Tartsd behúzva a függönyöket, és ha ki kell lépned a lakásból, tedd észrevétlenül, a hátsó ajtón át.

Délután utolsóként jön értem.
Szememre húzza a sapkát, a szövet átázik,
nem látom, de mondja, ha késik is, egyszer itt lesz, öltözzek.

Lámpát olt és megszűnik létezni.
A világító csillagmatricák közt békepornak álmodom,
mit nyomtalanul elfúj az űrbéli szél.

A keresztény teológia sokszor beszél Isten mindenütt jelenvalóságáról, hogy Ő mindenhol mindig ott van. De ez az állítás pont olyan igaz, mint a fordítottja, Isten sehol, soha sincs ott. A hiányát érezzük. Sőt – ne kövezzetek meg érte – de talán magának a vallásnak az egyik forrása, egyben az egyik legbiztosabban állítható tézis Istennel kapcsolatosan az Ő megingathatatlan és bizonyos hiánya. Ismétlem, létezik, számolni kell vele, ott van, csak nem pont ott. Sohasem pont ott, ahová nézel. Kapkodunk, Istenre vágyva, de kezünk nem leli a korlátot. Léte bizonyosság, jelenlétét hiánya teszi kulcsfontosságúvá.

Ünnepelni gyűltek össze csütörtök délután a csíkszeredai városháza előterében: kicsik és nagyok emlékeztek Fodor Sándorra és felavatták azt az emlékhelyet, amelyet az író egykori, kolozsvári dolgozószobájának tárgyaiból rendeztek be.  

„Nem számít a kényelem, mindennél fontosabb, hogy időben és épségben odaérjek, ahová elindultam” – meséli Shrek Tímea, amikor az autókról, az autóvezetésről kérdezem. Az író a kárpátaljai tömegközlekedés hiányosságaira hivatkozva – amolyan elvi kérdésként – döntött amellett, hogy beül a volán mögé. Hat éve vezet folyamatosan, azóta többször gurult keresztül az országhatáron is, otthon, Beregszászban is legtöbbször autóval közlekedik. 

„Azt hiszem, ez volt az első olyan pillanat az életemben, amikor büszke voltam magamra, egy olyan kislány, aki kapott a szabadságból egy kisebb falatot” – meséli Ilyés Krisztinka gyermekkori biciklizésélményeinek egyikét. A szabadságérzet később sem múlt el, inkább csak átalakult; felnőttként, az autó vezetőülésében már a félelem és az izgalom ötvözetében van jelen, melynek vetületei talán még talán a költészetét is befolyásolják. 

•  A fogyasztási célú hal áfája csökken.

Bujkál bennem a kisördög: milyen a nem fogyasztási célú hal? Bulgakov jut eszembe, a másodlagos frissességű hallal, no meg az itthon hangoztatott használati meleg víz, a száraz felszálló tűzivízvezeték fogalommal.

A Magyar Kultúra magazin legújabb, a közlekedést fókuszba helyező lapszámához kapcsolódva ismét beszélgetésre hívtunk egy kiváló írót, szerkesztőt, hogy elmesélje mindazokat az emlékeket és élményeket, amelyek az autók és a kétkerekű járművek világához kötik. Mint kiderült, bőven volt miből válogatnia, Nagy Koppány Zsoltnak ugyanis a benzingőzt hányó Oltcit és a bődületes teljesítményű Audi mellett még sok más módon is sikerült kapcsolódnia az autókhoz, a vezetéshez. Mégpedig az írásain keresztül. 

,,Egyfajta világ- és létértelmezés” – mondja Farkas Wellmann Endre, amikor megkérdezem tőle: miben rejlik számára az autóvezetés lényege, s hogyan kötődhet ez a költészet univerzumához. Az autóval megtett hosszú út egy különleges csapatmunka együttes erejét bizonyítja: az ember, az Isten és a technika közös sikere. 
,,Sok olyasmi van az emberi lélekben, amit az autó meg képes mutatni.”