Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékezve egyre több, a bicentenáriumhoz kapcsolódó pályázatot hirdetnek. A Magyar Kultúráért Alapítvány megbízásából a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. nyílt pályázatának célja, hogy olyan magyar nyelvű, saját, új, bármilyen zenei stílusú (kivéve komolyzene) dalok létrehozását és előadását támogassa, amelyek a megadott listában szereplő, Petőfi Sándor által írt vers szó szerinti részletét (minimum négy sor) vagy teljes szövegét tartalmazzák.
„Szabadság, szerelem – ehhez kapcsolódva elmesélhető a teljes történetünk. Erről szólnak a dalaink, verseink, regényeink, harcaink, álmaink, tenni akarásunk. A Petőfi.hu ennek jegyében reflektál Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára: követjük a bicentenáriumi eseményeket, új szempontokat kínálunk e kivételes életműhöz, és bemutatjuk, Petőfi hogyan van jelen a kultúránkban. Még az is kiderülhet, hogy mindannyian Petőfi köpönyegéből bújtunk elő” – hirdeti a megújult Petőfi.hu, s bár valóban, Petőfit föltámasztani nem lehet, az őt eltakaró szobrot, az erőteljesen ránehezedő kultuszt meg lehet mozgatni...
Nincs semmi hézag, vak dióba zárt kitörni
akarás, ezeregy világszemtanúból egy,
akit fürkészett, alázott, ó, le is köpött
A század vége felé normalizálódik a helyzet, az emberiség kicsit magára eszmél. A katasztrófák után meglepően hamar helyreáll a rend, de az addigi atavisztikus életritmus teljesen megváltozik, a lokális atomrobbanások genetikai hatásai révén a túlzottan üzleti irányba fordult világszemlélet 180 fokos fordulatot vesz. A gazdasági profithajszolás emléke is eltűnik, a Föld lakói hirtelen rájönnek, hogy a természet magától is terem, és mindenkit eltart, a mohóság, valamint az addigi hivatalok, meg az egymást ellenőrző és csesztető polgári foglalkozások teljesen fölöslegessé válnak.
Hans Ulrich Gumbrecht, a Stanford Egyetem nyugalmazott, a Jeruzsálemi Egyetem jelenlegi professzorának elmélete szerint az irodalom fogalmának XVIII. századi megszületése arra a helyzetre vezethető vissza, hogy a társadalom normatív képe – tehát hogy milyennek kellene lennie a felvilágosodás eszméi szerint a modernitásban – és annak mindennapi tapasztalata között ellentét feszült.
E mostani írással egy újabb – a korábbinál valószínűleg rövidebb – sorozatot indítok, aminek az a témája, hogy miképp tekint Isten a világra, s azon belül az emberre. Ezelőtt, ugye, inkább általában a vallásról, meg az embernek az Istenhez való viszonyáról, Isten megismerhetőségéről írogattam, most váltsunk perspektívát!
Soha nem értettem, és nem tudtam elfogadni, miért vannak notórius késők. Trixi barátnőm az egyetemi évek alatt mindig mindenhonnan elkésett. Meg volt beszélve, hogy találkozunk a téren, az épület (ami akkori szóhasználatunkban mindenkor az ELTE Jogi Karának impozáns épületét jelentette) előtt, már mindenki ott volt, ő nem. Aztán húsz-huszonöt perc késéssel megérkezett, könnyedén és vidáman. És nem izzadt. A homloka se, a bajusza se.
Adj egy bonckést,
és nézz félre,
hogy ne tudd, magamat,
vagy mást nyitok fel vele.
Régi, szép, népi ünnepneveink fölelevenítése üdvös feladat lenne. Részben a hagyományok ébrentartása, részben pedig szürkülő nyelvi kifejezéskészletünk gazdagítása miatt. S hogy ez miért fontos? Mert ezek a régi ünnepnevek egy egykori teljesebb, gazdagabb, az ünnepekre jobban ügyelő érzelmi, lelkivilágot jeleznek. Ma, amikor elvben jóval több szabadidőnk van, mint korábban, érdemes lenne fölidézni és megélni az egykor megszentelt napokat. Hogy is mondta egy szilágysági kollégám? „Régen karácsonykor énekkel volt tele a falu.”
„Nagyon örülök, hogy csaknem hatszázan vagyunk ma együtt azért, hogy verseket hallgassunk, hogy irodalomról beszélgessünk, hogy a magyar irodalom egyik legfontosabb szerzőjének az életét és a költészetét egy picit közelebbről megismerjük” – hangzottak a lelkesítő szavak az est házigazdájától, Juhász Annától.
De az egyáltalán nem akar elcsitulni, a főzés napjának közeledtével már-már hurrikánná változik, az asszony ki nem fogy a részegdisznózásból. Csoda-e, hogy ezek után az ember alig várja, hogy elmehessen, csak essünk túl a pálinkafőzésen, legyen már egyszer vége. Ezt nem akarják az asszonyok soha megérteni: a férfiak nem azért mennek pálinkafőzni, mert szeretik, hanem azért, hogy legyenek túl rajta. S ne hallják az asszony száját.
Van a magyar értelmi és érzelmi univerzumnak egy különös sajátossága: ha valaki – bárki – e két örökösen szintagmába rendeződni óhajtó elemet, hogy Petőfi és forradalom megérinti, az majdnem azonnali hőemelkedéssel jár szellemi környezetében. Ha olyasvalaki teszi ezt, aki a gyanakvó közfigyelem fókuszában áll, nos, az kisebb kockázatot vállal, ha egyszerűen csak darázsfészekbe nyúl.
Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során a kortárs magyar irodalmat egyedi stílusú, formailag és nyelvileg is bravúros költeményeivel, prózáival és drámáival gazdagító írásművészete, valamint példaadó irodalomszervező és tehetséggondozó tevékenysége elismeréseként kapta a Kossuth-díjat.
Idén is az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából adták át az állami elismeréseket és díjakat a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár adták át a díjazottaknak.
Nagy Lea elképesztő nyitottsággal és érdeklődéssel lép az élet felé, „mindig szükségem van valami új impulzusra” – mondja, s ezen kijelentését az is kellőképpen alátámasztja, hogy öt évig csellózott, nyolc évig kórusban énekelt, balettozott, mindeközben pedig verseket, novellákat ír, illetve nemzetközi kapcsolatokra, sikerekre is szert tett. Tavaly szeptemberben jelent meg a harmadik, francia nyelvű verseskötete, Le chaos en spectacle címmel, amelynek elmondása szerint, nagyon jó volt a fogadtatása francia nyelvterületen.
Alexandru Belc (1980–) román rendező Metronom című első nagyjátékfilmjét az idei frankofón filmhéten mutatták be, amely 2022-ben a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában elnyerte a rendezői díjat az Un certain regard (Egy sajátos nézőpont) kategóriában. Ezenkívül a jeruzsálemi filmfesztiválon a legjobb nemzetközi filmnek járó Nechama Rivlin-díjat is bezsebelte.
A több mint kétórás koncert jó ízléssel, visszafogottsággal felépített produkció volt, a csapatot továbbra sem sodorta el a siker, semmi flanc, semmi túlzás, ám annál több játék és okosan átgondolt apró meglepetés épült be a műsorba: vendégek, tábortűz, mindez két színpadon.
Mint a szép híves patakra... Szomjúhozó
Szépségek szépe, úgy hajolj a víztükör
Fölébe, és íme! Felkelőben már a Nap.
Elhanyagolt gyümölcsöst örököltem atyai nagybátyámtól; barátom tanácsára határoztam el, hogy valamikor a közeljövőben felkeresem a dombhajlatra kapaszkodó telket. Néhány hét múlva, lassan kúszó árnyak szemlélése közben döntöttem el, hogy másnap utazom. Kakasszóra ébredtem, bőségesen reggeliztem, vidám szavakkal búcsúztam a szomszédos ház előtt kapálgató öregasszonytól; emlékek között kutatva indultam.
Tél volt, és a lefagyasztott gulyás a végét járta. Szerettem ezt a gulyást, mert Sándor testvér adta a hegyről, egy hete ettem, és még mindig finom volt. Volt benne zöldség, meg hús, ami a télen az életben maradáshoz és nagyjából munkaképes kedélyhez kell.
ahogy kivár még picit aztán összezárul,
mimóza lesz
szárnyat növeszt és elrepül a déli domb fölött
vagy feneketlen tavakban bújik el
Én úgy tanultam, hogy én-nel nem kezdünk mondatot. De én úgy gondolom, hogy ha én akarom, akkor akár így is kezdhetem. Nekem ne mondja meg semmilyen akadémia, hogy mit csináljak, mert én tudom, amit tudok. Amúgy azok, akik ezeket a szabályokat leírják ugyanolyanok, mint én. Sőt nálam valószínűleg öregebbek és fanyarabbak.
Ha bárki egyetért azzal a gondolattal, mely szerint az irodalom eltűnőben van, nem volt ideje részt venni a csütörtökön ötödik alkalommal megszervezett Fodor Ákos-esten. Mindig gondot okoz megjósolni, hogy egy irodalmi figurának, egy költőnek és a verseinek milyen létszámú olvasóköre lehet, ebben az esetben viszont egyértelműen kijelenthető: Fodor Ákos közkedvelt szerző, könnyebb lenne annak a körnek a tagjait megszámolni, akik nem olvassák a verseit vagy egyáltalán nem ismerik őt. Juhász Anna Irodalmi szalonjában a csütörtök este egy újabb lehetőség volt megismerni Fodor Ákost és munkásságát.
A létezés botránya és a csöcskontent – ezzel a címmel szerettem volna indítani. Kicsit a hárompéterek irányába tolni a köszöntőt, megszólalni Esterházy hangján, Péter köszönti Pétert (Nádast) és Pétert (Hajnóczyt), és nem mellékesen fölhívni a figyelmet arra, hogy léteznek még törődést igénylő Péterek, mondjuk, Dobai, szóval munka lenne még.
Tavaly novemberben a Helyőrség.ma szerkesztőségi gárdájával mi is útnak indultunk, főként azzal a céllal, hogy felfedezzük, hol járt, illetve hol járhatott utoljára Petőfi Sándor. Meg sem álltunk a fehéregyházi Petőfi Sándor Múzeumig, ahol a Petőfi Művelődési Egyesület elnökével, Szabó Józseffel beszélgettünk mindarról, amit Petőfi utolsó napjairól tudni lehet. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mi vezethet közelebb Petőfi eltűnésének történetéhez.
„Túl sok mindennel foglalkozik, és mégis rövid akar lenni” – olvashatjuk Szathmári Dominik az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oldalán található bemutatkozószövegében. Most bevallotta, hogy ez valóban így van, hiszen végzettsége szerint energetikai mérnök, mindemellett stratégiai és üzletfejlesztési gyakornok, de míg óvodás korában rajzművész volt, mostanság verseket ír és nagyszerű zongoraműveket komponál. Olyannyira, hogy nemrégiben megjelent első, First pieces című albuma is, amely hét zongorajátékot foglal magába.
A lélek kutatói jobban meg tudnák magyarázni, hogy az álhírek miért érdekesebbek a valódi híreknél. Ám az álhírek iránti emberi vonzalomról maga a szókincs is árulkodik, és nyelvileg is vizsgálható. Egy anekdota szerint a magyar nyelv ötven szót ismer a mellébeszélésre, száz szót a verekedésre, 120 szót a járás-kelésre, 332 szót a buta, háromezer szót a részeg emberre. Nem szükséges utánaszámolni, mert ilyen pontos listát lehetetlen összeállítani. Vagyis már ez a lista is hazugság. Kevésbé durván: tódítás.
Pillanatfelvétel a magyar vidékről címmel kortárs irodalmi szociográfiák írására jelentetett meg pályázatot Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. és a Petőfi Kulturális Ügynökség. A pályázat célja, hogy a magyar tájegységekről ismét szülessenek olyan szociográfiák, amelyek szépirodalmi műként is megállják a helyüket. Az első három helyezett egy-egy millió forintban részesül.
Nemrég hírt adtunk a március 22-i jótékonysági koncertről, amelynek célja a törökországi és szíriai földrengések áldozatainak megsegítése. A kezdeményezés ötletgazdáját, Heinczinger Miklóst kérdeztük a részletekről.
Hideg vízben fürdik, nyers húst
vacsorál, az istent káromolja
ha kint felejti a tormát.
Anyjáról annyit tud, nem hasonlít rá,
de szép asszony volt.
Éva és Mari régebben ugyanazon a munkahelyen dolgoztak. Eléggé eltérő a jellemük, mégis gyorsan összebarátkoztak, a közös munkának köszönhetően. Mari később munkahelyet változtatott, de továbbra is kapcsolatban maradtak. Leginkább telefonon keresték egymást, de olykor egy kávézóba is beültek, névnap és születésnap alkalmából pedig együtt ebédeltek valamelyik vendéglőben. Most már mindketten nyugdíjasok. Egyiküknek sincs családja, így aztán jólesik időnként találkozni, cseverészni egy kicsit, habár Mari már-már terhesnek tartja barátnője bogarait.
nem fogott rá fejszét még akkor sem
amikor egy rigó súlya alatt is megrogyott
és száraz ágai kétségbeesetten
meredeztek az égre
Az irodalomelmélet a születésekor leginkább az irodalmiság kérdésére koncentrált, ma viszont azt látjuk, hogy leginkább ez a kérdés szorult a háttérbe. Ehelyett az irodalomra kommunikációs médiumként tekintünk, akár annak technológiai feltételeit állítjuk a vizsgálódásunk középpontjába, akár afelől közelítünk a szöveghez, hogy az mely társadalmi csoportoknak ad hangot, illetve azokat miként reprezentálja. Az ezredforduló után az irodalom olyan beszédmódként tételeződik, amely egyszerre szolgál más diskurzusok lenyomataként és ami felől megérthetők, megnyithatók vagy tetten érhetők társadalmi, gazdasági, tudományos stb. folyamatok.
Sanyi csökönyösen hallgatott. Már a piacról tartottak hazafelé, de még mindig nem szólt semmit.
– Miért csinálod ezt velem? – motyogta Balogh Sándorné, vagy ahogyan a faluban mindenki hívta, Icuka. Erősen szuszogott, sovány karján kidagadtak az inak, miközben erejét megfeszítve tolta a kerékpárt a rajta himbálózó tömött bevásárlókossárral. A vállán csíkos polipropilén szatyrot egyensúlyozott, a táska füle mély barázdát vágott csontos vállába.
Láttam, hogy a zuzmó puszta dacból virágzik.
A hűvös barlangokban és szurdokban
világ elől menekülő remeték tanyáztak, és
egy asszony kisdedével rejtekre lelt sárkánya elől.
Jótékonysági koncertet tartanak a Hagyományok Házában március 22-én 19 órától a törökországi földrengések áldozatainak megsegítésére. A kivételes esemény ötletgazdája és főszervezője a Misztrál együttesből is ismert Heinczinger Miklós, aki a természeti katasztrófa utáni napokban az elsők között igyekezett megtalálni a segítségnyújtás lehetőségét: hetek óta szervezi ezt a jótékonysági estet.
De akkor mit is jelent vallásos emberként élni? A vallásos ember megbotránkoztató. Köpik a konvenciókra, magasról tesz arra, ha nem úgy lép vagy néz vagy szól, ahogy elvárják a vallásos embertől. A vallásos ember megveti a templomokban képmutatóskodókat, akik kilépve onnan például sárosra isszák magukat, majd – gőzleeresztés végett – agyba-főbe verik az asszonyt és a gyermekeiket. A vallásos ember nem tartja be a társadalmi, sőt még az egyházi szabályokat sem, csak akkor, ha azokban értelmet lát.
Petőfi Sándor korának egyik legfőbb stílusikonja volt. Színes egyéniségének és korabeli rocksztáröltözetének emlékét számos feljegyzés, valamint festmény őrzi. A magyar lírikusról a fotográfia történetének egyik első képrögzítés-technikai eljárásával készített portréja is van, amely számos információval szolgál nemcsak öltözködéséről, de a dagerrotípia megjelenéséről is. De vajon mikor készült, ki kapta lencsevégre a forradalmár poétát, és hogyan vélekedett Petőfi a fénnyel rajzolt arcmásáról? Legújabb részünkben ezekről lesz szó.
A kívülről érkező impulzusok szüntelen meghatároznak és alakítanak bennünket, s igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha adódik egy-egy olyan tevékenység, amely segít ezek feldolgozásában, kivetítésében. Törteli Réka azon mázlisták egyike, kiknek a művészet a mindennapjaik részét jelenti, s így könnyedén „hasznára” fordítja a világunkból érkező különféle impressziókat. Az Újvidéki Művészeti Akadémián tanul festészetet, és amint a „megfesthetetlen képek” gátja megakasztja alkotói tevékenységeiben, a költészet rögtön a segítségére siet.
A Magyar Kultúráért Alapítvány a kétszáz éve született Petőfi Sándor emlékévének alkalmából egy különleges felhívásra bátorítja és ösztönzi a teljes magyar lakosságot. A felhívás elsődleges célja, hogy felidézzük Petőfi természetéhez való viszonyát, s együtt, a költőre emlékezve ültessük el Petőfi Sándor híres – Székelykeresztúron található – körtefáját szerte a teljes Kárpát-medencében. A hagyomány szerint Petőfi Székelykeresztúron, a Gyárfás-kúria kertjében egy hatalmas körtefa alatt töltötte utolsó estéjét.
A latin szó, a penna magyar írástudó körökben nem csupán (madár)szárnytollat jelentett, hanem íróeszközt is. A magyar nyelvújítás során az ezzel dolgozó literátorok közötti XVIII–XIX. századi torzsalkodásokat éppenséggel pennaháborúknak szokás nevezni. E küzdelmekben ugyan vér nem folyt, de a nyelvújítás nagy alakja, Kazinczy Ferenc a börtönben a vasajtó rozsdájából készített tintát, de némelyik levelét saját vérével írta, mert a tintától el volt tiltva, tolla sem volt mindig.
Megjelent egy óriási munka, Galgamácsai népmesék és mondák, négy kötetben csaknem 3500 oldalon. Egyetlen néprajzkutató egész életre szóló lenyűgöző teljesítménye. Ráadásul a szerzőnek van még egy kötetnyi anyaga… A közel négy évtizedes kutatómunka mindvégig támogatás nélkül folyt. A kötetek megjelentetésére az Agrárminisztérium két sikeres Hungarikum-pályázata adott lehetőséget.
„Tamás karaktere és emlékezete egyedülálló, mindannyiunk számára közös nevező” – olvashattuk a február 27-re szóló programleírásban. S valóban, mi sem mutatja ezt jobban, mint egy hatalmas terem, telis-tele emberekkel, akik még szívükben őrzik Cseh Tamás emlékét, és akik csupán azért gyűltek össze, hogy végig kísérjék a művész élettörténetét. S bár azt gondolnánk, hogy röpke másfél óra aligha elegendő egy hosszú és tartalmas életút feltárásához, mégis bátran kijelenthetjük, a Vecsei H. Miklós rendezésében előadott koncert tökéletesen rácáfolt erre.
A lég… a lég az semmiség?
Az ember kapzsi és hanyag,
habár vigyázza sok pribék,
a ködbe száll a bús anyag.
A szeretetszkenner kíméletlen őszinteséggel tárta az emberek elé ingyen és bérmentve a valóságot. Volt olyan, aki valóban betegen jött az SZTK-ba, de a szereretszkenner úgy beolvasott neki, hogy inkább eloldalgott, és öngyógyításba kezdett. Egyszer Kiss Jolán hallotta, amint hajnalban Molnár igazgató úrnak is megmondta a magáét.
A gyerek kiszáll az iskolánál. Ma különösen szép napod lesz, kiáltok utána, még intek egyet, a visszapillantó tükörben nézem, ahogy bemegy az iskola kapuján. Lassan gurulok előre a sávomban. Egy lámpa, előttem senki, repülőrajt, kétszázhúsz lóerő, ezer méter egyenes, jobbos ötszáz méter, még egy jobbos ezer méter, és már ott is vagyok Ágicánál. Százszor megtettem már ezt az utat, négy perc a legjobb időm.
Szabados Attila habár fájó szívvel, de hamarosan befejezi mesterszakos tanulmányait a BME kulturális iparágak specializációján, mindeközben két új verseskötettel is készül olvasóinak, amelyek közül az egyik a Vérsűrűség címet fogja viselni. S noha a líra valóban közelebb áll hozzá, mint a próza, a feszes versnyelv, az egyirányúság, a szikárság és az úgynevezett végtelenségig redukált mártás, amellyel fiatal költőnk a narratív keretet illeti, minduntalan egyetértésre sarkallhatnak minket, hogy valóban „Halmazok vannak inkább, amik érintkeznek, metszik egymást.
Ajtód résein kifolyt
lámpád fénye, szétterült
a széles, havas küszöbön.
Kopogtam, minél előbb
bebocsáss sötét udvarod
faluvégi magányából.
Nemes Nagy Ágnes tájlíráját bemutató időszaki kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amely verseken, kéziratokon, archív felvételeken és interjúkon keresztül mutatja be a költő egész életművében megjelenő sajátos tájlírát. A Mindenek ellenére föld – Nemes Nagy Ágnes tájképei című időszaki kiállításon a költő rajzai is megtekinthetők. A kiállítás péntektől várja a látogatókat.
Az Istenről való beszédnek viszont van egy meglehetősen nagy bökkenője. Ez ugyanis lehetetlen. A szavak egyszerűen leperegnek róla, hiszen belátható, hogy lénye (?) túlmutat mindazon, amit szavaink megragadhatnak. Minden jelző, amit vele kapcsolatosan használunk antropomorfizmus, „emberiesítés”, ami azt a célt szolgálja, hogy valamilyen módon közelebb hozzuk a mi léptékünkhöz, hogy értelmünk kacsai tudjanak belekapaszkodni. Atya, úr, örökkévaló, egyedül létező, hatalmasság satöbbi – mind-mind antropomorfizmusok, emberi vonások, gondolatvektorok, amelyek önmagukon túlra próbálnak mutatni, egy olyan tájba, ahová immár csak utalás által tudnak eljutni.
„Állásomnál fogva, melynek előnyeivel élni akarok, a színfalak mögé vezetem most az olvasót, oly helyre, hova Thalia papnői még a férj vagy a kedvesnek is alig engedik a belépést.” Bizony, Bulyovszkyné szövevényes története folytatódik, méghozzá ő maga fűzi tovább a szálakat, ezúttal novelláiban, ahol a szépírói szakmai identitás továbbra sem választható szét az említett idealisztikus színésznői képtől.
Ezt írja egy elemző:
A nagyvárosok alapvetően liberálisok.
Az én nyelvérzékem szerint: liberálisak lenne a helyes. A liberálisok a személyek, a liberálisak pedig egy tulajdonság (az értelmező kéziszótár szerint ezek a melléknévi jelentések: 1. (politikai értelemben) A liberalizmust valló, 2. (pejoratív értelemben) Túlságosan engedékeny.
Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye 1998-ban jelent meg, s a mostani immár a harmadik kiadás. De – mint azt Jánosi Zoltán utószóként jegyzett elemzéséből megtudhatjuk – a szerzőt már jóval korábban megszólította a téma, s a bevezető fejezet 1972-ben az Élet és Irodalom hasábjain meg is jelent, ám a teljes mű – több szakaszban íródva – csak a rendszerváltás utáni években nyerte el végleges formáját.
Február 18-án – Jókai Mórra emlékezve – ünnepeljük a magyar széppróza napját, s e napon ünnepelte idén a Magyar Írószövetség is a magyar irodalmat és prózaíróit: az intézmény egy egész délutáni programsorozattal készült a szépírók, ugyanakkor az irodalmat kedvelők számára, ahol többek között az írószövetség által kiadott novellagyűjtemény bemutatójának és ezzel párhuzamosan egy novellaíró versenynek lehettünk a szem- és fültanúi.
Máté tehát fél órával később itt ül ezzel a modellszépségű nővel Budapest legmenőbb éttermében. Mellettük a sötéten hömpölygő Duna szívja magába a város fénypontjait. Mátét jelenleg a vele szemben ülő tünemény érdekli. Figyeli, ahogy vérvörös ajkaival csacsog, öntudatlanul végigsimít vörös körmeivel a haján. Máté nem szereti a hosszú műkörmöket, de a gondolatra, hogy az est alakulásától függően akár a hátába is mélyedhet az örömtől, feléled a vágya. Ez a nő egy valóságos szirén.
hóvirág mellett fogantam
ibolya színe hozott világra
este vaddisznók csörtetésére riadtam
emlékem őzek lábnyoma őrzi
Kétségtelen, hogy a szórakozás sokáig első számú médiumának számító irodalom komoly kihívókat kapott az ezredforduló után a számtalan kábelcsatorna és a DVD-, illetve Blu-Ray-lemezek diadalmenetének köszönhetően, majd később a streamingszolgáltatások gombamód elszaporodásával, illetve az okoseszközöknek ezzel való lépéstartásának köszönhetően. Mindez oda vezetett, hogy a tömegközlekedésen vagy a strandon a könyv helyett telefont látunk az emberek kezében, amelyeken filmet vagy sorozatokat néznek.
ha áldás zuhog ég és föld között,
fűszerillatban színek, dallamok,
s a kerti padra jóreménység ül,
Flóra kék szeme mikor rám ragyog.
Ez kezdetben inkább hátrány, mint előny volt. Hiába tudtam mindent a XIX. századi Párizsról, két évszázaddal később – ráadásul ezúttal nőként – nem sok hasznát vettem. Szeretett városom jelentősen megváltozott, és a franciák sem voltak már igazán franciák. A történelem hosszabb lett, tele felfedezésekkel, katasztrófákkal, és újabb, értelmetlen háborúkkal. Megrázó volt olyan történetek befejezéséről hallani, amik az én koromban épphogy kialakulóban voltak.
A nagyszüleim gyümölcsösében üldögélek. Régen, a filoxérajárvány előtt szőlős lehetett, most szilvafák nőnek a meredek domboldalon, ahová, ha csak úgy letelepszik az ember, olyan, mintha fotelben ülne. Lábam előtt zúg a város, szikráznak a verőfényben a tömbházak, s ezüstös pántlikaként kanyarog a Szamos. Ott az aszfalt és a kő az úr, ahol én vagyok, a csupasz föld. Mindkettő az enyém, mindkettőt szeretem.
Jolánt, a Kakasos-ház asszonyát faggatja Krúdy, aki a legokosabb nő az éjjeli világban, s akihez a fiatal Jókai járt a zsidó konyha csínját-bínját tanulmányozni. Szegény Móric nagyon szomorú ember volt. Tudja, olyan volt, mintha azt jósolták volna, hogy elviszi az első tavaszi szél… Meg is rendeltem az összegyűjtött műveit egy rablóbajszú könyvügynöknél.
A Nagyváradon szerkesztett irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának idei második, februári lapszáma az egyik alapítót, Lipcsei Mártát hozza (vissza) az olvasók látókörébe: Költőköszöntő címmel Dénes László írt az idén 80. életévét töltő poéta életútjáról, pályájáról, majd Ködöböcz Gábor irodalomtörténésznek egy méltatása olvasható, amelyet a váradi költőnő frissen írott verscsokra követ.
Bizony, 1830-ban még ilyen nagy mértékű lelkesedés övezte a vízkereszttől húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó farsangi időszakot, mely egyben a pompázatos bálok korszakát is jelentette. S hogy hol vannak ma a díszes báltermek, az egyenesen Párizsból érkező szebbnél szebb toalettek és az akár hajnalig is vígan muzsikáló zenészek?
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
Elérkezett a pillanat, amikor egy vérbeli bölcsésszel beszélgethettünk, aki nem mellesleg még költő is. Ráday Zsófi gyermekkora óta az irodalom szerelmese, az évek során könnyedén átvészelte az ELTE BTK magyar alapszakát, most pedig az irodalom- és kultúratudomány mesterképzési szak záró időszakát élvezheti. Kislányként arról álmodozott, hogy egyszer majd énekes, sárkány, szurikáta, kocsmatulajdonos, irodalmár vagy esetleg denevér – és még sok minden más is – lesz, majd költővé vált, hogy bármivé, még akár egy játszótéri haditudósítóvá is átalakulhasson.
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.
Tandori Dezső halálának negyedik évfordulója alkalomból szeretném újra elővenni a költő egyik nagyon szép versét, a Londoni mindenszenteket, ami a Vagy majdnem az című 1995-ös kötetében jelent meg, és amit főként verstani szempontból vizsgálnék.
felleg alól ásít a szűk remény
jégbordás a tegnap ólmos a reggel
felkapja a szél sodródnak felém
fagy s hó pöröl a cserfes levelekkel
A faluban egyszer az a pletyka kapott szárnyra, hogy valaki leskelődik a házaknál esténként, bekukucskál az ablakokon, s időnként be is kopogtat rajtuk. Csak suttogásokat és feltételezéseket lehetett hallani. Nálunk is járt, meg nálunk is. Még abban sem voltak biztosak, hogy férfi-e vagy nő. Volt, aki azt állította, hogy nem is ember. Hogy csak teliholdkor jár. Volt, aki megesküdött volna, hogy ruha nélkül, ádámkosztümben látta. Abban viszont egyetértettek, hogy gyorsan tud futni, mert még senki sem érte utol, és még senkinek a kutyája sem.
Ennek az írássorozatnak az a célja, hogy vázolja a 21. századi vallásosság, közelebbről keresztény és magyar vallásosság mikéntjét. Szándéka – amint a korábbi írás is megfogalmazta – nem a megkérdőjelezhetetlen nagy igazság megfogalmazása, hanem gondolkodáskatalizátorként kíván működni. Olyan, mint egy vonal a sivatag homokjában, amely azt kéri, hogy viszonyulj hozzá. Állj rá, tőle jobbra vagy balra, maszatold el, tégy vele kedved szerint.
2. JÓZSEF: Négy éve keresem az igazit, és rájöttem, hogy a párkapcsolatok sokkal jobban működnének nők és a férfiak nélkül. Legutóbb egy kafkai tekintetű, egyenes magatartású, negyvenes, rövid hölggyel próbálkoztam egy metróaluljáróban, és még akkor sem ábrándultam ki belőle, amikor meg akart késelni. Apró méltatlankodásomat látva megjegyezte, hogy azt hitte, a pasik szeretik az ilyesmit. Végül ő hagyott el. Utána nem sokkal jártam egy félvér lánnyal, nem volt köztünk semmi, csak jártunk, ám amikor Valentin-napra szerelmeslevelet írtam neki, ő elsápadt és harminc deka gépsonkává változott. Nem tudtam eldönteni, hogy szakítsak vele vagy egyem meg.
Szürke égen szürke felhők,
kocsi menne, de csak felbőg,
kerék pörög, alig mozdul,
távolban rá harang kondul.
Michael Ende úgy tartja, a fantázia, az új világok teremtésének képessége az, ami megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. A mesterséges intelligenciák (AI) megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy mennyire rendelkeznek a chatbotok e kizárólag emberinek tartott attribútummal. Azt tapasztaltam, hogy egyikük sem tud saját világot létrehozni vagy saját kombináció mentén világok fúzióját megteremteni. Közben viszont furábbnál furább helyzetekbe kerültem, és kaptam halálos fenyegetést is.
Teljes a Panoráma Színpad programja, és még három tucat előadót jelentett be a Művészetek Völgye, amely július 21. és 30. között várja a fesztiválozókat a nyár legszínesebb tíz napjára Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre.
A KMI 12 című program részeként a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága 2020 óta minden évben kiválaszt tizenkét kortárs szakmailag elismert szerzőt, illetve pályakezdő alkotót, hogy a program által nyújtott lehetőségekkel segítse irodalmi pályafutásukat, karrierjük építését.
Takács Bálint első novelláskötete Bad Trip címmel jelent meg 2020-ban. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul forgatókönyvírás szakon. A szépirodalom és a filmművészet együttes világa határozza meg mindennapjait. Az íróval a forgatókönyvírásról, a filmkritikákról és a humorról beszélgettünk, de két új regényének kézirata is szóba került.
Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott. De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira.
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.
Most minden íródik bennem,
minden kisülés tűzijáték.
Ujjaim petárdák, mellkasodba fúródnak
a kanócok.
Úgy gyújtod meg, hogy csak nézel, hallgatsz.
Ádám végigmormogta a mise záróakkordját, miközben a templomi pad alatt e-mailekre válaszolgatott. Dopaminra éhezve cikázott az alkalmazások között, világító ablakok nyíltak meg és tűntek el előtte. Unatkozott. A szentlélek most sem jött el hozzá, Isten pedig ezen az estén is néma volt. Ettől függetlenül minden vasárnap ellátogatott a templomba. Minden alkalommal elismételte, hogy én vétkem, én vétkem (ezt természetesen háromszor, miközben a mellét verte), meghallgatta a misét, de azt is csak úgy, mintha egy prezentációt hallgatna az irodában.
A kánonviták az irodalomról való közbeszéd természetes velejárói, amelyek mindig ott működnek a háttérben, legfeljebb csak bizonyos időszakokban jobban láthatók a szélesebb nyilvánosság számára is. Ilyen időszakok közé tartoznak a rendszer- és kormányváltások, esetleg egy olyan új generációnak iskoláskorba érése, mint amilyen a 2010 utáni „digitális bennszülötteké”. Az ő szocializációjuk nagymértékben eltér az őket megelőző nemzedékekétől, így a sikeres oktatásukért alapjaiban kell átgondolni a tanítandó művek tárát és a tanítás módszertanát.
Egy balatoni üdülőben töltöttünk néhány hetet, és folyton esett. Ez volt az a nyaralás, amikor egyszer sem fürödtem a tóban, és nem türkizzöldnek, hanem szürkének láttam. Fürdőruha helyett kék mackókban és esőkabátokban rohangáltunk, halakat fogtunk a nád közötti stégen, és azt hiszem, hogy még a szokottnál is többet unatkoztunk.
Cristian Mungiu a kortárs román film egyik legfontosabb rendezője. Február 9. és 12. között, R. M. N. című új filmjének magyarországi bemutatójához kapcsolódva, az Uránia Nemzeti Filmszínházban négy filmből álló retrospektív vetítéssorozatot láthatnak Mungiu alkotásaiból az érdeklődők.
Mint a szomjazó virágok
Égi gyöngyöző szilánkot
Vártad érkezésemet te
Nemde? Nemde? Nemde? Nemde?
Szeretek utoljára szólni. Mire sorra kerülök már mindenki telítődött. Olyan, mint egy lakoma végén, amikor jóllakottan az ember még bele-beletúr az újabb és újabb fogásokba, de már nehezek a szempillái, dolgozik a bor. Ilyenkor, a végére a templom is megtelik egy ilyen elégedett, jóllakottsággal. Azzal az unalomból, megszokottságból és kegyességből gyúrt érzésegyveleggel, ami kéri lassan a záróéneket.
A Magyar PEN Club szeretettel meghívja Önt és barátait Mandics György köszöntésére 80. születésnapján, amelyre a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ötpacsirta Szalonjában kerül sor 2023. február 7-én 18 órakor.
Mint már többször esett szó róla, Petőfi Sándor korának egyik legfőbb stílusikonja volt. Színes egyénisége és a korabeli rocksztár öltözete mellett azonban a nemzeti divatról sem feledkezett meg. A fennmaradt feljegyzések a lila frakkos összeállításon túl Bocskai-öltönyéről és a híres fehér ingéről is szólnak. De vajon Petőfi Bocskai-ruhában volt-e a nagy napon, s miért hordtak a honvédek kávébarna színű, piros zsinóros atillát? Mi is a „svarcgelb” és volt-e ruházati különbség a honvéd hadsereg régi és új sorozású katonái között? A második részben ennek járunk utána.
2023 egy különleges és zsúfolt jubileumi évnek számít, hiszen amellett, hogy kétszáz éve született Petőfi Sándor és Madách Imre, Kölcsey Ferenc Hymnus című versének 200. évfordulóját is idén ünnepeljük.
A Himnusz bicentenáriuma most újból reflektorfénybe állította eddig is figyelemre méltó költőnket, akinek verseit és kéziratait az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) őrzi. A nemzeti könyvtár a második világháborút követően tudatosan törekedett a hagyaték megszerzésére, így azóta két jelentős kézirategység van a birtokában: a versek tisztázata, 123 lapnyi szöveg és
Gerencsér Anna első, Az ajtó másik oldalán című novelláskötete 2020-ban jelent meg, majd egy seregnyi félresöpört regénytörténet után elérkezettnek érezte azt a pillanatot, hogy végre útjára engedje egyik szövegét. Az írónő Kimondatlan kívánságok című regénye nem is olyan rég, 2022 decemberében látott napvilágot, s így mi nem csupán egy remek alkotással gazdagodhatunk, hanem Gerencsér Anna tapasztalataival, élményeivel is, melyek példaként szolgálhatnak az írni vágyóknak.
Hajnali négykor keltem, első mozdulatommal a vizet rúgtam fel, a másodikkal a hamuzóba könyököltem, a későbbiek egyikével meg a zaccot borítottam a szemetesvödör mellé, akkor hirtelen ellenállhatatlan késztetést éreztem aziránt, hogy számot adjak az ember nyomorúságáról, mialatt örök időkre a fejembe véstem, hogy az ébredésnek nem muszáj föltétlenül fölkelésbe torkollnia, hisz ahogy a fáradalmakat, úgy az alvást sem árt kipihenni.
Az anekdota szó eredeti (görög) jelentése: kiadatlan, vagyis megjegyzésre, megörökítésre nem méltó apró esemény. Ezzel szemben a mindennapokban, a folklórban és az irodalomban (a magyar irodalomban különösen) nagy szerepe van az anekdotának és társműfajainak: az adomának, élcnek (viccnek), trufának, tréfás hiedelemtörténetnek, falucsúfolónak, novellamesének, ostobaördög-mesének, memorátnak, viccnek, igaztörténetnek, népijóslás-történetnek.
Tízévesen kezdtem változni, azaz már harmincöt éve. Láttam szoborembereket, de ők csak megjátszották magukat. Némelyik aprót akart, mások kihallgatták a járókelőket, szándék volt mögöttük, ezért nem is bírták sokáig. Anyám viccesnek gondolta, amikor először nem mozdultam meg. Fél órán át rimánkodott nekem, ígért fagyit, édességet, csak hagyjam abba, amikor egy órán keresztül nem mozdultam, aztán otthagyott, azt mondta, bolond vagy te, fiam!
Hogy miként lehet a leves is meg a tréfa is sajtalan, azt jól mutatja Móricz Zsigmond regényrészlete is: „[…] a háziasszony mentegetőzött, hogy duflumos szégyenbe került, egy az, hogy két órával elkésett az ebéddel, mert bizony tíz órára meg kellett volna lenni rendes szokás szerint úri háznál, másik szégyene pedig az főtelen s sajtalan hús, de az sietség miatt van s hogy a só elfogyott, mind az egész kősók, amiket Désről hoztak volt […]” (Tündérkert).