Hogya György

A gyergyószentmiklósi kulturális fesztivál különböző művészeti ágak összevont változatának is teret adott augusztus első hétvégéjén. A Színház- és könyvudvar az irodalmi alakokat és a zenei hangszerelést több esetben is egyidőben jelenítette meg a színpadon. Voltak viszont olyan vendégek is, akik személyében egyszerre egyesülnek ezek a világok. Kollár-Klemencz László író, filmrendező, és az idén búcsúkoncertet adó Kistehén zenekar frontembere Juhász Anna vendége volt.

Ki az, akit ne fogna meg a Tisza nyáresti látképe: piros, sárga, fehér, szőke, opál, ezüstös, fátyolos színkavalkád, fűzfagalériák, óriás nyárfák, némelyek a vízbe dőlve. A Tisza mindig más arcát mutatja. Bessenyei Györgyöt a Tiszának reggeli, Petőfi Sándort az alkonyi gyönyörűsége ragadta meg.

A Petőfi Kulturális Ügynökség programjaként Helyőrség az ezredek fölött című író-olvasó találkozóval érkezett az EgyFeszt kulturális és összművészeti fesztiválra az erdélyi Előretolt Helyőrség irodalmi és kulturális lap szerkesztősége.

Száz éve született Perbetén. Jellegzetes hangját egy egész nemzet ismerte a rádióból. Pozsonyban diákoskodott, Szalatnai Rezső tanítványa is volt, majd túlélve a második világháborút, Budapesten lett színiakadémista. Tanárai fényes jövőt jósoltak neki, pályája első éveiben, a Belvárosi Színházban kapott is főszerepeket. 1951-ben Szatmári Istvánnal és annak feleségével, Lizával leszerződtek a Vígszínházba, amelyet akkoriban Magyar Néphadsereg Színházának neveztek a Szent István körúton. Mindhárman életük végéig hűek maradtak a legendás teátrumhoz, még akkor is, amikor az kevésbé viszonozta hűségüket.

Ahogy egyre terebélyesedik, és egyre korosabb a Sziget, úgy válok egyre csendesebb szemlélőjévé, statisztájává a valaha rólam/nekem (is) szóló dzsemborinak. Nem bánom, hogy így alakult. Az emlékek, amelyek ide kötnek, többé-kevésbé szépek. Megéltem szerelmeket, illanó érzelmeket. Vad tombolást, fejfájós ébredést. Megéltem szemlélet- és sorsfordító pillanatokat; kivételes műhelyekkel ismerkedtem meg a színházi sátorban, furcsa állagú főzeléket kóstoltam mosolygó krisnások helyi konyhájában. Megéltem vitákat, születést, gyászt, megvilágosodásnak képzelt flasht, láttam Slasht. 

Idén rendezték meg másodszor az EgyFeszt kulturális és összművészeti fesztivált. A gyergyói-medencei falvak négy napba sűrítették a művészvilág különböző pontjait. Az irodalomkedvelők a Színház- és könyvudvarban válogathattak különböző színházi és irodalmi, illetve a két műfaj keverékeként összeállított eseményekből. Itt juthattunk el péntek délután Farkas Wellmann Endre Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz című kötetének bemutatójára is.

A közmondásról mint tapasztalatot, életbölcsességet, tudást magába foglaló hagyományozódó, ismételgetett mondatról azt gondolnánk, hogy a múlt terméke. És elsőként valóban régi, részben más kultúrákból, részben a paraszti világból származó közmondások jutnak eszünkbe.

Különleges és egyben rendhagyó templomban verset mondani – kezdte előadását Tóth Péter Lóránt a Magyar Írószövetség kijelölt rendezvényhelyén. S valóban – nem tudni, hogy csupán a térnek köszönhetően-e, de – a közönség minden porcikájában érezhette a nem kevesebb, mint egy órán át tartó katartikus élménysorozatot.

Rozsnyón, e nagy múltú gömöri bányavároskában akkortájt a „legbecsületesebb” fogadó alighanem a Fekete Sas lehetett, mert Petőfi ott szállt meg. A fekete sas mint Rimaszombat címere úgy került Rozsnyóra, hogy a 19. század közepén a két város két legnagyobb fogadója címert cserélt. Így lett Rimaszombaté a három rózsa. Az iglói barát, Pákh Albert is Rozsnyón született, tán ezért is különös, hogy Petőfi alig ejt pár szót e gazdag történelmű bányavároskáról.

Az előző részben odáig jutottunk, hogy Rácz Sándor az örökösei elmondása szerint ismerte Petőfit, és az erről fennmaradt történet eseményei az 1849. április 5-ei, gyulafehérvári ágyúzással azonosíthatók, ahol mind Petőfi, mind Rácz jelen voltak. A családi legendárium úgy tartja, tíz évet töltött Oroszországban hadifogolyként. Fennmaradt két, a feleségeihez fűződő történet is.

Rácz Sándor 1848/49-es honvéd története teljesen szokványos: először tizedesként szolgált Bem József seregében, majd a tábornok egy új honvédzászlóaljat hoz létre, ahová áthelyezi a tapasztalt katonát, és egyben alhadnaggyá nevezi ki. Különleges viszont a hozzá fűződő legendárium: örökösei szerint ismerte Petőfit, majd tíz évig volt Oroszországban hadifogoly. Ma jelöletlen sírban nyugszik a bölöni (Erdővidék, Háromszék) református templomkert kapujának bal oldalán, évtizedekkel ezelőtt összetört sírköve végképp elkallódott.

A 125 éve született Tamási Áron munkássága előtt tisztelgett a június elején Erdélybe érkező Irodalmi Karaván. A Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programjának keretében, a budapesti bemutatót megelőzően Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában mutatták be dr. Sipos Lajos irodalomtörténész nemrégiben megjelent „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” című könyvét.

Elhívtak Balatonberénybe, ahol a szőlőhegyek (szőlődombok) között Hamvas Béla-borút, csaknem körút jött létre, kis táblákkal, idézetekkel és egy meseszép balatoni látványt nyújtó kilátóval. Állítólag itt írta Hamvas A bor filozófiáját. Bort ugyan nem találtam, turistát, érdeklődőt sem láttam, csak bezárt pincéket, valamint egy német lakókocsit a Hamvas Béla-kilátó tövében.

Korunk nagyon kedvez a rövidségnek, tömörségnek. Fodor Ákos (1945–2015) míves verseit vagy még inkább ráismeréseit, szösszeneteit előszeretettel idézik a közösségi médiában. Halmai Tamás azt írja róla: „olvasói vannak, olvasatai alig”, s ezért állította össze Versmeditációk címmel Fodor Ákos-olvasókönyvét. Fodor Ákos műfaji, világképi formaelemeit a másik költő, Halmai Tamás hármas-hármas rendben így sorakoztatja fel: koan, aforizma, szójáték; haiku, dal, epigramma; rím, ritmus, szórend; tanítás, bölcselet, misztika. Mindezek szinte kínálják szállóigévé, majd onnan közösen ismert, használt,

Petőfi mintegy kétszáz (s ezek közül közel száz Júliához írott) költeményből álló szerelmi lírájának csúcspontjához érkeztünk. Nem mintha a Júliához vagy a Reszket a bokor, mert…, a Szeretlek, kedvesem vagy a Válasz kedvesem levelére ne lehetne egy-egy serpa, vezető a Himalája legmagasabb pontjához. De az a legmagasabb orom bizony a Minek nevezzelek?

Nyelvi szabályok vonatkoznak a „szabályos” szerkezetekre: hogyan toldalékoljuk a szavakat, milyenek a szóösszetételek, miként szerkesszük meg a mondatokat és a szövegeket. Ha ezektől eltérünk, szokatlan módon adjunk elő mondanivalónkat, akkor nyelvi szabályokat sértünk, jobb esetben humorizálunk, megnevettetjük hallgatóinkat, olvasóinkat. Ezek a szokatlan nyelvi jelenségek is rendszerint megfelelnek a nyelv törvényszerűségeinek, csak éppen ritka, szokatlan, alkalmi voltuk miatt keltenek humoros hatást. A magyar nyelv szerkezete, rugalmassága különösen alkalmas a játékos megoldásokra.

A magyar tájon barangolva, hallgatva az emberek beszédét, beindul az ember felfedező ösztöne, hiszen szinte mindig fölfigyelhetünk eddig észre nem vett, le nem jegyzett és nem elemzett nyelvi sajátosságokra. Nem is létezik ennél nagyobb öröm és siker az antropológus nyelvész számára.

1934. október 9-én Vladimir Georgev Csernozemszki, egy bolgár–macedón származású terrorista Marseille-ben lelőtte I. Sándor jugoszláv királyt és Louis Barthou francia külügyminisztert. A király a merénylet során azonnal életét vesztette, míg a külügyminiszter megsebesült, és sérüléseibe néhány óra múlva halt bele.

(Áldás, békesség! E reggeli áhítat és áldás meghallgatása után engedjék meg, hogy eltérve a jegyzeteimben fölvázolt sorrendtől, az irodalmi-kulturális kölcsönhatások tárgy helyett először én is a vallási áthallások és kölcsönhatások témáját taglaljam személyes példán, azaz a családom példáján keresztül.)

A barlangrajzok óta közölni akarunk valamit. Idővel nem csupán képekkel, hanem a kiejtett, majd a leírt, s mindmáig a nyomtatott szavakkal. S mióta múltunk is van, nem csupán a jövőről, hanem arról is, amit magunk mögött hagytunk. Hogy jobban megértsünk valamit. Valamit, amely sejtéseink szerint sorsunkat alakítja.

Terjedő hiba, hogy a befejezett melléknévi igenevet (ebben a mondatban: átvett) időben is igyekeznek egyeztetni, pedig erre nincs szükség a magyarban. Nyugodtan maradhat a folyamatos (jelen idejű) melléknév igenév: (a) kollektíváját nemrég átvevő önkormányzati társaság…

Interjú Böszörményi Zoltánnal, József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas íróval az elmúlt hetekben megjelent Regál című regénye kapcsán.

„A problémák különböző szintjeit jól ismerem” – mondja a szerző. A faluképben egy gyűlölködő, kirekesztő közösséget ír le, ahol a szereplők „nem reflektálnak semmilyen módon önmagukra”. A szereplők viselkedési mechanizmusai mögött, akikért hangsúlyozott felelősséget érez írás közben, nem optimizmusvesztés figyelhető meg: „Nem lettem rosszkedvűbb és nem lettem kiábrándultabb – nem is voltam soha, mert az a realizmust sérti.”

A háború első heteiben rengeteg külföldi ismerősöm keresett meg. Féltettek minket, azonnal a segítségünkre akartak sietni. Volt, aki az országból akart minket kihozni, akadt, aki szállást kínált hosszú távra, élelmiszercsomagot szerettek volna gyűjteni, vagy bármi mást, amire szükségünk lehet. Sokan jelentkeztek Budapesttől Kolozsvárig, Prágától Zentáig.

Február óta a napok összefolynak. Nehezen különböztetem meg a hétfőt a szombattól, az idő rohan, a háború pedig már száztizennyolcadik napja tart. Mégis van az egésznek egy pozitív hozadéka is: mi, néhány itthon maradt beregszászi kisgyermekes anyuka, egy csapattá kovácsolódtunk.

Ó, ió, ció, áció, káció, akáció, vakáció! Srácok, itt a vakáció, vár a Tüskevár! Biztos olvastátok már Fekete István regényét vagy láttátok a filmet. Két változat is van belőle, egy régebbi és egy újabb. Biztos hallottátok már a jelszót: Vissza a természetbe, vagy változatát: vissza a természeteshez. Ma zöldprogramnak mondanák. Ti pedig kalandtúrának.

Hellyel-közzel iskolai tananyag a szépirodalmi lábak mibenléte. A versek formavilága kapcsán megismerhető a versláb, az antik görög majd latin pes. A beszédhangok hosszának különbségén alapuló ritmusegységről van szó. Az ezen alapuló verselés a magyar nyelvben is megvalósítható.

A férjem itthon van. Amikor még lett volna rá lehetőség, hallani sem akart arról, hogy nélkülünk hagyja el az országot. Előbb a lányunknak nem volt útlevele, nem engedték volna át a határon, amikor pedig már könnyített módon lehetett volna gyerekkel elindulni, neki volt késő: a férfiak előtt lezárták az utat. Azóta, ha teheti, nem hagyja el a portát, legfeljebb a közeli boltba megy el. Nem rejtőzködik, vagy bujkál, mivel van ideiglenes felmentése, de egyszerűen elkerüli annak a lehetőségét is, hogy besorozzák.

Az Ünnepi Könyvhetet megelőzően az olvasók műfajteremtő kortárs regény bemutatóján vehettek részt. Böszörményi Zoltán Regál című műve egy háromkötetes regénytrilógia első darabja, amely 2010-ben jelent meg először az Ulpius-ház Kiadó gondozásában, most pedig az Irodalmi Jelen Könyvek kiadásában újra elérhető az olvasók számára.

A szerzőnő megannyi különlegessége közül így talán a legkiemelkedőbb a kiforrott prózatechnikán keresztül felépített egységes narratíva, a könyv kettős felosztása, amely ahelyett, hogy elkülönítené, még szorosabban összeláncolja a(z) (élet)történeteket.

Egy nyelvész neve munkássága alapján aligha marad fenn. Horger Antal nevét azonban bizonyára azok is ismerik, akik semmit sem tudnak a munkásságáról. És persze csak azért, mert egy sérelemért verses elégtételt vett rajta József Attila. Ismerősek a sorok a Születésnapomra című költeményből: Ha örül Horger Antal ur, / hogy költőnk nem nyelvtant tanul, / sekély / e kéj –

A múlt hónapban mutatta be a Komáromi Jókai Színház az idei évad legnagyszabásúbb produkcióját. Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című regényét alkalmazták színpadra, változatos, látványos, zenés-táncos előadás formájában.

Legalább kétféleképpen ismertük a történetet, és ezen túl is könnyen mondhatnánk újat egymásnak néhány zaklatott, személyesen megélt eseményről. Pedig ez a történet a miénk volt, ketten éltük, építettük, emeltük az egekbe, és ketten vezettük zátonyra is. Ahol rendszerszintű hibák futnak a személyiségben, ott az érzelmi kapcsolat is örökös veszélyben van: az ördög röhögve játssza ki a legnagyobb szerelmet is.

Pontokba szedett útmutatás volt, csak nőknek. Mert bizony van néhány rossz tulajdonságunk, különösen így, háború idején. Hajlamosak vagyunk túlgondolni dolgokat, pletykálni, panaszkodni, magunkat sajnáltatni és egyebek. Valami azonban mindannyiunkból hiányzik – a hála.  Valódi hála mindenért, amink van, és amink nincs is.

Tudják, mi a közös Emil Friedrich Christmannban, Vidor Emilben és Kerényi Frigyesben? A válasz egyszerűbb, mint gondolnák: mindhárom név ugyanazt az embert takarja, aki későbbi írótársához, Herczeg Ferenchez hasonlóan élete első éveiben egyetlen szót sem tudott magyarul. Mégis mindketten a magyar irodalom jelesei lettek, bár előbbi tehetsége elhalványult a nagy kortársak árnyékában, s ha nincs az Eperjesen megtartott költői verseny, az annak tiszteletére felállított, a minap felújított obeliszk, ma már a nevére sem emlékeznénk.

A váradi biblia (1661) a Károli Gáspár korábbi fordításában és kiadásában megjelent Károli- vagy vizsolyi biblián (1590) alapuló magyar bibliakiadás, az első Erdélyben/Partiumban kiadott teljes bibliafordítás, amely több évszázadon át befolyással volt az erdélyi protestánsok hitéletére, nyelvhasználatára. Nem hivatalosan váradi-Károli bibliának is nevezik.

A hírek semmitmondóak voltak. Hiányoztak belőlük a fontosabb tudnivalók, melyekre általában mindenki kíváncsi. Az áldozatok száma, a katonai veszteség, bármi. Helyette azt láttuk, hogy az oroszok több ezres (tízezres) vereséget szenvedtek.

A háború első heteiben megugrott városunk lélekszáma, de amikor a központban jártam, alig láttam ismerős arcokat. Mindenhol babakocsis, kutyát sétáltató idegenek vettek körül. Szinte pánikhangulat lett úrrá rajtam, igyekeztem mielőbb hazatérni. Elkeserített a gondolat, hogy alig maradtunk itthon mi, beregszászi magyarok.

Első felvidéki útja során 1845- ben közel egy hónapig időzött Petőfi ottani barátai körében, Eperjesen. Az akkor már Tarca parti Athénnak is nevezett települést, ahol 1667-től evangélikus kollégium működött, és amelyet a 19. század közepén már kevert ajkú, de magyar szellemiségű városként emlegettek a kortársak. Miként magát a megyét, Sárost is kedélyes Gascogne-nak nevezték, sokszínű kisnemesi társadalmára utalva, mely egy valamivel később élt író, Mikszáth Kálmán művei révén vált országszerte igazán ismertté, máig hatóan részévé válva a magyar kultúrtörténetnek.

Gyorsul a világ, mi is gyorsulunk, sietünk, késünk, elkeverünk, elnézünk, elfelejtünk… Néha túl sok a bejövő adat, mi meg hát, hogy felületességünk vagy sietségünk okán ne bántsunk meg másokat, valljuk be, füllentünk. Sokszor már maga a Hogy vagy?-ra adott válasz is hazugság.

Mindig is rettegtünk attól, hogy a családunk valamelyik férfitagja megkapja a behívóját. Békeidőben nem is volt ez olyan nagy baj, hiszen meg tudtuk találni a kiskapukat, ismerősöket, s még a hatóságok is szemet hunytak afelett, ha valaki nem jelent meg az előírt helyen és időpontban. Legfeljebb a minimális összegű bírságot kellett utólag befizetnie.

Kitört ablakok, romos faház, hatalmas kereszt, esőcsepergés. Misztikusnak szánt térben játszódik a Karamazovok, a nézők beültekor már a színen lévő színészekkel. Úgy tűnhet, a közönség egy már rég elkezdődött történetbe csatlakozik be vagy időkapszulaként konzerválódott történetszilánkba nyer betekintést. Bizonyos értelemben ez így is van, hiszen immár hét éve játsszák Albu István rendezését a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, mely valóban tekinthető egy hét évvel ezelőtti, még egészen más világban élő alkotócsapat akkori gondolatainak lecsapódásaként.

Eldöntöttem, hogy a biztonság kedvéért én is veszek belőle, de olcsóbb fajtát már nem találtam, csak asztali sót. Az is megteszi. Keresztapám, aki zsidó volt, egyszer azt mondta anyámnak, mindig tartson otthon sót, addig lesz boldogság a házban, amíg az kitart.

A magyar nyelvben az az és az ez mutató névmás -val, -vel ragos alakjának két formája van. Távolra mutatóan: azzal vagy avval, közelre mutatóan: ezzel vagy evvel. Egyébként nyelvtanilag ragos névmásnak vagy határozószónak tartjuk.
Melyik a helyes?

A regény egy kanadai család házában játszódik, itt a kilencvenkilenc éves nagymama papagája hindu átkozódásokat, káromkodásokat rikácsol – amelyekre az agg hölgy tanította volt – a macskára vagy alkalomadtán a családtagokra, vendégekre is: „Kutni! Kutni! Kutni! – Padzsi! Padzsi! Padzsi! – Sájtán ká kátlá!”

Már három hónap telt el a háború kitörése óta. Mostanság egyre gyakrabban szólal meg a sziréna, már az udvaron is hallani, felszereltek egyet a közeli tűzoltóság épületére is. Ha az ember egyszer meghallja ezt a fülsiketítő hangot, sosem tudja már kitörölni a fejéből.

Rácz Norbert Zsolt kolozsvári unitárius lelkész az elmúlt több mint két évtizedben az erdélyi ifjúsági élet szervezésében és alakításában megkerülhetetlen érdemeket szerzett, mondhatni a rendszerváltás után újraalakult Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet az ő vezetése alatt teljesedett ki, ami nem utolsó sorban a fiatal generációk művészi nevelésében is komoly szerepet vállalt: következetes munkával, évről évre megújuló tartalmisággal számtalan irodalomnépszerűsítő, drámapedagógiai és képzőművészeti programot szervezett, élő kapcsolatot ápolt a kortárs kultúra majd minden szegmensével. 

– Ez itt a faláda – mondta a házigazda, miközben végigvezetett kiadó lakásán. Meglepődve néztem rá – írja Dsida Jenő –, miért hangsúlyozza, hogy a láda fából van, mintha ez az egyetlen láda volna fából az egész világon. Írjuk hát ide tanulságul, hogy a faláda olyan láda, amely fából készült, a fásláda pedig olyan láda, melyben tűzifát tartanak.

Irodalmi Szalon-estekkel, író-olvasó találkozókkal, koncertekkel, zenés könyvbemutatókkal, kiállítással érkezett a 7. Csíkszeredai Könyvvásárra a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében az Erdélybe második alkalommal ellátogató Irodalmi Karaván. Ennek keretében beszélgetett Juhász Anna irodalmár Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas, Térey-ösztöndíjas íróval, szerkesztővel és Farkas Wellmann Endre József Attila-díjas, Térey-ösztöndíjas költővel, szerkesztővel legutóbbi köteteikről, írásról, mesterekről és tanításról.

Vajon háttérben vannak a kortárs női írók? A férfiak lennének többségben az irodalomban? Ők határozzák meg az aktuális trendeket? Mit írjon egy nő, hogy meghallják a hangját? – ezen kérdésekre kereste a választ három rendkívüli szerző: Döme Barbara, Kégl Ildikó, valamint Lőrincz P. Gabriella, akik munkásságukkal joggal tekinthetők a kortárs magyar irodalom kiemelkedő női hangjainak. A Kello Tankönyvcentrum színháztermének soraiban három eltérő világnézetet ismerhettem meg. Ahogyan a székek egyikén helyet foglaltam, úgy éreztem, egy rendkívüli esemény kezdetén vagyok. Egy sorozat, amely gyökereiben változtathatja meg a női írókról és írónőkről

Örömmel láttam, hogy Tóth Ákos irodalomtudós és Tandori-kutató a közelmúltban elhunyt Tandori Dezső és Tandori Ágnes PIM-ben őrzött hagyatékából egy eddig publikálatlan Tandori-verset közölt (A veréb-hajnalcsillag), és nem is akármilyet. Az általa közzétett vers gyerekversnek íródott, és Tandori egy lap gyerekrovatába küldte el, ahol aztán valamilyen ok folytán mégsem publikálták, így egészen eddig a fiókban lapult. A vers egyébként Tóth Ákos szerint ’91-ben íródott.

Korábban a fagylaltot a fagylaltozóban, legföljebb a gombócdában, Mozartot a zeneműboltban, Ali babát meg a negyven rablót a könyvesboltban vásároltuk meg, a Hupikék törpikéket pedig a tévében néztük. S most az egész fantáziavilág beköltözött a fagylaldába.

1934. október 9-én Vladimir Georgiev Csernozemszki, egy bolgár–macedón származású terrorista Marseille-ben lelőtte I. Sándor jugoszláv királyt és Louis Barthou francia külügyminisztert. A király a merénylet során azonnal életét vesztette, míg a külügyminiszter megsebesült, és sérüléseibe néhány óra múlva halt bele. A merényletet a macedón ORIM és a horvát usztasamozgalmak szövetkezésével alakult Tett Propagandája elnevezésű csoport kötelékébe tartozó terroristák szervezték meg.

Leányfalun, 2022. április 3-án ünnepélyes keretek között átadták a Ravasz László-emlékházat, Egyházi Gyűjteményt és Rendezvényközpont épületét és megújított kertjét. Az emlékházban rendezett Ravasz-kiállítással párhuzamosan, a felújított Klein-villa mellé, a közel hatszázmilliós állami támogatásból épült háromszintes rendezvényközpont a leányfalui Katona Puszta Sándor pap költőnek, Kölley Györgynek, a gulágra száműzött katolikus papnak és a két világháború idején ápolói és embermentői munkát végzett Filadelfia Diakonissza Egylet közösségének

„Szabadka egy nagy falu”, „Európa legnagyobb falva” – ezt már gyerekkoromban is hallottam, és nem értettem egyet vele, nekem Szabadka egyenlő volt a város fogalmával. Legutóbb hasonlót egy egyetemet végzett barátomtól hallottam, aki azt mondta, hogy Szabadkán van egy kis tanult réteg, ez az elit, a többi meg mind paraszt.

Itt, a Helyőrség.ma oldalon olvastam egy szép novellát Ványai Fehér Józseftől, melynek címe: Tésztás szívű, kicsi fiúk. Nyelvileg furcsa ez a tésztás szívű szószerkezet, igyekeztem magyarázatot keresni rá. De előbb lássuk a novellából a pontos idézetet:
• Szúnyogh szülei levelet írtak fiuknak, amelynek tartalma nem maradhatott titokban, Piroska hangosan felolvasta szilencium kezdetén. A megszólítás máig fülemben cseng: „Te tésztás szívű, kicsi fiú!”

Varga Melinda legújabb verseskötetét fogom most a kezemben. Más mint a többi, de a szenvedély ugyanolyan erős. Versei a már megszokott, merészen erotikus lírai sorokkal átszőve hatnak az olvasóra. E sorok mögött azonban más is rejlik: tizenkét kagyló pontos leírása ez, amelyben a női test halhatatlansága, valamint a csillagjegyek által meghatározott sorsok kerülnek figyelmünk középpontjába. Most a Tizenkét kagylóról, a női identitástudatról, a csillagjegyek erejéről, valamint a mitologikus világról kérdeztük a költőt.

A Pesti Divatlap 1845. évi hatodik számában egy különös írás jelent meg Nyesy Demeter táblabíró néven. Az írói álnév alatt nagy valószínűséggel az éppen akkor Eperjesen tartózkodó Petőfi Sándor gyanítható, aki egy derék hazafias táblabíró álarcában, a titulushoz illő, kellőképpen cikornyás stílusában bírálta a nemzetietlenség különböző megnyilvánulásait.

Ugyanígy motoszkál bennem a kisördög, amikor azt látom kiírva: Itt csöngessen! Ilyenkor olyan csintalan ötletem támad, hogy be fogok csöngetni. Kijön a lakó, és megkérdezi, hogy kit keresek. Én bizony senkit, de ide volt írva, hogy „itt csöngessen”, tehát én csak végrehajtottam egy felszólítást.

Ernst Cassirer német filozófus egyszer úgy fogalmazott, hogy az ember nem más, mint szimbólumkészítő állat. Nyelvhasználatunkon keresztül szimbólumokat, azaz jeleket alkotunk, amelyek segítségével gondolatokat cserélünk, és információt adunk át egymásnak, egyszóval kommunikálunk.

Petőfi Sándor, aki korábban gyalogszerrel botorkált az országban, most, 1847-ben szekéren utazgat, tapasztalatait megírja egyik barátjának: „Irtóztatóan unalmas ez a Debrecen és Nagy-Károly közötti út. Homok és homok. Se hegy se róna: se ló se szamár, hanem valóságos öszvér-vidék, a mi a legkomiszabb.”

A 95 éve Sarkadon született és 86 éves korában Budapesten elhunyt Vígh Rózsát alig pár sorban említi a szlovákiai magyar irodalmi lexikon, amely kizárólag mint meseírót ismeri. Nem tud arról, hogy az évekig a gömöri Korláton élő, és a csoltói születésű orvos férje oldalán kultúrát „csináló” írónő számtalan bűnügyi és erotikus történetet hagyott az olvasóira (sőt kéziratban is nem egy várja, hogy végre megismerhessék), s Peterdi Pál a magyar Agatha Christie-nek nevezte.

1940-ben visszaköltözött Szegedről Kolozsvárra a Ferenc József Tudományegyetem, amely az 1944–45- ös tanév végéig működött. Ennek helyébe 1945. május 28-án a 407-es törvény elrendelte egy magyar tanítási nyelvű állami egyetem létrehozását Kolozsváron június 1-jei hatállyal, jogfolytonosság nélkül. Egy 1945. december 11-ei rendelet értelmében az intézmény a Bolyai Tudományegyetem nevet kapta. Ezen az egyetemen tanultam én is, és kifogtam annak 1959-es megszüntetését.

Némely sokoldalú zenész mindenféle hangszeren játszik. Igazán jól egyiken sem, mert tökéletesen tudni csak egyet lehet. Így vagyunk a nyelvekkel. Egymás rovására tanuljuk őket, beszélünk hármat-négyet, de jól egyet sem.

Mi teszi Csokonai Vitéz Mihály verstantöredékét különlegessé? A válasz egyszerű: a szerzője, akinek valóban a magyar irodalom elévülhetetlen klasszikusai közt a helye. De nemcsak szerzőjének kivételes költői tehetsége a fontos e verstan esetében, hanem az is, hogy egy olyan verstanról beszélünk, amit egy gyakorló költő írt.

Felhők libbentik fel az éjszaka sötétjét, a holdra járó álmok ezüstszoknyákban táncolnak, függönykarnison fény-árnyék villanások, autók motorbúgása töri szét a csendet. A retinák alatt fenyőfák, patakok redői, esti harangzúgás, hazavágyódó gondolatok keringője.

A vajdasági fazekasság eredetéről források hiánya miatt keveset tudunk. Arról meg végképp nincs tudomásunk, hogy egy-egy gölöncsér szakosodott volna egyfajta edényforma elkészítésére. Az erdélyi fazekasközpontokban készített nagy méretű főzőedényeket egyáltalán nem ismertük ezen a vidéken. Itt, a Vajdaságban inkább a vasedényeknek, a vaslábasoknak volt keletje.

Milyen kapcsolat van a költészet és a nyelv között? Miért írja Hamvas Béla, hogy „a költészet az emberiség anyanyelve”? Miért tartja úgy Zalabai Zsigmond, hogy „második anyanyelvünk a költészet”?

Ízig-vérig székely ember volt az 1902-ben Szentendrén született Darkó István, akit a gyerek- és a kamaszkor már a nógrádi Losoncon talál. Itt lesz a főmunkatársa Scherer Lajos A Mi Lapunk című folyóiratának. Egy ideig Budapesten tanul, s maradhatna, de nem teszi: visszatér felvidékinek, s beleveti magát a Trianon után, szinte a semmiből induló közösségi életbe.

„Inkább ledobni szeretnék dolgokat, nem pedig szerezni” – vallja az alábbi interjúban Berta Zsolt író, dalszerző, előadó, 2022-től a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága által szervezett KMI 12 program második évadának szerzője, akivel belesodródtunk egy életfilozófiai kérdéseket is taglaló beszélgetésbe. Természetesen beszéltünk irodalomról is, jelenlétről, írásról mint életformáról. Így jutottunk el olyan életigazságok megfogalmazásához, melyeket helyette nem mondhat el senki.

De talán a „végérvényes albérlőnek” is jól jöhet a mostani nyelvi magyarázat. Meg a kezdőknek is, akik az albérletkeresésnél nem akarnak „koppanni”. Ezért bemutatom a magyar nyelv új változatát, a lingua foditot, azaz az albérletnyelvet. Ennek legfőbb sajátossága a szavak jelentésének korlátozása vagy éppen megfordítása.

A reform szónak több árnyalata van, de a jelentése általában ugyanaz. Társadalmi-gazdasági, politikai értelemben újítást jelöl, amely javít a helyzeten, de a múlttal nem szakít teljesen, a réginek az átalakítását jelenti. Összességében tehát pozitív folyamat. Napjainkban mégis hideglelést kap az ember a szó hallatán, mert többnyire megszorításra, leépülésre, olyan korrekcióra utal, ami nem feltétlenül pozitív hatású az életére.

Olyan időszak, amikor béke uralkodik valamely országban vagy a világ nagy részében.
De azért ennél többről van szó. A boldog békeidők ugyanis lehet konkrét és lehet viszonylagos fogalom. Ezért jó tudni, hogy ki, mikor, milyen szövegösszefüggésben használja.

Petőfi Sándor 1845 tavaszán indult első felső-magyarországi körútjára, és április 4-én érkezett Eperjesre. Barátjánál, Kerényi (Christman) Frigyesnél vendégeskedett, és az általa nemes egyszerűséggel „amicés város”-ként jellemzett, nagy múltú településen több önfeledt hetet töltött el.

Aki ismeri Oros Lászlót, az vele kapcsolatban egyetérthet Szerb Antallal, miszerint: „A világnak égető szüksége van egy kis jóságra – és aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet.” Oros László szereti a könyveket. Gyűjteni, olvasni, és írni is. Ő a nagybetűs csodabogár, aki négy évtizede szenvedélyesen gyűjti a könyveket, régi fegyvereket, arcképeket, művészeti alkotásokat és színes reprodukciókat.

2020-ban jelent meg a Szlovákiai Magyar Írók Társasága gondozásában a Fiatal írók antológiája. A kötet kilenc tehetség műveit tárja az olvasók elé. Jancsó Péter a szlovákiai magyar irodalom tevékeny alakja. Öt novellája gazdagítja az antológia lapjait.

Van olyan, hogy tapodtat és van olyan, hogy talpalatnyi, de tapodtatnyi nem nagyon. Tapodtat: lépés, átvitt értelemben azt jelenti: nagyon kevés. Ragos főnév, leginkább csak ebben a kötött szerkezetben használatos: Egy tapodtat se! (egy lépést se), másként: jottányit se!

Ha Kassák Lajosról szólunk, művészete mellett óhatatlanul egy intézményről is beszélnünk kell. Alig van huszadik századi irodalmunknak még egy alakja, akiben oly kitartóan és konokul munkált volna a művészeti-társadalmi megújulás igénye, mint benne. A magyar avantgárd pápája volt, a fogalomnak minden alkotói és politikai vonzatával együtt.

Az egész hosszú éjjel ott fent a csúcson pihentek a vándormadarak, ez esetben a daruk, amelyeket messziről lehetett látni most a reggeli napsütésben: készülődtek elindulni hosszú útjukra. Rendezték soraikat, beszélgettek az ők titkos nyelvükön, és ébredeztek az éjjel őrködő madarak is, akik reggelre elpihentek.

Tudom, hogy nem haragszol meg e kései sorokért, hogy nem az elsők között gratulálunk a méltán elnyert nagy tisztességhez, a Kossuth-díjhoz, de hát az örömünkön túl talán fontosabb most emlékezni ebből az alkalomból is mindarra, ami miatt szeretünk téged

Kezdetben volt a szóbeliség. És máig ez a legfontosabb kommunikációs lehetőségünk. Ugyanis az emberré válás hajnalán már megjelenik a szó, míg az írás még nagyon sokáig várat magára. Tehát ősi emlék, tapasztalat rejlik abban, hogy amit szóban mondanak el, annak van igazi érvénye, hitele, az írás csak valami huncut, netalán úri tréfa. Nem véletlen, hogy az írástudókban kezdetektől nem bíznak. Egy egyiptomi fáraó állítólag így utasította írnokát: Úgy írd, ahogy mondtam, és azt olvasd fel, ami oda van írva!

Ha lehull a két kezünk is,
Ha mindnyájan itt veszünk is,
Előre!
Hogyha el kell veszni, nosza,
Mi vesszünk el, ne a haza,
Előre!

Megkísérelve Boér Géza Hiányok térképe című első kötetének leírását (Korunk, 1981. 4. 315–308.), azt mondottam, könyvet, írást feltételez a Boér-vers. A kritikus azt kívánta ezzel hangsúlyozni, hogy költőnk esetében a versnek mindkét érzékelhető „teste”, a hangos és a vizuális egyformán fontos, sőt ez utóbbi olyan jelentésmezők felé nyit, amelyet a hangzásra hagyatkozó versben elérni lehetetlen.

Vajon kinek jutna eszébe házvásárláskor megkérdezni: És szépen énekelnek a madarak?
Mélyen belém ivódott ez a mondat: És hajnalban gyönyörűen énekelnek a rigók. A városi ember – de talán már a falusi is – messze került a természettől, így a madaraktól is.

A mindössze 57 évet élt Farkas Jenő a természetlírát és a katolikus értékrendet képviselte a felvidéki magyar irodalomban. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen a száz éve, 1922-ben, Szencen született költő a helyi alapiskolai és a pozsonyi gimnáziumi tanulmányai után – ahol kedves tanára Szalatnai Rezső volt –, Esztergomban végzett a Hittudományi Főiskolán, s katolikus lelkészként szolgált Csicsón, Kiskeszin, Bajtán, Nagymegyeren (itt legtovább, 12 évig), halála előtt pedig Albáron.

A felkérés, hogy írjak Fukári Valiról, felkavart. A legjobb barátaim egyike volt, egy időben a legjobb. Bizalmas jóbarát, semmi több. Az egyetemi felvételi vizsgán sodort minket egymás mellé az élet. Ültünk a folyosó padján, a terem ajtajánál, s halkan beszélgettünk. Kiderült, hogy a cigányfekete bőrű lány szintén magyar–szlovák szakra jelentkezett.

„Anya hív”, írja ki a telefon képernyője. Elsőre furcsa, mert egy idős ember telefonján látom. Már aligha élhet az édesanyja. Azután rájövök, a felesége hívja. A feleség = anya.

Tisztelt Ház! Ez mégiscsak mindennek a teteje és egyben az alja is. Milyen alapon veszik ki a számból a szót? Alkotmányos alapon, igen? Hát miféle eljárás ez, kérem, hogy mikor valakinek a száján van a szó, akkor annak a szájára ütnek?! Ezt kérdem én!

Nehéz eldönteni, hogy Tandori Dezső a neoavantgárd formátlanság, vagy a klasszikus formák bűvöletében élt-e inkább, és talán nem is kell. Elég annyi, hogy mindkét terepen nagyot alkotott, és ehhez még annyit lehetne hozzátenni, hogy jelen sorok írója elsősorban a klasszikus formákban írt verseit tartja legnagyobbra, például a laza jambusokban, vagy a ballada- vagy az egyéb formában írott verseit.

A trianoni békediktátum utáni Romániában a magyarokra nagyon könnyen rásütötték az irredenta jelzőt. A papok erre többszörösen rászolgáltak. 1936 augusztusában a Keleti Újság számol be arról, hogy Sepsiszentgyörgyön Ferencz József és Fikker Ferenc református lelkészek ellen kiterjedt irredenta működés miatt eljárás indult. Fikker Ferenc életútját követve azt láthatjuk, hogy az akkori Sziguránca és utódja, a Szekuritáté folyamatos megfigyelés alatt tartotta őt és feltételezhetően más lelkészek tevékenységét is.

Bizonyára vannak, akik elmosolyodnak magukban, hogy 2022-ben is van ilyen, ha egyáltalán iskolai emlékeikből földereng a fogalom jelentése. Irodalom és divat? Ha csak nem az az összefüggés a kettő közt, hogy az előbbire többnyire úgy tekintünk, hogy kiment a divatból, az utóbbira, pedig úgy, hogy vagy követjük, vagy nincs pénzünk rá, vagy okosabbnak tudjuk magunkat a trendeknél. De kicsit többről van szó. Sokkal többről. 

Az igazságérzetem azt sugallja, hogy bármennyi kül- és belpolitikai hibát is vétett Ukrajna, ezeket a csorbákat nem a harcmezőn, ártatlanok élete árán kell kiköszörülni. De, úgy tűnik, a nagyhatalmak logikája egészen más, kicsit sem emberi. Mi idelent lokálisan szemléljük az életet, és végsőkig ragaszkodunk a kis világunkhoz, amit felépítettünk a magunk számára. Ezért is borzaszt el akár csak egyetlen menekült család látványa is. Odafent, a globális perspektívából ez nem látszik. Nekik csak „térkép e táj.”

Bár próbáltuk lebeszélni szándékaikról, kárpátaljai barátaink – Lőrincz P. Gabriella és Kertész Dávid – mégis úgy döntöttek, hogy hazalátogatnak és részt vesznek a beregszászi és környéki prózanapi rendezvényeken. Az a tény, hogy bevállalták az utazást így utólag is azt jelenti, hogy teljes bizonyossággal néhány napja még senki nem számított a háború kitörésére. A helyzet egyre feszültebb a térségben, és csak bízhatunk abban, hogy épségben el tudják ma hagyni Ukrajna területét.

Soóky László 2022. február 24-én lenne 70 éves. Két éve már nem reflektál drámában, sem versben a szlovákiai magyar valóságra. Pedig a jelen, amiben élünk, még sosem volt ilyen értelmetlen és illuzórikus.

Fontos, nagyon fontos az ismétlés. A rosszat az emberek szeretik ismételgetni, ezért a jót is kell hangsúlyozni. Ám vannak üres szószaporító, tehát többnyire fölösleges szerkezetek. Szófölöslegnek, fölösleges szószaporításnak, idegen szóval pleonazmusnak nevezzük ezt a jelenséget. Tipikus esetei a napok, napszakok, évek említésekor, például: tegnapi nap, holnapi nap, ahelyett, hogy: tegnap, holnap.

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta ünnepeljük a magyar széppróza napját február 18-án, Jókai Mór születésnapján. Ezen a napon Kárpát-medence-szerte megemlékeznek az egyik legnagyobb magyar író születésnapjáról és a széppróza napjáról, író-olvasó találkozókra, könyvbemutatókra, televízió- és rádióműsorokra, fellépésekre, rendhagyó irodalomórákra, sőt novellaíró versenyekre is sor kerül. (A korábbi versenyekről lapunk az elmúlt években is beszámolt, a nyertes műveket közölte.) Nem kérdés tehát, hogy ezen a jeles napon mi is közlünk egy Jókai-szöveget

A magyar irodalom emléknapjai különös jelentőséggel bírnak a felvidékiek számára. Azzal büszkélkedhetünk, hogy két esetben felvidéki születésű – Jókai Mór komáromi, Madách Imre alsósztregovai – íróóriások nevéhez, illetve munkásságához kötődik az ünnep: a magyar széppróza napja és a magyar dráma napja.

„Alkossunk szerelmi szótárt! – fordult a hetvenes években a nagyközönséghez a rádió nyelvművelő műsorában Koltói Ádám nyelvész. – Nagyon kevés ugyanis az a szerelmi szótár, amelyből szavakat válogathatunk, ha közvetlenül és mellébeszélés nélkül akarunk valamilyen szexuális témáról szólni. Gyakran ez a szavakkal való küszködés ijeszti el a felnőtteket az őszinte felvilágosító beszélgetéstől, s nem a fiatalokkal szembeni közömbösség vagy a prüdéria.”

anulságos nyelvművelő eset történt nemrégiben a gyermekorvosi rendelőben. A doktornő feliratot függesztett ki a helyes, illendő nyelvhasználattal kapcsolatban. Ezt írta:
„Tisztelt Szülők! A mi és az Önök gyermekeinek nem segge, hanem popsija van, nem fosnak, hanem hasmenésük van, nem finganak, hanem szélgörcsük van, és nem taknyosak, hanem náthásak!"