Juhász Dósa János

Régi, szép, népi ünnepneveink fölelevenítése üdvös feladat lenne. Részben a hagyományok ébrentartása, részben pedig szürkülő nyelvi kifejezéskészletünk gazdagítása miatt. S hogy ez miért fontos? Mert ezek a régi ünnepnevek egy egykori teljesebb, gazdagabb, az ünnepekre jobban ügyelő érzelmi, lelkivilágot jeleznek. Ma, amikor elvben jóval több szabadidőnk van, mint korábban, érdemes lenne fölidézni és megélni az egykor megszentelt napokat. Hogy is mondta egy szilágysági kollégám? „Régen karácsonykor énekkel volt tele a falu.”

A gazdasági válság hatásai miatt a színházak már csökkentett számú bemutatóval jelentették be a soron következő évadot. Az utóbbi három évben többnyire olyan dolgok történtek, amelyek nem tettek jót a színházaknak sem, ezért a nehézségekről, túlélésről, tervekről kérdeztük a kassai Thália Színház igazgatóját, Czajlik Józsefet.

Alexandru Belc (1980–) román rendező Metronom című első nagyjátékfilmjét az idei frankofón filmhéten mutatták be, amely 2022-ben a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában elnyerte a rendezői díjat az Un certain regard (Egy sajátos nézőpont) kategóriában. Ezenkívül a jeruzsálemi filmfesztiválon a legjobb nemzetközi filmnek járó Nechama Rivlin-díjat is bezsebelte.

A létezés botránya és a csöcskontent – ezzel a címmel szerettem volna indítani. Kicsit a hárompéterek irányába tolni a köszöntőt, megszólalni Esterházy hangján, Péter köszönti Pétert (Nádast) és Pétert (Hajnóczyt), és nem mellékesen fölhívni a figyelmet arra, hogy léteznek még törődést igénylő Péterek, mondjuk, Dobai, szóval munka lenne még.

2022. december 30-án elhunyt Duray Miklós. Ez a hír sokunkat megrázott, hiszen Miklós élete és tevékenysége mélyen beleivódott a szlovákiai magyar valóságba, s függetlenül attól, hogy valaki szerette és tisztelte – vagy ellenkezőleg: nem szerette és nyughatatlan intrikusnak tartotta őt, minden olyan magyar személyiséget, aki számít valamit bárhol a világon, ahol magyarok élnek, megérintett. Duray Miklóst számon kellett tartani, élete, megnyilvánulásai sok vonatkozásban igazodási pontot jelentettek még azoknak is, akik megosztó személyiségnek tartották őt.

A lélek kutatói jobban meg tudnák magyarázni, hogy az álhírek miért érdekesebbek a valódi híreknél. Ám az álhírek iránti emberi vonzalomról maga a szókincs is árulkodik, és nyelvileg is vizsgálható. Egy anekdota szerint a magyar nyelv ötven szót ismer a mellébeszélésre, száz szót a verekedésre, 120 szót a járás-kelésre, 332 szót a buta, háromezer szót a részeg emberre. Nem szükséges utánaszámolni, mert ilyen pontos listát lehetetlen összeállítani. Vagyis már ez a lista is hazugság. Kevésbé durván: tódítás. 

A latin szó, a penna magyar írástudó körökben nem csupán (madár)szárnytollat jelentett, hanem íróeszközt is. A magyar nyelvújítás során az ezzel dolgozó literátorok közötti XVIII–XIX. századi torzsalkodásokat éppenséggel pennaháborúknak szokás nevezni. E küzdelmekben ugyan vér nem folyt, de a nyelvújítás nagy alakja, Kazinczy Ferenc a börtönben a vasajtó rozsdájából készített tintát, de némelyik levelét saját vérével írta, mert a tintától el volt tiltva, tolla sem volt mindig.

Megjelent egy óriási munka, Galgamácsai népmesék és mondák, négy kötetben csaknem 3500 oldalon. Egyetlen néprajzkutató egész életre szóló lenyűgöző teljesítménye. Ráadásul a szerzőnek van még egy kötetnyi anyaga… A közel négy évtizedes kutatómunka mindvégig támogatás nélkül folyt. A kötetek megjelentetésére az Agrárminisztérium két sikeres Hungarikum-pályázata adott lehetőséget.

Petőfi huszonhat és fél évében túlontúl sok dolog szerfelett különös. Az egyik közülük a nyelvhasználata. Kifejezési eszköztára a mindennapok természetes beszédét követi. Természetes gondolkodás, szókimondó kifejezés, keresetlen szavak. Montaigne szavai juthatnak eszünkbe:
„Kiváló írók kezében különös-szépen izzik a nyelv. Nem halmozzák az új, maguk készítette szavakat, hanem a saját szótárukat juttatják új árnyalatokra, óvatosan és sok leleménnyel.”
(Esszék, III. 5. – Bajcsa András fordítása.)

Ezt írja egy elemző:

A nagyvárosok alapvetően liberálisok.
Az én nyelvérzékem szerint: liberálisak lenne a helyes. A liberálisok a személyek, a liberálisak pedig egy tulajdonság (az értelmező kéziszótár szerint ezek a melléknévi jelentések: 1. (politikai értelemben) A liberalizmust valló, 2. (pejoratív értelemben) Túlságosan engedékeny.

Gál Tamás Jászai Mari-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, a Csavar Színház alapítója kapta a Magyarság Háza-díjat 2022- ben. Az ünnepélyes díjátadás december 18-án, advent negyedik vasárnapján volt a Magyar Tudományos Akadémia épületében.

Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?

• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.

„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.

Tandori Dezső halálának negyedik évfordulója alkalomból szeretném újra elővenni a költő egyik nagyon szép versét, a Londoni mindenszenteket, ami a Vagy majdnem az című 1995-ös kötetében jelent meg, és amit főként verstani szempontból vizsgálnék. 

Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.

Michael Ende úgy tartja, a fantázia, az új világok teremtésének képessége az, ami megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. A mesterséges intelligenciák (AI) megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy mennyire rendelkeznek a chatbotok e kizárólag emberinek tartott attribútummal. Azt tapasztaltam, hogy egyikük sem tud saját világot létrehozni vagy saját kombináció mentén világok fúzióját megteremteni. Közben viszont furábbnál furább helyzetekbe kerültem, és kaptam halálos fenyegetést is.

A minap Tőzsér Árpád 2002-es naplóját olvasgattam (A kifordított ember című, 2013-as kötetében), melyben az azóta sajnálatos módon már rég abbamaradt somorjai disputáról – a szlovákiai magyar irodalomkritika és irodalom ezen reményteljesen indult fórumáról – ír. Pontosabban annak sorozatnyitó, 2002. december 14-i vitanapjáról, melynek Az élő szlovákiai magyar írásbeliség volt a címe és központi témája.

Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott.  De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira. 

Az anekdota szó eredeti (görög) jelentése: kiadatlan, vagyis megjegyzésre, megörökítésre nem méltó apró esemény. Ezzel szemben a mindennapokban, a folklórban és az irodalomban (a magyar irodalomban különösen) nagy szerepe van az anekdotának és társműfajainak: az adomának, élcnek (viccnek), trufának, tréfás hiedelemtörténetnek, falucsúfolónak, novellamesének, ostobaördög-mesének, memorátnak, viccnek, igaztörténetnek, népijóslás-történetnek.

Hogy miként lehet a leves is meg a tréfa is sajtalan, azt jól mutatja Móricz Zsigmond regényrészlete is: „[…] a háziasszony mentegetőzött, hogy duflumos szégyenbe került, egy az, hogy két órával elkésett az ebéddel, mert bizony tíz órára meg kellett volna lenni rendes szokás szerint úri háznál, másik szégyene pedig az főtelen s sajtalan hús, de az sietség miatt van s hogy a só elfogyott, mind az egész kősók, amiket Désről hoztak volt […]” (Tündérkert).

Eltelt újabb száz év. Madách születésének kétszázadik évfordulóján elgondolkodhatunk, most hol tartunk. Milyen eszmecserét, vitát folytatna Ádám és Lucifer, ha körutat tennének jelenünkben? Hullahegy, háború, vér, nyomor, fogalmaz Ádám. Ismét. Sötétség, hideg, otthontalanság, tehetnénk hozzá. Talán sosem volt ennyi kérdés, várakozás, remény bennünk, mint most, a Madách bicentenárium évébe lépve.

Az igekötők szerepe az, hogy módosítsák, megváltoztassák, egyben pontosítsák, gazdagítsák az ige jelentését. A jelentésmódosítás leginkább befejezettséget, kezdő jelleget, mozzanatosságot, tartósságot, folyamatosságot és további, sajátos jelentéstöbbletet fejezhet ki. Utóbbiak között megfigyelhető a zaklatott, tudatmódosított lelkiállapotot kifejező igekötős igék gyarapodása.

Január 23. és 24. között Vácon parkolt le a Petőfi Irodalmi Múzeum Petőfi Sándor-emlékévre készült vándorkiállítása, amely szorosan kapcsolódik a nemrég közönség elé tárt Költő lenni vagy nem lenni című Petőfi-tárlat tematikai és szerkezeti célkitűzéseihez. Mindkét kiállítás felépítése azon az elven alapszik, hogy a híres költőt ne az életrajzi sajátosságai révén, hanem a költészetén és a hozzá közel álló tárgyakon keresztül ismerhessük meg. 

„Színház az egész világ, / És színész benne minden férfi és nő…” Tudjuk Shakespeare Ahogy tetszik című drámájából. „Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár / Életében…” Shakespeare felsorolja a jellemző szerepeket, amelyeket „hét korra” oszt: kisded, nebuló, szerelmes, katona, bíró, öregember és ismét gyermek… A tudományban is szokás egyes szerepeinket a színjátékhoz hasonlítani. Egyértelműen ilyenek a szertartások, a bírósági tárgyalás, de – bár nem szoktuk hangoztatni – az egyetem világa is tele van színjátékszerű szokásokkal.

Interjúsorozatom végén L. Simon Lászlóval, a Tokaji Írótábor fő szervezőjével, az ominózus kerekasztal-beszélgetés ötletgazdájával is megbeszéljük az előző interjúkban szóba kerülő témák némelyikét, azokat, amelyek a legfontosabbaknak tűnnek és amelyek sürgető megoldásokra várnak. 

Az alább olvasható (tárca)novella 1920. január 3-án jelent meg az Esti Újságban. Egy alig huszonkét éves fiatalember, Fábry Zoltán követte el Stószon, aki az első világháború borzalmaival és sebeivel „felvértezve” készült a még mindig csak előtte álló nagybetűs Életre. Egy általa létrehozott műfaj, az emberirodalom megvalósítására, amely már nem tűri el a szépirodalmat, hiszen Rudolf Pannvitzcal hirdeti: „A kritika az igazság keresése.”

Golfütőkkel és fejszenyelekkel abálta egymást két család a csongrádi kompnál.
Vajon így készül az ebrudalt szalonna? Na, nem! Golfütőkkel és fejszenyelekkel nem szokás abálni. Az abál vagy abárol jelentése: (különösen zöldséget, gombát, hurkatölteléket, szalonnát) forró vízben puhít, fonnyaszt. A szerző talán az abriktol igére gondolt, melynek egyik jelentése beleillik a mondatba: ütlegel, ver, egyébként azt is jelenti, hogy oktat, betanít, fegyelmez, rendszabályoz, fenyít. Vagy esetleg: agyabugyálta?

Böszörményi Zoltánt annak a Regál című kisregényének újrakiadásáról kérdeztük, amelyben a főhős a kommunista diktatúra elől menekül. Az ausztriai menekülttáborban töltött időszak megrázó eseményeit önéletrajzi történések ihlették.

Külön érdekesség, hogy e korszak utolsó évtizedében a fehéregyházi megemlékezések egyik nagy lelkesítője egy Gelu Păteanu nevű igen kiváló román költő, műfordító volt, aki amellett, hogy tökéletesen és művészien beszélte a magyar nyelvet, a szabadság eszméjének is ritka elkötelezettje volt: a Petőfi-féle világszabadság gondolatát a legnagyobb hitelességgel képviselte.

Bár már karácsony előtt lelepleztük a 2022. év szavait, s ez a lista végig is söpört a magyar sajtón, most néhány műhelytitkot árulok el.

Mikszáth Kálmán egyik elbeszélésében erről és a cserebogár haszontalanságáról írt még 1903-ban: „A rovarvilág tehát, mint efféle nagy és félelmetes hatalom, nem is részesül amúgy összességben valami kiváló tiszteletben, csupán egyes tisztességesebb perszónái vannak, kiket kisebb-nagyobb mértékben érdemesít rokonszenvére. Nem értem ide a cserebogarat, ki csak a nótában állja meg a maga helyét, hanem egyébként valóságos Rontó Pál, s csak az apró kacsa, libajószág állhatja, mikor már lenyeli” (A magyar nép bogarai).

Ha élne, nagyon öreg ember lenne és bizonyára értetlenül állna napjaink valósága előtt az egykor lánglelkűként megismert forradalmár és költő. Alakja mára már része minden magyar identitásának, túl nagyot mert alkotni és túl messzire tudott menni. Épp annyira, hogy most kétszáz év múltán is arra ösztönözzön, hogy kérdéseket tegyünk fel magunknak és a világnak, hogy mai napig arra provokáljon, hogy jobbak, hitelesebbek, őszintébbek legyünk, mint ő, persze, ha tudunk. Költészetben, politikában, embermivoltunkban egyáltalán.

Szilveszterkor mindenki törekszik a jó hangulatra, bárcsak így lenne ez egész évben. Ehhez szolgálok most a 2022. évben gyűjtött nyelvi tréfákkal (viccekkel, szólásokkal, sorolókkal). Tartson ki sokáig!

„Őseimet kutatom az anyakönyvi adatokból” – írja Záhonyból Sipos Attila operatőr-fotóriporter. „Szamoskériek voltak anyai ágon. De ma nem így szerepelnének az anyakönyvben. Apai őseim Cegléd környéki kistelepülésekről, falvakból, tanyákról valók. Ma bizonyára csak Cegléd szerepelne az anyakönyvben. Elvesznek a falvak nevei az anyakönyvekből.”

Az örökifjakat – azt gondolom – valamiféle rezervátumban kellene tartanunk, és valós értékük szerint kellene vigyáznunk rájuk. Legyen számára most a szeretet, ami körülveszi, ennek a rezervátumnak a terepe, ez a mai nap pedig egy olyan pillanat, amire tíz-húsz év múlva is épp hogy csak emlékezünk, egy-egy újabb kerek évfordulót ünnepelve.

Régóta terveztem, hogy kifaggatom Erdély egyik legcsodálatosabb színésznőjét, Tompa Klárát, de az idő sajnos elfogyott, elkéstem. Mennyi mindent mondhatott volna még nekem, nekünk, mindannyiunknak!

Folytatni a hagyományokat, nevelve szórakoztatni – így foglalta össze a Háromszék Táncegyüttes új igazgatója, Virág Endre az Erdély legjobb táncszínháza előtt álló feladatokat. A nemzeti érdekek képviseletét amúgy is mindig hordozta a műfaj.

Tizenkét esztendőnk hatalom. Az Újnyugat Irodalmi Kör 12 éve, ha tetszik, ha nem, a (szellemi) szabadság erejét példázza. Hiszen a Nyugat Plusz irodalmi folyóirat oly’ időkben lett a túlélés szimbóluma, amikor a pályázatokat a (végtelen) játéktér, a (füves) pálya helyett gyakran (a műfüves borításhoz szokott) örök cserék, cserediákok és taccsbírók bírálták/bírálják el, amikor a nem-írók írnak többet, amikor leghangosabban a nem-gondolkodók elmélkednek, mikor a sokadrangköltők szülik-szarják-ontják a daktilusokat. A díjakat pedig adják-veszik. Kisajátítják. Kiköltik.

1872-ben indult a Magyar Nyelvőr, a magyar nyelvtudomány szó szerint legendás (mert hagyományozódó történetekben bővelkedő) folyóirata. Milyen céllal? Szarvas Gábor, az első szerkesztő ezzel kezdte programját: „Mit akarunk? Akarjuk ott, a hol az ingadozó alapra fektetett s rögtönözve létesített nyelvújítás szabályellenes szóalkotásokat hozott forgalomba, a helyesség visszaállítását...”

A klézsei Szeret–Klézse Alapítvány a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének együttműködésével és a magyarországi Külügyi és Külkereskedelmi Minisztérium támogatásával kirándulást szervezett négy csángó falu (Pokolpatak, Tyúkszer, Forrófalva, Nagypatak) magyarjainak a tőlük elment nemzettársaikhoz a Fekete-tenger partján levő Ojtozba. A „rokonlátogatás” 2022. július 16–18. között történt.

Ahogy az idő múlik, úgy kopnak az emlékek, egyre kevesebb virág és mécses kerül a horpadó sírokra. Még a nagyapák sírját felkeressük, de a déd- vagy ükapáké már a gaztól sem tisztul meg, az egykori sírfeliratokat belepi a moha.

Év végéhez közeledve adja magát az összegzés lehetősége, és Juhász Anna irodalmárnak igazán van mit: decemberben munkássága elismeréseként megkapta a Prima díjat, de nevéhez olyan sikersorozatok kapcsolódnak, mint a Viszonylagos öröklét, Nemes Nagy Ágnes 100, a Várkert Irodalom Aposztróf vagy az idén 12 éves Irodalmi Szalon. Hogy milyen egy irodalmár élete? Mikor jut idő olvasásra és mit javasol a fa alá? Ő maga meséli el. 

Annak idején a humán tagozatú gimnáziumi magyartanárunk megjegyezte Janus Pannonius költészete kapcsán, hogy pajzán tartalmú epigrammákat is írt, nemcsak a Nagyváradtól búcsúzó verset vagy anyját, Borbálát elsirató éneket, ám ezekből a lányokra tekintettel nem mutat be egyet sem. Mindezen fölbuzdulva néhányan a könyvtárban megkerestük és elolvastuk a költő Ferrarában írott bökverseit. Pár nap múlva – az osztály maradék nyolc leányára nem gondolva, tudni illik: kettőt kicsaptak, eltanácsoltak bizonyos pajzánságaik okán… – jelentkeztünk a tanár úrnál mondván, ilyen(ek)re gondolt-e, és fejből mondtuk.

A más népek és nyelvek kutatóit, tudósait többféleképpen nevezik meg a magyar nyelvben. Nincs egységes szemlélet, nem is mindig könnyű eligazodni. De azért próbáljuk meg. Induljunk ki a magyarságkutatóból, ez tűnik egyszerűbbnek.
A magyarságkutató vagy hungarológus: a magyarságtudománnyal, elsősorban a magyar nép nyelvével, történetével, irodalmával, néprajzával foglalkozó tudós. A hungarológia azt jelenti: magyarságtudomány. A hungarológus tehát a magyarságtudomány kutatója, művelője.

De miért lehet érdekes egy kötetben összegyűjteni és kiadni ezeket a műveket – a szerkesztők, Szalisznyó Lilla és Zentai Mária is ezt a kérdést teszik fel az Utószóban, s persze látens olvasóként jól tudjuk rá a választ: Petőfi fordításainak megismerése hozzátartozik a róla kialakult kép teljességéhez, mivel irodalmi munkásságának a részei – még ha mostoha része is.

Az irodalmi élet problémáit most Erős Kingával, a Magyar Írószövetség elnökével boncolgatjuk tovább, újabb érdekes problémaköröket érintve, újabb érdekes szempontok mentén. Az intézményvezetői szemszög önmagában is különleges az egyéni megközelítésekkel szemben, hiszen egy szakmai érdekképviselet keretei között a rengeteg egyéni szempontot kell egységessé olvasztani, megtalálva a kollektív igazság esélyeit is. E folyamat koordinálása nem mindig szívderítő feladat, manapság talán egyre inkább nem.

Tűnődöm a képen, s már megint az ismerős bosszúságot érzem, a türelmetlenséget, a piciny haragot: hol vagy, Gyula bácsi, miért hallgatsz? Haragról beszéltem, igen, mert fiatalon, nagyképűen szólva amolyan „pályakezdő” éveimben, s később is, ha szóba került, mindig ingerültséget éreztem iránta. A türelmetlenség által táplált haragot. Legyen észak-fok, idegenség, vagy legyen sarkcsillag, legyen ő maga a cél, de olyan, amelybe nem férkőzhet be egyetlen fölösleges betű sem…

Mint egy ötcsillagos rémálomban, a boltíves, pinceszerű terembe három fekete köpenyes, csuklyás alak vonult be és foglalt helyet az emelvényen álló asztalnál.

– Szóval nem tagadja, hogy tanár? – szólalt meg a középen ülő, hórihorgas fazon.

– Már hogy tagadnám! – húztam ki magam önérzetesen. – Papírom van róla. Diplomám. De ezt maguk, tanügyi inspektorok is jól tudják.

A főbűnök kapcsolatba hozhatók az ember alapvető viselkedési jellemzőivel, alapszükségleteivel, alapérzelmeivel, amelyek számát ugyancsak hétben szokták meghatározni. Az utóbbiak közül az érdeklődés és a szomorúság közvetlen kapcsolatot is mutat az egyik főbűnnel, az irigységgel. Az emberekben benne van a szomorúság, a boldogtalanság, tehát nehezen viselik el, ha másokat boldognak látnak. Az ember a másik örömének és javainak láttán nagyobb keserűséggel érzékeli saját hiányosságait. Ezért nevezik befelé irányuló, szomorú szenvedélynek is. Az irigységben megmutatkozik az ember csoporttulajdonsága és versenyszelleme is.

Ha a magyarok sírva vigadnak, akkor a franciák vidáman siratnak – legalábbis ez derül ki a kortárs francia szerző, Pierre Notte Gyászúton – vidám sirató két hölgyre, egy zongorára című drámájából, amelyet a debreceni Csokonai Színház női sorsokat előtérbe helyező V. MagdaFesztje nyitóelőadásaként az erdélyi Szabó K. István rendezésében tekinthetett meg a közönség. A 2022. október 3-ai premieren jártunk.

Sepsiszentgyörgy bekapcsolódott a Petőfi Kulturális Ügynökség Írórezidencia Programjába, ezentúl ide is jönnek alkotni írók, költők, műfordítók. Az első íróvendég a Kárpátaljáról Magyarországra 2019-ben áttelepült Lőrincz P. Gabriella volt, aki egy mesekönyvön dolgozik. Kisebbségi létről, háborús helyzetről kérdeztük.

A közösséginek csúfolt médiában csoportok szerveződnek, hogy kitárgyalják a leginkább idegesítő, sőt irritáló nyelvi jelenségeket. A legtöbben szerepel a „feláll a hátamon a szőr” kifejezés – vagyis az illető azt sem tudja, hogy mit csináljon megdöbbenésében, felháborodásában, rémületében. A szólás egyébként az állatok megfigyelésén alapul, és ahhoz hasonlítja az embert: izgalmi állapotban egyes állatok, például kutyák, macskák a szőrüket felborzolják (zoomorf, animális hasonlat). Az emberek többségének ugyanis (már) nem szőrös a háta…

A nagyszombati polgári értelmiségi zsidó családból származó Egri (Eisler) Viktor megjárt két világháborút. Az elsőt még mind a hat fivérével együtt túlélte, a másodikat már csak ő maga. Két háború után kellett a semmiből újrakezdenie az életét, ahogy úttörő szerepet vállalt a szlovenszkói magyar irodalom első és harmadik nemzedékének elindításában is.

Nem olyan régen fogadóórára mentünk Ervin atyához, hogy eligazítson bennünket az esküvőnk egyházi teendőivel kapcsolatban, amiből van bőven: katekézis, jegyesoktatás, jegyesvizsga. Amikor az utolsó ponthoz értünk, kicsit pánikba estem: úristen, még vizsgáznom is kell a tanultakból? És mi lesz, ha megbukom, nem házasodhatunk össze?

Fajtája szerint magyar, fajtársai szerint pedig idegen az erdélyi közegben a film főszereplője, Talpas kutya, ahogy a gazdája is az. Egyfajta utolsó mohikán, fajtáját továbbtenyésztésre alkalmatlannak mondják a szakemberek, épp ezért az utódnemzésre, vérvonala tisztaságának megőrzésére kevés esély mutatkozik. A kisebbségi sorsmintát a kutyák világában követő film a nemzetpolitika kudarcos eseményeit felvillantva – a rendezői szándék szerint is – az erdélyi magyarság, de általánosítva a kisebbségi létmód identitásának életesélyeiről beszél.

Paraszt szavunk a társadalomtudományokban nem egyértelműen használt társadalmi kategória. Parasztokon olykor mezőgazdasági termelőket, esetleg csak földműveseket értenek, máskor jobbágyviszonyban élő mezőgazdasági termelőket és azok mezőgazdaságban maradt leszármazottait; találkozunk a parasztoknak a falusiakkal való azonosításával is. „Paraszt” szavunk mint melléknév még számos egyéb jelentést is hordoz.

Engem nem izgat a siker, nem izgat a politikai érdekháló és nem izgat az anyagi haszonszerzés. Ebből következően számos dologról lemondok, amelyet jogosan vagy jogtalanul, de magaménak gondolhatnék. Nem gondolom, hogy ez igazságos, de szükségszerű, hogy én ezt az árat fizetem a magam autonómiájáért.

Az iskola közel volt szülővárosomhoz, naponta jártam oda autóbusszal. Az első hónapokban ismerkedtem az iskolával (urasági kiskastély volt előzőleg), a kollégákkal. Hanem a késő őszi esős hónapok másfajta ismeretséget kínáltak: a buszról lelépve mindenütt sár és sár az országút mellett, vizes árok – járda sehol. A középkorban gólyalábbal, fa- vagy fatalpú cipővel igyekeztek eleink úrrá lenni az ilyen nehézségeken. Én napokon belül fekete kalocsniban caplattam el az iskolához.

1934 decemberében a jugoszláv hatóságok mintegy háromezer délvidéki magyart utasítottak ki az országból. Néhány hónappal később a Jugoszláv Királyságban parlamenti választást tartottak, amelyen a kormánypárt mellett már ellenzéki pártok is elindulhattak. E választáson viszont magyar párt vagy egyéb politikai szerveződés nem indulhatott. Magyarként egyedül dr. Szántó Gábor szabadkai orvos szállt ringbe a képviselőségért, de a királyi diktatúra kormánypártjának listáján.

Ami az alapélményem, hogy azok közé a fiatalok közé tartoztam, akik – és talán valahol innen is indítottam –, mindenféle hatalmi törekvést kritikával fogadtak, mert mégiscsak volt egy naiv tapasztalatunk a centralizált világról: abban nőttünk fel. Alapvetően nem tudom, hogy merjem-e most a felelősségünk számlájára írni, vagy a felelősségünknek látni, hogy elutasítottunk autonóm, kritikai pozíciónk megőrzése érdekében minden politikai-hatalmi akaratot. Nem érdekek mentén gondolkodtunk, pláne nem személyes érdekeink vezéreltek, azt nem tudtuk volna összeegyeztetni sem kritikai, sem idealista elképzeléseinkkel.

Korzenszky Richárd atya, a Tihanyi Bencés Apátság korábbi vezetője (perjele) évekig tanított magyar nyelvet és irodalmat, és hosszú évek óta részt vesz a középiskolai anyanyelvi versenyek bírálóbizottságában is. Ezeknek a versenyeknek egyik kultikus helye a keleti országrészben található Sátoraljaújhely és Széphalom, utóbbi Kazinczy lakhelye, a magyar nyelvművelés kultuszának központja. Innen jött az ötlet, milyen jó lenne, ha a Dunántúlon is lenne egy ilyen anyanyelvi emlékezethely.

– a debreceni Csokonai Színház előadása –

Visky András A test történeteiben a római Artemisia, a budapesti Éva, a kolozsvári Lina, a kalkuttai Teréz, a bukaresti Nadia történetét írta meg. Ezek közül kettőt, Terézét és Lináét a debreceni Csokonai Színház felkérésére nem más, mint a szerző fia, Visky Andrej vitt színpadra. A 2022. szeptember 13-ai premieren jártunk.

Titok, hogy az ember életének legkritikusabb pillanataiban hogyan tud túllépni meghatározó érzelmein, például a félelmen, az életfélelmem, s vállalni mer olyan erkölcsi kiállást, amely önsorsrontásnak is felfogható, s amelynek az adott pillanatban nincs semmi jutalma, és még az is kérdéses, hogy valaha lesz-e. Igazi dráma az, ha az örömre, harmóniára, boldogságra, elismerésre termett embernek választania kell a rövid távú, de mégiscsak sikeres megoldások és a rövid távon biztosan áldozattal járó és talán soha meg nem térülő, magasabb rendű erkölcsi kihívás között. Követ vethetünk-e arra, aki inkább menekül az áldozati szerep elől, akár

Ismét egy hihetetlen magasságokban járó költemény, melyet a megírás körülményei még feljebb emelnek.

A parndorfi főbelövés elkerülése után Petőfi Vasvári Pállal együtt elhagyja Nyugat-Magyarországot, hogy Pest érintésével feleségét, Júliát Erdődre vigye. Alig két hónapja van a szülésig. A csatazaj, székelyek kivégzése, a szabadságharc kiterjedése idején sem igaz a régi mondás – legalábbis Petőfi esetében nem áll –, hogy „Inter arma silent Musae” (Háborúban hallgatnak a múzsák). Életművének egyik legszebb ódáját, idilljét hozza létre a fentebb idézett versben.

Ismét egy hihetetlen magasságokban járó költemény, melyet a megírás körülményei még feljebb emelnek.

A parndorfi főbelövés elkerülése után Petőfi Vasvári Pállal együtt elhagyja Nyugat-Magyarországot, hogy Pest érintésével feleségét, Júliát Erdődre vigye. Alig két hónapja van a szülésig. A csatazaj, székelyek kivégzése, a szabadságharc kiterjedése idején sem igaz a régi mondás – legalábbis Petőfi esetében nem áll –, hogy „Inter arma silent Musae” (Háborúban hallgatnak a múzsák). Életművének egyik legszebb ódáját, idilljét hozza létre a fentebb idézett versben.

Nem mertem leírni, nem akartam kimondani a nevét ebben az írásban, félve az írott szó hatalmától, félve attól, hogy vészmadárkodjak, attól, hogy nehogy bármilyen sötét mágiát élesszek fel az aggódásommal, amelyet szavakba öntök, pláné úgy, hogy néven nevezem őt, de titkon nagyon bíztam abban, hogy ő, aki mindig a lehetetlen határvidékén élt, tudja, hogy vissza kell jönnie.

Kulturális közéletünkről szóló interjúsorozatomban ezúttal Beck Zolival, a 30Y énekesével és alapítójával, és időnként dr. Beck Zoltán egyetemi adjunktussal beszélgetek. Őt húszas évei legelején érte a rendszerváltás, az azóta eltelt harmincegynéhány évet pedig a kortárs kultúrában aktív szereplőként élte végig. A korszak történelme számára személyes élettörténet is, amelyben dalszerzőként, prózaíróként, zenekarvezetőként, később pedig tudományos kutatóként is megtapasztalta az irodalmi és zenei szcéna magyar rögvalóságát, az egyetemi élet kihívásaival együtt. 

Az ijesztegetés egyidős lehet az emberrel. A félelem ugyanis az ember alapvető ösztöne, az ijesztegetés félelemkeltés, a közös félelem pedig csoportösszetartó erő. A gyermek félelemérzettel születik. Erre játszanak rá a gyermekijesztők. De a felnőttekre is sokszor ráijesztenek. Mondhatni: mindennap.

A község központjában 1912 óta áll a mondaszövegben is említett szobor, Holló Barnabás Mátyás-szobra, az egyetlen olyan köztéri szobor a világon, amely kapával a kezében ábrázol egy uralkodót. Ezt ugyan Petőfi még nem láthatta, és lehetséges, hogy a mondát sem mesélték el neki, máskülönben több más felvidéki történeti mondához hasonlóan ezt is feljegyezte volna útirajza lapjain.

Az első világháború során a harctérre vonuló tisztek, katonák – sorsuk bizonytalansága miatt – gyakran végrendeletet készítettek, amelyben vagyonukról rendelkeztek haláluk esetére. 1915-ben Keczeli Mészáros Gábor tartalékos főhadnagy is így cselekedett.

A kortárs irodalomról szóló beszélgetés-sorozatom folytatása elképzelhetetlen Sántha Attila megszólalása nélkül: a kilencvenes évek elején ő volt a kolozsvári Előretolt Helyőrség írócsoportosulás egyik alapítója és teoretikusa, jelenleg is a helyőrségesek táborához tartozó meghatározó szerző. Arról kérdeztem, hogy mi volt akkoriban az irodalom berkeiben és hogyan látja az irodalmi élet aktuális problémáit.

Nem olyan régen egy televíziós szavazós játékban az Egri csillagok az ország legnépszerűbb könyve címet nyerte el. A Star Wars, vagyis a Csillagok háborúja pedig vitathatatlanul a világ egyik legnépszerűbb sztorija. Véletlen lenne? Dehogy. Egyfelől ott az érintett témák azonossága, vagyis a szerelem, a barátság, a harc, az igazság, az emberség és az embertelenség, jó és rossz viszonya, vagyis az emberiség, az emberi lét alapkérdései, melyek a ketrecharcostól a filozófusig mindenkit foglalkoztatnak.

Oláh Gábor (1881–1942) költő volt, író, irodalomtörténész, kora jó tollú és termékeny alkotója, Ady kortársa és bizonyos értelemben vetélytársa is, aki előtt számos lehetőség nyitva állt, ám élni azok egyikével sem tudott olyan mértékben, amilyenre tehetsége szerint hivatott lehetett volna. (Féja Géza az Egy magyar torzó címet adta egyik, róla szóló esszéjének – joggal.)

Kicsit úgy érzem magam, ha az idei nyárra gondolok és írok róla, mint amikor a nyári szünet után a tanárnő arra kért, hogy fogalmazásban írjuk le a nyári élményeinket. Az idei nyár forró volt, forróbb, mint bármelyik eddigi életem során. A naptáram már márciusban tele volt szeptemberig, és sorra jöttek a felkérések, egymást követve. Így esett, hogy idén a Művészetek Völgyében háromszor léptem fel, három különböző helyszínen. Az első alkalom a KMI 12 szervezésében történt, egy nagyon kellemes beszélgetés, az idei antológia bemutatója, felolvasás, amit az Eleven Költők Társasága zenekar fantasztikus fellépése követett.

Az 1920-as évek az erdélyi magyar irodalom megszületésének és felfutásának ideje. A prímet ezen belül is a székely írók viszik, akik közösségük gondjaihoz, de ugyanúgy hiedelmeihez, hagyományaihoz fordulva teremtik meg azt a csodás székely világot, amelyet a kiterjesztés folytán erdélyinek fognak fel a kívülállók.

A tetoválás a testművészet ősi, egyetemes jelensége. Szinte minden korban és minden népnél megfigyelhető. Elterjedése és gyakorlata azonban hullámzást mutat. Eredendően a törzsi művészetek közé tartozik, a későbbiek során több szintre szakadt...

125 éve született Tamási Áron, az ezt ünneplő emlékév mindenképp ráirányítja a figyelmet életművére, és tán az esős őszi estéken eszünkbe jut leemelni egy-egy művét a polcról. (Én úgy képzelem, hogy minden székely család könyvespolcán legalább az Ábel-trilógia ott van.) Nem egyébért, de Tamási olyan tündérien és varázslatosan írt, hogy minden időben szükségünk lenne ilyen jófajta meseterápiára.

Múlt lapszámunkban Bakk Miklós (aki 2004–2012 között tagozatvezetőként dolgozott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi Tanszéke magyar tagozatán) a magyar tanszékek és karok létrehozásáért folytatott küzdelem körülbelül 2006-ig tartó eseményeit idézte fel. Most innen folytatjuk a beszélgetést.

Október 23-a törékeny pillanat évről évre. Szimbólumértékét, üzenetét sokszor bemocskolja az aktuálpolitika, mintha önmagában nem volna eléggé terhes a visszaemlékezés, az a nemzeti léptékű szomorúság és fájdalom, amit 1956 tragédiája minden év októberében visszahoz közénk. Mégis feladatunk az általános emberit, a nemzeti összetartozás reményére buzdító közös szabadságeszmét megtalálnunk, hiszen ez a mementó is arra figyelmeztet, hogy magyar nemzet és Magyarország csak egyetlen egy létezik. Vagyis létezhet.

Petőfi Sándor és Arany János verseiből, levelezéseiből, valamint különböző, hozzájuk kapcsolódó történetekből épül fel Tóth Péter Lóránt versmondó „Toldi írójához elküldöm lelkemet…” – képek Petőfi Sándor és Arany János barátságáról című eladása, amellyel nemrégiben Székelyföldön turnézott. A két költő életének és barátságának példáján keresztül a mához keresett kapcsolódási pont.

Petőfi 1845. május 26-án, a reggeli órákban érkezett Rimaszombatba. Első dolga volt két helybeli ismerősét, Széplaky Lajos szolgabírót és Huszt János ügyvédet megkeresni. Huszt kisnemesi házánál kapott szállást. E május végi napokban Gömör nemesi rendű társadalma éppen a vármegyei tisztújítás lázában égett, amelyről Tornalja környékén a költő is szemléletes benyomást nyert két kortescsapattal is találkozva. Minderről szarkasztikus sorokban az Úti jegyzetek lapjain is említést tett.

– Ne hagyd el magad! – folytatta a lánya. – Látom én, mi a helyzet. Már a könyvek is untatnak, mindig egykedvűnek látszol. Változtatnod kell! Ismét írhatnál pár nyelvművelő cikket, az talán feldobna.

Mit válaszoljon erre? Amilyen élvezettel írta egykor azokat a cikkeket – még a rádióban is felolvastak belőlük, akkora volt a siker –, olyannyira hidegen hagyja most a lapok hasábjain előforduló egy-egy hibás szókapcsolat, eltévedt jelző, nyakatekert mondatszerkesztés meg miegymás…

A klímakatasztrófával való riogatásnak két következménye is lehet. Az egyik, hogy a sok riogatás hatására az emberek közömbössé válnak, vagy éppen ellenkezőleg, belső feszültség keletkezik bennük, már kifejezés is van rá: ökoszorongás. Az ökoszorongás a környezet pusztulása miatti krónikus félelem.

A 120 éve Rajecen/Nagymihályon (?) magyar nyelvű zsidó családban született Szenes Erzsi 21 évesen adja ki első verseskötetét, s élete első évtizedeiben éli a nagyvilági, emancipált nők viharos, szerelemdúlta életét, bejárja fél Európát, s több lapnak is rendszeres munkatársa. A Kassai Napló, a Magyar Újság és a Prágai Magyar Hírlap közli az írásait, úti élménybeszámolóit, s természetesen a verseit. A Selyemgombolyag után négy évvel szintén Kassán jelenik meg második kötete, a Fehér kendő, míg a harmadik kötetét már Budapesten adja ki.

Itthon vagyok. Meg sem fordul a fejemben másfajta valóság. Értem az ittenieket, és ők is engem. Nem kell magyarázni, játszani sem, s ha már így alakult, hogy jelenleg nem mehetek a szülőföldemre, akkor oda kell mennem, ahol a lelkemnek a legkedvesebb lenni Kárpátalján kívül. A kisebbségi lét mindenhol ugyanazt jelenti: egy többségi nemzettel való együttélést.

Hozzá vagyunk szokva, hogy erőltetett, agyoncsépelt viccek sora vicsorog ránk tévéből, rádióból, poros színházi függönyök mögül. Szerencsére vannak kivételek: a marosvásárhelyi A doktor úrban, Molnár Ferenc, Kellér Dezső és Zerkovitz Béla zenés komédiájában a nevettetés új szintre lépett.

Az Egri csillagokban feltűnően sok török kifejezéssel találkozunk. Ezek részben a történelmi hitelességet, valamint a jellegzetes hangulatot, környezetrajzot szolgálják. Couleur locale-nak, helyi színezetnek nevezzük ezt francia hatásra. Ámde Gárdonyinak mélyebb elköteleződése van a török nyelv, kultúra, történelem iránt.

Beszélgetéseink sorozatát Gál János fiatal költővel folytatjuk. Ő is ott volt Tokajban, a tábor egyik díjazottja volt, s bár a kerekasztal-beszélgetésen nem vett részt, volt alkalma találkozni Zalán Tiborral és Turczi Istvánnal, akikkel személyesen is szót válthatott az ott elhangzottakról. Egy újabb érdekes nézőpont és néhány fontos, új adalék a témához…

Fémtranszparensek, hideg, indusztriális közeg, a színpadon egy metálzenekar kellékei. Egészen speciális Woyzeck-előadást láthatott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának szakmai közönsége, ráadásul rendhagyó módon a produkció eredeti helyszínén, Szatmárnémetiben. A Harag György Társulat az utóbbi években egészen elképesztően izgalmas előadásokkal mutatkozott be a magyarországi nézők előtt, legutóbb például a Raszputyinnal. Most sem adták alább: a fesztivál minden bizonnyal legkülönlegesebb produkciója volt ez – vitára, gondolkodásra késztető.

Bakk Miklós 2001-től óraadó tanárként, 2003-tól egyetemi adjunktusként, 2004–2012 között tagozatvezetőként dolgozott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politikatudományi Tanszéke magyar tagozatán. Ebben az időszakban folytak a leghevesebb küzdelmek a magyar tanszékek és karok létrehozásáért, így nem csoda, hogy a beszélgetés hamarosan erre a témára kanyarodott.

A megszokottól eltérő feldolgozásmódú, sajátos formanyelvi kísérletként is értékelhető Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című abszurd komédiájának előadása a nagyváradi Szigligeti Társulattól, amelyet a legjobb előadásként értékelt a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának zsűrije. A Botos Bálint rendezte előadás kivételes szakmai nívón talált el valami olyat, ami mindenki számára érthető és befogadható. 

A kert első részében virítottak a rózsaágyások, azután jött a tyúkudvar, a disznóól, majd a veteményeskert diófákkal, fehér és piros cseresznyével, málnával, ribiszkével, hogy csak a fontosabbakat mondjam. A kakaskukorékolás, a malacka röfögése azt hirdette, hogy a korabeli – Rákosi-rendszerbeli – állapotok ellenére lesz, ami az asztalra kerül. Ámbár disznóölés után teljesíteni kellett a kötelező beadást zsírból és egyebekből. A beadás és a padlássöprés volt ezekben az úgynevezett szocializmust építő években a kínzó élelmiszerhiány leküzdésének próbálkozása.

Akár kvízkérdés is lehetne – Melyik ismert világirodalmi alkotás indul ezekkel a sorokkal: „Javakoromban voltam, mikor egyszer / Az erdőn járva utat tévesztettem / S elbódulva a rengeteg vadonban / Sötét nagy fák közt találtam magam...”? S talán nem tévednénk nagyot, ha feltételeznénk, hogy többen is lennének, akik olvasásuk közben – kis keresgélés után – bátortalanul megkérdeznék: Dante? Isteni színjáték?

Igazságtalan lenne, ha az irodalmi élet problémái körül szimatolva nem kérdeznénk meg a fiatalokat is. Nemcsak az érdekel, hogy a most indulók hogyan látják a világot, hanem az is, hogy az őket akarva-akaratlanul körülvevő, az irodalmi életben pulzáló feszültségek miként érintik őket, és erre van-e a politikát meghaladó közösségi reakciója az új értelmiségi nemzedéknek. A Gérecz Attila-díjas Regős Mátyással beszélgetek, aki a pályája elején jár ugyan, de már első könyveivel felkeltette a szakma és az olvasók érdeklődését.

Fontos cikk jelent meg az Index.hu oldalán: Demeter Szilárd – megelőzve a jobboldali kultúrharcosok „leleplező” videóriportját – a következőket foglalta össze:

„úgy tudták Egerben a parasztok, hogy Gárdonyi <írnok>. Olyan <írnok>, aki a budapesti fővárosnak dógozik. Hogy ő ezentúl legyen, arra nem vágyott. Inkább maradt ő az egri <cikrák> szava szerint <írnok>. Ez valahogy közelebb simul az ő foglalkozásához, különösen, ha még azt is hozzámagyarázzák, ott, a Gárdonyi házának vasrácsa előtt: - Olyan írnok e, hallja-e, akinek hét vármegyében nem találkozik párja, mer úgy ki tudja vetni a bötűt, hogy még az urak is csodájára járnak. No fene egy jó kezű ember lehet!”

Lelki szemeimmel szinte látom, ahogy most Péter feljebb tolja a szemüvegét a homlokán, lassan, akkurátusan, mint ahogy egy későn érő típushoz illik, majd csendben visszaszól: – Nem kell ebből nagy ügyet csinálni, más is meghaladta már a nyolcvanat. Duba például jóval kilencven fölött jár!

Egy akkora fa árnyékából is ki lehet nőni, mint amekkorát Makovecz Imre öröksége vet a tanítványokra – vallja a mester nevét viselő alapítvány kuratóriumi tagja, a Kós Károly- és Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Csernyus Lőrinc. A dubaji világkiállítás hatalmas sikert arató magyar pavilonja tervezőjének egyik alkotását a közeljövőben Kovásznán készülnek átadni.