Hanák Gábor

Darvasi László Karády Katalin három hónapon át tartó fogságáról írt zenés monodrámát, amelynek szövegéből rendezett színpadi előadást Béres László. Az október 19-i előadáson a Karádyt alakító színésznőt, Bartha Borókát ezúttal Horváth Zoltán helyett Szép András kísérte zongorán.

Géczi János gyűjteményes verseskötetében több mint négy évtizedes úton kísérhetjük végig a szerzőt, szálláshelyeit tekintve a hajdúsági szülőföldtől a szegedi egyetemi éveken át Veszprémig, a Balaton-felvidékig s onnan újra és újra barangolásra indulva a Mediterránumba. A kötet bemutatóján Torma Mária, a Kalligram Kiadó szerkesztője, s az est moderátora, Reményi József Tamás, a kötet szerkesztője, valamint a szerző, Géczi János beszélgettek a rózsa szimbolikus jelentésváltozásairól, a kötet szerkesztésmódjáról és arról, hogy miért olvasható ez a szerző életútjának keresztmetszeteként.

A Szamártemetés című novellát Borbiczki Ferenc, Lengyel Tamás és Tóth József, a Medvehistória című elbeszélést Gyabronka József előadásában hallgathatjuk meg.

„Akinek nem jelennek meg az írásai minél több irodalmi lapban, annak nincs kreditje” – mondta egyszer Kányádi Sándornak, akinek összesen nyolc kötetet fordított, hetet angolra és egyet spanyolra.

Október 16-án, szombaton a Margó Irodalmi Fesztiválon Szávai Géza Az életed, Polcz Alaine – Asszony a hátországban című könyvéről Szabó T. Anna beszélgetett a szerzővel.

Páskándi Gézának a tíz év költői termését egybegyűjtő Holdbumerángját (1966) Magyarországon nem hozták forgalomba, csak az ugyanazon évben megjelent Tündérek szakácskönyve című verses mesekönyvét. Jóllehet Szakolczay Lajos ebben is felfedezi Páskándi lírájának értékeit – „a legjobb gyermekkönyvek egyikével, Weöres Bóbitájával vetekedik” –, e „fájdalomdíj” nem volt gyógyír Páskándi számára. Merthogy a miskolci Napjaink mint a „fiatal romániai magyar költők” egyikét mutatta be őt.

2021. október 14–17. között a Várkert Bazár a helyszíne a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárnak, ahol idén olyan szerzők új könyveivel ismerkedhettünk meg, mint Tóth Krisztina Bálnadal, Háy János Mamikám, Markó Béla A haza milyen?, Bodor Ádám Az értelmezés útvesztői, és Szávai Géza Az életed, Polcz Alaine című kötetei.

Zalán Tibor a mai magyar irodalmi élet egyik legsokoldalúbb alkotója, egy személyben költő, író, drámaíró. Független személyiség, aki tudatosan távol tartja magát a pártoskodástól, mégis számos irodalmi díjjal elismerték már munkáját. Ahogy alkotótársai is, akik mindig szeretettel és megbecsüléssel méltatják őt. Kortárs írók kortárs szerzőkről sorozatunkban most őt kérdeztük.

A József Attila-díjas költő megzenésített verse az Eleven Költők Társasága előadásában.

Hogyan lehet visszamenni a nyelv eredetéig, megtalálni a művészet és a nyelv kialakulása közötti párhuzamokat? – ezzel az összetett kérdéssel foglalkozik Balázs Géza professzor új könyve, A művészet és a nyelv születése, melyet október 12-én mutattak be a Nemzeti Színházban, a magyar kultúra „fellegvárában”, ahogy erre a bemutatón utaltak.

Nyelvtörténetünkben további csodaszép példákat találhatunk. A kerti lugas vagy pergola Eötvös Károly szerint leveles árnyék, Kemény Zsigmondnál hűselő, a Bakonyalján leveles sátor. Nyelvújítási szavunk is van erre. A szécsényi Forgách--Pulszky-kastély kerektorony-pavilonjának reformkori neve: gyönyörde.

A hagyományokra is visszatekintve, a színpadi zenét leginkább a színpadi játék hangulati megtámasztásaként, a dráma zenei kíséreteként szokás aposztrofálni. A zeneművészet jelenléte, valamilyen módú alkalmazása többnyire az összes színházi korszakot végigkísérte, alkalmazkodva az éppen aktuális esztétikai alapelvekhez, követelményekhez, művészeti irányzatokhoz.

Bene Zoltán irodalmi munkásságáról és világfelfogásáról sok minden elmondható – ez meg is fog történni –, az azonban a legkevésbé, hogy túlzottan gyakran hivatkozna Francis Fukuyamára. Őszintén szólva ilyet szinte egyáltalán nem tesz, ami annak fényében különösen tisztességes dolog, hogy amennyiben nagyritkán mégis a neves amerikai filozófusról esik szó Benénél, akkor leginkább elrettentő példaként.

Az egyik egyházi egyetem fiataljai megkértek, hogy számoljak be egy engem mélyen meghatározó beszélgetésről. Ezt válaszoltam nekik.
Egy meghatározó beszélgetésről? Egyről? Egy értelmiséginek soha nem lehet csak egy. Egy magyartanárnak sem érdemes föltenni a kérdést: Ki a legkedvesebb költője?

És hetven évvel ezelőtt, 1951. október 6-án 11 órakor, a nemzeti gyásznaphoz is illő ünnepséggel elindult a rendszeres adás – a Szabad Európa Rádió hullámhosszán. Szól a kakas már – szólalt meg tárogatón a szünetjel, és üzente, hogy majd megvirrad már… Ünnepi beszéd, ima, himnusz. Aznap tizenegyszer ismételték az egyórás beköszöntőt.

Most újra vendégségben lehetünk Pannonhalmán. A Néprajzi Múzeum és a Pannonhalmi Főapátság együttműködésében nyílt, „Az Év Kiállítása 2021” címre jelölt Láthatatlan spektrumok című kutatásalapú művészeti kiállítás során átélhetjük a szerzetesközösség vedégszeretetét.

A hetvenes évek elején új nemzedék jelentkezett a szlovákiai magyar irodalomban. Tőzsér Árpád szerkesztésében előbb az Egyszemű éjszaka vers-, majd Duba Gyula szerkesztésében a Fekete szél prózaantológia jelent meg. Előbbiben kilenc, utóbbiban tíz pályakezdő kapott helyet, köztük Keszeli Ferenc, Varga Imre és Mikola Anikó nevével mindkettőben találkozhattunk. Míg a versösszeállításban Mikola egyedül képviseli a női nemet, addig a prózakötetben csatlakozik hozzá Kovács Magda is. Ötven év távlatából megállapíthatjuk, mindketten nemzedékük kimagasló, de ugyancsak ritkán szóló képviselői közé tartoznak.

Meglehetősen szokatlan, hogy egy történelmi narratívában a cselekmény-központúságot látszólag háttérbe szorítja a szerző azzal a deklarált céllal, hogy teret engedjen a lélektani regényekre jellemző belső monológoknak. Tallián Mariann A szegények fejedelme című regényében ezt a módszert választotta.

Mit mondana Pilinszky János? Ez volt a címe a 2021. szeptember 30-án a Kertész Imre Intézetben tartott Közelről című rendezvénysorozat nyitóestjének. A program több szempontból is rendhagyó, ugyanakkor nagyhatású volt. Nemcsak Pilinszkyt, illetve Pilinszkynek a zenéhez való viszonyát láthattuk az esemény során közelről (két, a koncerttermekhez képest jóval kisebb teremben, egészen más perspektívával és akusztikával), hanem Bogányi Gergely világhírű zongoraművészt és beszélgetőpartnerét, az akadémiai életben elismert irodalomtudóst, Orbán Jolánt is.

Miközben küldöm a meghívókat az irodalommal foglalkozó ismerősöknek, mindenkit, aki Budapesten él, igyekszem személyesen megszólítani, levelet, messenger-üzenetet küldök, rádöbbenek, hogy sziszifuszi munkába fogtam. Az írók java részét ugyanis egyáltalán nem érdekli a pályatársa legújabb verseskötete, novellásgyűjteménye, esszékönyve vagy nagyregénye.

Egy külalakjában és tartalmában egyszerre impozáns könyv Zalán Tibor legújabb kötete, a kilenc év verstermését összefoglaló A lovak reggelije. A kötetet Kovács Péter grafikái díszítik, aki Zalán munkáinak egyik visszatérő, vizuális alkotótársa volt (a Kovács Péter halálára írt vers a könyv utolsó ciklusában találhatók), ami nem is véletlen...

Siófok elesett. Ezzel a mondattal volt tele a sajtó augusztus végén néhány napig. Miért is? A megjegyzés folytatása:

· Államalapításunk ünnepének estéjén elmentünk megnézni, a hírhedt siófoki viszonyok vajon ezen a szent napon milyen képet mutatnak. Bűnbandák dáridója, kábítószer-terjesztés minden mennyiségben.

Új prózakötetében Ákos nagy pillanatokat lassít le és közel hozza a szereplők gondolatvilágát, de a kötetet nyitott kérdéssel zárja: láttam, hogy mi történt a szereplőimmel, de mit csináljak én? 

A novelláskötetet Juhász Anna irodalmár mutatta be, aki a szerző mellett a könyv szerkesztőjét, Helfrich Juditot is végigkérdezte a kiadás munkafolyamatáról, az Ákossal való együttműködés élményéről.

Tavaly találtam egy padot a Bodrog és a Tisza összefolyásánál. Odajártam olvasni, írni, gondolkodni. Csodálatos látvány, ahogy a gyors folyású Bodrog belefolyik a méltóságos Tiszába. Belezúdul, de a Tisza elnyeli, egy darabig visszafolyik, aztán megint elindul, és kibékülve továbbhömpölyög...

Szeptember 24-én a PesText Világirodalmi és Kulturális Fesztivál Petőfi Irodalmi Múzeumban zajló programsorozatának keretében kiemelkedő magyar képregény-illusztrátorokkal folytatott kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők, bepillantást nyerve munkájukba, a képregénykiadás hazai sajátosságaiba, egyáltalán, ennek sajátos magyar világába.

Ez lett volna az első magyar operett? De mitől lenne magyar, amikor szövegét Deréki egy francia vígjáték – Vicomte Letorières – alapján írta, zenéjét pedig egy magyarul alig tudó lengyel, Konti József komponálta? És első sem volt, mert már a korábbi években is születtek magyar operettek.

A Sormás Völgye Vadásztársaság területén voltunk, a 23-as szektorban az Égeres erdőnél, utána pedig ugyanebben a szektorban a Dögkert nevezetű helyen. A Sándorháza nevű részen láttunk szarvasbikát, és bőgést is hallottunk a Vát melletti erdőben. Izgalmas délutánt töltöttünk el Bíró Zsolt vadászíjásszal egy olyan helyen, amiről az út menti bokrokat látva a főúton közlekedő nem is gondolná, hogy kicsit beljebb gazdag vadvilágával egy erdő pompázik.

„Zanglába készültem, de nem jutottam el, helyette Dardzsilingben kötöttem ki. Gyalogútra indultam, de lett benne repülés és vonatozás is. A körülmények több alkalommal is erősebbnek bizonyultak nálam. A mérleg másik serpenyőjébe 195 nap utazás kerül, 4062,63 legyalogolt kilométer, 5 143 762 lépés, na meg rengeteg élmény és tapasztalat” – összegzi Pengő Zoltán Ötmillió lépés Erdélytől Ladakig című könyvében, amelyben egy különleges vállalás krónikáját rögzítette.

A tavalyi online meetingek után ha fél csapattal is, de végre személyesen is ott lehettünk Balatonfüreden a Fordítóházban a magyar–spanyol műfordító szemináriumon. A munka mellett még egy feladat várt, Akaliból a Fenye-hegyről, hajdani alkotóházamból, ahol 2011-től a regényeim kéziratán dolgoztam, két év után most végre elhozhattam még a pandémia előtt ott rekedt biciklimet.

Korunkban valóságos kulturális jel- és értékváltás zajlik. Megváltoznak kommunikációs módok, új technikák, nyelvi kifejezésmódok jönnek létre. A gyerekek ebben – úgy tűnik – jól elboldogulnak, de közben az emberiség kulturális örökségének java része alig érinti meg őket.

Egy gyerek öltözik az óvodában, s közben mondókákat mormog magában. Mindennapi esemény ez, szinte nem is csodálkozunk a látszólag értelmetlen versikén. Ösztönösen teszik ezt a legkisebbek, mondókáznak, ahogyan a szülők is, amikor rigmust kiáltva keltik fel csemetéiket, vagy éppen egy versikével hívják a családi asztalhoz vacsorázni őket.

Ahogyan arra Keresztury Tibor fülszövegként felhasznált tárlatmegnyitója rámutat, Máriás Béla, az „utolsó magyar punk” önazonos művész és szabad ember, aki úgy nyúl témáihoz, hogy közben „áthágja a szabályokat, feszegeti a kereteket”.

Iróniával és rezignáltsággal sűrűn dúsított történetek alkotják Rónai Balázs Zoltán A Vascsöves Atya legendáriuma című novellagyűjteményét, melyek afféle rendszerváltás-narratívák, s azt igyekeznek elbeszélni, milyen érvényesülési lehetőségei kínálkoztak annak a korosztálynak, melynek tagjai egy gyökeresen megváltozott társadalmi és gazdasági rendszerben lépték át a felnőtté válás küszöbét.

Az Országos Magyar Párt nem hivatalos lapja a szabadkai Hírlap volt. A napilap hasábjain így számos vezércikk, publicisztika, helyzetelemzés látott napvilágot a délvidéki magyarság legfőbb problémáiról, önszerveződéséről, a kisebbségi létről, az SZHSZ Királyság keretein belüli megmaradás lehetőségeiről.

Manapság a gyermekkatona kifejezés hallatán legtöbbeknek a Fekete-Afrikában a 20. század 80-as, 90-es éveiben lejátszódott fegyveres konfliktusok jutnak eszébe. Pedig gyermekek már az első világháborúban is részt vettek.

A Könyvhét ötletét annak idején Supka Géza újságíró vetette fel azzal az elgondolással, hogy az irodalomnak, az íróknak meg az olvasóknak is legyen saját ünnepük. Az első Ünnepi Könyvhétre kilencvenkét évvel ezelőtt, 1929-ben került sor Budapesten.

Az online világ egészen biztosan hat a nyelvhasználatra, de nyitott kérdés, hogy az online oktatás miként hat a diáknyelvre. Vajon a ritkuló személyes találkozások és a sokasodó online kapcsolattartások nem teremtenek-e új helyi helyzeteket, például miként terjed mostantól a diákszleng?

Ha a magyar rajzfilmgyártásról van szó, úton-útfélen Jankovics Marcell nevébe botlunk, nem véletlenül. A közelmúltban elhunyt művész tagadhatatlanul a modern magyar kultúra egyik kimagasló egyénisége, aki amellett, hogy tanár és számtalan kulturális intézmény tagja is volt, egy ponton még a Duna Televízió elnöki posztjára is jelentkezett. Valószínű azonban, hogy a legtöbbünknek a név hallatán az egyedi stílusú animációs filmek és rajzfilmsorozatok jutnak eszünkbe.

Mit szoktam én meg?

Az ide-oda járkáló Napot?

Az orrlikak körül tolongó levegőt?

Kézfejemet ajtókilincseken

s disznók habos vérét

a hideg cseréptálban?

Az Aradi Kamaraszínház a nyári szünidő alatt sem állt le, hanem teljes bedobással próbálta bepótolni a karantén ideje alatt elmaradt előadásait. Két előadás között, éppen egy próba szünetében a társulat vezetőjét, Tapasztó Ernőt kérdeztük.

Három nagy író-költőegyéniség is felhívja a figyelmünket kötődése révén Szekszárdra a magyar irodalomban: Mészöly Miklós, Babits Mihály és Baka István. A három szerzőt természetesen nemcsak Szekszárd köti egymáshoz, hanem alkotói nagyságuk is.

A szólásokban használt egyes szavak eredeti alakja és értelme olykor elhomályosul, s ilyenkor beleesünk egy nyelvi verembe. Olykor csak egyetlen magánhangzó vagy annak az időtartama tér el az eredetitől, és máris mást mondunk, mint amit akarunk.

Akik a század második felében nőttek fel – a diktatúrák különböző árnyalataiban, a hatalmak szabdalta Közép-Európában kellett élniük és alkotniuk – helyzetük ezáltal már önmagában volt determinálva. A térség történelmi meghatározottsága, a durva restrikciós akciókon túl is finom szövedéket sző az alkotások köré.

Nem tudom, milyen egy igazi önéletrajz. Nagy hatásúnak kellene lennie, mint például József Attila Curriculum vitae-je, melynek jellegzetes megfogalmazásai még ma is itt élnek az emlékezetemben.

Nyelvi vita alakult ki a világháló valamelyik zugában Dunakeszi kapcsán. A vita egy hírből indult ki:
• Kriptovalutával csalt, 53 milliós kárt okozott egy dunakeszi férfi.
Szerintem rendben van ez a mondat, de egy bejegyzés szerint nem. Szerzője így akadékoskodik:
• Dunakeszi férfi. Nem Dunakesz a helység neve, amúgy.
Többen vitatkoznak vele.

„Valamit kellene írnom, mit más se felejt el: más folytatásom úgy sincs, mint az emlékezet. Akiket utáltam, s akik megutáltak, a félreállásom fejében megbocsátnak s mennek tovább: velük az élet halad. Az én fülem süket már, szemem meredve néző: a régi ritmust s a régi színeket keresni késő, s amit kellene írnom: íratlan marad.”

Érzelmi lénye páratlan hatalom birtokába juttatja az embert: képessé teszi arra, hogy lelki kötődésével a szívébe zárja azokat az egészeket, amelyekbe testi-anyagi értelemben voltaképpen ő tartozik bele. Amit a szívében hord az ember, azzal lelket föltáró személyes kapcsolatra lép. Bármivel megteheti ezt,
amit szeret, azaz magáénak érez: a szülővárosával, a hazájával, sőt egy egész civilizációval is, amelyben él.

Már legalább hetven éve, a kollektivizálással (de igazából korábban, az ipari forradalom megjelenésével) elkezdődött a hagyományos népi/paraszti életforma felbomlása, megszűnése, megszüntetése. És nem mai hóbort az emiatt való kesergés sem.

A sokak által is ismert előember tiszteletére idén is megrendezték a Samu-napot, amelynek a Magyar Nemzeti Múzeum vértesszőlősi kiállítóhelye ad teret immáron hatodik éve. A látogatókat a korosztálynak megfelelő tárlatvezetés mellett számos program várta. Az eseményen szó esett arról is, hogy Samu birodalmában hamarosan egy attraktívabb, a fiatalokat is hatékonyabban megszólítani képes környezet jön létre.

„Elhozták hát a szentszéktől az apostoli áldás levelét a koronával és a kereszttel együtt és Isten kedveltjét, István királyt az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémjával szerencsésen megkoronázták, rendelkezésére bízták az egyházaknak és népeinek mindkét törvény (világi és egyházi) alapján történő igazgatását.” Olvashatjuk a Szent István-legendában.

Jemenben meggyilkolt magyar népzenét gyűjtött az arab országban
A tragikus eset rendkívül ügyetlen formába van öntve. (A kezdeti névelőhiányról nem is szólok, van a mondattal nagyobb baj is.) Fordítva jobb lenne: Egy magyar népzenét gyűjtött Jemenben, az arab országban, meggyilkolták. Egyébként más fórumok már értelmesebben adták közre a szomorú esetet: Áprilisban elrabolták, majd miután nem kaptak érte váltságdíjat, halálra kínozták a 43 éves K. Gy.-t, valamint: Elraboltak és állítólag megöltek egy magyar férfit Jemenben. Ez utóbbit tartom a legjobbnak. A sajtónyelvben leginkább a fogalmazási rutin hiánya figyelhető meg. A hivatalos, jogi szaknyelvben pedig a

A karmelita kolostorban, a budai Várnegyed és a fertődi Esterházy-kastély megújításáért felelős kormánybiztos a méteres falak boltíve alatti cellát Cseh Tamás hagyatékénak ideiglenes otthonául szánta, amíg a tágasabb Úri utcai romos palotát meg nem találta. 2012 nyarán itt, Zumbok Ferenc szobája mellett borongtunk, miközben odakint a hihetetlenül szikrázó napsütésben Steindl Imre neogótikus – a belpesti bölcsészek leprázta – historizáló eklektikában a Parlament éles rajzolata – a valószínűtlen tiszta fényben – valóságos jelképe lett a magyar XXI. századnak.

Száz éve született és negyven éve hunyt el a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója, Pilinszky János. Életművének az egész éven át tartó Pilinszky100 centenárium állít emléket, amely számos programmal, köztük irodalmi sétákkal várja az érdeklődőket. A Pilinszky-séta során Juhász Anna irodalmárral, valamint minden alkalommal egy-egy színművész vendéggel járhatjuk be Pilinszky János életének fontos helyszíneit Budapesten: megismerve alkotói és családi történeteket, megidézve verseket, s megismerve életének helyszíneit.

Miért írt, tudott írni Petőfi olyan sok verset? Alig hétéves működése során közel kilencszázat? Miért vallhatta magáról többször is, hogy nagyon gyorsan megy nála a versírás? Nem vált ez a versek minőségének kárára?

Bor és beszéd együtt jár, írja Csávossy György kiváló borász a Gondolatok a bortékában című könyvében (1994). Sokan azért isznak, hogy beszélhessenek, mások azért beszélgetnek, hogy közben ihassanak. Az ivás közbeni társalgásnak jellemző szakaszait figyelhetjük meg: eleinte csak egy ember beszél, majd a társaság csoportokra tagolódik, s többen beszélgetnek, végül mindenki összevissza beszél.

A hetvenes években a Jugoszláv Néphadsereg olyan volt, mint egy nagy, boldog család, én mégis utáltam. Hiába ért az a szerencse, hogy egy rövid ideig tartó travniki kiképzés után a Bosznia északnyugati csücskében fekvő Banja Lukára – magyarul a Bán völgyébe – kerültem, ahol számtalan mozi, kávéház és szép lány kápráztatta el a hozzám hasonló gusterokat*

Magyar vagy idegen mintákra született, mindenképpen sajátos szóösszetétel. Boldog szavunkat belső keletkezésűnek vélik a nyelvtörténészek, korai ómagyar kori adatok vannak rá. Az asszony alán (iráni) eredetű a honfoglalás előtti időkből. Az „isteni” eredetű asszony képe avar kori istenasszonyoknál és Babba-Máriánál (Napba öltözött asszony) is megjelenik.

„Amíg kapálsz, azalatt is tudsz színházon gondolkodni, de színpadon nem lehet kapálni” – vallja a sepsiszentgyörgyi származású Márkó Eszter. Ennek ellenére a szellemi munkát időnként szívesen felcseréli fizikaira.

Mészáros Kiss János szorgos hagymatermesztők, Mészáros Kiss István és Simon Mária gyermekeként Makón látta meg a napvilágot 1890. június 30-án.
A család hamarosan Kanizsamonostorra költözött. János itt cseperedett fel, földművesként kereste kenyerét. 1913-ban sorozták be, de ekkor még nem kellett bevonulnia katonának.

Befejeződtek a felújítási munkálatok II. Rákóczi Ferenc szülőházában, a borsi Rákóczi-kastélyban. Az épületkomplexum teljes körű renoválásának köszönhetően a kastély olyan kulturális programoknak biztosíthat teret, mint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem által koordinált Rákóczi három születése című kiállítás, szabadulószoba, de a tematikus játszótér és a 17. századot idéző fűszerkert is. A kastély évszázadokon átívelő aranykoráról s olykor hányatott sorsáról a Teleki László Alapítvány által finanszírozott könyvből értesülhetünk.

Lenni csoda. Embernek lenni vagy falevélnek lenni – Rafi Lajos költészete szerint nincs ebben semmilyen lényeges különbség, hiszen ahogy a falevéllét foglya a természet törvényszerűségének, úgy az emberlét sem több, mint a születés által előre elrendelt társadalmi törvényszerűségek tehetetlen foglyának lenni ott, ahol „minden percem mostoha jóság”. Az élet „földhöz vert csoda”.

Nagyszabású produkcióval jelentkezett a Csíki Játékszín az évad utolsó bemutatójaként. A mintegy ötven szereplőt felsorakoztató musical dupla szereposztásban készült.

1950 szeptemberében Gidófalva lakossága jelentős része megtagadta, hogy beálljon a kollektív gazdaságba. Egy hétig tartó lázadás után, szeptember 22-én a katonaság bekerítette a falut, majd a milicistákkal és szekusokkal közösen, az éjszaka közepén 32 embert hurcoltak el. Kilencüket bíróság elé állítottak a lázadásban való részvétel miatt, a többi 23 embert Dobrudzsába deportálták. Két személyt a kommunisták megöltek. A gidófalvi Kövér Álmos (1925–2009) elbeszélése alapján próbálom rekonstruálni, mi is történt a lázadás előtt és után.

Találkozáskor sokszor használjuk a Hogy vagy? kérdést, szokványos fordulatot. Nem igazi kérdés, nem is várunk rá valódi választ. Kiüresedett frazéma. De valamiért mégis fontos.

Paradoxnak hangzik, de ahhoz, hogy szabad lehessek, előbb meg kell élnem az ütközéseket, hiányokat, vágyakat, lemondásokat, zátonyokat, viharokat… Aztán feszítem ki a vitorlámat, amit közben, képletesen, magam varrok. Arra is vágyom, hogy végre annyira jóba legyek magammal, hogy már csak másra, másokra fókuszálhassak, ehhez is kell a szabadság.

A vasi megyeszékhely 1970 óta ad otthont a kezdetben két, majd 2003 óta háromévente megrendezett rangos eseménynek, amely a kortárs textilművészet egyik legnagyobb ünnepe. Több mint húsz éve már, hogy öt kategóriában mérhetik össze tudásukat az alkotók: fal- és tértextil, textildesign, miniatűrtexil, zászló és szalag.

Bálint Sándor mindvégig „szögedi” nyelvjárásban beszélt: „én ragaszkodom a szögedi tájszólásomhoz, szépnek találom, a hangzása, úgy érzem, külön értéke a magyar nyelvnek” – jegyezte meg Trogmayer Ottó kérdésére egy interjúban.

Ne csodálkozzon, ha bolondnak hiszik, amikor leírja, hogy velem sétált ma Szekszárdon – mondja, és kacag. Halott íróval csevegni valóban őrültség, még akkor is, ha ez egy különleges alkalom, mert az illető száz éve született. Kezét csókolom: Mészöly Miklós vagyok – mutatkozik be. Magával tarthatok, hogy ezen a szeles tavaszi napon összerakjuk életem mozaikjait? Vezessen!

„A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda se figyelnek. Két szóból többet értenek, mint húszból; viszont százszor kell ugyanazt elmondani. Vagy jobb egy erélyes rúgás. Máskor megteszi egy kurta tréfa. Egyszerre csak egy dolgot lehet kifejezni, s mindent túlozni kell, ferdíteni, megjátszani: elnyomorítani a teljes igazságot és az ember ép, egész lelkét: a valóságot…”

Losoncon született, itt írta első szövegeit, s hiába voltak Móricz Zsigmond biztató szavai („Neked, fiú, írnod kell!”), még az érettségi előtt eltanácsolták szülővárosából. Végül Bánrévén érettségizik le, s azonnal bele is vág a nagybetűs élet közepébe. Újságíró (Miskolci Szabad Szó, Északi Szabad Szó, majd a Szabad Szó budapesti szerkesztősége) lesz, átesik a sematizmus gyerekbetegségén, és szerencsésen kinövi azt. 1956-ban, még a forradalom előtt megírja a korszak első szatirikus regényét (Szalmácska), s a groteszk, ironikus hang később is meghatározó eleme lesz az írásainak.

A Balázs F. Attila szerkesztésében megjelenő Rimay Antológia színpompás lapjait az első Rimay Nemzetközi Költészeti Fesztivál költőinek versei díszítik. A kulturális sokszínűséget fókuszba helyező fesztiválra meghívott harminc művész fele magyar anyanyelvű, a másik fele idegen ajkú, az antológia pedig hűen örökíti meg ezt a nemzetközi kavalkádot.

„Hülye focisták!” – hangzik el Hunyadvári Erzsébet (Kovács Gyopár) szájából a leendő férjével való megismerkedésekor. Ilyen és ehhez hasonló sztereotípiákkal is leszámol Szente Vajk 21 színészt, harminc gyerekszínészt, hatvan táncost felvonultató, húsz dalt tartalmazó, grandiózus előadása, mely a műfaji megjelölésből adódóan könnyed zenés-táncos produkciónak tűnhet, ám ennél jóval mélyebb rétegei vannak, hiszen akár történelmi drámaként is tekinthetünk rá.

Sokan már az első sort sem értik: hegyet hágék – lőtőt lépék (felmentem a hegyre – lejöttem a hegyről), pedig páratlanul pontos, szabályos és betűrímes szerkezet. A hágék és lépék a 19. századig a nyelvünkben élő elbeszélő (másként önhangzós vagy tapasztalati) múlt idő formái. Ma már csak egyetlen múlt idővel mondhatjuk: hágtam, léptem.

Minden este bál van – Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című verséből vett idézettel köszöntötte a nézőket a PIM nyári fesztivál utolsó előadásán Parádi Andrea irodalomtörténész, valamint Zipernovszky Kornél zenetörténész a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán. Az előadás során szó esett a nagyvárosi zenei életről, Szabadkáról, a zene, valamint az irodalom elválaszthatatlan kapcsolatáról, valamint arról, miként köthető Csáth Géza a Wagner-kultuszhoz.

Smid Róbert a kortárs irodalmi élet meghatározó képviselője, akit méltán nevezhetnénk a „kétkedő komolyság” egyik emblematikus alakjának – hogyan vált azzá, milyen céljai és „szerelemprojektjei” voltak-vannak, milyen emberi és elméleti hatások voltak számára meghatározóak, illetve mit jelent az irodalom az ő életében? Többek közt ezekről a témákról beszélgettünk.

„Azér szeretik ezeket az imákat, mer régi, szülinktű tanútuk, hathatós ima.” (Attala, Somogy)
Az ima az egyik legősibb és legalapvetőbb nyelvi műfaj. Azért a legősibb, mert az ember biológiai alapérzelméből, a félelemből táplálkozik.

Első alkalommal szervezte meg a Csíki Játékszín, Csíkszereda önkormányzatával és a Hargita Megyei Kulturális Központtal, valamint a romániai színház- és filmművészeti egyetemekkel partnerségben az Unscene – Művészeti egyetemek fesztiválját júniusban. A rendezvény jó alkalom volt arra, hogy a hallgatók bemutathassák vizsgamunkáikat, néhányat mi is megnéztünk.

Gyerekként nem sokat törődtem a könyvek kinézetével, állapotával, ezért Fekete István Tüskevárját fürdés közben a fürdőkádban úsztatva olvastam. Az Egri csillagok kemény borítóját leszakítottam, kellett valami dobozhoz. Nem járt jobban Méhes György Szikra Ferkója sem.

A néma ház mosolygott azon a napon, először, mióta Komáromban a Vármegye utcában állt. Csontig hatoló hideg volt 1825. február 18-án, amikor a kis Móricz felsírt a falai között. Az öreg épület még soha nem volt ennyire boldog – már akkor sejtette, hogy József és Mária gyermeke nagy művész lesz.

„Ezért is kértük meg Szőcs Gézát, aki aktív szereplője volt a rendszerváltás folyamatának, hogy verse itt kőbe faragva is megjelenhessen. Az ő személye több vonatkozásban is összekötő kapocs a Duna mentén.”

A társaság, amely a 2482 KM nevet viseli, a művészek és környezetvédők virtuális köztársasága.
Ezt a köztársaságot a Duna nevű folyam hordozza, mely 2482 kilométer hosszú. Vízgyűjtő területe 817 000 négyzetkilométer és forrásától a tengerig 9 országot érint. Van, amelyiken áthalad és van, amelyiknek a határát képezi, de mindenik megközelíthető rajta keresztül.

...az emberi élet hossza kiszámíthatatlan, és éppenséggel elképzelhető, hogy valaki 100 évet él, de talán mégsem szerencsés úgy fogalmazni: „idén lenne százéves” – hiszen kevesen élik, éljük meg a 100.-at. Az pedig abszurd megfogalmazás, ha valaki ilyesmit ír (előfordult már): ma lenne 120 éves a költő… 

Nyelvünkből hiányzik a „dunalógia” kifejezés, amely a Dunára vonatkozó adatok és képi ábrázolások összegyűjtését, feldolgozását és értelmezését – mondjuk így: a „Duna-tudományt” – jelölhetné.

Sok idő telt el azóta, és már csak kevesen emlékeznek arra, hogy bő két évtizeddel ezelőtt A Dunánál címmel Szőcs Géza főszerkesztésében néhány éven keresztül megjelent egy kulturális folyóirat, amit aztán a korabeli politikai és más hatalmasságok egész egyszerűen kinyírtak.

Aláereszkedtünk, föl s alá flangáltunk, szörföztünk a folyón, de vajon okosabbak lettünk, megtudtunk valamit? Tudjuk például, hogy mi a folyó?

Milyen lehetett egy ügynök feleségének lenni? Nagy valószínűség szerint az esetek többségében az ügynök nem fedte fel a titkát. Jelentéseit kézzel kellett írnia, lehet, hogy éjszaka osont ki a konyhába, vagy munkahelyén munkaidőben rótta a sorokat, ha irodában dolgozott. Jelen esetben a férfi négy elemit végzett, egész életében fizikai munkásként dolgozott. Ő vajon mikor rótta nehézkes kézírásával a sorokat?

Az első világháborúban szinte valamennyi magyar családot érte valamilyen veszteség: hadba vonult családtagok megsebesültek, megbetegedtek vagy elestek. Voltak olyan családok, amelyek több tagjukat is elvesztették: így jártak a zentai Szabadosék is, akiknek a harcok során két fiuk is hősi halált szenvedett.

Dr. Szántó Gábor (1882–1957), a szabadkai Munkásbiztosító Pénztár főorvosa a királyi diktatúra idején a jugoszláv parlament egyetlen magyar képviselője volt, a diktatúra pártja, a Jugoszláv Nemzeti Párt (később Jugoszláv Radikális Paraszt-Demokrata Párt) színeiben.

A televíziós időjárás-jelentések egyre inkább hasolítanak a szórakoztató műsorokra. Stúdiónyi animációk, lépegető műsorvezetők („időjósok”, de erről később), olykor háborús viszonyokra, máskor tudományos értekezésekre emlékeztető megfogalmazás. És néhány állandó frázis.

Utazó, vadász, író, írja a Magyar életrajzi lexikon Széchenyi Zsigmondról. Vadász író? Nehéz definiálni Széchenyi Zsigmondot, aki négy földrészen is vadászott, az angol beteggel, Almásy Lászlóval is; akit egy tyúkólba paterolt át a hatalom 1951-ben; aki aztán együtt vadászhatott Kádár Jánossal; akinek a könyveit összesen másfél millió példányban adták ki, tizennégy könyvét több mint ötvenszer nyomták ki a nyomdák, hét nyelven, köztük angolul, németül, de még szlovákul is.

Közvetlenül Trianon után, még nincs húszéves, amikor verseivel berobban a szlovenszkói magyar köztudatba. Pár év alatt megjelenik három verseskötete, verseit előadóesteken szavalja, népszerűsége vetekszik Mécs Lászlóéval – mások, mint Fábry Zoltán, megpróbálják még a nevét is törölni. Amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan távozott is. Pár év múlva megírja búcsúversét (Utolsó versem), s alig tíz évvel felbukkanása után már halott. Ölvedi László fújt ébresztőt a trianoni döntést követő kábulatból, de mire megtalálhatta volna valódi hangját, elnémította a kor rögvalósága.

Új, remek verseskötete jelent meg Tóth Erzsébetnek, aki idén lesz hetvenéves, és jelen sorok írója nagyon reméli, hogy az irodalmi fórumokon méltóképpen megünneplik majd ezt a kerek számot. Hogy miért kezdem éppen az évekkel?

Noha eltelt több mint húsz év, a dunaszerdahelyi maffia emléke ma is élénken él a köztudatban, sőt most kezdjük igazán felfogni és feldolgozni a történteket. Az utóbbi években számos könyv jelent meg a témában, például A klán Szomolai Tibortól, vagy az Elásott igazság Barak Dávidtól. Kicsit más stílusú Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regénye, mely 2018-ben jelent meg a Libri Kiadó gondozásában, 2021-ben pedig a Vígszínház művészei alkalmazták színpadra – igaz, egyelőre csak online közvetítésben látható.

Napjainkban sok szó esik az internetes hazugságról, másként: átverésről, álhírekről, fake newsokról. Óva intik az embereket a kritikátlan információfogyasztástól. Pedig úgy tűnik, hogy elemi igény van rá. Hosszú a füllentés, a hazugság útja.
Az első, nyilvános, médiahazugságot kacsának nevezték. Hírlapi kacsának. De mi köze van ennek a hápogó falusi jószághoz?

Úgy látom, hogy annyi tévedés és melléfogás után végre jó irányba mozdultak el. Felfedezték Szlovákiát, mely, mint látják, az írók paradicsoma. Az pedig különösen öröm és megtiszteltetés a számomra, hogy a maroknyi szlovákiai magyarság irodalma sem kerülte el az Önök figyelmét.

Noha az olvasó joggal kap(hat)- ja fel e cím láttán a fejét, sietnem kell megnyugtatnom őt, hogy nem maradt le semmiről: Grendel Lajos valóban nem kapta meg a Nobel-díjat. (Nem élt hozzá elegendő ideig?) Írónk recepciója azonban – melynek részletekbe menő feltárása, mint A Grendel-akta című nem régi sorozatomban többször is utaltam rá e hasábokon, a jövő feladata lesz (lenne) –, számos olyan érdekességet és értéket rejt, melyek ismerete, tudatosítása teljesebbé teheti a róla alkotott (alkotható) képet.

A Megy a gőzös Kanizsára kezdetű dalocska Koródy Csobánczi Péter A legény bolondja című népszínművének egyik betétdala, melynek szerzője ismeretlen. A darab bemutatója 1880. április 10-én volt a budapesti Népszínházban. A mára már népdallá lett változatot 1916 augusztusában Kodály Zoltán gyűjtötte Kassán a 34. honvéd gyalogezred katonáitól.