Zorkóczy Zenóbia

2020-ban jelent meg a Szlovákiai Magyar Írók Társasága gondozásában a Fiatal írók antológiája. A kötet kilenc írópalánta műveit szerepelteti. Csillag Balázs, bár elsősorban animátornak vallja magát, hat írással gazdagította az izgalmas antológiát.

Ilyés Krisztina 1999-ben született Keszthelyen, épp egy évvel megelőzve a huszonegyedik századot. Az írásait prózával kezdte, végül a líránál kötött ki. A Helikon folyóiratban és az Irodalmi Jelenben is publikált. Első kötete 2021-ben jelent meg Papírcsillag címmel. Erről a személyiségét formáló becenevéről, az otthontalanságról, valamint az írói munkásságát is átjáró műfaji kettőségről beszélgettünk.

Szarka Tamás, a Ghymes együttes egyik alapító tagja, számos rangos szakmai elismerésben részesült. 2011-ben megosztott Kossuth-díjat kapott zeneszerzői, előadóművészi, költői, dalszövegírói munkásságáért.

Dimény Levente és Tóth Tünde, a nagyváradi Szigligeti Színház művészei 25 éve házasok, és négy gyermeket neveltek fel. Közös megegyezéssel választottak többször is színházat, vállvetve támogatták egymás elképzeléseit, legyen szó táncszínház alapításáról, előadások rendezéséről, játszásáról, koreografálásáról. Legújabb tervük egy egyetemi színház létrehozása.

„Nem vagyok egy szereplő típus” – állítja magáról Hász Róbert író, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője, a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága által szervezett KMI 12 idei évadának szerzője, akit a hagyományos írói szereplehetőségek mellett a hagyományosnak vélt műfajok hatóerejéről is kérdeztük. Műveiben Hász Róbert sokat foglalkozik a történelmi idővel, kellő rálátása van arra, miként térhetünk vissza a pusztítás után újra az építkező korszakba.

Kovács Újszászy Péter 1996-ban született Kolozsváron. 2021-ben mesterdiplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakán. Jelenleg Kolozsváron tanít általános iskolában. Gyerekkora óta kötődik az állatokhoz, főként ez segített első verseskötetének megszületésében, amely tavaly decemberben jelent meg A csupaszodás gótikája címmel. A költővel többek között a költészetről, színészetről, az állatszeretetről és oktatási módszerekről is beszélgettünk.

Lovagkeresztje már volt, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje 2016-ból, az idén pedig a magyar kultúra napján lovag lett. A Magyar Kultúra Lovagja. A színház súlyáról, veszteségekről, nyereségekről és a hajdani Legényegylet gipszből készült angyaláról beszélgettünk meghitt komáromi otthonában Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas érdemes művésszel, a Komáromi Jókai Színház örökös tagjával.

Madarász Lóránt szerint a színházaknak felül kellene bírálniuk eddigi politikájukat, és két-három vígjátékot is be kellene mutatniuk évente, mivel a lelket nem lehet gyógyítani csak könnyekkel, gyomorszorító érzelmekkel és tragédiával.

Lacza Tihamér újságírói és szerkesztői tevékenysége az irodalommal, a zene- és képzőművészettel éppúgy kapcsolatos, mint a sajtótörténettel, valamint a művelődés- és tudománytörténettel, tudományos ismeretterjesztéssel. Munkásságát többek között Hevesy Endre-díjjal (2007), Jedlik Ányos-díjjal (2011) és a Magyar Tudományos Akadémia Újságírói Díjával (2019) jutalmazták.

Aligha van Erdélyben olyan színház- vagy irodalomkedvelő ember, aki ne látta volna a Kiss Törék Ildikó és férje, Varga Vilmos nevéhez fűződő Kiss Stúdió Színház legalább egy előadását. Azt viszont kevesen tudják, hogy mekkora áldozatot jelentett a két színész részéről egy-egy új bemutató színrevitele.

Ha a mesékre gondolok mindig nagyszüleim jutnak eszembe. Ahogyan a kanapén ülve egymásnak szavaltuk el az Öreg néne őzikéjét. Vagy ahogyan a kerti sétánk során egy nyers karalábéval a kezemben mondtam el gondom s bajom a répáknak, szavaltam és meséltem a szilvafáknak – mert nagypapám mindig is úgy tartotta, hogy akkor nő jó nagyra a termés, ha mesélünk neki. Harmóniában éltem a természettel, s gyakran éppen ezért vágyódom vissza a múltba, a gyermekkoromba, a kertbe és a nagymamám ölébe.

A magyar irodalom gazdag, mint egy bőségesen termő vagy virágokkal teleültetett kert. Költészete meg különösen az. Sok ismert vagy kevésbé ismert életmű őrződött meg az évszázadok során, amik akkor élnek, ha párbeszédbe lépünk velük: ha olvassuk őket vagy írunk róluk. Azt viszont ne felejtsük el, hogy egy költő életműve attól még nem jelentéktelenebb, hogy kevesen ismerik!

Ravasz József költő, romológus, egyetemi docens ragaszkodik a gyökereihez. Verseiben vezérfonal az identitás. Az egykori apácaszakállasi Gurdony cigánypérót születése óta az ő meseországának, kishazájának tartja. Vallja, burokban született, s ezért nagyanyja gyakran mondogatta, hogy szerencsés ember lesz belőle. A bizonyítási vágy mindig meghatározó tényezőnek számított személyes életében és karrierje szempontjából is. Bizonyítani akarta, hogy cigány származása nem lehet akadálya a sikernek. És igen, magyar ajkú romaként, hetvenen túl még ma is aktívan ír, romológusként szervez és oktat az egyetemen.

A rendszerváltás után a kőszínházak leálltak a tájolással, helyettük pár öntörvényű művész vállalta fel, hogy önerőből, magánprodukcióikkal járják a térképről lemaradt falvacskákat, szórványtelepüléseket. A Kozsik házaspár (Novák Ildikó és Kozsik József) elsők között vállalkoztak erre az embert próbáló feladatra.

Érettségi után nem vették fel a színművészetire Erdélyben, így sarkon fordult, és Budapestig meg sem állt. Addig vergődött és tanult, amíg főszerepeket játszó prózai színésznő lett, majd musicalszínész, a végén pedig világjárt operaénekes. A pandémia leállította a hatezres nézőszámú nagykoncertjeit, lemondták az ausztráliai, oroszországi és olaszországi turnéit. Amíg újra koncertezni fog a világ színpadain, addig a szülőföldjének próbál visszaadni valamit abból a jóból, amit onnan kapott.

Jó ideig küzdött ellene, mára már elfogadta, hogy vajdasági származását nem tudja és nem is kell maga mögött hagynia. Történeteinek hőseit gyakran helyezi történelmi környezetbe, már csak azért is, mert így szabadabban építheti fel világukat. Regényeivel nemcsak itthon, hanem külföldön is értő olvasókra talált: több kötetét fordították már le angolra, franciára, németre, olaszra. A kortárs írók kortárs szerzőkről sorozatban Hász Róbertet kérdeztem.

Lackfi János író intenzív belső valóságról, sose hallott sztorikról, a teremtés gyönyörűségéről.

Búzás Huba különleges alakja a kortárs irodalomnak: bár már fiatalon is ígéretes költőnek tartották, a „három T” időszakában évtizedekre elhallgatott. A közel negyedszázados öncenzúra után viszont rendkívül termékeny korszaka kezdődött el, mind ez idáig tizennégy kötete jelent meg a továbbra is aktív, nyolcvanhat éves szerzőnek. A kortárs írók kortárs szerzőkről sorozatban most őt kérdeztem.

Az utóbbi években némileg csend honolt a marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon élő Nagy Koppány Zsolt író, szerkesztő körül. Bár publikációi – főként tárcák – jelentek meg különféle erdélyi és magyarországi lapokban, 2014 után egészen mostanáig nem jelentkezett önálló kötettel. A közelmúltban az Előretolt Helyőrség Íróakadémia viszont három könyvét is kiadta: Apucifoci, Lórúgás gyomorszájra, A vendégmunkás (és a) dalai. Ezek kapcsán beszélgettünk a József Attila-díjas szerzővel.

Tóth Judit Pest megye népművészetéért-díjas, örökös aranygyöngyös táncos, az ország egyik legrangosabb táncversenyeinek állandó zsűritagja, valamint Moussa Ahmed, a Junior Prima-díjas, Bezerédy-díjas, s a Világ Leggyorsabb Néptáncosa díj birtokosa évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy reformációs elképzeléseikkel új köntösbe borítják a néptáncot. Így született meg az Urban Verbunk, amely az oktatási céllal működő művészeti iskola szcénája mellett egy profi csapatból álló táncegyüttes formációját is rejti. Judittal és Ahmeddel életük történetéről, missziójukról és céljaikról

Ami az írást illeti, szinte minden területen kipróbálta már magát, otthonosan mozog ebben a közegben. Elmondható róla, hogy rendkívül termékeny író. Megjelentek önálló kötetei, írásai helyet kaptak különböző antológiákban, folyóiratokban, cikkei a Csallóköz regionális újságban, az Új Szóban, a Vasárnapban. Kitűnő szervező, műsorvezető. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága titkára, aki a rábízott eseményeket, rendezvényeket mindig olajozottan bonyolítja le. Nincs ember a világon, aki ne tudna szót érteni vele.

Tavaly jelent meg Kopriva Nikolett kárpátaljai szerző első kötete Amire csak a fák emlékeznek címmel. A szerző 2019-ben az Irodalmi Jelen Debüt díjában részesült, a tavalyi évben Móricz Zsigmond-ösztöndíjas volt, idén pedig a Magyar Írószövetség Debüt díjával tüntették ki. A pályakezdésről, az irodalomról és a további terveiről beszélgettünk.

Laczkó Vass Róbert egy időben színművész, operaénekes, költő és verselőadó. Szerinte az alkotó csak akkor tud érvényes gondolatokat megfogalmazni a világról, ha őszinte. Valami furcsa, belső késztetés kell ahhoz, hogy egy színész olyasmivel rukkoljon elő a színpadon, amit mások legszívesebben eltakarnak.

A sikeres „székirodalmi” könyvturnékat szervező Bíró Szabolcsnak fiatal kora ellenére már két tucat könyve megjelent, hat éve pedig az Athenaeum Kiadó szerzőjeként arat sikereket. Az elmúlt tizennégy év alatt a regényeiben nyomon követhettük felnőtté válását, és azt, ahogy kiforrott, egyéni stílusú íróvá érett. Októberben jelent meg az Anjouk-sorozat hetedik része, A birodalom ura címmel, valós és fiktív szereplőkkel. Májusban hallható volt a Kossuth Rádióban a Non nobis Domine regény első fele, a Kelet oroszlánja, a második fele, Az utolsó vörös barát tízrészes hangjátékként, a tervek szerint valamikor

Nádasdy Borbála grófnő a történelmi Nádasdy-család tagjaként látta meg a napvilágot. A lepsényi kúriában és az alsóperepusztai vadászházban töltött gyermekkor után családjával együtt kitelepítették, majd az 1956-os szabadságharc után nyugatra menekült. Ausztriában rövid időre filmcsillag lett, majd a szerelem Párizsba vitte. Franciaországban, ahol eleinte számtalan alkalmi munkát végzett, harmincévnyi szolgálat után balettmesterként vonult nyugdíjba. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével elismert grófnővel és memoáríróval a párizsi családlátogatásán, Párizsban találkoztunk, majd a veszprémi otthonában is meglátogattuk.

Az Iródia olyan kapukat nyitott meg előttünk, ahol fejlődni lehetett. Eléggé kialakult stílusom volt már akkor, amikor beléptem az Iródiába, de a legnagyobb hatással talán Krausz Tivadar polgárpukkasztó stílusa volt.

Bartha Boróka, a gyergyói Figura Stúdió Színház régi, oszlopos tagja szerint egy kicsit lenézett műfaj a színházi szakmában az önálló műsor. Ugyanakkor Boróka zenés önálló estje, a Karády zárkája, mely a Gyulai Várszínház támogatásával jött létre, óriási sikernek örvendett a nyár folyamán, nemcsak az erdélyi színpadokon, hanem Magyarországon is.

Az ember öregszik, ami azzal jár, hogy rosszabb a lába, nem hall a fél fülére, alig lát, kihagy a szívverése, nem tud éjszaka aludni, és, más esetben, díjat kap. Persze, nem az elismerésen múlik, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól.

Egyáltalán nem mindegy, hogyan kommunikálunk magunkról, emelünk szót magunkért nőként, ahogyan az sem mellékes, milyen ősi, „életvilági” tudást sajátítunk el a történelemből, amely segít(het) szót érteni egymással nőnek, férfinak és/vagy kisebbséginek, többséginek.

 A hét szerzője rovat e heti vendége a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága KMI 12 programjának 12 alkotója közül a József Attila-díjas költő, író, néprajzkutató Iancu Laura.

Farkas Wellmann Éva, József Attila-díjas magyar költő, szerkesztő és kritikus gyermekkora óta ír verseket. A költővel a versek szeretetéről, az élet kifürkészhetetlen útjairól, s a soha el nem múló írói barátságokról beszélgettünk.

Miután átmész egy szakadékon, a következő már nem tűnik olyan veszélyesnek. Akkor már a következő szakadék átlépésén gondolkodsz – vallja Skovrán Tünde, aki a Kolozsvári Magyar Színházban kezdte pályafutását, de meg sem állt Hollywoodig. Augusztusban beszélgettünk vele, amikor itthon volt az Andrei Zincă által rendezett És akkor mi a szabadság? című film bemutatóján.

Sajgó Szabolcs nem hivatásos irodalmár, hanem elsősorban szerzetes. Gazdag és mozgalmas élete során a világ számos pontján megfordult Kanadától Szíriáig, Egyiptomtól Kongóig. Jelenleg a jezsuita rend budapesti kulturális centrumát, a Párbeszéd Házát vezeti. Lelkipásztori feladatai mellett íróként, költőként és versfordítóként is tevékeny, idén jelent meg a meztelen Isten című verseskötete. Kortárs írók kortárs szerzőkről sorozatunkban most őt kérdeztük.

A kisebbségkutatásnak – ami nem egy létező, önálló diszciplína, itt segédfogalomként használom – nagyon rossz az érdekképviselete, az önreprezentációja. Viszont az utolsó három évtizedben rengeteg minden történt ezen a területen, az eredmények azonban nem mentek át a köztudatba.

A hét szerzője rovatunk e heti vendége a Magyar Írószövetség Debüt-díjával kitüntetett junior költő, Nagy Lea.

A KMI 12 programja a Kárpát-medence magyar nyelvű kortárs irodalmának népszerűsítését segíti évente egy tucat alkotó kiemelésével. A hét szerzője rovat e tizenkét szerzőt és munkásságát helyezi a középpontba, ezen a héten Kürti László Balassi-emlékkarddal kitüntetett költőt.

Czakó Gábor József Attila- és Kossuth-díjas író, publicista, 2019-ben a Nemzet Művésze címmel is elismerték széles körű és sokszínű munkásságát. Kortárs írók kortárs szerzőkről sorozatunkban őt kérdeztük.

Ambrus Attila személye nem csak a múltja miatt izgalmas: a kerámiakészítés mellett könyveket is ír, vagy készít, vagy épp róla készülnek könyvek. Írókat, költőket gyakran kérdezhetünk erről-arról, azonban címszereplőket sokkal ritkábban. E beszélgetés is talán emiatt érdekes elsősorban.

Köztudott, hogy Gárdonyi Géza az Egri csillagok írása közben több munkacímet is elhasznált, latolgatta a Gergő diákot, a Török gyűrűt, a Hold és csillagokat, és fontolgatta a Hol terem a magyar vitéz? címet is, míg végül a már ismert címnél állapodott meg. Hasonló címadási gondjai lehetnek annak is, aki a királyhelmeci Csonkavár gazdájával, tulajdonosával szeretne riportot készíteni, hiszen mostanában egyre több cikk, sőt a neten előadás is megjelent a királyhelmeci ásatásokkal kapcsolatosan. Ebben a beszélgetésben rendhagyó módon inkább a vár történelmének hátterét jártuk körbe.

Regős Mátyás mindössze 27 éves, de már egy verses- és egy prózakötetet is letett az asztalra. Kiforrott, magabiztos hangja egyszer megrendít, másszor megnevettet. Regőst a „dobozon kívüli”, a sémákon túllépő gondolkodás jellemzi; emiatt képes nekünk újat mondani a gyerekkorról, amely mindkét eddigi kötetének középpontjában áll.

A bölények tekintetére pedig nagyon ráéreztél, az volt, ami megfogott, és amiben elvesztem, nem a hatalmas, busa lényük. Az egyikükkel majdnem összeért a homlokunk, és akkora volt a feje, hogy csak az egyik szemébe tudtam belenézni, amiben iszonyatos mélységet, sötétséget, évezredeket láttam. Nem volt pupillája, csak néztem bele a kozmikus, távoli, mégis meleg űrbe. Határtalan bölcsességet olvastam ki belőle, ami a jelenre vonatkozott.

Akár napi 450 oldalt is elolvas, de időnként órákig mereng egy-egy mondaton. Egy 1934-es írógépen dolgozik, nincs otthoni számítógépe, ezért e-mailezni is csak az Irodalomtudományi Intézetben szokott, ahová még mindig rendszeresen bejár. Bár már nyugodtan élvezhetné a nyugdíjas bölcsészek békés életét, nem pihen: tanít, tanulmányokat ír, előadásokat tart és kerítéseket nyit meg. Szörényi László irodalomtörténésszel folytatjuk a kortárs szerzők kortárs írókról sorozatot.

Kilyén Ilka azon ritka színészek közé tartozik Erdélyben, akik hosszú távon és párhuzamosan végig tudtak vinni egy kőszínházi és egy előadóművészi karriert – pedig nálunkfelé az ilyen út majdnem járhatatlan vagy nagyon göröngyös.

– interjú Gréger Zsolttal, az Eleven Költők Társasága alapító tagjával, producerével –

Hogy mennyire meghatározók a középiskolás évek az ember életében, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az Eleven Költők Társaságának megalakulása, amelynek tagjai régi barátságuk, hasonló intellektuális érdeklődésük és az együtt megélt élmények hatására hozták létre formációjukat. A zenei-irodalmi műhely célja, hogy kortárs alkotók verseinek megzenésített változatával közelebb vigyék a mai ifjúságot a

A somorjai Strieženec Alex nevét elsősorban a hazai zenei életből ismerhetjük, a Déjà vu klub és zenekar tette őt ismertté. Első szépirodalmi könyve hatvanéves korában jelent meg. Boldog ember, aki egész életében azt csinálja, csinálta, amit szeret. Zenél, tanította a zenét, majd a szunnyadó írói énje is a felszínre tört. A Lucifer és az angyalok hangja című zenés monodrámáját teltház előtt mutatták be a somorjai művelődési házban, majd pedig Pozsonyban is láthatta a közönség.

Sorozatunkban arra kérjük a kortárs szerzőket, hogy ajánljanak nekünk olyan pályatársakat, akiknek a műveit szívesen olvassák. Ambrus Lajos javaslatára most átléptük az országhatárt és a Csíkszentdomokoson élő Lövétei Lázár Lászlót kérdeztük.

Mindig öröm olyan fiatal muzsikusok munkáját hallgatni, akik nem valamilyen simára polírozott zeneipari zsánerben utaznak, hanem már pályájuk kezdetén teljesen önfeledt kompromisszummentességgel vágják a maguk útját a sűrűben. Örömünk attól sem lesz kisebb, ha küzdenünk kell az anyaggal, a Sauropoda Pangea című lemeze ugyanis alaposan próbára teszi mindazok hallójáratát és ritmusérzékét, akik egy daltól az intro-verze-refrén-szóló-verze-refrén-outro struktúrát várják. Az albumról Krizbai Domokos gitárossal beszélgettünk.

Márton László író, drámaíró, műfordító, esszéista, tanár nemrég életművéért és a Nibelung-ének fordításáért elnyerte az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.

Zsapka Attila kis túlzással a Felvidék minden színpadán állt már, neve öszszefonódott a költészettel, hiszen zenekaraival és szólóban is a magyar irodalom remekeit zenésíti meg. A mindig jókedvű gitárosénekessel költészetről, tervekről és a közönség hiányáról beszélgettem.

Az ipolysági születésű Gágyor Péter április 6-án ünnepelte 75. születésnapját. Az egykor Németországba emigrált, majd két évtized múltán Komáromban, a Duna magyarországi oldalán otthonra lelő írónak tizennégy kötete jelent meg, köztük fordításkötetek, drámák, regények, novelláskötet, tanulmánykötet, verskötetek.

Gyermekkorában legtöbbször a bábok voltak a játszótársai, beszéltette őket, párbeszédeket talált ki nekik. Mára a bábszínházat hagyományokra építő, totális színházként képzeli el.

Egy erős írónemzedék létrejöttében hisz Lakatos Mihály romániai magyar költő, író, műfordító, aki elköteleződéssel vallja és eszerint is él, hogy az irodalomnak komoly szerepet kell vállalnia, feladata küzdeni az értékválsággal. Jellegzetes írói világában a súlyos ügyeket nemegyszer humorral oldja, ami, állítja, nem csupán alkati kérdés: a humort a székely ember a borvízzel szívja magába. Irodalmi munkásságának és betöltött tisztségeinek is ez a belső tartás ad egyedülálló értéket.

Az író úgy lett a felvidéki magyarság krónikása, hogy sokszor leírta, ifjúkorában nem szeretett olvasni, ahogy iskolába járni sem. Apja boltos volt, ő lovat és földet szeretett volna. Elkövette azt a nagy hibát, hogy nemcsak kitűnően sportolt, de fogott az agya is.

Foster Dorka (Palkonya, 1999) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) másodéves textiltervező szakos hallgatója, zenész, énekes, dalszövegíró, textiltervező, a Sárvári Diákköltők, diákírók táborának döntőse, a Helikoni versenyek kétszeres arany fokozatot szerzett fuvolistája.

Kortárs írók kortárs szerzőkről sorozatunkban azt kérjük az alkotóktól, hogy árulják el, kiket olvasnak szívesen és miért. Száraz Miklós György arra a kérdésre, hogy mely kortárs írót ajánlana az olvasóknak, a többek között ezt nyilatkozta: „Győrffy Ákos szintén költő, viszont van egy lírai prózai kötete, a Haza, ami remekmű, ha soha többet nem írna, az a karcsú, százoldalas könyvecske is elég lenne életműnek.” A könyvet én is olvastam és rám is nagy hatást gyakorolt, ezért kapva kaptam az alkalmon, hogy Győrffy Ákost kérdezhetem.

Szávai Gézával egy kellemes kerthelyiségben ücsörgünk. Az asztalon finom bor, a társaság többnyire írókból áll, Géza a szokásos módon vicces történeteket mesél. Na igen, ilyen lenne ideális körülmények között a találkozásunk, ám a járvány miatt most beszorultunk egy óbudai lakásba, ahol a Pont Kiadó működik. Bár mindkettőnket nyomasztanak különféle problémák, a hangulatunk így is derűs, s mondhatni, ott folytatjuk a csevegést, ahol legutóbb abbahagytuk.

Én azt viszem magammal külföldre is, ami vagyok, amit tanultam – a tisztességemet, a tehetségemet, az egyenességemet, a büszkeségemet, amit azért érzek, mert a világ egyik leggazdagabb kultúrájú nemzetének vagyok tagja. És –természetesen – a honvágyamat, senkit nem láttam akkora honvággyal dolgozni a munkáim során, mint önmagamat. Hiány van bennem, fontosak a gyökereim, amit első sorban a szűk családom, másodsorban pedig a tágabb, nemzeti családom távolléte okoz, ez a két családom van, ezek között érzem a teljes biztonságot és hitet arra, hogy érdemes csinálni.

Sorozatunkban azt kérjük a kortárs íróktól, árulják el, kiket olvasnak, ha éppen nem a saját műveiken dolgoznak, és mely pályatársuk művészetét értékelik nagyra. Ezzel nem titkolt célunk, hogy a kortárs magyar irodalmat népszerűsítsük és jobban megismerjük a szerzőket. A Magyarország Babérkoszorúja díjjal is kitüntetett Száraz Miklós György ideális alany, hiszen azonkívül, hogy világirodalmi olvasottsága is lenyűgöző, igen jól ismeri a kárpát-medencei szerzők munkásságát is.

Mindig van mit csinálni, hiába tervezem, hogy végre lógathatom a lábamat, mint derék és kiérdemesült immár-nyugdíjas, lassan szépkorú, vagy már egészen az, magyar állampolgár. Pedig, de jó lenne (legalább egyszer kipróbálni)!

– Aki fél az eleséstől, ne menjen a jégre! A világot, a magyarság helyzetét, az irodalom szerepét természetesen nem mindenki látja egyformán. De vallom, hogy az írástudóknak felelősségük van. Egy értékrendet is csak úgy lehet képviselni, ha nem taktikázgat és nem gyávul el az ember, hanem kiáll az igazáért. Ez nemcsak a publicisztikában, a művészetben is roppant fontos.

 Kürti László a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. Zsigeri és elképesztően bátor alkotó; kockázatvállalásának köszönhetően pedig nem egy versében képes elérni a költészet legnagyobb magaslatait. Művészetének állandó kísérője az örök, végső emberi attitűd, maga az ősnyugtalanságból fakadó kínzó elégedetlenség. Őt olvasni nemcsak rendkívül jó élmény, hanem hihetetlenül felkavaró és elgondolkodtató is egyben.

A kétszeres Kossuth-díjas, Prima Primissima díjas és Magyar Örökség-díjas Kaláka együttes Kányádi Sándor megfogalmazásában „elegáns, másokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak.” Gryllus Dániellel többek közt erről a példátlan alkotói szerepvállalásról, útról, a zenekar hitvallásáról, lelkületéről valamint a Kaláka versudvar programjáról beszélgettünk.

Tizenkilenc évesen láttam először Erdélyt, és mikor megérkeztünk, akkor le kellett ülnöm a földre, mert utolért a zokogás. Valami olyan boldogságot, olyan otthonlétet érzek ott, amit nem tudok megmagyarázni, pedig genetikailag nincs kötődésem Erdélyhez – vallja Farkas Adrienne budapesti újságíró, akit abból az alkalomból kérdeztünk, hogy március 15-én megkapta a Táncsics Mihály-díjat.

– Milyen színészekkel szeretsz dolgozni?
– Jó képességű, nyitott szemléletű, kíváncsi emberekkel, akik az örömszínházban hisznek, hiszen magam is az öröm forrását keresem.

– Milyen az a színház, amit szeretsz?
– Könyörtelen és igaz.

Jenei Gyula költő, az Eső irodalmi folyóirat főszerkesztője. Költészete meglehetősen személyes. Versei lehetőséget adnak arra, hogy beszélgessünk, hogy együtt vagy akár egyedül gondolkodjunk a bennünk, körülöttünk zajló eseményekről.

Döme Barbara írásai vagányak, impulzívak és rendkívül őszinték. Az olvasó könnyedén tud azonosulni a novelláiban ábrázolt karakterekkel, mert a szereplők maguk is hordoznak valamilyen sebet, szenvednek valaminek a hiányától vagy egy beteljesületlen vágytól. Ha egy mondatban kellene definiálnom Döme írásművészetét, akkor azt mondanám: csutkára szedett realitás, egy csöppnyi varázslattal.

Mi dolgunk is van nekünk embereknek az igazsággal? Ha nem adunk választ, akkor a hazugság felé tendálunk? Csornyij Dávid első kötete úgy szembesít bennünket saját magunkkal, hogy közben észrevétlenül sodródunk át a mindennapiból a szürrealitásba.

Kecskés Ildikó, az érsekújvári Anton Bernolák Könyvtár egykori munkatársa (1986–2020), a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke (2017–2020), jelenleg elnökségi tagja, egykori rendezvényszervező. A könyv hónapjával kapcsolatban mesélte el személyes tapasztalatait, a könyvekhez és a könyvtárhoz fűződő viszonyát, valamint azt is megtudtuk, ő miért és mit olvas.

Varga Melinda József Attila-díjas költő és szerkesztő, az Irodalmi Jelen vers-, valamint interjúrovatának, illetve az erdélyi Előretolt Helyőrségnek a szerkesztője, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója. Első verseskötete 2009-ben látott napvilágot 6van9 címmel. Merészen erotikus verseivel köszöntött be az irodalomba, s bár lírájának sarkalatos pontja továbbra is a felfokozott érzelmek közvetítése, a 2020-ban megjelent A Pacsirta és a Sas utca sarkán című kötetében a metafizika és a gondolatiság is központi szerepbe kerül. Vele beszélgettünk.

Kovács Magda lelkében őrzi nemcsak a derűt, hanem a tisztaságot, a szépet is, a szeretettel együtt, s ezt műveiben továbbadja nekünk, olvasóknak. Gömöri családjában többen is kiváló elbeszélők voltak, ezekből a szókincsben csodálatosan gazdag elbeszélésekből táplálkozott később ő is, novelláiban, meséiben egyaránt.

Beszélgetésünk során többek között felelevenítettük a koncertek euforikus érzéseit, valamint gondolatai ráébresztettek arra, hogy mennyire is hiányzik a közösségi lét érzése. Egy forró nyári nap, amikor több száz vagy ezer emberrel együtt énekeljük kedvenc dalainkat.

Vári Fábián László, a kárpátaljai Tiszaújlakról indult költő, író, műfordító és néprajzkutató, az Együtt folyóirat főszerkesztője, március 15-én kapott Kossuth-díjat. Ebből az alkalomból kérdeztem őt sokrétű munkásságáról, magánéletéről, múlt és jövő kihívásairól.

Muszka Sándor nem az a csevegős alkat, ellenben mindenről van véleménye, látásmódja pedig megdöbbentően pontos. Eredeti és józan alkotó, aki a Szégyen című kötetével bebizonyította, nem csak a humorban tud nagyot alkotni.

Tökéletes formavilág jellemzi Farkas Wellmann Éva költészetét, a forma és tartalom szerves egymásra hatása pedig a megszólalót is képviseli. Ezt a világot az értékek szentségébe vetett hit tartja össze. Munkásságát több díjjal tüntették ki, verseit a Kaláka és az Evilág együttes is megzenésítette.
Az élet szeretetéről, az irodalom iránti szenvedélyéről és a változás lehetőségének a felismeréséről is beszélgettünk.

Nemrégiben jelent meg Száraz Miklós György Székelyek című kötete, amely az eddigi eladási számokat tekintve igazi sikerkönyv lehet. Januári zimankós erdélyi és székelyföldi körútja után itthon is hívták a könyvvel több vidéki városba is. Mi most nemcsak székelyekről, Erdélyről, határon túli magyarságról faggattuk, hanem olyasmiről is, amiről az alkotók ritkábban mesélnek: tanításról, műhelymunkáról, önteltségről és bizonytalanságról.

Hogyan boldoguljunk a valósággal, amikor tudat alatt maguk az álmaink is harcolnak ellene? Szabó Fanni első kötete azt mondja: nyissunk új dimenziókat.

A sepsiszentgyörgyi származású, de Nagyváradon élő színművésznő mindig is az úgynevezett „megbízható” színészek közé tartozott. A rendezők rábízhattak bármilyen szerepet, mert mindig egyenletesen jól teljesített, és mindig csillogott.

„Magyarságom és európaiságom Pozsonyban született” – írja Ébert Tibor, akit jegyez a Cambridge-i Világirodalmi Lexikon is. Chagall-versciklusát a Chagall-múzeum tartja számon, Franciaországban több drámáját is nagy sikerrel játszották, s az lehetett volna a magyar drámának, ami a világdrámának Ionesco vagy Beckett, de túlontúl a „magyar” kora előtt járt, s még a szlovákiai magyar irodalmi lexikon sem jegyzi. Persze, nem ő az egyetlen hiányzó.

– Sepsiszentgyörgy polgármestere mondta a sajtótájékoztatón, hogy „Erdélyben mindenki Koppány akart lenni, Magyarországon pedig majdnem mindenki István”. Benned ez hogy működik, és akartál-e Koppány lenni?

– Koppánnyal mindig jobban szimpatizáltam. Ez kicsit olyan „Beatles vagy Rolling Stones, Lennon vagy McCartney?”-féle kérdés. Nem tudom, miért, de mindegyikre nagyon határozottan tudok válaszolni.

Iancu Laura verseinek igazi kötőanyaga a lélek erejéből táplálkozó hit. Költészetéhez a lét misztériuma, annak szüntelenül megismétlődő drámája és az emberi esendőség is éppúgy hozzátartozik, mint a krisztusi példázat, amely a bizalomról, a megváltásról, az emberi lélek, az emberi értékek halhatatlanságáról beszél.

Fiala Ilona író tavaly novemberben próza kategóriában elnyerte az Arany Opus Díjat, és ,,bearanyozta a napját”, amikor a hírt megtudta. Az írás iránti szeretete ott tükröződik műveiben és kiadott könyveinek lapjain. Nagy szorgalomra és kitartásra hívja fel a figyelmet, erre inti a kezdő tollforgatókat, mert az írás nemcsak a fantázia, hanem jórészt a szorgalom kérdése.

2020-ban az Arany Opus Díj líra kategóriáját Katona Nikolas verse nyerte meg. Ez nem kis eredmény, főleg egy ilyen fiatal szerzőtől. A díjazottal a pályakezdésről, a díjról és az írásról beszélgettünk.

Először nyolcévesen lépett fel a Pesti Vigadóban, 2002-ben szerzett művészdiplomát Leon Fleisher tanítványaként Torontóban. Játszott a Torontói Szimfonikusokkal, az Izlandi Szimfonikusokkal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Bécsi Mozart Zenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Szverdlovszki Szimfonikusokkal, és 2011-ben ő zárta a romániai Liszt-évet az Enescu Szimfonikusokkal. 2010-ben megkapta a Prima Primissima díjat komolyzene kategóriában, 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, 2019-ben pedig Liszt Ferenc-díjat kapott. Eddig 27 országban koncertezett. Érdi Tamás zongoraművésszel beszélgettünk.

A Szlovákia Magyar Írók Társaságának Választmánya Hogya György írónak ítélte oda a Talamon Alfonz-díjat a Daszvant árnya (2019) című kötetéért. Az interjúból többek közt kiderül, mit is jelenthet az efféle kitüntetés, milyen fogadtatásban részesült a kötet, és azt is megtudhatjuk, hogyan élte meg a díjazott a világjárvány időszakát.

„A munka kitölti az életünk nagy részét, ezért nagyon fontos, hogy örömünket leljük benne” – vallja Fincziski Andrea színművésznő. A gyermekeket az iskolában arra tanítja, hogy merjék vállalni gondolataikat, fedezzék fel önmagukban a képességeket, és keressék meg a saját útjukat. Nőként pedig az önismereti körben mutat utat másoknak azzal, hogy bátor, tettre kész és végtelenül kreatív.

A Vénusz légycsapója szinte azonnal beszippantja az embert, az olvasó le sem bírja tenni a regényt; s ha mégis leteszi, csupán addig, amíg letörli a nevetéstől kicsorduló könnyeit. Hihetetlenül szellemes beszólások, feledhetetlen párbeszédek és jellegzetes szereplők világába pottyan az olvasó.

– Ön mit szeretne átadni, megismertetni a mesevilágon keresztül?

– Amikor nekikezdtem, elhatároztam, hogy csak derűs dolgokat. Mert annyi életörömöt kell a gyermekbe gyömöszölni, hogy kibírja a felnőttkort!

Jó ómen lehetett, hogy Csukás István egy napon született Hans Christian Andersennel, a dán meseíróval. Talán az sem írható a véletlen számlájára, hogy egy kovácsműhely udvarán látta meg a napvilágot, lett kedvenc költője Petőfi Sándor (A helység kalapácsa, hm…), nyelvi világát formálta a kovácsműhely udvarán megforduló, sokféle tájszólással beszélő ember. Mohón és sokat olvasott, a zene is érdekelte, annyira tehetséges volt, hogy felvételiznie sem kellett a zeneiskolába.

– Nekem főleg emlékezetes hétköznapjaim voltak – mondja Bodor Ádám, amikor 85. születésnapja alkalmából az emlékezetes ünnepeiről kérdezem. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas íróval az életszemléletéről és szülővárosáról, az egykori és mai Kolozsvárról is beszélgettünk.

Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a két világháború közötti szlovenszkói magyar irodalom legjelentősebb képviselője volt, aki lírában, prózában és drámában is jelentőset alkotott. Hálátlan utókora mégis teljesen elfeledte – mindössze 1976-ban jelent meg egy válogatás a prózájából egyik drámája beiktatásával. Az 1945 után megjelent antológiák közölték még pár versét, s ugyanazt a novelláját.

Hullamosók és vámpírok, fanyar humorral átitatott merész történetek. Kertész Dávid első kötete rendkívül bátor. Remekül egyensúlyoz fikció és valóság között, nehogy a kedves olvasó két nevetés között lepottyanjon a kötélről.

Ez a kötet rólam, rólad és róla szól. Arról, hogy te is ugyanolyan tehetetlen, vak és gyenge leszel, ha elér az az alattomosan támadó, az a megmagyarázhatatlan, minden logikát mellőző, gyilkos érzés, amit szerelemnek becézünk. Fájón ismerős történetek és alakok, közös, mégis egyedi emlékekkel megtűzdelve. A kötet kiforgat, beforgat, majd egy röpke pillanatra felemel, végül váratlanul gyomorszájon vág, amiért te kérsz bocsánatot.

"A vágyak miatt fordultam a gyerekkor felé. Egy másik dolog viszont, ami nincs helyén kezelve a gyerekkorral kapcsolatban, hogy sokakban él a gyerekkor iránti nosztalgia. Ilyen például, amikor azt halljuk, hogy „azok a régi szép idők”, a gondtalan gyerekkor. Pedig a gyerekkor talán pont annyira félelmetes világ, mint a felnőttkor, mégis nagyobb téttel bír, mert a gyereknek számít a becsülete, a szava, és van mit elveszítsen. Ezt a tisztaságot szép lassan elveszti többek között a nemi érés okán. Utána pedig jönnek a rossz döntések, amivel felér végül a felnőttkorba."

"Amióta elköltöztem Budapestről, sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Úgy gondolom, másképpen nem is működne az itteni élet, mint hogy az ember hozzálassul környezetéhez. A túrák, a természet, a közösség, valamint az a csönd, amely átjárja otthonunkat, egészen más léptékű, mint az élet Budapesten. Nem mondom, hogy ez jobb vagy rosszabb. Egyszerűen csak teljesen más."

Állítólag akkoriban, a kilencszázas évek elején a legszebb zentai hölgy Berzenczey Domokos felesége volt, aki nagyon szépen énekelt. Szűcs Lajosné a polgári lányiskola igazgatónője, Endreiné pedig a lánynevelő intézet tulajdonosa volt. Ezek a hölgyek mind gazdag férfiak feleségei voltak, ők vettek részt a jótékonyságban.

H. Nagy Péter saját elmondása szerint nem tud a naplóírással azonosulni, mégis valami hasonló került ki a kezéből a Karanténkultúra és járványvilág című mű kiadásával. Vajon hogyan hat a vírus az irodalomra? Erre és még sok más kérdésre válaszolt nekünk H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi oktató.

Meggyőződésem, hogy gyerekeknek nehezebb írni, mint felnőtteknek. Talán közhely, de a gyermekek igényesebb olvasók, ők még a lelkükkel és a szívükkel is látnak. Bármilyen fércmunkát nem fogadnak el, nem szeretik meg, nem érzik sajátjuknak. Így a költő nem hajolhat le a gyermekhez, rossz felnőttként nem gügyöghet, nem selypeghet neki, hanem át kell, hogy változzon, és a gyermeki képzelet lobogó színeiben kell láttatnia a témáját, mondandóját. Csak az képes erre, akiben magában is épségben maradt meg a gyermek.

L. Takács Bálint nem sokat teketóriázik. Megfogja a valóság keserű, íztelen termékét, belevágja egy befőttesüvegbe, hozzáad egy kis fekete humort, cukrozott álmot, velős társadalomkritikát végül ezt az egészet egy kis titkos létesszenciával megbolondítva olyan elképesztő agymenés-koktélt kever, hogy az olvasó csak pislog bambán.