Bonczidai Éva

A szabadságról szóló bármilyen megnyilatkozásban leggyakrabban ott találjuk a repülés toposzát, amely vagy eszköze, vagy feltétele a szabadságnak, vagy éppen vele azonos értékminőség. Peszeki Zoltán alezredessel, egykori vadászpilótával a fenti irodalmi toposzokat próbáljuk körüljárni, felvázolva közben egy olyan életutat, amely épp a szabadság hajszolására épült.

"A költő nagyon megviselt, átéjszakázott állapotban volt. Úgy lépett, mintha Contra-Anteus volna, és minden érintkezése Gaea nénivel mérhetetlen szenvedéseket okozna neki. Kissé komikus az volt, hogy kísérői arcán ezek a szenvedések megmalacoztak, és mindenik olyan keservesen császkált, mintha most rángatták volna le a Krisztus balján vagy jobbján álló keresztfáról. (...) A költő hangja igen rekedt és igen fátyolos volt, de igen tanulságos volt, hogy tagolta elő verseit.”

Berecz Andrással 2012 telén Gyergyóalfaluban találkoztam először, amikor a helyi művelődési házban mutatta be a Hazakísérlek című lemezét, melyen Gyergyó régi népzenéjéből hozott haza egy szép válogatást. Már maga a gesztus is ünnep volt, olyan különleges ceremónia, melynek részese akar lenni az is, akit csak csodálkozni vetett arra a vidékre a sors.

Hiába sorolnánk itt fel az összes hozzá kapcsolódó adatot, vagy hiába állna itt műveinek hosszú bibliográfiája, valahogy mégis kevésnek, száraznak és személytelennek tűnne ez az amúgy hatalmas tényanyag, csupán csak azért, mert ott van mögöttük az ember, az a végtelenül szimpatikus vagány öregúr, aki ősz, copfba kötött hajával, irigylésre méltó beszédstílusával aligha volna megidézhető puszta adatok segítségével.

Trefort Ágoston kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum állattárába őrsegédnek. Itt kapott megbízásként derítette fel a hazai pókok élővilágát, illetve a magyar halászat történetét. Előbbi, a Magyarország pókfaunája című háromkötetes munkája tette országosan ismertté.

Európában elsőként Baktay Ervin foglalkozott a kortárs indiai képzőművészettel, és műfordítóként is jelentős érdemei vannak: már a húszas években magyarra ültette Gandhi írásait és beszédeit, könyvet írt Rabindranath Tagoréról, lefordította a Káma-szútrát.

Látva, hogy Nyugat-Európa polgárai mily magabiztosan és töretlen érdeklődéssel tájékozódnak a tudományok kérdéseiben, Apáczai Csere János arra a következtetésre jutott, hogy az anyanyelven történő tanulás biztosíthatja a legsikeresebben a tanulók fejlődését, a magasabb szintű, kulturált gondolkodáshoz szükséges fogalmi rendszerek elsajátítását.

Érzékeny portréi a magyar művelődéstörténet remekei. Zsánerképein váltakozva parázslik az enyedi este a narancsos-lilás pompában tündöklő alkonnyal, lenyűgöző a Farkas utcai templom a pirkadat fényeiben, és az is, ahogy a családi életének legmeghittebb pillanatait és az öregedés méltóságát jeleníti meg.

Kolozsvár, 1920. – Képzeljük el a nőt, aki versének sorait körömollóval vési be az elvesztett egyetem falára: „A kőtáblákat Mózes összetörte, / Hanem azért a tízparancsolat / Az igazak szívében megmaradt, / El onnan poklok lángja sem törölte. // S mi sírva nézzük eldőlt csarnokunkat...”

Rotschild Klára egyaránt öltöztette a Horthy-kor arisztokrata hölgyeit és a Kádár-korszak nagyasszonyait. Ő bújtatta a menyasszonyi ruhába Horthy István feleségét, Faruk egyiptomi király édesanyja, Nazli és lánytestvérei viselték a ruháit a királyi esküvőn, a nemzetközi hírű francia ékszerész, de Cartier felesége, gróf Almásy Jacqueline is vásárolt nála.

Mindössze tíz év adatott az igazi alkotásra Fadrusz Jánosnak, aki Zala György és Stróbl Alajos mellett a XIX. és XX. század fordulójának legelismertebb és legtöbbet foglalkoztatott szobrásza volt. Már-már népmesébe illő történet, ahogy a szegénységben élő szülők gyenge szellemi képességűnek tartott elsőszülöttje pozsonyi lakatosinasból ünnepelt művésszé vált. Történetét a hit ereje és a kitartó munka példázataként is olvashatjuk.

Az egyszeri szegénylegény a világ egyik leghíresebb embere lesz – Weisz Erik (1874–1926) története szép, népmeséket idéző sikertörténet is lehetne, amelynek a végén a fiú fejére teszi a koronát. De milyen királyság ez? Min uralkodott a bilincsbe vert Harry Houdini, a legismertebb szabadulóművész? Mit győzött le? A félelmet? A halált? A testét? Önmagát?

Egy esztéta egyszer megkérdezte, hogy nekem melyik a fontosabb: a dokumentum- vagy a játékfilm? Azt mondtam, hogy nem látok különbséget. Úgy csinálok dokumentumfilmet, mint játékfilmet. Szabadon, de mélységesen tisztelve a tényeket, sőt a tényeket megemelve.

Higanygőzlámpa fényét egy nagyon apró lyukon engedték keresztül, ami így kellően koherensnek bizonyult a kísérlet elvégzéséhez. 1948-ban erről Gábor Dénes tanulmányt publikált, amelyben minden lényeges dolog megtalálható, amit tudni kell a holográfiáról. A diffrakciós diagramot hologramnak nevezem, mert holost, vagyis mindent jelent – írta újévi üdvözletében Selényi Pálnak.

"Gondoljunk bele: Romániában az elmúlt száz évben mennyi parlamentáris demokrácia volt, vagy amit annak lehet nevezni? Nagyon kevés. Csak az utóbbi 29 évet vizsgálva is kérdés, hogy mennyi volt belőle a forma, és mennyi a tartalom. Ilyen értelemben a társadalom tudása, tapasztalata is elenyésző, nem lehet ezt 150-200 éves hagyományokhoz hasonlítani. A mostani általános fáradtságban, kiábrándultságban ez a hagyománynélküliség is benne van. Mindannyian tanuljuk a demokráciát: a politikusok, a média, de a szavazók is. "

Az áldott ember talán arról ismerszik meg, hogy szeretettel mosolyodnak el a neve hallatán. Kő Pál ilyen ember. Nemrég szíven ütött a hír, hogy eltávozott. Aztán azon kaptam magam, hogy mosolygok, mert eszembe jutott az első találkozásunk.

Először az ember úgy dolgozik, mint a hályogkovács, vagy jól, vagy rosszul. Ír valamit, ami vagy jó, vagy nem. Ám eljön az a pont, amikor rájön – nekem ez a Filkó című regényemnél történt –, hogy az írás, az alkotás felelősség is. Súlya van.

Beni tízéves és Asperger-szindrómája van. Nemrég a szüleivel beszélgettem, akiknek köszönhetően egy szépséges mesekönyvet olvashatunk, amelyet Beni inspirált. Ma már nem nehéz hasznos könyveket találni az autizmusról, de Csender Levente József Attila-díjas író A különleges Meditittimó kalandjai című mesekönyve mégis kuriózum.

Harag György: „A közönség rendszerint nem a darabot kívánja látni, hanem az évszázadok óta rárakódott sablonokat szeretné viszontlátni az előadásban.”

„Carola már akkor azokhoz az asszonyokhoz tartozott, akikkel kapcsolatban kénytelen volt mindenki állást foglalni, vagy mellette, vagy ellene. A legújabb divat szerint öltözködött, ízléssel ugyan, de jóval modernebbül, mint mások. Internacionalistának vallotta magát…” – írja Kemény János, az Erdélyi Helikon írói kör létrehívója és fő szervezője a Kakukkfiókák című regényében, melyben külön fejezetet szentel gyermeke keresztanyjának.

„A falu bábája, félig görög, félig török nő, kidugta fejét az ajtórésen, és elkiáltotta magát: Kislány! Kislány!” – így kezdődik a báró Kemény Jánosné Augusta Paton önéletrajzi írásaiból a Szépmíves Könyvek-sorozatban megjelent sajátos emlékirat. Az eddig kiadatlan vagy elfeledett kéziratok feltárását célul kitűző, XIX. és XX. századi emlékiratok, naplók, kultúrtörténeti munkák megjelentetésére specializálódott kiadói műhely vezetőjével, Kovács Attila Zoltánnal beszélgettünk.

Ha ez Voloncs Attila első regénye – márpedig ez –, akkor érdemes a prózaírók közmondásos érését szem előtt tartani, és nagyon figyelni, mi kerül ki a szerző keze alól a következő években, mert biztosak lehetünk benne, hogy ehhez a könyvhöz hasonlóan komoly, nagyszabású és professzionális vállalkozás lesz az is.

„Mindig a határvidék érdekel. Mindig oda utazunk, ahol periféria van: ahol a sivatag találkozik a Nílussal, a muzulmán-török kultúra az arámival, a keresztény kultúrával. Ütközőpontokat kerestünk – itt lehet legtöbbet megtudni a kisebbség és többség viszonyáról vagy a megmaradásról” – mondja Margittai Gábor.

Mikulás Ferenc a magyar rajzfilmgyártás megkerülhetetlen szereplője. A Kecskemétfilm animációs stúdió alapítója és vezetője, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója, és olyan rajzfilmek létrejöttében vállalt szerepet, mint a Magyar népmesék, a Mesék Mátyás királyról, a Vízipók-csodapók, a Leo és Fred és más, mára az alapműveltség részét képező alkotások. Függetlenségüket végig megőrizték, ennek érdekében jelentős befektetőknek mondtak nemet, olyan világcégnek is, mint a Disney.

Bela Duranci hatalmas térbeli perspektívákat lát át. Kapcsolóelem emberek és emberek, kultúrák és kultúrák, nagyobbnál nagyobb szellemi távolságok között.

Páskándi életműve ugyanis hihetetlenül terjedelmes, árnyalatgazdag, színes és változatos, intellektuálisan mély és kedélyesen játékos – olyan teljes oeuvre, melyet bármely nyugati szerencsefia elirigyelhet. Hát hogy is van ez? Hát persze, szólal meg az emlékezetünkben élő Páskándi kissé kesernyés mosolyával: Én már annak idején megmondtam és sokan csak hümmögtetek: A mű oka a tű foka. A szorongató világ a költőt csodatételre kényszeríti.

Eredetileg egy visszatérő álmomat szerettem volna megírni, de úgy éreztem, egy novella kevés hozzá, ezért elkezdtem körbeépíteni az utolsó részt. Lassan, de biztosan alakult ki a történetfüzér, amely a fejemben és az álmaimban már megvolt. Néha most is formálok rajta, hozzáírok, elveszek belőle.

Gyalogos verszarándoklatra vállalkozott tavaly szeptemberben Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár, versmondó: Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából elindult azon az úton, amelyen a tragikus sorsú költő és a többi ártatlanul elhurcolt munkaszolgálatos Bortól Abdáig menetelt. A zarándoklaton a Pannon RTV stábja is elkísérte, a tizenhárom részes filmsorozatot a televízió YouTube-csatornáján, valamint a Liget portálon (liget.ro) lehet megtekinteni hétről hétre.

Izgalmas önismereti tanárom volt a karantén. Megtanította, hogy egy ilyen változatlan légkörben hogyan tudok alkotóállapotba kerülni. Megmutatta, hogyha leáll minden és kétségbe kellene esnem, mert a karrierem még el sem kezdődött, és már az elején befagyott, akkor is vannak új utak és új ötletek.

Aki láthatta, hallhatta, tudja, Banner Zoltán előadóművész egymaga több emberhez juttatta el a verset, mint a komoly állami támogatással működő színházak. Bodor Pál azt mondta róla, ha a költők évente díjat nyújtanának át a költészet legjobb népszerűsítőinek, minden évben rá szavazott volna.

A mögöttünk létező időnek vagyok a vajdasági írója. Se jogom, se tudásom, se más eszközöm nincs, hogy a szülővidékem mai gondjairól, örömeiről beszélhessek, viszont a kilencvenes évek előtti időszak az enyém. Én annak a világnak lettem az írója.

Csak akkor jut egy kis levegőhöz az ember, ha naponta vallatóra fogja saját magát, a világot, s a kétségbeejtővel is foglalkozik – állítja Böszörményi Zoltán, akit Soha véget nem érő szeretkezés című, szeptemberben megjelenő verseskötetéről kérdeztünk. Kiderül, hogyan kötődik Faludy Györgyhöz a költő szerelmes versciklusa, illetve az is, miként épül be a filozófia mindennapjainkba.

A gyermekvállalást nem szabad úgy elképzelni, hogy akkor a kalandregény eddig tartott, és mostantól másfajta, visszafogottabb színek jönnek, hanem a kalandregény ugyanúgy folytatódik tovább, csak sokkal erősebb színekkel. Olyan, mintha eddig ceruzával lett volna kiszínezve, mostantól meg filccel.

Mély hatást tett rám az 1991-es oroszországi látogatásom: a lepusztult Szovjetunió, az üresen kongó üzletek, a baljósan csattogó számológépek, a Kreml, Pétervár csodái, a téli Szuzdál, Rubljov freskói a vlagyimiri Uszpenszkij katedrálisban. Hazatérésem után elkezdtem írni egy beszámolót, Valóban, mi lesz velünk címmel, A Hétben jelent meg, azt is adhattam volna címnek, hogy a Szovjetunió végnapjai, hiszen hirtelen mozgásba jött, alakulni kezdett minden. A birodalom felbomlott.

Nem könnyű hazajönni. Rég volt, amikor elhagytam a várost, már többet éltem Kolozsváron, vagy máshol, mint Csíkban. Az utcasarkok, a tömbházak, a park, a korcsolyapálya, minden, ami a gyerekkoromat képezte, mai napig megvan, álmaimban időnként visszatér az a régi Csík, amit én akkor láttam.

Dóczy Péter színész-rendezőt mint barátot és kollégát kérdeztem különleges szakmai vállalásairól. Most is tervez, dolgozik – számára nincs üres idő. Tele van ötletekkel, munkakedvvel. Próbál emberi tartalmakat kibányászni ebből a szétesni vágyó világból.

Ahogy megszólal, ablakok nyílnak, de talán a leengedett redőnyök mögött is hallható. Vagy áttételesen így is mondhatnám: a verkli a hangjegyek révén útjára bocsátott közlési szándék. Ugyanakkor a zenemasinából áradó dallamok hallatán az emberek összejönnek, a verkli ily módon a közösségi megszólalás szimbóluma is.

1945. július 24-én indult a transzport Moszkvába, az internált politikusoknak pedig sikerült egy cédulát kidobniuk a vonatból: „Esterházy Jánost és társait a régi csehszlovákiai Magyar Pártból, (sic!) Moszkvába deportálják. Magyarok, mentsetek meg bennünket!” A grófot kínzásoknak vetették alá, éheztették, szomjaztatták, majd mikor nem tudták megtörni, a családjával kezdték zsarolni.

„Ez tragédia, higgye el… Ahogy múltak az évek, az emberek elraktároztak az emlékeik közé és én hallgattam. Pedig kiáltani kellett volna, beleharsogni újra és újra ebbe a városba, hogy velem nagy-nagy igazságtalanság történt, nekem még mindig ott a helyem a deszkákon, ahol nem is olyan régen egyike voltam a legünnepeltebbeknek.”

Abban a hatásban, amit ő tett rám, igen fontos volt a belőle szüntelen kiáradó személyes szeretetenergia. Egyik kedves amerikai költőm, Charles Olson mondta azt, hogy a zsenialitás jele nem más, a tehetség mellett, mint a rendkívüli energia. Törékeny testű nagybátyám elképesztő energiájú ember volt.

Brazíliában született meg Lénárd Sándor talán legeredetibb és legkülönlegesebb munkája is: a Micimackó latin fordítása. Az író még Rómában tanított angol nyelvet a mesekönyv segítségével, hasonló megfontolás és az antik kultúra iránti rajongása késztethette a latin fordítás elkészítésére.

Költő, író és műfordító volt, élete során számos naplóbejegyzést és közel százötven verset írt, amelyek közül néhány még halála előtt megjelent nyomtatásban. A magyar irodalom egyik első költőnője volt, akit a német sajtó is ünnepelt mint női szerzőt, Dániában Andersen-fordításai elismeréseként szobor őrzi az emlékét. Szendrey Júliát mégis elsősorban Petőfi Sándor feleségeként tartjuk számon.

„És nem tudom, hogy írni fogok-e vagy közgazdász leszek, vagy szociológus vagy bankhivatalnok, riporterecske, tudom is én, de hogy minden exisztencia formában megmaradok egyedülvalónak, ahogy eddig voltam, ezt biztosan tudom.”

Öt évig koboz főhangszeresként tanulhattam Kobzos Kiss Tamástól és Bolya Mátyástól. 2014-ben, amikor elsőéves voltam a mesterképzésen, felkértek, hogy tanítsak az akadémián citerát és kobozt. Meg voltam illetődve, hiszen még tanuló voltam, és gyakorlatilag az osztálytársaimat kellett tanítanom, de ezt teljesen könnyedén

1936. április 2-án született Kisújszálláson. Apja kovácsmester volt, és a kis Csukás István, későbbi elbeszélései szerint, szegény, de boldog gyermekkort töltött a műhely udvarán.

A kislány egyetlen vigasza a könyv volt. Egy ábécéskönyvből maga tanult meg olvasni, később azoktól a családoktól csent el könyveket, amelyeknél cselédként dolgozott. Egyszer tízévi szolgálatot is felajánlott Petőfi János vitézének egy példányáért.

Műveit a határidő és az emberi butaság inspirálja, állítja Erdély legismertebb karikaturistája. Az általa megrajzolt görbe világ valahogy szerethetően emberi. „Bár kritizálok, mégis a megrajzolt világom egy szelídebb, optimistább világ, mint amilyenben jelenleg élünk.”

Mindenkinek vannak emlékei Boribonról meg Annipanniról és a kockásfülű nyúlról. Marék Veronika könyvei mindenkinél meg vannak kicsit rongyolódva a sok nyitogatástól, és Kippkopp képén maszatos ujjacskák nyoma látszik. Marék Veronika pontosan úgy mesél, ahogy ír. 

Kő Pál: Ahogy telik az idő, az ember köré egyre több tárgy gyűl. Nemcsak a plafonig érő könyvespolcok, kupacok vagy az elkészült szobrok vannak itt, hanem ahogy mondod, ezek a papírok is, meg sok kacat, amihez néha már magunk se tudjuk, miért ragaszkodunk annyira. Itt tényleg van minden.

"Nem úgy vagyok küzdő, hogy veszekszem másokkal vagy harcolok ügyekért, utálok vitatkozni. A küzdelmek számomra elsősorban a magammal való küzdelmet jelentik. Nem a filmet fedeztem föl újra, hanem magamat, mintha tükröt tartottak volna elém – hogy ezt kerestem mindig: ez van a Sisyphusban, a Küzdőkben, és benne van a Prometheus-filmben is.