Varga Klára

Kis falum egyetlen és legkedveltebb autószerelőjénél beszélgetünk az asszonykával, mikor megcsörren a munkálkodó mester telefonja. Látszik, hogy nagy baj van, mert a kezében lévő szerszámokat a motorháztetőre dobja, leteszi a telefont, és szól az asszonynak, hogy az összes létező seprűt vigye magával. Szó nélkül is értik egymást, beülnek az autóba a seprűkkel és elhúznak, én pedig ott maradok a kibelezett autómmal a széttárt kapu közt.

Mint egy ötcsillagos rémálomban, a boltíves, pinceszerű terembe három fekete köpenyes, csuklyás alak vonult be és foglalt helyet az emelvényen álló asztalnál.

– Szóval nem tagadja, hogy tanár? – szólalt meg a középen ülő, hórihorgas fazon.

– Már hogy tagadnám! – húztam ki magam önérzetesen. – Papírom van róla. Diplomám. De ezt maguk, tanügyi inspektorok is jól tudják.

végtagjaim visszatartanak, meg kell tőlük szabadulnom,
át kell alakítanom magam, hogy felismerhetetlen legyek,
láthatatlan az itteni szemeknek

„A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát és a csendes üldögélést. Miért? Mert így lemérhetetlenül többet kapok abból, amire szükségem van. A magányban élt élet a nyilvánosnál határtalanul gazdagabb. Életemben magamnak akarok élni, nem pedig a nyilvánosságnak” – a verőfényes novemberi délutánokon, amikor a közeli erdőben sétálok, Hamvas Béla A babérligetkönyvének mondata gyakran eszembe jut. Amikor először olvastam, felujjongtam örömemben, hogy végre valaki ezt megírta!

Ha a magyarok sírva vigadnak, akkor a franciák vidáman siratnak – legalábbis ez derül ki a kortárs francia szerző, Pierre Notte Gyászúton – vidám sirató két hölgyre, egy zongorára című drámájából, amelyet a debreceni Csokonai Színház női sorsokat előtérbe helyező V. MagdaFesztje nyitóelőadásaként az erdélyi Szabó K. István rendezésében tekinthetett meg a közönség. A 2022. október 3-ai premieren jártunk.

A katona lőtt, bombát indított, talált.
Sikeres napja volt.
Gyermekkórház, öregek otthona,
rehabilitációs központ.

Hölgyeim és uraim, ez itt a tabló! A Szent Ignác Római Kath. Főgimnázium ez évi tablója. Kérem, jöjjenek közelebb hozzá! Csodálják meg! Ne a végzős diákokat bámulják! Rajtuk nincs mit csodálni. Ők csak epizódszereplők, évenként cserélődnek. A csodálat minket, tanárokat illet. Látják, itt vagyunk mind a tablón, kivéve azokat, akiket lefelejtettek róla.

Tanyasi életét megalapozandó Desági Antal elhatározta, vásárol néhány bárányt. Szomszédjától, Bíró Jánostól tudta, hogy a legnagyobb juhos gazda, Gál Misi nyája, mely több mint négyszáz darabot számlált, külön legelt, nem a többi gazdáéval a közösben.

Csónakok voltak és evezők,
fekete hattyú a kis szigeten,
jeges telek és a meleg sörök villamosa
vitt körbe a kihalt városon

egy hete nem alszom

idebenn
nem köszön rám senki

anya és apa kézen fogva
minden álmomban
arcukon mosollyal
tétován távolodnak

Falura költözésem után jöttem rá, hogy nálunk a gyümölcsszedés egy harc. Mint minden más. Kertedben ha van termés, és nem szeded le, istenadta jogon máshoz jut. Mert neked nem kellett. Ha nem vigyázol telkedre, mint Árgyélus, gyümölcs nélkül maradsz. Míg te nyaralsz, szorgos szekeresek vonulnak el gyümölcsösöd szélén a mezőre, s útközben a kihajló ágakról (hogy elég hatékonyak legyenek aznap) belerázzák a szekerükbe a termést. Így a legpraktikusabb, ez olyan kettő az egyben, mert hajolgatni sem kell, és mégis jól gyűlik a pálinkának való.

A kortárs grafikai törekvések megismertetése és a régió bekapcsolása a nemzetközi áramlásba – ezzel a céllal indították útjára 2010-ben a Székelyföldi Grafikai Biennálét, amely mára globális szintűvé nőtte ki magát, és átfogó képet nyújt a sokszorosító képalkotás jelenkori trendjeiről és fejlődéséről. A hetedik seregszemle megnyitóját, díjátadó ünnepségét és kísérőrendezvényeit október elején tartották Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában.

Miután elhangzik a díszbeszéd, a szónok ugyan megrántja a zsineget, de a lepel rendszerint összekuszálódik és elakad a szobor szegletén. Rángatják idegesen a szoboravatók a zsineget, rángatják a leplet. A tömeg izgalomba jön. Néhányan odaszaladnak, kapkodnak. A lepel végül lehull, és úgy tűnik, hogy végre sikerült... De ez csak illúzió!

– a debreceni Csokonai Színház előadása –

Visky András A test történeteiben a római Artemisia, a budapesti Éva, a kolozsvári Lina, a kalkuttai Teréz, a bukaresti Nadia történetét írta meg. Ezek közül kettőt, Terézét és Lináét a debreceni Csokonai Színház felkérésére nem más, mint a szerző fia, Visky Andrej vitt színpadra. A 2022. szeptember 13-ai premieren jártunk.

a focipályán képtelen sebességgel a labda az arcod felé repül,
mikor az orrodból vér bugyog a fehér tornapólóra,
mikor télen az iskola udvarán biciklizel a tükörsima jégen,
mikor becsapódsz az olvadó hóba

Pedig jól indult, nagy szerelemnek képzeltem. Tetszett a nő, és odavolt értem. Érte is odavoltak sokan, ez is imponált. Neki pedig az, hogy író vagyok, és nem mérnök vagy gazdasági szakember. Gátlástalanul rabolt le engem, amikor kinézett magának, s már a legeslegelején meg volt arról győződve, hogy előbb-utóbb elválok úgyis majd miatta. Nem tudta, hogy ez bennem nem ilyen egyszerűen zajlik.

Hawaii úszó vagyok. Horgász, akit
A történések, vitorláshalak és áramlatok vonzanak.
Az óceán meleg, órákig, sőt napokig lebeghetek benne
Fulladás nélkül. És anélkül, hogy visszavágynék.

Keveseknek adatott meg, hogy évszázadok, akár ezredek múltán is időszerűek maradjanak, és az sem sokaknak, hogy időről időre újra fölfedezzék életművüket. Kettőből két hegedűművész vallotta be kérdésemre, hogy nem hallott még Lavotta Jánosról, holott intézmények, utcák és egy rangos díj is viseli a legendás zenész nevét. Halála után kétszáz évvel most egy szívvel-lélekkel megírt életrajzi regény is megjelent a méltatlanul kevéssé emlegetett művészről.

Nyaralás?, nem tudjuk, mi az, oda mindig mások
mentek, azoknak volt kidobni való pénzük, nekünk
ott volt a mező, a domb, az erdő, mehetsz pityókát
szedni augusztusban, gombáért, amikor a szezonja
van, napozni?, az hülyeség, fürödni?, ott a Kászon-
pataka, az miért nem jó?

A fák ledobták magukról a könnyeket.
A nem tudni-hovatartozást, a valahol
lennék-típusú vágyakat.
A rommá tört vodkás üvegek dalszövegeit,
a hűvös, párás töritételeket.

A ruháiból,
melyeket öt éve
nem tudok kidobni,
létrát fonok.
Kikeményítem,
mint dédanyám
a zsebkendőket.

Anyám vörös váza.
Vért töltenek bele
szakadatlan,
de kiszivárog
az illesztések között,
megfesti a csipkét
a szekrény polcán,
lecsorog a padlóra.

A szél süvít, kemény a pad,
lapátra hát, öreg betyár!
A sár piócaként tapad,
s a csábutak szirénje vár.

– Mondják, réges-régen, amikor még az időt sem számolták, vadász volt. Ismerte a vadak helyét, mindig gazdag zsákmánnyal tért haza, olyan sok felesleggel, hogy ingyen osztogatta a környéken. Bizony szerette az állati vért. Idővel oly sok vadat ölt, hogy a hajtásra, nyúzásra, feldarabolásra embereket vett fel, s akkor már gabonát kért a húsért. Morgolódtak az emberek, de megfizették, mert az olcsó hús miatt állatokat már nem tartottak.

Az 1920-as évek az erdélyi magyar irodalom megszületésének és felfutásának ideje. A prímet ezen belül is a székely írók viszik, akik közösségük gondjaihoz, de ugyanúgy hiedelmeihez, hagyományaihoz fordulva teremtik meg azt a csodás székely világot, amelyet a kiterjesztés folytán erdélyinek fognak fel a kívülállók.

Barna szemed szirmos virág,
leánytested karcsú emlék,
nyugodni má’ nem oszt ki rám
tőled fénylő naplementét.

– Ha a vadért dolgozol, az embereknek addig tetszik, amíg önnön hasznukat látják – kezdi Lukács vadőr. Közben megszólal a telefonja. – Gyere! Megvan… – mondja bele egy férfi hang. – Mi van meg? – kérdem önkéntelenül hangosan. Majd elszégyellem magam, amiért kéretlenül beleszólok beszélgetésükbe. Amikor leteszi a mobilt, rám néz: – Peszkár meglőtte a nagy szarvasbikát…

Felszedték a macskaköveket a sétányon.
Csak nosztalgiából hagytak meg egy sávot
a járda közepén. Máris hiányoznak, pedig
hányszor akartam kitörni a bokám miattuk.

125 éve született Tamási Áron, az ezt ünneplő emlékév mindenképp ráirányítja a figyelmet életművére, és tán az esős őszi estéken eszünkbe jut leemelni egy-egy művét a polcról. (Én úgy képzelem, hogy minden székely család könyvespolcán legalább az Ábel-trilógia ott van.) Nem egyébért, de Tamási olyan tündérien és varázslatosan írt, hogy minden időben szükségünk lenne ilyen jófajta meseterápiára.

Múlt lapszámunkban Bakk Miklós (aki 2004–2012 között tagozatvezetőként dolgozott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi Tanszéke magyar tagozatán) a magyar tanszékek és karok létrehozásáért folytatott küzdelem körülbelül 2006-ig tartó eseményeit idézte fel. Most innen folytatjuk a beszélgetést.

Petőfi Sándor és Arany János verseiből, levelezéseiből, valamint különböző, hozzájuk kapcsolódó történetekből épül fel Tóth Péter Lóránt versmondó „Toldi írójához elküldöm lelkemet…” – képek Petőfi Sándor és Arany János barátságáról című eladása, amellyel nemrégiben Székelyföldön turnézott. A két költő életének és barátságának példáján keresztül a mához keresett kapcsolódási pont.

Loccsan, zörög az ég.
Iszákos istenek
Alszanak alatta.
Az égbolt csak takaró,
Ha fáznak.

Ha két egyenest párhuzamossá rajzolt

a kétbalkezes Őstudó,
lehet-e vonzás, antigravitáció, 
amely a nyílegyenes lehetetlent
egymást nem metsző, de összefonódó
ölelés-félkörré hajlítja

Reggel az ég elsírta magát,
megcsúsztam, s mint farönk siklottam lefelé,
kapaszkodtam volna a mosolygó gyermekkorba,
álmaim világába, meséimbe, érzéseimbe

A tér csak egymásra torlódott falak.
Feltörni a kódot – ezt kéne tenned –,
szuicid énedtől éned nem enged,
és ólom fülemben, hogy ne halljalak.

Ázott deszkák burkolják
a tornác falait.
Érdesek már a faragott minták,
kicsorbultak a hegyes levelek,
nagyanyám szerint vele együtt
hervadtak el a rózsák.

Hozzá vagyunk szokva, hogy erőltetett, agyoncsépelt viccek sora vicsorog ránk tévéből, rádióból, poros színházi függönyök mögül. Szerencsére vannak kivételek: a marosvásárhelyi A doktor úrban, Molnár Ferenc, Kellér Dezső és Zerkovitz Béla zenés komédiájában a nevettetés új szintre lépett.

egyesek özvegyek
nem csókoltak nőt évek óta
mások most szintén élni látszanak
erős mozdulatokkal gesztikulálnak
a kezük üresen szeli a levegőt
mintha éppen társuk testét keresné

Mi történik, ha a török életmód olyannyira mérvadó marad Magyarországon, hogy Budapest még a millennium környékén is a kávé-, rózsa- és vízipipadohány-illat bódulatában éli hangos mindennapjait? És ha Konstantinápoly Budapesten (is) van? Ha eljön egy nap, amikor a Nyugat és a Kelet egyszerre csap össze a magyarok ege fölött, és Budapesten egy oszmán-germán félisten szobra jelzi a balsors tökéletes(nek tűnő) beteljesülését?

A halottak előttünk járnak. Már
bekopogtak minden ajtón. Avult
történetek dombvidékeit rég bejárták;
lejátszott pasziánsz-bajnokság a múlt.

Fémtranszparensek, hideg, indusztriális közeg, a színpadon egy metálzenekar kellékei. Egészen speciális Woyzeck-előadást láthatott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának szakmai közönsége, ráadásul rendhagyó módon a produkció eredeti helyszínén, Szatmárnémetiben. A Harag György Társulat az utóbbi években egészen elképesztően izgalmas előadásokkal mutatkozott be a magyarországi nézők előtt, legutóbb például a Raszputyinnal. Most sem adták alább: a fesztivál minden bizonnyal legkülönlegesebb produkciója volt ez – vitára, gondolkodásra késztető.

Bakk Miklós 2001-től óraadó tanárként, 2003-tól egyetemi adjunktusként, 2004–2012 között tagozatvezetőként dolgozott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politikatudományi Tanszéke magyar tagozatán. Ebben az időszakban folytak a leghevesebb küzdelmek a magyar tanszékek és karok létrehozásáért, így nem csoda, hogy a beszélgetés hamarosan erre a témára kanyarodott.

A megszokottól eltérő feldolgozásmódú, sajátos formanyelvi kísérletként is értékelhető Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című abszurd komédiájának előadása a nagyváradi Szigligeti Társulattól, amelyet a legjobb előadásként értékelt a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának zsűrije. A Botos Bálint rendezte előadás kivételes szakmai nívón talált el valami olyat, ami mindenki számára érthető és befogadható. 

A kopjafákat, fejfákat szigorú, leegyszerűsített formarendszerből álló szobrászati plasztikai művekként is fel lehet fogni – állítja Berze Imre, akinek művészetét a lokális formai hagyaték univerzális jegyei jellemzik. Szereti a tradicionális architektúrákat és a népi ácstechnikákat, műveinek nyelvezete puritán és lényegre törő.

Arra gondolt, hogy utána kellene menni. Feltápászkodott a földről, szétnézett, majd nyújtózott egy nagyot. Felpattant a biciklire, és elindult arra, amerre a lány. Kitágult orrcimpákkal kerekezett bele az ottmaradt lányillatba, szélcsend volt, így ezekből a lassan ritkuló molekulafelhőkből is észrevette volna, ha az a kék ruhás tünemény lekanyarodik valamelyik mellékútra.

Megérett a világ a pusztulásra, mondjuk ártatlan tekintettel – s ennél bonyolultabb fejtegetésbe nem is bocsátkozunk, mert félünk: minél erősebbnek tűnik, annál igazabb, s minél valódibbnak tűnik, annál biztosabb a vég. Erről a végről szól Farkas Wellmann Endre legújabb verseskötete, a Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz.

tépi a szél a hajamat
belém akad
a vízbe hív
deszkástul, vitorlástul

Hajh, nehéz egy hivatásos kukkoló élete! A nap 27 órájából 18 órát! Ráadásul ő mindig csak megfigyel, őt soha nem látja senki. Még szerencse, hogy a cég napi bónuszként éhségcsipszet is szolgáltat – különben tényleg nem lehetne elviselni! Igaz, hogy a cég eleinte megpróbálta kiszúrni a szemüket a másodkategóriás telítettséget nem okozó csipsszel, amíg ő néhány kollégájával a sarkára nem állt. Hát hogyne! Egész nap itt rohad a széken, és akkor még a csipsznek azt a prémium kategóriáját sem érdemli meg, amit városszerte a legutolsó odúlakó is csámcsog? Amiből minél többet eszel, annál

Állj ki mégis a néma terekre,
a kövek fűre borult
testvériségén legyünk mi
félig-meddig átkarolva

kinyílik az ajtó bennem
ha most belépsz
magamhoz ölellek

Egy akkora fa árnyékából is ki lehet nőni, mint amekkorát Makovecz Imre öröksége vet a tanítványokra – vallja a mester nevét viselő alapítvány kuratóriumi tagja, a Kós Károly- és Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Csernyus Lőrinc. A dubaji világkiállítás hatalmas sikert arató magyar pavilonja tervezőjének egyik alkotását a közeljövőben Kovásznán készülnek átadni.

Van egy férfi. Hegymászó. Szeret. Igaz, ezt csak akkor mondja, ha kipréselem belőle. Kikényszerítem. Erőszakolom. Hatalmaskodom. Hárpiáskodom. Sárkányként tüzet okádok. Szikrákat vetek. Fortyogok, mint kitörés előtt álló vulkán.

Látta, hogy az Északi-sarokra az Úr valami csemer, fehér szőrös állatot akar teremteni akkora mancsokkal, hallod-e, mint hat kulyak, s olyan csúf debella testtel pontoson, mint fesszegen a kómánéjé.

Nagyapám alig tudott írni. Orosz fogságból küldött egyetlen képeslapját, melyet a Vöröskereszt kézbesített, más fogalmazta meg helyette, és tele van helyesírási hibákkal. Én ezeket a sorokat számítógépen írom, az idegesítő helyesírás-vizsgálót kikapcsoltam, és ötödik könyvem, egy regény megírásának a végén járok.

A menny ivén ugyan fölöttem
Ragyognak égő csillagok,
De vajh talál-e célra pályám,
Ha lángjaiknak hinni fog?

Én a szívemmel hallok,
– olvasom soraid, mint égi betűket –,
bármit mondasz, előbb a levegőn,
s azzal a torkon, a tüdőn át lüktet

A Ljubav i drugi zločini, avagy a Szerelem és más bűntények Stefan Arsinjević első nagyjátékfilmje, mely a 2008-as Berlinálén debütált hatalmas sikerrel. Számos nemzetközi díjat bezsebelt, többek közt a Szófiai Filmfesztivál (SIFF) legjobb rendezőnek járó díját, melyet színházi berkeken belül Theodor-Cristian Popescu is minden bizonnyal megérdemelne a történet sepsiszentgyörgyi adaptációjáért.

Az idő eltelt. Vitt, s hozott,
és megannyi nyomot hagyott
a testemen, s a lelkemen.
Öreg vagyok a telkemen.

De a sivatag nem tud égni, és
az óvóhelyen nincsen zongora.
Óvóhely sincs, mert mitől is óvna?
Nem fegyverektől lett a világ pokol.

„Szenvedős, kínlódós, melós ez a dolog, ráadásul oly régóta vagyok benne, hogy nem is én csinálom a művészetet, inkább a művészet csinál engem. Ha megszűnne az alkotás, én is megszűnnék, elválaszthatatlan tőlem” – vallja Kis Endre, akinek a művészetéhez a délvidéki lét, a háború, a szarkazmus adta az alapot, amelyre a pécsi, profi festészeti nyelvezet épült, hogy ennek a kettősségnek a keverékét művelhesse Székelyföldön.

beköltözni egy felhőbe
erre gondolok
idén korábban őszült
hogy lehet már
ősz tavasszal
ismertem egyszer
egy szociálisan érzékeny tölgyet

Recseg a parketta, a karmok úgy szaladnak bele, mint kés a vajba, ujjak a gyurmába.
– Ne csináld!
– Miért?
– Anya azt fogja hinni, én voltam.
– Na és?
– Engem fognak megbüntetni helyetted.
– És nem véletlenül! Meg is akadályozhatnál abban, hogy tönkretegyem a parkettát. Csak le kell jönnöd ide, és a kezemre csapni. Pardon, a mancsomra.

A szovjet mintára elkezdett osztályharc idején, 1950 után több tízezer fiatal férfit személyes szabadságuktól megfosztva, minden jogalap nélkül, katonai behívóval lapátos-csákányos építőmunkára kényszerítettek a munkabér megtérítése nélkül. A zömében székely fiatalok építőtelepeken, szénbányákban dolgoztak embertelen körülmények között. Gyárak, vasutak, hidak épültek így fel.

Elrejt a táj megannyi házat,
kanyargós útja már sötét,
de még a nap kikandikálgat
s vakarja borzos üstökét.

Miközben nem tekinthetünk el attól a sajnálatos ténytől, hogy az anyaországi színházaink egyre ritkábban visznek színre Tamási-művet, mindezt némiképp ellensúlyozza a határon túli teátrumok műsorpolitikája. Ennek volt ékes bizonyítéka a tavalyi, a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiváljára Marosvásárhelyről, a Spektrum Színházból elhozott csodálatos, zenés-táncos Boldog nyárfalevél című előadás...

De szeretnék madár lenni,
Esős reggel szárnyra kelni.
Itt hagyni, amit láttam,
Kinyújtani görnyedt hátam.

Egykor egész nemzedékeket bolygatott meg Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regénye, majd bő egy évtizeddel később az ebből készült filmadaptáció. Amíg ember él a földön, a rossz kezekbe került hatalom mindig megnyomorítja majd az alávetettek életét. Nem is kérdés hát, érdemes-e a színpad deszkáira állítani a művet. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház bátor és fontos vállalása volt, hogy műsorra tűzte Kesey klasszikusát.

„Gyere”, rángatta nagyanyja a kezét, de Démenotar mozdulni sem bírt. Pontosan olyan érzés lepte meg – és erre világosan emlékezett –, mint hatéves korában, amikor megpillantotta a játékrakétát egy gyártelep udvarán. Csúszda volt a belsejében, de ezt képtelen volt tudomásul venni, hiába mutatta az apja; nem, ő meg volt győződve arról, hogy atombombát lát.

milyen bölcsek a fák
egymás mellett állnak nem esnek egymásnak
milyen bölcsek a fák
nem szólnak egymásnak csak együtt mozdulnak

Ha nyaralni nem is, de abba az étterembe, ahol nem mellesleg Székelyföld legjobb sült kacsacombját szolgálják fel párolt vörös káposztával, az idén is elmegyek. Ugyanis tavaly nyáron az egyik barátom, aki valamilyen ismeretlen és érthetetlen okból el szokta olvasni az írásaimat, ismerve a fent említett vendéglő tulajdonosát, úgy gondolta, hogy bemutat neki.

öled szegletkő
kezed gyertyaláng
harangok zúgják liturgiánk

csak a tengerrel törődtem
pedig nagyon közel volt az ég is
meg a felhők

Vitatott felségterületek állami birtokká minősítését a lavír vezetés csak ritkán próbálta a diplomácia hosszas és bizonytalan útján elérni, legtöbb alkalommal drasztikus megoldással, az invazív archeológiai beavatkozások segítségével biztosította: „amire rámutattam, az mostantól az mindig az enyém volt”. A birtokviszony ilyetén tisztázását követően az új területen következő lépésként nemzeti kultuszhelyet alakítottak ki.

Bene Zoltán magyarországi író az ugyancsak termékeny szerzők közé tartozik. Az elmúlt, vészterhes évben két kisregénye is megjelent, a kitűnő Mandola története (amely az eltűnt barátnő keresésének története), valamint a Sarki fény, amely a „mi lett volna, ha” világába kalauzolja az olvasót.

két nemzedék kezd gyanakodni
amikor bizonyítom: társas lény vagyok
részvételt kiváltó hatalmam
hozadéka érdes afterglow

Hogy mennyi baj vagyon
félre olvasásból,
annak tudója csak
az egy Isten vagyon,
s aminthogy annak is, mekkorák az bajok!

Igazgatóhelyettesi pozícióba önként visszalépve zárja utolsó igazgatói ciklusát Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház irányítója. Az 1995-től 2006-ig művészeti vezetőként, 2006-tól pedig igazgatóként dolgozó művészt döntése okairól, annak fogadtatásáról, a társulat jövőjéről kérdeztük.

Gyönyörű istennő Szemelé,
Zeusz magának kiszemelé.
Héra dör’g: „Hetéra,
itt vágyad határa,
ne kerülj többé szemem elé!”

Nekem csak ne mondja senki, hogy időskori elbutulásban szenvedek. Egész életemben ettől féltem, egész életemben erre készültem. Elolvastam minden cikket, tudok róla mindent, de legfőképpen azt, hogy kell kivédeni.

Hol atomfizikus, de csőlakó
is megbámulhatja, hogy a palack
a magaslaton nem le, felszalad
könnyedén, hogy el sem kapható?

Mezítláb jár a falu sarában,
meleg a sár, forró a déli parlag,
mindig azt keresi, aki épp elment,
ami nincs, az boldogítja,
az ő békéje lánc, szöges nyakörv.

Puffok a fellegek
s bivalyos a homály:
egy villám boronál
a mezőkre heget.

üres templomokat kutattam át,
amikor volt időm kiszakadni
körforgásom megállíthatatlan sebességéből,
föld alatti járatokat túrtam deszkaréseken át

– Szerusz, Erzsi! Jól nézel ki!

– Szerusz, Rózsi! Te se panaszkodhatsz, jól meg vagy asszonyosodva.

– Nem es kell helyettem kivigye más a nagyszőnyeget, mint nálatok.

– Menj el, menj el, te elül deszka, hátul léc!

Bolyhos levelek mozdulnak a fényben.
Villamos fékez a tömbház előtt.
Az emberek üveggolyók.
A járműből az utcára gurulnak.

Soha nem láttam még élő bálnát.
Úgy próbáltad nekem elmagyarázni,
hogy akkorák, mint az a domb, ahonnan
a faluban, ha valaki sír, mindenki
hallja.

Hallgattam, ő utazott.
Mezítláb futott egy zuzmós
tundrán, átkelt egy kaktuszligeten.

emlékszel a hamvasztó nyarakra?
véresre martak a pőcsik-legyek.
burjántól zöldülő kezekkel
kapáltuk a málé végtelent.

Mama azt mondta, olykor az angyalok is
a senkiföldjén üvöltenek,
mint te vagy én.
Hiába kérdeztem,
kikből lesznek angyalok,
nem felelt, arca sem rándult,
csak kötötte tovább a lila szvettert,
amiben évek múltán elaludt.

Bennem a büszkeség más emberré vált,
csak peremérzelmek vándorolnak a tudatban,
bizarr immunrendszer a tagadás.

Károly Dorina Nős tények című kötetében arról szól, hogyan lehet jelen lenni s e jelenlétben a másikkal kapcsolatot teremteni egy olyan világban, ahol a gesztusok annyira telítődtek, hogy már csak a testiség ragadható meg belőlük, s ahol a „most” dekódolásához egy végtelenül összetett és ugyanakkor töredezett térben kell tájékozódni.

Annyi mindent kéne,
de ölembe a tétlen elmúlás
macskateste kuporodott. Melegít.
A mosott ruhákat összeszőrözte megint.

sárga az ég alja, a metszett
fák törött ujjakként tartják
ezenkívül nincs semmi
ami nehéznek tűnhetne
a pázsit foszlott harisnya
anyaghibák a tengerszemek

becsomagolták
az életük fontosnak
vélt maradékát
szerteszét hever
ami szerethető volt

Az előző részben odáig jutottunk, hogy Rácz Sándor az örökösei elmondása szerint ismerte Petőfit, és az erről fennmaradt történet eseményei az 1849. április 5-ei, gyulafehérvári ágyúzással azonosíthatók, ahol mind Petőfi, mind Rácz jelen voltak. A családi legendárium úgy tartja, tíz évet töltött Oroszországban hadifogolyként. Fennmaradt két, a feleségeihez fűződő történet is.

Amint világossá válik, hogy az emberiségnek befellegzett, ha a Föld elpusztítását már nem lehet meg nem történtté tenni, legalább egy számvetés erejéig szembe kell néznünk önmagunkkal: hol mit rontottunk el? Miért pusztít többet, mint amennyit épít az ember? Miért törvényszerű, hogy a fejlődés ütemével megegyező sebességgel közeledik a megsemmisülés? Menthető-e még a helyzet? Ezen kérdések megválaszolására tesz nagyon szép kísérletet legújabb regényében Horváth László Imre.

Sötétedő, huzatos
utcákon langyos
szél újságpapírt
görget.

Rácz Sándor 1848/49-es honvéd története teljesen szokványos: először tizedesként szolgált Bem József seregében, majd a tábornok egy új honvédzászlóaljat hoz létre, ahová áthelyezi a tapasztalt katonát, és egyben alhadnaggyá nevezi ki. Különleges viszont a hozzá fűződő legendárium: örökösei szerint ismerte Petőfit, majd tíz évig volt Oroszországban hadifogoly. Ma jelöletlen sírban nyugszik a bölöni (Erdővidék, Háromszék) református templomkert kapujának bal oldalán, évtizedekkel ezelőtt összetört sírköve végképp elkallódott.

A 125 éve született Tamási Áron munkássága előtt tisztelgett a június elején Erdélybe érkező Irodalmi Karaván. A Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programjának keretében, a budapesti bemutatót megelőzően Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában mutatták be dr. Sipos Lajos irodalomtörténész nemrégiben megjelent „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” című könyvét.