B. Tomos Hajnal

akire vársz
átlépi árnyad s a kövezett
járdákra köröket fest
arcán a lombok keserű zöldje
tollából rázza az éveket

Máthé Sámuel (1904–1993) Bölön nagy tudású embere volt. A szomszédság és a szegről-végről való rokonság folytán gyermekként be-betévedtünk Samu bácsihoz és Lujza nénihez. Az, hogy naiv költő is volt, csak most derült ki számomra, amikor unokája, Bedő Áron – úgy silabizáltuk: más ágról édesapám harmadik unokatestvére – megmutatta Samu bácsi hátramaradt verseit. Maradék, foghíjas hagyaték, mert egy jó kötetnyi verses füzetének nyoma veszett. Hol, hol nem, odalett.

Írásbeliség nélkül nem létezne civilizáció, tartja Miklóssi Szabó István, s mert úgy véli, a világ az ősi mítoszok mentén már nem értelmezhető (pedig látszólag mi sem kézenfekvőbb egy író számára), ezért újakat teremt. Saját világot hoz létre, keletkezéstörténettel, mitológiával, istennel, hétköznapi valósággal és saját megváltóval.

Egy kertbe jutott, amelynek elrendezése a lampszakoszihoz hasonlított, annyi különbséggel, hogy volt benne valami szép vadság, természetesség, amit Terelam annyira szeretett, ugyanakkor gondosan karban volt tartva, amit Anaxagorasz kedvelt olyannyira. Amott vadvirágok, itt meg háziasított virágok nyíltak.

A tizennégy karátos autó kivénhedt oroszlánja, Wendriner úr szerint „nincs szebb, mint öreg artistának lenni. Ismertem Olmützben egy »Halálkerék« nevű Glatsch Ödönt, aki két mankóval és három selyempincsivel bejárt a Rathaus Kellerbe, mert lezuhant a trapézról. És boldog volt, pedig nap mint nap veszekedett vele a felesége...”

viták és lázadások,
ti szent hordozórakéták
a lehetőségek kapuit
a fényre ti nyitjátok

Én nem tudom, de itt a faluba a hirit még nem hallottam, ejsze csak Szemiklóson van, városi vírus kell legyen. De hogy meg van zavarodva a világ, az biztos.

a nap bábokat vetít a mezőre
nem tudjuk eldönteni
meddig tart még a búzakalász
s honnan kezdődik az ég
a hőhullámok ritmusa
a csontjainkat ingatja
kemény vázunk marionett

Az úgy volt, hallod-e, hogy jöttek az összeesküvés-elméletesek, s aszonták, hogy a vírus nem es lehet a természetből, s hogy a kínaiak engedték ki, vagy szabadult el tőlük. Na, szóval mi ez, ha nem paranoia?

a sírkert balzsamos szavakkal
sugdos a novemberi szélnek
ám a koponyák egymás között
bárdolatlan nyelvet beszélnek

Laczkó Vass Róbert egy időben színművész, operaénekes, költő és verselőadó. Szerinte az alkotó csak akkor tud érvényes gondolatokat megfogalmazni a világról, ha őszinte. Valami furcsa, belső késztetés kell ahhoz, hogy egy színész olyasmivel rukkoljon elő a színpadon, amit mások legszívesebben eltakarnak.

Milyen lehet az otthon-erdő,
rejt-e még regét a vadon,
s a patak zsongó imádságot
ringat-e párás hajnalon?

ha mécs gyúlik a rög helyén,
és köd szitál a fény helyett,
s a légharang meg ott henyél

nem tudom, mikor nőttél meg, kisfiam,
de százhetvenkét centi vagy és negyvenötös
lábaddal lépdelsz a világban, tizenhárom
évesen. szeretem, hogy ilyen erős nagyfiam

A lelkesedést az évek tenyérbe gyűrűző vonalai megfojtják,
alkalmazkodsz, kaméleon vagy, fásult, élveteg.
Ha az irodalmi életnek nevezett fertőbe kerülsz,
megesznek a férgek, rágja a csontod a politika

Az emlékezés nemcsak takar, de takarít is. Mindkettőt jól kell végeznie, s akkor fontos dolgok nem, csak fölöslegesek tűnnek tova. Lőrincz György székely kortárs író késztet, lám, eme pszichológiai elmélkedésre, miután másodszor is elolvastam Isten köve című elbeszéléskötetét. Először tíz évvel ezelőtt, akkor még a Budapestről való visszaköltözésemmel voltam elfoglalva.

Isten szolgája, Márton Áron 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson, a Gyulafehérvári (Erdélyi) Római Katolikus Egyházmegye püspöke volt 1939-től 1980-ig. Szülőfalujában a püspök iránti tisztelet jeléül múzeumot hoztak létre 2010-ben, halálának harmincadik évfordulóján.

Három prózaíró és kilenc költő verseiből jelentetett meg antológiát a Petőfi Kulturális Ügynökség. Egy olyan kötetet kaptunk kézhez, amely megtalálta az egyensúlyt a több szerzőt felvonultató kötetforma és aközött, hogy mégis széles rálátást nyerjünk az egyes szerzők műveire.

– E mi vót? E VÍGJÁTÉK vót?! Kurva alternatívek! Ezt a MOCSKOT hordtátok essze az egyesület pénziből? Az adónkból? Ezétt támogatunk? A saját pénzemen eztet az értelmiségi...

Most kettős kötés húz és ereszt el néha:
engedni könnyűnek, ösztönnek, vágynak,
úgy lebegni, mint sűrű ködben a tárgyak

Ha félünk a magánytól, arra a legjobb orvosság, ha egyedül maradunk. Mert minek emberi társasággal növelni egyedüllétünket?! És nem igaz, hogy mindegyre ugyanazt kell átélnünk, hiszen kétszer nem tudunk belelépni ugyanabba a folyóba, mivel az ember úgy változik szüntelen, hogy közben ugyanaz marad.

Mekkorát néztél
Amikor Kiskunmajsán
Először láttál ilyen bélyeg nagyságú cédulát
A kenyér oldalára ragasztva

Valószínűleg nagyon kevesen mondhatják el Erdélyben, hogy életük valamelyik pillanatában nem voltak feketemunkások akár idehaza, akár Magyarországon, vagy a világ egy másik pontján. Ezért is tarthat számot nagy érdeklődésre Lövétei Lázár László döbbenetes könyve eme kiszolgáltatott munkások életéről.

Ki hitte volna, hogy a kilencvenes évek erdélyi nyomorvalósága, a magyarországi feketemunka egyszer majd verseskötet formájában kuporodik elénk, nem kérve, követelve elégtételt a sok elhullt életért. Azokért, akik nem a meggazdagodásért, hanem a falni való kenyérért tengődtek az anyagországban. Lövétei Lázár László Feketemunkája az a valóság, melyet jobb visszaolvasni, mint megélni.

Menekülésre fogtuk, de alig tettünk meg három vagy négy métert, a megvadult állat Iulia hátára ugrott, földre döntötte és morogva harapdálni kezdte. Úgy tettem, mintha követ kapnék fel a földről, hátha megijed, hátrahőköl és békén hagyja kétségbeesve sikoltozó kolléganőmet; de vagy nem vett észre, vagy nem is törődött velem, ádázul szaggatta a sarki róka bőréből készült bundát, amelybe a könyvelőnő burkolózott.

Bartha Boróka, a gyergyói Figura Stúdió Színház régi, oszlopos tagja szerint egy kicsit lenézett műfaj a színházi szakmában az önálló műsor. Ugyanakkor Boróka zenés önálló estje, a Karády zárkája, mely a Gyulai Várszínház támogatásával jött létre, óriási sikernek örvendett a nyár folyamán, nemcsak az erdélyi színpadokon, hanem Magyarországon is.

„Akinek nem jelennek meg az írásai minél több irodalmi lapban, annak nincs kreditje” – mondta egyszer Kányádi Sándornak, akinek összesen nyolc kötetet fordított, hetet angolra és egyet spanyolra.

az ablakkeret
kockára vágja a kék eget
apró mellekre feszül az
átlátszó neglizsé,
megfürdik a nő bőre a napban.

Majd továbbforgatom az albumot: korabeli szobabelsők, fotóműhelyek díszlete előtt készült esküvői fotók, csoportkép az udvaron, háttérben virágzó almafa. Már rég elhullatta a virágait, a termését betakarították szorgos kezek. Talán már ki is vágták.

Figyeld csak meg. Teccel tudni, Timur pasa, itt azért még a régi rend van. Még a gazdánk is behúzza a farkát, vagy bármi is légyen neki, amikor a gazd’asszonyunk nekifog porszívózni. De legalább nincsenek komondorok és szelindekek és egyéb utálatos poroszlók a környéken.

Az üvegdíszek szemkápráztatón csillogtak a polcokon, a rádióból vidám popzene szólt, és a csirke egyenletesen szenesedett a sütőben. Pálma érezte, hogy ez egy borzalmas nap lesz, és tessék: még a haja sem akart úgy kunkorodni, ahogy azt ő elképzelte.

Páskándi Gézának a tíz év költői termését egybegyűjtő Holdbumerángját (1966) Magyarországon nem hozták forgalomba, csak az ugyanazon évben megjelent Tündérek szakácskönyve című verses mesekönyvét. Jóllehet Szakolczay Lajos ebben is felfedezi Páskándi lírájának értékeit – „a legjobb gyermekkönyvek egyikével, Weöres Bóbitájával vetekedik” –, e „fájdalomdíj” nem volt gyógyír Páskándi számára. Merthogy a miskolci Napjaink mint a „fiatal romániai magyar költők” egyikét mutatta be őt.

„Marosvásárhely az én elsüllyedt Atlantiszom: emlékszem rá, és szeretem, szeretni fogom mindig. Noha tudom, hogy nincs visszatérés, van egy nagyon érdekes, visszatérő álmom majdnem minden éjjel: rémülten rohanok egy utcán, és nem tudom, hogyan találjak haza.”

Elhajló teremtmény őrtüze mérték,
kihuny a földeken, valahány parton,
nyújtom a sávot, hol él a sötétség,
él a nevében a férfi , az asszony.

Az idén Magyarországon megrendezett vadászati és természeti világkiállítás sokszínű programjaihoz csatlakozva a Petőfi Kulturális Ügynökség által kiadott Helyőrség portál irodalmi- és fotópályázatot hirdetett 2021. augusztus 22. és szeptember 20. között. A felhívásra 89 pályázó számos irodalmi műfajban született írással és fotóművészeti alkotással jelentkezett. A díjazott fotókból a Benczúr Ház Kulturális Központban kiállítás nyílt, az irodalmi műveket az elkövetkező hetekben a Helyőrség weboldalán tesszük közzé. A díjazott alkotások listáját alább olvashatják.

A székelyudvarhelyi Szakács István Péter legújabb kötete rövid, humoros írásokat tartalmaz, amelyekből volt szerencsénk többet is közölni lapunk hasábjain. Az egészen friss, a nyomdából a napokban kikerült Zsebművészetben összegyűjtött, karcnak nevezett szövegek ennek rendje és módja szerint mélyek, és csakugyan nyomot hagynak.

Talán jobb lett volna, ha magyarázkodás helyett a futást választom, töprengtem a túlvilág kapujában, miközben a fülkében az egyenruhás angyal árgus szemmel vizslatta a halotti bizonyítványomat. Még telefonált is közben, valakivel hosszasan beszélgetett, de hogy miről, azt a hangszigetelés miatt nem hallottam.

Miután átmész egy szakadékon, a következő már nem tűnik olyan veszélyesnek. Akkor már a következő szakadék átlépésén gondolkodsz – vallja Skovrán Tünde, aki a Kolozsvári Magyar Színházban kezdte pályafutását, de meg sem állt Hollywoodig. Augusztusban beszélgettünk vele, amikor itthon volt az Andrei Zincă által rendezett És akkor mi a szabadság? című film bemutatóján.

– Nem rogyott le! – Áll! Sántálni kezd!

– Nem fut el! – jegyzi meg István a hőkamera mögül. – Add meg a kegyelemlövést!

Lukács céloz, és másodszor is meghúzza a ravaszt. Újabb villanás és dörrenés.

Jolánta egy átlagos nő volt, átlagos élettel, átlagos munkahellyel, átlagos lakással, átlagos kutyával, macskával, átlagos termettel, átlagos hajszínnel, szemszínnel, hangszínnel, átlagos mell- és lábmérettel, átlagos, átlagos mindennel.

Miközben küldöm a meghívókat az irodalommal foglalkozó ismerősöknek, mindenkit, aki Budapesten él, igyekszem személyesen megszólítani, levelet, messenger-üzenetet küldök, rádöbbenek, hogy sziszifuszi munkába fogtam. Az írók java részét ugyanis egyáltalán nem érdekli a pályatársa legújabb verseskötete, novellásgyűjteménye, esszékönyve vagy nagyregénye.

Gyermek vagy. Játszol.
Erdőkben tüzet gyújtasz, menekülsz,
ha kell. Ujjaid alatt elhervadnak
a frissen nyíló virágok, a fák
leveleit letéped. Nevetsz.

Ragyogj át, napfény, moss ki, tenger,
ragyogj át, mint az üveget,
bent moss ki, mélyen, ahol annyi
fáradt sötétség didereg

Mint annak a relikviája,
hogy a kórházban,
véresen és mázosan,
anyám,
az én édesanyám,
tartott a bőrén.

Dughagymadugás közben pedig az ember kezével dugja le a dughagymát, és előfordul, hogy macskapiszkosan húzza elő az ujját. Ani alaposan kikefélte körme alól az ürüléket, majd tiszta alkoholt csöppentett alá. Ráadásul pont a tiszta kezére ment, így most pár napig a másik kezét kell a tisztaságot igénylő dolgokra használnia.

Kémeim, a sziámiak jelentették, az albán és bosnyák macskák erősen szervezkednek, fondorkodnak és ármánykodnak ellenem, de majd a karakál testőröm megvéd.

Most már a halbelsőségek piacát is átvettem, de ez már csak amolyan mellékes kereskedelem.

Süpped az ágy, vegetál, közepe kráter,
holott lökött mártírként koplalok,
elárvereztem anyagcserémet,
senki felettem, senki alattam,
nem élet kell, nem étel, hanem éter,
meghúzódom laza félmagamban

Volt egy nagyon sötét időszaka az egyetemi éveimnek, amikor hetente (néha gyakrabban) pánikrohamra ébredtem. Túlélt szívrohamhoz hasonlítható élmény. Arra riadtam fel ilyenkor, hogy alvás közben elfelejtettem lélegzetet venni.

Ugyanazt gondoljuk-e magunkról, amit mások gondolnak rólunk? Változik-e, ha igen, mennyit a nemzetkarakterológia az idők során? Egyebek közt ezekre is választ kaphatunk a Székely Könyvtár könyvsorozatban megjelent A székelyek (rólunk írták) című antológiából, amelyben nem székely (magyarországi, angol, francia, szász, román stb.) szerzők vallanak arról, milyennek látják a székelyt.

A modern szeizmológia
történetében ez volt
a legcsendesebb év.
Ezt akkor még nem tudtuk,
azt sem,
hogy aznap láttuk
az utolsó repülőt Prága felett.

Az Aradi Kamaraszínház a nyári szünidő alatt sem állt le, hanem teljes bedobással próbálta bepótolni a karantén ideje alatt elmaradt előadásait. Két előadás között, éppen egy próba szünetében a társulat vezetőjét, Tapasztó Ernőt kérdeztük.

Amerika jelenkori irodalmának egyik legjelesebb képviselője, aki nem kevés vesződéssel jutott el a csúcsra, annak ellenére, hogy már fiatalon feltűnést keltett. Cormac McCarthy (1933) olyan világokat jelenít meg műveiben, amelyek ugyancsak próbára teszik az olvasók idegeit.

az erkély ablakában
a cigifüst megfordul velem.
vállamra a tízemeletes
és a kedvenc nyárfád települ.

Én, Mátyás király Károly királyról álmodom, arról a Carobertóról, akinek a nevét a magyar urak képtelenek voltak kiejteni, azt hitték, két neve van, egy Károly, egy meg Róbert. És ez a Károly király jó száznegyven-valahány évvel ezelőtt erre járt, a havas hegyek között, hogy megleckéztesse Basarabot.

az asszonyok szőnek s mi hallgatjuk
ahogy kattog a szövőszék
kiserkennek szálak ritkás hajukból
és simulnak bele a szövetbe

Soha nem olvastam együltömben és pászmáslag* ennyi verset gyors egymásutánban, majd újból. Székely-Benczédi Endre az eleven és egyetlen, egyszeri élet teljes hiábavalóságának prédikációit adagolja falatról falatra, faltól pokolsárig.

...A nyűg, a lassú
terhes ólomidő lehullt, kiterpedt
s mint a rossz gumi, nyúlt ki mindenütt a
távolság. Jön a sál, köpeny s az únott
készülés. 

Már legalább hetven éve, a kollektivizálással (de igazából korábban, az ipari forradalom megjelenésével) elkezdődött a hagyományos népi/paraszti életforma felbomlása, megszűnése, megszüntetése. És nem mai hóbort az emiatt való kesergés sem.

Mert földbe vagy tűzbe tehetik a testet,
ahol a létezés szent szövete megfeslett,

hetvenhét helyen is össze kell varrni,
addig végezni kell azt, amit kiadtak,

és hetvenhétszer is, élve kell belehalni,
ha kell, s holtan kell újjászületni a fiaknak

Kezdetben nagyzolásból,
majd megszokásból szívtuk.
(Így tudtuk elviselni a kommunizmust –
mentegetőztünk később.)

Érdekes megfigyelni, hogy az elkezdett erkélyt viszont sosem fejezik be. Ez alighanem az asszonyok romboló hatása miatt van így, mert minap a következőket hallottam a Dedemanban egy házaspártól:

– Vagy én, vagy a ház! Meguntam, hogy csak a házzal foglalkozol! Erkély sem kell már, mert úgysem olyan lesz, amilyent szeretnék! Dézsát akarok! Egy naaaagy fürdődézsát!

„Amíg kapálsz, azalatt is tudsz színházon gondolkodni, de színpadon nem lehet kapálni” – vallja a sepsiszentgyörgyi származású Márkó Eszter. Ennek ellenére a szellemi munkát időnként szívesen felcseréli fizikaira.

Nem tréfálok. Lopj könyvet, minél többet! Vedd ezt felbujtásnak, vállalom érte a felelősséget, van tapasztalatom benne. Több ezer könyvet loptam könyvtárakból, üzletekből, piaci árusoktól, az antikváriumokról nem is beszélve. De még az online boltokból is loptam.

A futó utakat, az éjbe
zuhanó kertet, a kígyózó ösvényt, a múlás ócska
rítusait végül is megtanultad, de semmi öröktől
fogva már benned, az idő tölt be, nem a világ.

Lenni csoda. Embernek lenni vagy falevélnek lenni – Rafi Lajos költészete szerint nincs ebben semmilyen lényeges különbség, hiszen ahogy a falevéllét foglya a természet törvényszerűségének, úgy az emberlét sem több, mint a születés által előre elrendelt társadalmi törvényszerűségek tehetetlen foglyának lenni ott, ahol „minden percem mostoha jóság”. Az élet „földhöz vert csoda”.

Öt évvel korábban, amikor elmondtam neki, hogy nősülök, koppant a válasza: „Akkor ennyi, az életed véget ért!” Ezúttal is, újból engedtem, hogy elbűvöljön az a profi gyilkoshoz méltó magabiztossága, amellyel kinyilvánította függetlenségét mindenkitől és mindentől.

Sivák két műanyagdarabkát adott Perlakynak.

– Ezeket felteszem ide hátulra, a pofacsontjai vonalára! Kicsit kiemelik, markánsabbá teszik a képét – mondta, majd a tükör felé fordította Perlakyt, és felragasztotta a műanyag bőrt az arcára. – Látja, nem is látszik, hogy én ragasztottam oda. Ha gondolja, halványan igazíthat a vonalon a felesége alapozójával!

A Magasságos növessze hosszúra bajszodat.

Jó híreim vannak.

Az történt, hogy a minap elmentem és felkerestem Juszuf agát, aki a kikötői halfej-biznisznek (volt) a feje, és hosszasan, békésen eldiskurálgattunk.

Nagyszabású produkcióval jelentkezett a Csíki Játékszín az évad utolsó bemutatójaként. A mintegy ötven szereplőt felsorakoztató musical dupla szereposztásban készült.

bár emberszó elfödi hivatását.
(Ember is, szó is: valóságok leple.)
Egy szál árnyék már oblátussá hűsít!
Mert ha nem szólok is, hallom magamban
az esti dicséret zsoltárait

1950 szeptemberében Gidófalva lakossága jelentős része megtagadta, hogy beálljon a kollektív gazdaságba. Egy hétig tartó lázadás után, szeptember 22-én a katonaság bekerítette a falut, majd a milicistákkal és szekusokkal közösen, az éjszaka közepén 32 embert hurcoltak el. Kilencüket bíróság elé állítottak a lázadásban való részvétel miatt, a többi 23 embert Dobrudzsába deportálták. Két személyt a kommunisták megöltek. A gidófalvi Kövér Álmos (1925–2009) elbeszélése alapján próbálom rekonstruálni, mi is történt a lázadás előtt és után.

Háromszéki kortárs szépírók névvel indította el azt a Facebook-oldalt Dimény H. Árpád költő, Miklóssi Szabó István prózaíró és Szonda Szabolcs műfordító 2021 márciusában, amely a Háromszéken született, nevelkedett, vagy erős szálakkal ide kötődő szerzőket sorakoztatja fel, és ismerteti munkásságukat, alkotásaikat az olvasókkal.

Gyomormérgezésre gyanakodott. Az orvos megnyugtatta, a világ legtermészetesebb dolga történt, gyereke lesz. Kata néhány hónap múlva egészséges kislányt szült. Az apa elismerte volna az újszülöttet, de Kata csak annyit mondott, nem osztozik senkivel a gyereken.

A közösségi média megjelenésével következett be ugyanis az, amitől minden hivatását felelősséggel gyakorló cenzor joggal tartott: bárki bármit megoszthatott bárkivel. Cenzor felmenőim zavartan meredtek a számítógépek, okostelefonok és laptopok kajánul világító képernyőire, s fogalmuk sem volt, miképpen akadályozhatnák meg az információk szabad áramlását.

Hát persze, hogyne volna csodálatos az anyaság… sok fészbukhuszár anyuci! Azt sem tudják, hogy mi fán terem az élet!

Szigorú szabályok őrzik
a zöld gyepet. Nem lépsz
rá, nem hódíthatod meg,
ameddig ódon házaid meg
nem hódolnak előtted.

Kilyén Ilka azon ritka színészek közé tartozik Erdélyben, akik hosszú távon és párhuzamosan végig tudtak vinni egy kőszínházi és egy előadóművészi karriert – pedig nálunkfelé az ilyen út majdnem járhatatlan vagy nagyon göröngyös.

Bajba csak akkor került,
amikor néhány pillanatra elhitte,
hogy Ő a teremtő.

Hányszor mondogattam magamnak, hogy „na, majd ha vége az egyetemnek, lesz időm lazítani, lesz időm olyan dolgokra, amik boldoggá tesznek”, „na, még ezt a recenziót megírom, aztán megengedhetem magamnak, hogy a saját kedvemre írjak”.

Tudjátok, az ember úgy tartja magáról, hogy ő a legeszesebb, és őt választotta az Isten minden földi állat fölé. De azért rájött, hogy más állatnak es van esze. A kutyával megosztja az életét, úgy a lóval es.

Egy ideje feltűnt neki, hogy ugyanazzal az információval ugyanabban a formában többször is találkoznia kell, hogy az valamennyire elraktározódjon a tudatában. A fókuszálás önmagában nem volt elég. Gyerekkorában nem tudatosult benne, hogy az iskolai anyag elsajátításához hosszabb időre, több ismétlésre van szüksége, mint a többieknek.

Székelyföld szívében élek, olyan helyen, ahol minden környékbeli faluban csupa hírességek születtek, csak Papolcon nem, ahol én lakom. Például az egyik szomszéd településen Kőrösi Csoma Sándor, a másikban meg Mikes Kelemen látta meg a napvilágot. Egyébként Zágont még Kiss Manyi színésznő és a világhírű tornász, Szabó Kati is ismertté tette.

Galéria az elméd, hadd sétáljak benne.
Lehetséges lenne ez?
Kérlek,
bármilyen távol, csak létezz,
s dalnokod leszek.

Láttam Walt Whitman arcát
egy pocsolyából vigyorogni
Vele mentem az úton
és amikor elfáradtam a hátán vitt

Kopriva Nikolett debütkötetének borítója – melyhez a szerző édesapjának festményét használta fel a kiadó, noha ő maga is kacérkodik a képzőművészettel, ráadásul igencsak magas szinten – előrevetíti azokat a festményszerű képeket, melyek versenként végigvezetnek a könyvön.

Matuzsálemnek kellett volna lennie ahhoz,
hogy elfüstölje mind a Bibliát!
Amikor haldoklott, gondolta,
hátha ennyiért még az Isten megbocsát.

Itt fenn a tetőn a zöld lapályon
a minden maga, a megérinthető minden.
Ez itt a fűvel rebegő Csender.

a tömegben széttépett arcomat keresem
a didergő villamosok ablakán lehajtott fejem

Tépelődöm, miért nem kívánkozik ki belőlem „normál”, elemző kritika Farkas Árpád Nem ilyen lovat akartam című, összegyűjtött esszéit, glosszáit, tárcáit, riportjait, a véle készült fontosabb interjúkat tartalmazó kötetéről. Talán azért, mert túl monumentális (655 oldal) a kötet?

Az éhségben, nyomorban megroskadt munkásember, Varga József kőmíves keresett ma menedéket szenvedései elől a halálban. A külvárosi kávéház mellékes helyiségében fölakasztotta magát, és meghalt.

Te minden székely macskák szégyene, te, hát nem átallottál koszlott kikötői kóbor macskává vedleni?! Hol a macskaméltóságod? Ha Kőrösi macska el tudott menni Nepálig, te is hazasétálhatnál, de nem, te ott a kikötőben kunyerálsz a messzi Antáliában.

Egy hosszú-hosszú gondolatsort
olvastam a minap,
melyben egyszer sem írták le a szót,
hogy társtalan, és mégis végig úgy tűnt,
hogy egy elgyötört férfi motyog magában

Van egy férfi. Azzal vádol, hogy éjjel, álmomban beszélek. Ez még nem lenne nagy baj, de állítólag azt mondogatom: Jorge. Márpedig ő Pablo. Teljesen biztos ebben. Mivel hosszasan vizsgálgatott, miközben aludtam. Ebből azt a rám nézve nem túl fényes következtetést vonja le: olcsó cafka vagyok.

A babaruhák dohosak voltak. A koca pihegett,
félhomály táncolt rengő hasfalán.
Másnap reggel tíz malac küzdött az életért.

Gyerekként nem sokat törődtem a könyvek kinézetével, állapotával, ezért Fekete István Tüskevárját fürdés közben a fürdőkádban úsztatva olvastam. Az Egri csillagok kemény borítóját leszakítottam, kellett valami dobozhoz. Nem járt jobban Méhes György Szikra Ferkója sem.

Mint minden kora reggel, felkelés után, most is a Goldberg-variációkat hallgatta. Szerette, ahogy a Variációk első ütemei még mintegy az álom utolsó pihéiből szállnak ki álmodozón. Ágynemű- és felkelésszaga van a bevezetőrésznek, jól illik hozzá a gőzölgő kávé, amit a konyhából hoz be magának.

Rád gyújtottam a házat,
amíg aludtál.
Tudtam, hogy nem fog fájni,
megfulladsz,
mielőtt tested elérnék a lángok.

Sütött a nap, és amikor a vonat kiért a városból, a „zöldbe”, viruló bokrok, fák szegélyezték az utat. Emlékszem, az egyik domboldalon egy magányos, fehér virágú bokrocska állt.