Martos Gábor

Valentin Lustig Nemo kapitány háreme

„Ki ne emlékeznék rá, hogy az 1866. esztendőt különös esemény, egy érthetetlen, rejtélyes természeti tünemény tette nevezetessé.”

És ki ne emlékeznék rá, hölgyeim és uraim (akik nem, azoknak mondom), hogy ezt a mondatot – természetesen ott és akkor franciául, de ennek citálásától most, kérem, tekintsenek el; lesz itt még rossz francia kiejtés éppen sok – először 1869. március 20-án, a Magasin d’éducation et de récréation című, gyermekeknek és serdülő fiataloknak szóló illusztrált irodalmi lap VI. évfolyamában, a 121. számban lehetett olvasni; ekkor kezdték el ugyanis itt folytatásokban közölni a

Valentin Lustig

In memoriam Szőcs Géza

Zürichben megtudtam a hírt, hogy barátom többé már nem lesz velünk. Szőcs Géza kiemelkedő és bonyolult egyéniségéről sokan írtak és beszéltek, és mindezt sokkal hozzáértőbben, mint ahogy én erre képes vagyok. Miközben a festményen dolgoztam, számtalan gondolat és emlék merült fel bennem

Bonczidai Éva

Zarándoklat a lélek tériszonyos mélyeibe – Valentin Lustig képeiről

Sokan leselkednek ezeken a képeken, pajkos titkokat, igazi bűnöket, méltó bűnhődést vágynak látni ezek a mohó tekintetek. Máskor meg egy-egy régi történet újabb változatát, talán az időben eltévedt folytatást láthatjuk: Zsuzsanna meglesi a véneket, Léda lemegy a pincébe a hattyúhoz, később pedig öregasszonyként keresi meg a lépcső alján várakozó gácsért.