Demeter Adél-Hajnalka

Jól jönne már

Csattog a fejsze, éjjel vágja a fát ebben a kicsi faluban. Átterjed a hang a falakon, megszaggatja az ágyban alvó házasok testmeleg takaróját. Becsúszik a keblek közé, átsuhan a férj arcába vésődő kéznyomon. Újra odacsap, áttolja magát a nyári konyha ajtaján, feltűri a szőnyeget, s földnek vágja a szilánkosra zúzódó ócska üveget. Szerteszét gurul a csend – apró, pislákoló, hangtalan zaj. Sebaj, csak egy borkány – egy a sok közül; ajándékba adják egymásnak az asszonyok. Lesz még amit elővenni, s körbeülni az asztalt. Jól sikerült. Jobb, mint a tavalyi. Megérte. Jóízű.

Kincses Krisztina

Lám, mégiscsak az otthon határoz meg minket – Interjú Demeter Adél-Hajnalkával

Bárhová is sodorjon az élet, a szülőföldünkről összegyűjtött emlékek, érzések, impulzusok útitársként kísérnek a mindennapokban. A falvak nyújtotta lehetőségek egyre szűkösebbnek bizonyulnak a fiatalság számára, így a kivándorlás, a nagyvárosok felé húzódás is egy kényelmesebb, logikusabb alternatívának tűnhet. Ezért aggódhatnánk is a falvak jövője miatt, de szerencsénkre még akadnak olyan emberek, akik hisznek az otthonukban rejlő felbecsülhetetlen értékekben. 

Helyőrség

Fiatal szerzők: Demeter Adél-Hajnalka

Demeter Adél-Hajnalka

Egy magyar millennium

A budapesti tömegben egy idősödő, dzsentrinek tűnő alak méregeti az épülő csatornarendszerbe menekült patkányokat. Úriemberként, egyenes háttal, öreges fejingatással konstatálja, hogy a munka a helyén van. A negyvennyolcasok letűnő ifjúságát viseli a tekintete, arcán pedig pipacsként pattanó erek árulkodnak az édenkerti gyümölcs terheiről. Egy fiatal leány közeledik felé, amolyan szűzies pironkodással, de korához illő esztelen rátartisággal.

Demeter Adél-Hajnalka

Falun szép a természet

Nálunk az emberek minden vasárnap eljárnak az istentiszteletre, én is alig várom már, hogy lekonfirmáljak. Nagy bulit csinálunk majd a kultúrban, s valószínűleg ott fogok először megrészegedni, mert ez így szokás. Aki lekonfirmált, ihat.